Sokan azt gondoljátok, hogy egy kis sávalap mindenhez elegendő. Sajnos az csak ideig-óráig tartja meg a felette épült problémákat: egyszer csak beszakad. Miért? Mert nem teljes, nem tökéletes, de valóban gyors. A gyors alapozás sok ember számára elérhető. Nem szeretünk az alappal foglalkozni, mert az a föld alatt zajlik, a nem látható tartományban. Minél inkább lent vagyunk, a többiek annál inkább húzhatnak el mellettünk: és azt mi látjuk. Megfájdul a szívünk, hogy ők már ott tartanak és elhisszük, hogy nekünk is sietnünk kellene. „Hamar munka ritkán jó”. Ismeritek ezt a mondást? Mindenre kihat. Minden, ami hamar jön, mindig felkészületlenül ér minket. Az alapozást, ha elsietjük, és már éljük a látható tartományt, akkor azt fogjátok látni, hogy mennyivel könnyebb a többieknek. Nekik, akik szüleiktől megkapták az alapot, már csak a falakat kell felhúzni. Rossz hírem van. Ők is fognak találkozni olyanokkal, akik már előrébb vannak náluk, és lehet, hogy őket a „tetőépítők” fogják túlzott gyorsaságra vagy akár kapkodásra sarkallni. Mindig megállapítjuk, hogy hol tartunk és ekkor fogunk tudni örülni annak, amink van és örülünk majd a másik előttünk haladásának is, hiszen mi már nem fogunk végigmenni az Ő nehézségeiken, ha megtanuljuk közben az Ő buktatóikat. Amikor mi alapozunk, akkor figyelünk a fal építőire és már előre tanulunk belőle. Nem fogunk ott tartani, ahol ők, de segítség lesz számunkra. Ezért tudunk együtt lenni olyanokkal, akik kicsit előrébb tartanak valamiben és olyanokkal is, akik kicsit mögöttünk haladnak valamivel. Ahol előttünk járnak, ott mi tanulunk, ahol pedig mögöttünk járnak, ott mi lehetünk a minta. Tanítani viszont nem kötelező. Nem muszáj átadni a te tudásodat, hogy min mentél keresztül, hogyan jutottál el idáig, ha a másik nem érdeklődő, nyitott. Miért nem? Azért, mert ha úgy akarod jó szándékkal segíteni, hogy nem kéri, akkor okoskodónak fog tartani: akkor neki nincs szüksége segítségre, még akkor sem, ha a gyermeked a legjobb barátod vagy a házastársad. Miért? Mert mindenkinek van saját szabad akarata. Minta lehetsz és ha világítasz, akkor követni fognak, ha nem, akkor nem lesz kíváncsi rád senki. Ez számodra is visszajelzés arról, hogy hol tartasz. Ha nem hisznek neked, akkor vagy sok rossz előzményed volt, amit felül kell írni vagy most sem világítasz, csak hiszed hogy jó vagy. A hit nem elég. Azt bizonyítja az élet, ha jó vagy valamiben, ott kapsz dícséretet, visszaigazolást: ez is segít nekünk az utunkon maradni. Segít abban, hogy ne térjünk le. Ha sokan kérnek tőled tanítást, akkor bölcs lettél azok számára, akiket tanítasz majd, de nem lettél bölcs értelemszerűen mindenki számára. A bölcsességet mindenki hordozza. Ez az Isteni tudat, de az Isteni tudat is valakihez képest Isteni. A harmadikos tudása egy másodikosnak csoda, a negyedikes viszont már kineveti: ezért kell magunkat elhelyezni világunkban, ezért kell magunkat ismerni, megismerni és ennek legjobb módja a környezet. Sok sok ember, aki jelez valamilyen módon, sok sok lehetőség, akik szemében láthatjuk magunkat. Ha egy valaki boldognak lát és mindenki más pedig boldogtalannak, akkor valószínűleg a boldogabb emberek között vagy és szeretnél boldoggá válni. Annak, aki nálad boldogtalanabb, az lesz a jelzése feléd, hogy ő olyan boldog szeretne lenni, mint te. A boldogság relatív, mint minden más is. Magunkhoz képest építünk házat. Magunkhoz képest, tehát ha te telket örököltél, akkor a te életed az alapozásról fog szólni. Neked kell megtanulni mások útjáról azt, hogy milyen egy jó alap. Egész életedben olyan emberek fognak körülvenni, akik szintén alapoznak és abban valahol tartanak. Te is tanulhatsz ebből, mielőtt eldöntöd, hogy milyen alapot építesz. Te is választhatsz nagyobb házat végül, de akkor tovább fogsz alapozni, mint a többiek: ezek nehéz döntések. Sokszor azt érezzük ilyenkor, hogy nekünk nincs is életünk, hiszen folyton az alapban vagyunk, tehát a föld alatt, az árnyékban. Igen, ilyenkor nem látszódunk. Nem látszik, amit teszünk. Lehet, hogy az utánunk jövő generáció vagy az azt követő fogja learatni a babért, amikor kész lesz az építmény, de ha okos vagy, vagy akár bölcs, akkor fogod tudni, hogy nélküled nem jutott volna oda a gyermeked vagy unokád, ahol tart. A bölcsek sokáig alapoznak. A buták gyorsan csinálnak valamit, amire még ő maguk építhetnek: ezek a kölcsönök. Amikor még nem tartunk ott, de már szeretnénk ott tartani, akkor előrehozott úton „építkezünk”. Építkezünk és eljutunk valameddig. Oktalanul nagyon kapkodunk: „Ott vagyunk már? Nem.” Amikor túl gyorsan haladunk, akkor azt vesszük észre, hogy a falazásnál is vannak, akik gyorsabbak. Akkor még veszünk fel hitelt és őket is leelőzzük. Pillanatnyi kielégülést ad a verseny, de megérezzük annak az ízét, hogy milyen jó nyerni. Nem nyerni jó, hanem a teljesítménynek örülni. Az örömöt a verseny soha sem fogja pótolni. A verseny olyan, mint a szintetikus vitamin, az öröm pedig olyan, mint a természetes vitamin. Ha időben haladunk és időben érünk oda, ahova kell, akkor nagyon tudunk örülni saját sikerünknek. Ha viszont túl gyorsan akarunk haladni, akkor vagy túlhúzzuk magunkat és elfáradunk vagy hitelt veszünk fel előrehozottan, de nem tudunk hosszan örülni annak, hogy elkészültünk, mert azt fogjuk látni, hogy mások már jóval előrébb tartanak. A fizikai test kizsigerelése is hitel. Előre hozzuk azt, ahol még nem tartunk. Lefuthatod a maratont úgy is, hogy hosszú felkészülés után, valóban sikerül és egészségesebb leszel utána és lefuthatod úgy is, hogy tönkre mész benne, de elmondhatod egyszer, hogy megcsináltad. Azok, akik felkészültek rá és úgy futották le, tovább fognak menni és eddzenek a nagyobb távokra. Te viszont hetekig, hónapokig fogod kiheverni. Ha korán veszel fel hitelt, nem fognak egyformának tartani magukkal, akiknek már megvolt a muníciójuk: ezért tartunk ott Magyarországon, ahol tartunk. Amióta „mindent is lehet”, elhittük, hogy ott tartunk, mint a „sógorok”, sőt már azt hisszük, hogy leelőztük őket. Amikor valamid úgy van, hogy részben a tied, akkor még ne ünnepelj. Amikor viszont valós teljesítménnyel eljut valahová, akkor ünnepelj, legyél büszke magadra. Ott látod meg azt, hogy kik vannak melletted. Ha csak a kudarcaidban tudnak melletted lenni, akkor ők versenyeznek és attól érzik jól magukat melletted, hogy ők a jobbak. Viszont ha a sikereidben is ott vannak melletted és boldogok, segítenek és örülnek veled, akkor ők nem versenyzők, hanem EMBEREK. Az ember nem versenyző. Az ember önmaga fejlődéséért felel és attól ő nem lesz több, nem fejlődik gyorsabban, hogy előbb lett háza, mint neked. Nézd meg, hogy hogyan. Felépült vagy felépítették neki? Kapta vagy ő teremtette meg? Félreértés ne essék: nincs baj azzal, ha kapunk valamit a szüleinktől, de ahhoz hozzá kell tennünk. Az a mi valós előre haladásunk, az lesz a mi teljesítményünk. Aki viszont kap és nem tesz hozzá, az nem jól sáfárkodik. Aki pedig nem jól sáfárkodik azzal, amilye van, attól elvétetik. Tanuljunk meg gazdálkodni azzal, amink van és ha már nagyon megy és monotonná, unalmassá vált, akkor tegyünk hozzá, akkor lépjünk tovább. Akkor haladjunk tovább az úton, amit egy idő után mi rajzolunk. Hogyan? Erről írok legközelebb.