Ha mindenki hasonló  értékrend szerint él, akkor nincs miért irigykedni, féltékenykedni a másikra: ekkor olyan módon élünk egymás mellett, ahol nincs gyors tanulási, haladási lehetőség ugyan, de van béke vagy békesség. Amikor az emberek hasonlóan jól vagy rosszul élnek, akkor sorsközösséget alkotnak: ha mások máshogy élnek, jól vagy rosszul, és e két közösség más értékrendet gondol jónak, akkor elkezdenek vívni, vitatkozni a csoportok egymással. Amely csoport az erősebb vagy amely csoport jobban érvel, az fogja a játékszabályokat továbbvinni. Így szokott beintegrálódni egy kisebbség egy nagyobb csoportba: ez járhat háborgással és harccal is. Aki a csoportok vezetője, annak kell a legokosabbnak lenni, hogy úgy történjen meg a fúzió, hogy minél több tudást vigyenek a csoportok és minél több újat tudjanak befogadni az új csoporttól: ekkor mindannyian fejlődnek. Tulajdonképpen a házasság az a kis modell, amely megtanít minket a békés egymás mellett élésre. Tanuljunk akkor előbb a házasságról. Két különböző ember, akiket különböző szülők neveltek fel, összeismerkednek. Mindegyiknek megvan a maga tudása, amelyet otthonról hozott. Aki az erősebb valamiben vagy jobb a tudása valamiben, annak meg kell tanítani a másik számára az Ő „jobbságát”, míg a másiktól el kell fogadnia a másik valamiben való „jobbságát”. Ebben az esetben egyensúly áll fent, hiszen mindenki tanult a másiktól és együtt fejlődtek. Ebben nincs harc, csak fejlődés. A harc ott kezdődik, amikor mindenki ragaszkodik a saját szülei tanításához és semmit sem akarnak változtatni. A szülők jól vagy rosszul vagy a kettő között valahol élik, élték az életüket. Azért nézzünk rá az ő életükre, hogy lássuk: hol hibáztak. Ha ránéztünk az életükre és megtaláltuk a hibát, ami nem működött náluk, akkor már tudjuk, hogy mit szeretnénk tanulni. Mit szeretnénk átalakítani a mi életünkben. Nem kell akkor hamis tiszteletből ugyanazt az utat végigjárni mindenben, mint a szüleink útja, hiszen mindenben biztosan nem voltak tökéletesek. Nem szentek, akik mindent tudnak, ezért fontos értenünk a hiányosságaikat vagy hibáikat. Ha tudom, hogy nem mindenben voltak jók, akkor könnyebben tudom a páromtól elfogadni azt, amiben az ő mintája, az ő szülei élete jobb. Ha elfogadom a jobb mintát, akkor megint elkerültük a harcot. Ha nem fogadom el a jobb mintát, sőt: ragaszkodok a saját szüleim mintájához - még akkor is, ha tudom, hogy nem jó -, akkor harc lesz, harc és feszültség. A feszültség oka a nem egyetértés. A nem egyetértést pedig közös nevezőre kell hozni. Hogy tudjuk a nem egyetértésünket közös nevezőre hozni? Úgy, hogy rávilágítunk egymás szülei életére. Nem azért, hogy bántsuk őket, hanem azért, mert abból a fából nőttünk ki és ugyanazt az utat követnénk vagy követjük. Azért van a párunk, mert ő más fából nőtt ki és más értékrenddel, tudással rendelkezik. Aki alakítható, hajlik, azzal könnyű vitatkozni, zöld ágra vergődni. Aki már nem hajlik, megmerevedett, azzal nehéz. Ő már nem alakítható. Mi az, ami megmerevíti a fák ágait? Az idő. Az idő az, amitől mi kicsiként még rugalmasan könnyen alakíthatóak vagyunk, majd ahogy telik az idő és egy tudással több évet eltöltünk, annál merevebben, makacsabban ragaszkodunk hozzá. „Évek óta ez a rend nálunk.” Ezek a „régi” tudások, „családi hagyományok” merevítenek minket meg a legjobban. Ha ezekből kell kimozdulnunk, akkor először végig kell gondolnunk, hogy esetleg más családoknál lehet ez másképp. A nagyon merev, nagyon régi hitrendszerek sokkal nehezebben mozdíthatóak. Ilyenek a vallások. Minél vallásosabb egy ember, annál jobban fél, hogy a vallása - ami az ő alapja - kimozdul vagy akár megszűnik. Láttam olyan embereket, aki semmi másra nem építette az életét, mint a vallása igazságára. Ilyenkor pap vagy lelkész vagy annak a vallásnak valamely képviselője lesz belőlük. Ezek az emberek attól, hogy „mindent” tudnak saját vallásukról, biztonságban érzik magukat, amelyet ha kimozdítunk valamilyen irányba, akkor felborulnak. Ha ez az egyetlen alapjuk - tehát semmi mást nem tanultak, csak a vallás az alapjuk -, akkor ne mozdítsd ki őket azzal, hogy létezik más nézet is, mert azonnali ellenállásba fogsz ütközni. Azonnal harcolni fog a saját vélt vagy valós igazáért. Ez okozza a legtöbb harcot. Minél inkább harcol egy ember, annál inkább abban szocializálódik, hogy meg kell védenie az álláspontját, az „életét”, az „igazságát”. Minél inkább hisz a saját egyoldalról szemlélt igazságában, annál inkább érzi, hogy meg kell védenie. Ez okozza a csalásokat, hazugságokat. A vallásokban ilyenkor születnek a torzítások, amelyek hozzákapcsolódnak minden valláshoz, amely versenyhelyzetet vagy feszültséget vált ki két külön vallás képviselői között. Minél komolyabban gondolják, hogy nincs más, csak az övék, annál inkább torzul a másik megítélése és azért, hogy sajátjukat védjék, elkezdik a másikat pocskondiázni, bántani, ellehetetleníteni, hazugságokat terjeszteni róla. Képzeld el azt az állapotot, amikor ismersz egy vallást és szerelmes vagy belé, fontos neked és ezek után valaki - aki nem is ismeri a vallásodat - úgy kezdi el szidni, hogy nem is ismeri. Úgy terjeszt róla különböző hazugságokat, hogy nem is tud róla semmit. Persze, hogy feldühödsz és persze, hogy meg akarod védeni azt, amiben hiszel. A kimozdítás viszont segít. Aki kimozdul és hajlandó megérteni azt, hogy lehet, hogy van más is, az lehet, hogy csodát él meg egy másik vallás elfogadása, megértése álltal. Ezen harcolnak az emberek a legtöbbször, mert ez a legrégebbi hit a földön: a vallások hite. Minél régebbi, annál nehezebb a képviselőit kimozdítani, hiszen az a fa már öreg, merev, hajlíthatatlan. Ilyenkor szokott jönni egy teljesen új vallás, egy teljesen új hit, ami elkezdi érdekelni az embereket. Nekünk most egy megengedő vallás kellett. Olyan, amely felszabadítja a dogmákat, amelyek ahhoz a kor társadalmához születtek, ahonnan a vallás eredeztethető. Amikor fellazulnak a korlátok, először olyan, mintha anarchia lenne. Mindent szabad, szabadság van. A szabadságban viszont megértjük, hogy miért nem vagyunk készek a teljes szabadságra még. Miért nem tudunk szabadon élni? A szabadság a felnőttek játszótere. Addig, amíg nem nővünk fel, addig vágyunk a másik autójára, életére és nem afelé haladunk, hogy megvalósítsuk azt mi is, hanem afelé, hogy elvegyük tőle. A szabadság ezt is szüli, ha felnőttek helyett gyerekek játszanak a játszótéren. A szabadság arra tesz csak szabaddá, hogy ráláss, hogy hol tartasz és hozzád képest hol tartanak a többiek. Ha túl nagy a különbség az emberek között, akkor féltékenység, irigység alakul ki. Ahol féltékenység és irigység van, ott előbb-utóbb harc és háború születik. A megoldás az, ha közelebb vannak a „kasztok”, közelebb vannak az emberek fejlődésükkel. Nem húzhatnak el ennyire a nagyon okosok, nagyon gazdagok és nagyon bölcsek, mert féltékenységet és irigységet váltanak ki, viszont ha ők nem húznak el, akkor a többiek állnak. Állnak a megszokott komfortzónájukban, állnak a megszokott hitrendszerükben és nem haladunk együtt földként, emberiségként.

Azokat kell mozgásra generálni, akik a sor végén állnak. Akik évszázados, évezredes tudásnál akadtak el és nem hajlandóak az újabb tudásokat befogadni és ezáltal aktualizálni régi hitrendszerüket a mostban. Ez mindig minden háború alapja. Ez mindig minden házasság tragédiája és ez az, amit meg kell változtatni a következő módon. LEGYÉL NYITOTT ÉS ÉRDEKLŐDŐ MÁSOK TUDÁSA, HITE, IRÁNYULTSÁGA FELÉ. Ha ezeket megteszed, akkor nem kell kitalálnod azt, hogy miért utálod a „zsidókat”, a „muszlimokat”, a „feketéket”, a „sárgákat”, egyszerűen megismered őket, és dönthetsz arról önállóan, felnőttként, hogy érdekelnek, vagy nem. Ha nem érdekelnek, akkor tovább mész, más felé nyitsz, másokat hallgatsz meg és mástól tanulsz, mástól fejlődsz tovább. A lényeg, hogy tanulj és fejlődj. Ne állj le és ne merevedj meg egy vallásban, egy hitben, egy olyan igazságban, amely nem aktuális ma a társadalmunkban. Ha ilyen módon szemléled a világot, eszedbe sem fog jutni harcolni. Harcolni mindig az akar, aki keveset tud és nem mozdul és ragaszkodik ahhoz, hogy az ő tudása teljes és tökéletes. Sivár világot fogsz így megélni, mert az egész nagyon pici részét éled. Élvezzétek a lehetőségét annak, hogy ismerjetek meg újabb és újabb tudásokat, hiteket, világnézeteket és tegyétek helyére önmagatokban szüleitek akkori aktuális tudását és tegyétek hozzá a mait, az újat, a lelkesítőt és együtt haladjatok tudást tudásra építve. Rugalmasan, nyitottan élvezzétek a tanulást, amelynek vége a tudás, ami elvezet a bölcsességhez. Erről írok legközelebb.