Ahhoz, hogy éljünk, mindannyiunknak szükségünk van ételre, italra, levegőre, fényre, stb. Ha mindezekhez az alap dolgokhoz nem jutunk hozzá, akkor nincs egyensúly. Az egyensúly ott kezdődik, hogy az alapvető élelmeket biztosítani tudjunk önmagunk számára, sőt, ha családunk lett, akkor a családunk számára is. Természetesen nem arról beszélek, hogy azért, mert családot alapítottam, akkor az államnak vagy valamilyen platformnak felelősséget kell vállalnia értem vagy akár értünk. Felelősséget addig kell vállalnunk valakiért, amíg fel nem nő. A felnőtt társadalomnak az a lényege, hogy mindenki saját magáért, a maga eltartásáért felelősséget vállal, sőt: felméri, hogy képes-e újabb személyekért felelősséget vállalni. Ha igen, akkor vállal gyermeket, gyermekeket. Ha nem tud felelősséget vállalni, mert még magáért sem sikerült, akkor nem vállal gyermeket vagy gyermekeket. Ez a felelősség felnőttként.

Induljunk ki abból, hogy gyerek társadalomban élünk: olyan gyerek társadalomban, ahol sem magunkért, sem gyermekeinkért nem tudunk felelősséget vállalni. Azért nem, mert nem tudjuk biztosítani a megélhetésünket. Ilyenkor az államot kérjük támogatás ügyében. Az állam segítséget ad a számunkra, - segélynek hívják - ami vagy ösztönöz minket arra, hogy keressünk munkát vagy elkényelmesít bennünket és benne tart a gyermeki állapotban, ahol gondoskodnak rólunk. Gyermekként, felelősségvállalás nélkül nem tudunk gondoskodni magunkról. A gyermek nem gondoskodik magáról, hanem a szülő által működik. A szülő eteti, itatja és élteti. Azok a felnőttek, akiket a szülők etetnek vagy itatnak vagy éltetnek – mindegy, hogy hány évesek -, nem nőttek fel. Azok a „felnőttek”, akiket az állam tart el, mindegy hogy hány évesek, gyermekek maradtak vagy visszaminősültek gyermekké.

Amikor van egy gyermekünk, akkor a felelősség felvállalásával önmagunkat láttatjuk felé. Lehet, hogy önzetlenek vagyunk, de lehet, hogy ki fog derülni, hogy önzők vagyunk. Akik önzetlenek, ez is a felnőttség ismérve, azok képesek minden elvárás nélkül adni. Akik önzők, azért adnak, hogy később kapjanak érte cserébe valamit. Amikor egy gyermek ad, akkor abból ad, amire neki is szüksége van a felnövekedéshez. Amikor pedig a gyermek többet ad, mint a felnőtt, akkor a gyermek megáll a növekedésben és korai felnőtt állapotot jelez. Ha egy gyermek felnőttként kell, hogy éljen, akkor ő már nem fogad el irányítást. Sajnos akkor sem, ha szüksége lenne még rá, ezért szüleinek vagy társadalmunknak vissza kell venni a vezetői szerepet. Hogyan? Példamutatással. Amikor felnövünk, lehetőségünk nyílik arra, hogy kihasítsunk egy darabot az egészből. Dolgozunk és fizetést kapunk érte. Abból a fizetésből tartjuk el magunkat és akár családunkat is. Ha a fizetés kevés és sehogyan sem tudunk többet keresni, akkor valakinek aránytalanul több jut és valakinek aránytalanul kevesebb az egészből. Ez lázadáshoz, forrongáshoz vezet: a korrupció itt kezd kialakulni. Valamilyen trükkel muszáj többet keresnünk. Valamilyen segédeszközzel el kell jutnunk egy nagyobb összeghez, amiből jobban élünk. A korrupció nemes egyszerűséggel: csalás. Csalásra csak az kényszerül, akinek kevés van. Csalásra viszont nem csak a kényszer visz rá bennünket. Az egyensúlytalan javak elosztása generálja azt, hogy a túlzások miatt féltékenyek leszünk. „Neki bezzeg van”, és ezért igyekszünk megszerezni azt, amire úgy gondoljuk, hogy nekünk is szükségünk van. Ha a hierarchia jól áll fel, akkor nincs szükségünk csalásra, akkor bármikor elhelyezhetem magam a társadalmi hierarchiába ott, ahol a tanult tudásom szerint lehetőségem nyílik rá. Ha kevés a jövedelmem a hierarchiában ott ahol vagyok, akkor tanulva tovább, feljebb emelkedhetek a ranglétrán és ezáltal hasznosabb tagja lehetek a társadalomnak, amit normális keretek között jobban díjaznak anyagilag. Ha így működne társadalmunk, akkor annak a látványa, hogy Gizike jobban él, motiválna minket a tanulásra, fejlődésre. Sajnos nem ennyire egyszerű világunk. Vannak olyan hierarchiai ágak, amelyek egy bizonyos szint után nem növeszthetők: olyanok, mint egy kisebb domb, amin gyorsan elérjük a tetetjét. Vannak olyan területek, ahol többet tanulhatunk, tovább fejlődhetünk benne, mint egy középhegység, ahol: amikor elindulunk lentről, láthatjuk, hogy elég sokáig mehetünk rajta, amíg elérjük a tetejét és vannak olyan területek, amik „sohasem” érnek véget. Mint a himalája, amit nagyon kevesen tudtak megmászni. Az a hegy, ami folyamatosan növekszik, folyamatos lehetőséget ad számunkra a megújulásban, a fejlődésben. Ezek azok a szakmák, ahol bármeddig tanulhatsz, akár egy életen keresztül is, de vannak olyan szakmák is, ahol már a belépés pillanatában lehet tudni, hogy az a szakma vagy munka kihalófélben van: nem fog egy életen keresztül elkísérni minket. Ilyenkor újra tanulunk, újra kitaláljuk magunkat, hogy társadalmunkban hol szeretnénk elhelyezkedni, mivel szeretnénk foglalkozni. Világunk most egy nagyobb átalakulásban van, ezért sokan váltanak olyan munkakörökből valami újra, amelyek már elavultak és amelyekre már nincs igény vagy egyre kevésbé van igény. Amikor ennyire változik minden, akkor ha nem egyenesen haladunk, mert nem egyenesen vezetnek minket, akkor korrupciók, ügyeskedések jönnek létre. A korrupció melegágya a káosz. Nem találjuk az irányt, nincs még minden pozíció betöltve, nincs mindenki a helyén, ezért a káoszban anarchia alakul ki. Ilyenkor mindenki fosztogat, rabol. Ha nincs jó vezetőnk, aki elmondja, megmutatja, hogy mifelé haladunk, akkor korrupció, rablás alakul ki. A rablásnak a legnagyobb veszélye az, hogy olyan emberek jutnak nagyobb jövedelemhez, cégekhez, gyárakhoz, vagyontárgyakhoz, akik még nem tanultak meg vele bánni. Ha nem tanultunk meg a vagyonnal bánni és nem jól sáfárkodunk vele, akkor az is elvétetik tőlünk, amink van. Amikor valaki sok pénzzel és kevés tudással rendelkezik, akkor korai vezetői érzésekkel él. Ezt hívjuk újgazdagnak. Nem tud bánni a pénzzel, de kérkedik vele és úgy próbál egy társadalmi elithez bekapcsolódni, hogy „fizet”. Osztja a pénzt, számolatlanul költi. A pénzzel meg kell tanulni bánni, mert aki nem tanulta meg a pénzzel való bánást, az vagy túlkölti magát vagy zsugori lesz. Mindkettő egyensúlytalanságot hoz létre a világunkban.

Aki azt látja, hogy Pistike nemrég még egy gyári munkás volt, egy év múlva pedig számolatlanul költi a pénzt, az vagy elítéli és elkerüli vagy ő is így szeretne gyorsabban boldogulni. Mindkettő felboritja a társadalmi hierarchiát. Ha valaki gyorsabban szeretne előrébb haladni a ranglétrán, akkor nagyobb felelősséget is kap vele, hiszen minél felnőttebbek vagyunk, annál inkább kell vállalni a felelősséget. Egy gyári munkásnak kisebb a felelőssége, mint a csoport vezetőjének. Egy államtitkárnak kevesebb felelősséget kell vállalnia, mint egy miniszternek vagy akár egy miniszterelnöknek. Döntsd el, hogy mit szeretnél: ha sok pénzt akarsz, akkor nagyobb tudással, könnyen fogsz tudni felelősséget vállalni és továbbhaladni a ranglétrán. Kisebb tudással nagyobb felelősséget vállalni: túl nagy terhelést jelent mindannyiunk számára. Ilyenkor alakul ki a stressz vagy ismertebb nevén a félelem. A félelem valamilyen hiányt jelez. Egy szakmában, ha tudáshiányod lesz, akkor félni fogsz minden nap bemenni dolgozni, mert mi van, ha kiderül, hogy te még nem tudod azt, amit felvételkor ígértél. Mi van, ha kiderül, hogy nem vagyunk eléggé felkészülve az apaságra. Mi van, ha kiderül, hogy képtelenek vagyunk feleségszerepben tündökölni. Mindenkinek más a félelme, de a félelem csak rávilágít az aktuális hiányainkra. Ha feleség szeretnél lenni, de nem tudod, hogy az mit jelent, akkor tanulj másoktól. Azoktól, akik már élik a feleség szerepét, azoktól, akik jól vagy számodra jól csinálják azt. Mindent meg tudunk tanulni, ha nem rejtjük el magunkat és hajlandók vagyunk szembesülni azzal, hogy jelen pillanatban hol tart a tudásunk: ahhoz kell hozzátenni. Ha a tudásunk megértésével, azaz önmagunk megismerésével foglalkozunk, akkor nincs időnk arra, hogy állandó kiskapukat keressünk az előrehaladásunk érdekében. Ha nincs kiskapu, megszűnik a korrupció. A korrupció megszüntetésének alapja tehát önmagunk megismerése, divatos szóval önismeret. Ebből fakad minden. Ha megismerted magad és másmilyen szeretnél lenni, akkor vedd körül magadat olyan emberekkel, akiktől tanulsz: azt, amiben jobb szeretnél lenni. Tanulni sohasem késő, hisz ezért vagyunk itt. Azért, hogy megtanuljuk azt, amit nem tudunk és miután mindenkit más fog érdekelni, ezért nem tudunk mindenkivel jóban lenni. Nem lehet mindenki a barátunk. Nem akarhatjuk, hogy mindenki szeressen minket, de törekedhetünk rá. Hogyan? Önmagunk kiegyenesítésével, önmagunk helyreállításával. Onnan tudod, hogy haladsz ebben, hogy követőid lesznek. Nem instagram követők, hanem olyanok, akiknek az életed valamely területe minta lesz számukra. Ha eljutottál idáig, akkor már nem hiába éltél. Ha eljutottál idáig, akkor célt adtál mások számára. Aki célt ad mások számára, az segíti a társadalmunkat a felnőtté válásban. Erről írok legközelebb.