Amikor felnövünk, képessé válunk döntéseket hozni. Mi által? Az által, hogy a felnövekedésünk alatt megtanulunk mindent, amire szükségünk lehet később. A tudások segítenek hozzá, hogy döntéseket hozzunk. Van, amikor ellazsáljuk a tanulást: akkor kevesebb tudásból fogunk döntéseket hozni. Kevesebb tudásból kevésbé jó döntések fognak születni. A súlya viszont a miénk minden döntésünknek. Annak is, amit sok tudásból hozunk meg, és annak is, amit kevéske tudásból szülünk meg. A súlya azt jelenti, hogy felelősséggel tartozunk a döntésünkért. Ma már nagyon könnyen hozunk “súlytalan” döntéseket. A súlytalanság az, amikor nincs felelősségünk döntéseink miatt. Hogy lehet, hogy nem kell felelősséget vállalni döntéseinkért? Úgy, hogy ha nem vagy “felnőtt” a szó valódi értelmében, akkor nem terhelnek a felelősséggel. Kicsi korunkban: ha nem teszünk meg valamit, amit megígértünk, akkor elnézik nekünk. Miért? Így nem fogjuk megtanulni a felelősség vállalást. Minél több döntésünkre kapunk “feloldozást”, annál kevésbé vesszük komolyan döntéseink súlyát: súlytalanná válunk, hangemberré. A hangember mond valamit, de már akkor tudjuk, hogy nem lesz belőle semmi. A hangember sokszor akar segíteni, akar tenni valamit, de túl sok helyen ígér, ezért már azt sem tudja, kinél mit vállalt. A hangember mindig nagy gyerek. A nagy gyerek a legveszélyesebb. Ő már elhiszi magáról, hogy felnőtt, hiszen a kora, a magassága megvan, de a tudása hiányzik. Amikor valaki megreked a gyermekségben és ő ezt nem tudja magáról, a környezete fogja jelezni neki. Azt fogják jelezni, hogy: nincs elég tudása, hogy előléptessék, vagy azt, hogy azt sem hiszik, amit kérdez, stb. Hangembernek lenni jó, mert figyelnek rád, de hangembernek lenni nem jó, mert nem fognak komolyan venni. Aki még figyelemre vágyik, az gyermek. Nem kapta meg otthon a figyelmet eléggé. Aki még törődésre vágyik, az gyermek. Nem fog tudni döntést hozni, mert nem mer felelősséget vállalni. A gyermek nem mindig látható bennünk, de döntéseink által és a döntések utáni felelősségvállalás által leszűrhető, hogy ki hol tart. A gyermeket viszont sokszor kihasználják. Kihasználják, hogy két jó szóért mindenét odaadja. Mindenét, aztán kiüresedve eldobják. A felnőtt világban gyermekként élni veszélyes, de a felnőtt világban felnőttként élni: jó, nagyon jó. A felnőtt életben naponta hozunk döntéseket. Minden döntésünknek van egy következménye. Ha eldöntöttem valamit, annak a következményeiből tanulhatok. Így lehetek egyre inkább felnőtt. Ne féljünk a döntésektől. Felnőttként nem az a lényege, hogy megszégyenüljünk, hanem az, hogy tovább tanuljunk belőle. A tanulás pedig jó: önbizalmat ad. Megnyugszik az ember abban, hogy egyre többször hoz jó döntést. A döntések pedig előre vagy hátra visznek bennünket. Aki viszont nem dönt, az áll. Aki áll, az nem él. A döntés súlya megmutatja, hogy mennyit haladtunk előre vagy hátra. Vannak kisebb vagy nagyobb, azaz komolyabb döntések. A gyermek elé sem teszik a legnagyobb döntéseket, ezért a fiatal felnőtteket is megkímélik a nagyon nagy döntésektől. Aki viszont gyorsabban tanult, az előbb tud nagyobb döntéseket hozni. A nagy döntések pedig felgyorsítanak minket. Olyan ez, mint a kinevet a végén. Aki nagyot dob, az gyorsabban halad, de vissza is lehet esni. Aki pedig visszaesik az életben, az láthatja, hogy rossz döntést hozott: csak ennyi. Nem kell nagyon komolyan venni ezt az élet nevű játékot, de valóban, ha előre haladunk, egyre jobb lehetőségek jönnek. Egyre szebb életünk lehet, de sajnos mindenki felment minket a döntéseink felelőssége alól. Úgy viszont nem tudunk tanulni belőle. Úgy viszont, ha nem tanulunk belőle, állandóan ugyanazt fogjuk elkövetni. Folyton rossz döntéseket hozunk, hiszen nem tanultunk hibáinkból. Itt van például ez a házasság nevű játék. Most úgy zajlik, hogy próbáld ki, legfeljebb nem jön be és elválsz. Aki nem tanul a házasságából, nem fog tudni jobb házasságot kötni. Ugyanaz jön szembe újra és újra. Ugyanaz, amíg meg nem tanulod belőle azt, ami hiányzik belőled. Valóban belőled, mert a másik tanulása neked nem segít. Ne a másikat oktasd benne! Tanulj te és a te példádból fog tanulni a másik is. A házasság egy döntés: holtodiglan. A holtodiglan pedig valamelyikünk haláláig szól. Ha közben rájössz, hogy jobbat is választhattál volna, akkor csak arra jöttél rá, hogy amikor összeházasodtatok, még nem ismerted elégé magad, így az önbizalmad még nem alakult ki. Viszont a kapcsolatban is meg tudod tanulni mindazt, amit addig nem tudtál magadról. Abban a kapcsolatban, ahol hiányzik valami. Nem máshol kell keresni azt a valamit, csak meg kell érteni, hogy mi hiányzik. A szerelemnek pont az a lényege, hogy azért, mert szeretlek, hajlandó vagyok VÁLTOZNI. A változás pedig jó. Főleg ha építő jellegű. Természetesen változhatok magamhoz képest rossz irányban is, de ezt a környezetem úgyis jelezni fogja nekem. Amikor viszont meghoztam a döntést, onnan a társadalom elfogadja felnőttségemet. Amennyiben tényleg felnőtté váltam, ragaszkodom a döntésemhez, de megpróbálok változni és ezáltal húzni magammal a másikat. Nem csak a házasságnál van rossz és jó döntés. A döntések mindig tőlem függnek: attól, hogy mennyire vagyok jó abban a dologban, amiben döntést fogok hozni. A házasságban nem vagyunk jók, mert nem volt jó mintánk, viszont a mintákból tanulunk: a szüleink, nagyszüleink házasságából, azokból a mintákból, amelyek körülvesznek bennünket. Azért, mert csak rossz házasságokat láttál, azért a házasság nem rossz, csak “gyermekként” vágtatok bele, tehát tudatlanul. Mindent meg tudunk tanulni és minden döntésünkre fel tudunk készülni. Inkább készülj fel, mint siess! Minél előbb hozol rossz döntést, annál nehezebb lesz kijavítani. Amikor viszont megfontoltan hozol jó döntést, annak az élvezeti értéke semmihez sem fogható. Felnőttként, tudásból dönteni csodálatos. Tanuljunk egymástól és élvezzük, hogy amíg élünk, van lehetőségünk tanulni. Az élet értelmét boncolgatom legközelebb.