Az emberek szeretik egymást. Kijelenthetjük, de ezegy fikció, aminek van valóságalapja.

Gondoljunk csak bele, amikor a egy család nem tud együtt örülni a másik örömének akkor széthullik. Így hullik szét egy ország, egy nemzet, egy föld és minden ami a földön van. Ám ha egy család összetartó, abból akár egy nemzet tanulhat. De ha nem így van, akkor ezt személyiségjegyként viseli az ország, vagyis mindenki. Mi vagyunk a mag. A család. Innen kell elindulni.

Amikor egy családban csak azt hallani, hogy bezzeg a szomszéd, a másik gyereke, és így tovább, akkor abban a családban nincs egység. Az egység azt jelenti, hogy mindenki tudja a dolgát, teszi is, élvezi is, és együtt összerakják naponként amit tanultak, fejlődtek benne. A család attól több mint az egyén, hogy külön-külön mindenki teszi a dolgát, és este megosszák egymással azt, amit tanultak, vagy felfedeztek.Azt is, ha öröm, vagy bánat érte őket, ezért születik egy család, hogy legyen mit megosztani.

Persze az élet, a valóság teljesen más. Nem biztos, hogy mindig élünk azzal, hogy nyissunk, hogy megosszuk a másikkal az életünk apró rezdüléseit. Miért? Jó kérdés. Sokszor talán az a magyarázat, hoyg belefáradtunk a hétköznapokba, annak monotonságába. Elfáradtunk abban, hogy valamit teszünk egész nap.

De ez nem törvényszerű, ezt tudnunk kell. Sajnos tény, hogy azért fáradunk el és fáradunk bele az életbe, mert nem élvezzük azt amit teszünk. S ha nem élvezzük, akkor nem is töltekezünk belőle. Ha pedig nem töltekezünk, akkor elfáradunk, lemerülünk, s úgy gondoljuk, na jó, majd otthon más lesz. De a másik is ezt éli meg. Ő sem élvezi amit csinál, ezért nem tudja elmondani örömmel, hogy milyen volt a napja. Nem volt benne töltés. Várja ő is az otthon melegét amely legalább kicsit feltölt. Vagyis mi türténik? Hazamegy két hulla fáradt ember, aki egymástól várja az energiát. Egymástól, akik külön-külön lemerültek mint az elem. Ezek ketten, el tudjátok képzelni, hogy mennyit tudnak adni?

Semmit. Na pont ez történik sok családban. S akkor ott van a gyermek, aki mesél, kinyílik, mint a virág, de nem értik. Túl soknak, idegesítőnek, fárasztónak élik meg. Holott ha hagynák, a gyerekek igen sokat lendítenánek ezen a fásult állapoton.

De így? Szegények, ők is leengednek.Ugye mindenki tudja, miylen az, amikor az apa és anya idegesen teszi a dolgát s a gyerek könyörög egy kis figyelemért.Amit két lemerült, kiemrült embertől nem kap meg. A vége az, hogy a gyerek is sérül, s elsősorban kezelhetetlen lesz. És ha nem megy akkor gyermekeink kezelhetetlenek. Miért? Mert semmi sem jó, amit csinál. Nem lehet így könnyű egy gyermeknek sem. De mi azért szültük őket a világra, hogy élvezzék azt velünk. Hogyan fogjuk megmutatni hogy hogy kell élvezni az életet, ha még mi sem tudjuk? Hogyan fogjuk megtanítani őket élni, ha mi sem tanultuk meg? Ilyen felelőtlenül vágunk bele a gyermekvállalásba. Nem megy. Nem tudunk nevelni, mert minket sem tanítottak már meg semmire, hisz ahhoz idő és türelem kellett volna. Mára már csak elvárások maradtak, hogy hogyan kellene működni egy „jó” gyereknek, és hogyan kellene nevelni egy „jó” szülőnek. Egyikre sincs mintánk, csak emlékképeink, amibizony kevés.

Mi kell ahhoz hogy jól működő családok jöjjenek létre? Jól működő egyének. És mi kell ahhoz hogy jól működő egyének jöjjenek létre? Jól működő családok. Ez a 22-es csapdája. Akkor mutassunk mintát társadalmilag. De az sem megy. Nem tud az a társadalom jól működni, ahol nem számít benne az egyén. És ebben a társadalomban bizony nem számít az egyén. Ha az egyén számítana, akkor nem így élne az átlag ember, lenne pénze és energiája nem csak magán, másokon is seígteni. De ez a családokban sem működik. Hiába keres valaki ötször annyit mint amennyire szüksége van, közben van egy testvére, aki szűkölködik, nem segít...nem segítünk. Meg kellene tanulnunk segíteni. Jól segíteni.

Persze most fel lehet etnni a kérdést, mit is jelent ez. Jól segíteni azt jelenti, hogy ahhoz képest adunk, ahol tartunk. Ha én hajléktalant akarok támogatni, nem egy házzal teszem. Nem azért mert nem szeretem őket, hanem azért mert azzal nem segítek. Ha egy ember hajléktalanként lakást kap ajándékba, fel kell nőnie a feladathoz, hogy rezsije, költségei lesznek. Aki eddig magára nem költött semmit csak amit megeszik és megiszik, akkor ebben tudunk többet adni számára. Egy jobb étel, egy nagyobb mennyiségű táplálék segítség. És akkor lesz egy kicsit több ereje. Ha van ereje, akkor keres munkát, mert erősebb lévén képes lett kicsit dolgozni. Akkor ehet többet, és még egy kicsit erősebb lesz. Ha egy ember meg áll, nem tehetsz érte semmit. Ha nem akar enni, az már nem lehet a te felelősséged. Fel kell vállalnia döntéseit. Az a következménye, hogy éhenhal. De egy család nem engedheti meg, hogy családtagja éhezzen. Jól kell segíteni. Ha élni szeretne, annyit segíts neki, hogy megerősödvén alkalmi munkákat szerezzen. Minél erősebb lesz, annál inkább lesz képes arra, hogy állandó munkát vállaljon. Az az ő feladata lesz, hogy megbecsülje benne magát. Ha nem akkor elbocsájtják. Akkor megint nem a te felelősséged lesz, de beszéld át vele, hogy mi miért történt. Miért nem tudott helyt állni benne. Mi volt a nehéz számára. Mire van szüksége, hogy meg tudja tartani munkáját. Ha ezt átbeszélted vele, újra engedd el. Engedd el a kezét, és kérd meg, hogy ha lesz munkája, jelezze, hogy együtt örülj vele. Hogy számíthat rád akkor amikor valakivel megakarja osztani örömét, ahogy számíthatott rád abban is, hogy bánatát megoszthatta veled. Ez a kezdő lökés. Az emberszámba vevés. És ha egy embert emberszámba vesznek, akkor akar élni. Akkor van értelme. Ellenkező esetben nincs. Nem akar élni. Ha mi viszont mint család élni akarjuk látni őt, akkor tévesen, és rosszul segítettünk neki azzal, ha csak anyagi úton támogatjuk. nem tud abból tanulni. Nem lesz önálló. Meg kell tanulnunk néha elengedni a kezét. Igen, fog hibázni. Mindannyian hibáztunk. Minél többet mesélünk el nekik a mi bukdácsolásainkból, annál könnyebben haladnak. Nem kell ugyanazt végigjárniuk. Nem kell ugyanúgy átélniük mindent. Mi se a csúcson kezdtük. Sőt most sem vagyunk a csúcson. Mindig van előre, és mindig lesz több. De előbb tanítsuk meg azt másoknak, amit mi már tudunk. Ebben rejlik egy család ereje. Ez lenne a lényege. Ha így élnénk. De mi egonk által élünk. Azt mondjuk, hogy mi is eljutottunk ide úgy, hogy nekünk sem segített senki. Ez igaz? és könnyű volt? Nem. Akkor miért nem akarjuk hogy családunk tagjainak könnyebb legyen? Önzésből? Nem lesz attól nekem több. Számításból? Mire lenne jó ha a mögöttem lévő ugyanazt tudja amit én? Ez lenne az ok? Ez félelem. Félek, hogyha más is megtudja azt amit én, akkor a helyemre lép. Lehet. De az is lehet, hogy újra motiválni fog valami felé, ami új számomra. Ha én már megfeneklettem abban amiben dolgoztam, miért nem adom át másoknak a lehetőséget, hogy haladjanak benne jobban? Mert félek, hogy akkor nekem nem lesz munkám. De így viszont én nem élvezem. Az aki élvezné és éltetné, nem lehet itt mert én viszont ragaszkodom hozzá. Itt tartunk. Siralmas.

Ahelyett, hogy megértenénk, hogy minden ami vége valaminek, az kezdete is egyben. ha jól szálsz ki valamiből, akkor jobb jön. Csak jobb jöhet. Ehhez viszont meg kell tanulni jól szállni ki mindenből. Ha egy munkát végzel, és élvezed, akkor a csúcson vagy. Ha a csúcs el kezd szürkülni, akkor a csúcsról elindultál lefelé. Minél lejjebb haladsz, annál kevésbé élvezed azt a munkát. Ám ha nem élvezed, akkor már nem is dolgozol jól, akkor valószínűleg nem is lesznek megelégedve veled, és elküldenek. Hiába voltál egykor a csúcson, most lent vagy. Ezt fogják látni azok, ahová állásért jelentkezel. Ezért kevésbé jó munkával látnak el téged. Munkádat nem élvezed. Minél lejjebb csúszol, annál kevésbé élvezed. Az úton egyedül te tudsz megfordulni. Hogyan? Úgy hogy bármilyen munkát kapsz, élvezzd. Tanuld meg élvezni, megbecsülni. Ha becsülöd azt, aki kenyeret ad számodra, ő is megfog becsülni téged. Vagy azzal, hogy honorálja számodra fizetéssel, vagy azzal, hogy azt mondja, figyelj, több van benned. Több van benned, mint hogy itt töltsd el az életedet. Ez pedig nem másból látható számára, mint abból, hogy lelkesedsz, megbecsülöd magad, és a munkádat elvégzed jól. Nem olyan nehéz ez.

Amikor valaki lecsúszik, elkezdi vádolni azokat akik körülötte jobban élnek. Mindenki hibás, csak ő nem. Mindenki arra vár hogy ő rajta nevethessen. Pedig nem. Az emberek szeretnek együtt érezni. Szeretnek együtt örülni. De ha valakivel nem lehet, mert csak panaszkodik, bánt, vádol, akkor előbb utóbb azt mondják neki, hogy nem akarunk veled lenni. Mert nem jó. Mert nem tudsz örülni semminek. Tanulj meg örülni annak az apró dolognak, ami öröm a napodban. Ha először csak annyi, hogy ma is felkelt a nap, akkor annak örülj. És ha örülsz, akkor oszd meg másokkal. Mutasd meg másoknak is hogy felkelt aznap a nap. Ne annak mutasd meg akinek egyértelmű, hanem annak, aki alattad van. Akinek ez is ajándék. Ha tanulunk, mindig azoktól akik egy kicsit följebb vannak, akik egy kicsit jobb állapotban vannak. Akik jobbak nálunk. Tanítani pedig azokat tanítsuk, akik nálunk is rosszabb állapotban vannak. Ne tanuljunk lentről, hanem húzzuk őket magunkkal följebb. Így haladunk együtt. Így éljük meg azt, hogy aki valamit tud, adja tovább. De oda, ahol az a tudás még nincs meg és aki valamit tanulni szeretne, az tanuljon föntről. Attól aki jobban él kicsit nála. Attól aki kicsit kedvesebb, okosabb, szebb nála. A hangsúly, a „kicsit”-en van. Mert ha sokkal okosabb, sokkal szebb, sokkal kedvesebb, az olyan, mint ha egy bukott diáktól kitűnőt várnál. Mérges lesz ezért. Mindig csak kicsit vágyjunk többre. Ha megléptük a kicsit, és éltük, élveztük, gyakoroltuk azt, akkor újabb kicsit haladhatunk feljebb. „ott vagyunk már? Nem. Ott vagyunk már? Nem.” Ne siettesd. Az előre el vett áldás, nem álldatik meg. Túl korán jutni anyagi javakhoz, nem jó. Nem tudjuk megbecsülni, és nem tudunk élni vele. A lottó 5-ös is áldás, ha értesz a pénzhez, és átok, ha nem. Ne akarjunk mindent korábban, és gyorsabban, mint kéne. De akarjuk az áldást. Akarjunk felfelé haladni, de minden egyes állomáson tanuljunk meg gyönyörködni. Ha veszel egy használt autót, akkor lesz igazán öröm, ha te teremtetted elő hozzá az anyagiakat. Ha megveszem én neked, akkor az a te örömöd lesz amivel ajándékozást élsz át. Az öröm. Az öröm akkor közös, ha adtál is hozzá, és én is beletehettem. De ha nekem nincs pénzem, akkor én nem fogom örömként megélni, hogy adhatok neked, te pedig elvárásnak fogod megélni.

Sok mindent kell tanulnunk ahhoz, hogy közösségben tudjunk élni. Jó lenne, ha ezeket a gondolatokat tovább folytatnátok, tovább gondolnátok. Az emberek tudnak mindent, de csak együtt. Ez csak egy része volt az egésznek, hogy gondolkozzunk. De ha te is ti is hozzá tesztek valamit ahhoz ami van, az egész akár megszülethet. De addig akár amíg megszületik az egész, addig legalább közös gondolkodással, közös beszélgetéssel egyre nagyobb kőrt írunk le. Az egész pedig egy kőr. A kör pedig teljes. Minél többet beszélünk, azaz haladunk benne előre, annál közelebb vagyunk ahhoz, hogy új kőrt rajzoljunk. Ami nagyobb mint az előző. Ami több mint az előző. Ami újabb kör lesz, amelynek a kezdőpontja, az előző kör végpontja lesz. Ez egy spirál. És mi megakadtunk ezen. Megakadtunk és elhittük, hogy mindent tudunk. Egy ember sohasem tudhat mindent. Akkor Istenek lettünk. Ha pedig Istenek lettünk, akkor úgy kell viselkednünk. Egy Isten, nem bánt. Egy Isten, tanít. De az Isten nem tud mindent. Az után is van újabb kőr, ami egy spirálon keresztül folytatódik. Soha nincs vége. De ha nem vagy közel még a végéhez, akkor ne arra vágyjál, hanem arra, hogy ami jön, az jobb lesz mint az előző kisebb kőr. Minden ami több, az jobb is. De egy spirálon, csak folyamatosan lehet haladni. Végig kell menni rajta, és meg kell tanulni élvezni mindent benne. Ez a feladat. Tanulj meg örülni. Ha megtanulunk örülni, akkor mindenki megtanulja elfogadni azt a helyet ahol van. És együtt haladunk előre tovább. Együtt örülünk egymás örömének, és együtt haladunk azon a bizonyos csillag ösvényen tovább. Ha én nem megyek, te sem tudsz. Mindenki mindenkiért. Ezért nagyon fontos az egység, amelyről legközelebb írok. Jó gondolkodást nektek.