Az emberek hajlamosak megijedni az érzelmeiktől. Minél jobban félsz az érzelmeidtől, annál kevésbé szeretsz.
A szerelem minden földi érzés csúcsa. Csúcsa annak, amit csak érezni lehet, bár az emberek sokféleképpen szeretnek. Ha nagyon magas szintű érzés nyitott ki téged, akkor nagyon szeretsz. Ha viszont nem merted magad nagyon kinyitni, akkor sohasem fogsz igazán érezni.
Miért félünk attól, hogy kinyissuk magunkat? Azért, mert félünk attól, hogy átvág, megbánt, megsért a másik, mert az ő szíve sem volt még soha nyitva, nem volt szerelmes, és nem tudja mit jelent szeretni. Azért bánt. Csak az képes bántani, aki igazán még nem szeretett.
Ha azt hiszed, szerelmes vagy, győződj meg róla, hogy tudsz-e bántani? Ha igen, akkor még nem voltál szerelmes. Az emberek többnyire nem is tudják mi az, hogy szerelem. Nincsenek is nyitva rá. Hiszen ha nyitva lennének, nem bántanának senkit. Ha viszont nyitva vannak, akkor kiteszik magukat annak, hogy sebezhetővé váljanak, ezért nincsenek nyitva. Félnek. Félnek, hogy megbántják őket. És nem akarnak fájdalmat.
Miért kapunk mégis fájdalmat? Hogy tanuljunk. Hogy ne tegyük ezt mással soha. De akkor, ha a sérülés túl nagy, pont az ellenkezője történik. Az, aki sebet kapott, újra és újra bánt. Visszabánt. És általában nagy sebet kapunk, és ezért nagyot adunk vissza, aminek az a következménye, hogy nem gyógyul semmi, mindössze haragosak és dühösek leszünk. Körülöttünk pedig azok, akiket mi bántottunk, szintén haragosak és dühösek lesznek. És akkor mindenki dühös mindenkire.
Ezek az érzések energiák. Energiák, amelyek hatnak. Minél több bántó hatás ér minket, annál dühösebbek, betegebbek leszünk. Minden, amit kimond egy ember, az élő és ható. Olyan energia, amely teremt. Ha nem akarod, hogy rólad rosszakat mondjanak, kezd el gyakorolni te is, hogy szépeket beszélsz másról. Egy idő után beérik az eredmény. Az történik, hogy nem fognak rólad annyi rosszat mondani, és ez segít neked kinyílni. Ha nem mondanak rosszat rólam, ki merem magam nyitni, mert nem bántanak. Addig viszont pedig önvédelemből zárva vagyok. Ha kinyitom magam, kedveseket mondanak rólam, ami tovább nyit, és elkezdhetem az igazi énemet megmutatni – ami egyébként mindenkinél kedves.
 Akkor érzem jól magam a bőrömben, ha önmagamat adhatom, önmagam lehetek. De mi vetítünk, hogy ne bántsuk egymást. Vetítünk, hogy elhitessünk valamit magunkról,  ami nem is igaz. Miért? Hogy nehogy azt higgyék, hogy én nem tudok olyan csúnyákat mondani, hogy nehogy azt higgyék, hogy én kilógok a gyalázkodók közül, és nehogy azt higgyék, hogy én más vagyok. Más, mint ők.
Ha be van zárva egy ember, nincs élete. Unatkozik. Akkor beszél másokról. Beszél, hogy valami izgalom legyen az életében, hogy történjen már végre valami. Az emberek nem élvezik a maguk életét, ezért élik a másét. Minél többet hallasz valakitől másokról, annál kevésbé van saját élete. Ha nincs neki saját, akkor pedig beszél másokról. Ha nincs az sem, tehát nem osztják vele meg mások, az életüket, akkor kitalál valamit valakiről, hogy éljen. Így születik a hazugság. És a hazugság ÉL. Ha egy hazugság elindul az útján, mindig izgalmas. Mindenkit érdekelni fog, főleg azokat, akiknek nincs saját életük. Az emberek imádnak csámcsogni mások hibáin, erényein, vélt és valós élethelyzetén. Addig van erre szükség, amíg nem éled a saját életed. Amint történik veled valami, arról akarsz beszélni, nem másról. Ha megnyílsz, történni fog veled az élet. És éled. És nem kell másokról beszélni, hogy valami történjen. Megszűnik a pletyka. A pletyka addig kell, míg nem történik veled semmi.
Tedd izgalmassá az életed! Kezd el élni. Ha éled, érdekes leszel mások számára. Egy regény, egy kitaláció sohasem lehet annyira érdekes, mint a valóság. De ha még a regénynél tartasz, nem éltél. Hát élj! Élvezd, hogy történik valami. Utazz, beszélgess, tanulj, gyógyulj, érezz, szeress, moss, bármi, ami tevékenység, az élet. Ami pedig csak téma, az nem élet. Nem valóság.
Amikor valaki kibeszéli a másikat, tudd, hogy unatkozik. Nem él. Ne ítéld el, hanem tanítsd meg élni, azután soha fog másokról beszélni, mert nem lesz rá ideje. Tudniillik, történik vele valami. És ha történik veled valami, azt azonnal el akarod mondani. Így működik egy gyerek. Hogy mesél. Hogy elmondja, hogy mi volt aznap vele. Megossza veled. És ha megossza, te is reflektálhatsz. Ha pedig reflektálsz, akkor te is éltél. Magadról beszéltél.
Amikor másokról beszélsz, mindig gondold végig, hogy ez azt jelenti, hogy nem éled az életedet. Tegyél ellene! Izgalmasabb, boldogabb leszel, ha nem függsz másoktól. Ugyan, miről is beszélhetnél, ha nem teszel semmit?  Unalmas napok, hetek, hónapok, és évek jönnek. Ha nem mozdulsz ki, nem osztják meg veled mások az örömüket, bánatukat, történeteiket.
Mit jelent ez számodra? Hogy nem élsz. Kezd el az életet úgy, hogy először csak szemlélődsz. Ha szemlélődsz, lesz miről mesélned. Nem a sajátod, de már legalább benne voltál. Ott voltál, jelen voltál, és láttál. Aztán kezd bevonódni a társaságba. Beszélj arról, hogy milyen őket kívülről látni. Én „szociózni” szoktam akkor. Amikor elmeséled, hogy az emberek különböző helyzetekben hogyan reagálnak, akkor már kicsit élsz. Hisz láttad. Nem mástól hallottad, hogy ő látta, hanem te voltál ott, és te láttad. Cselekvője voltál a sztorinak. Aztán menj tovább. Érezd, hogy mit érezhet az, akit néznek. Nem élvezi. Akkor rájössz, hogy nem szívesen teszed már te sem, hanem inkább élsz.
Hogyan? Hívj el valakit inni, beszélni, játszani, találkozz velük, másokkal, találkozz sok új emberrel, és kérdezz. Tanulj meg kérdezni. Ha kérdezel, megtanulsz érdeklődést mutatni. Egy idő után érzel is, és tényleg megérintenek azok a mondatok, amelyek elhagyják szájukat. És ha érzel, akkor nyílsz. A nyitás, mindig érzelem. Csakhogy, ha azt érzem, hogy érdekel a másik, megijedek. Bezárok. Hogy fog a másik észrevenni, ha pont akkor, amikor elkezdek megnyílni, végül megint bezárok? Sehogy. Ne félj attól, aki vagy! Magunk mindig tökéletesek vagyunk, csak az, akit élünk, az nem.
Mi az ego? Az ego, különböző energiákból felvett én. Az énemnek olyan része, amelyet élek. Miért vagyunk mindig mások? Mert több világ felé mutatott személyiséget - Jung ezt a görög színészek maszkjának neve után personának nevezte el. Van ilyen maszkunk, és olyan is. Mindig amilyen kell. Azt vesszük fel. Van ennek egy hátulütője. Mi van, ha nem jól mérjük fel azt, hogy mire van szüksége a másiknak? Baj. Akkor sajnos nem jön be az aktuális persona, vagy az ego, ami a personát kiválasztotta. Az igazi én viszont mindig bejön. Miért öltjük azonban magunkra mindig valamelyik szerep énünket? Mert azt hisszük, hogy jobb. Jobbnak akarunk látszani, többnek, kedvesebbnek, gyönyörűbbnek, férfiasabbnak, stb. De ez nem elég. Miért nem? Mert mindenkinek meg van a maga párja. Ha eljátszom, hogy Alain Delon vagyok, sokan el fogják hinni, de életem végéig várják tőlem Alain Delont. Az baj. Én önmagamat szeretném adni. Akkor vagyok boldog. De nem hiszem, hogy az elég másoknak, ezért „színház az egész világ”-ot játszom.  És amikor úgy döntök, hogy most már önmagamat adnám, akkor már a régit addig játszottam, hogy most már azt várják tőlem. És ha azt várják, akkor játszhatok végig, hogy legalább ők ne sérüljenek. Azok, akikkel elhitettem, hogy más vagyok. Ha pedig mindenáron meg akarom élni önmagam, haragszom rájuk, hogy nem fogadnak el. Miért is tennék? Én mást ígértem nekik. Ki hazudik, kinek? Mindenki.
Amíg nem mered saját énedet megmutatni, addig illúzió az élet. Játszás. És nem jó. Előbb utóbb elfáradsz. Haragszol a többiekre, hogy miért nem élheted az életedet. Te kezdtél játszani? Te kezdted azt mutatni, hogy nagyobb vagy, hogy több vagy? Mi csak elhittük. Ja, hogy már nincs kedved játszani tovább? Kár, mert akkor keresünk valakit, aki tényleg az, akinek mutatja magát. A nők a férfiakat szidják, a férfiak pedig a nőket. Mindannyiuk közös problémája a hazugság. Az igazi én elhallgatása. Megjátszása.
Ha azt éled, aki vagy, akkor biztos, hogy megtalálod azt, aki legjobb, azaz egyetlen tökéletes párod.
Mi kell ehhez? Az, hogy megmutasd, ki vagy. Akkor lehet hozzád párt találni, ha hajlandó vagy nem játszani. Ha igazat mutatsz. Igen, akkor kiderül, hogy mi a hiányosságod. Képzeld el, hogy párodnak az a lényege, hogy kiegészít téged. És ha te tudod, ki vagy, tudod, hogy kire vágysz. Valakire, aki teljessé tesz. Ez a kapcsolat lényege. Mi pedig úgy keressük, mint a gyermekek a párunkat, abszolút önismeret hiányában. Az baj. Nem találom a foltom. Nem találom azt, aki kiegészít.
 Még egyszer, miért? Mert nem tudom, hogy én ki vagyok. Nem tudom mik az értékeim, nem tudom mi a hiányosságom, nem tudom, mire vagyok képes, és ezért nem tudom, hogy kivel egészítsem ki magam. Akkor vágyom a más társára. Hátha az nekem jó. De annak a társnak másra van szüksége. Nem baj, akkor leszek olyan, amilyet szeretne. Miért? Hogy engem szeressen, hogy engem akarjon. Jó az nekem? Nem. Sohasem fogom mellette megélni azt, aki vagyok, nem élhetem meg azt, hogy kiegészítenek. Tehát a teljesség felismerése ugrott. Valamiért lejöttem ide lélekként, és éltem egy nagy semmit, mert sem azt nem értettem meg, hogy ki vagyok, ergo ebből következően azt sem fogom megélni, hogy kivé válhatok önmagam másik fele által.
Ez a csodája a szerelemnek, hogy megnyit. Ha megnyílsz, láthatod, hogy a másik kiegészít-e vagy sem? Ha nem, még mondhatod azt, hogy nem vagy teljes társ számomra, de hajlandó vagyok veled leélni egy életet. Ez a szerelem. A szerelemnél több a szeretet. A szeretet az, amikor teljesen nyitva vagyok feléd. Az lehetsz, aki szeretnél. Olyan vagy, amilyen szeretnél, és ez engem nagyon boldoggá tesz. Előbb tanulj meg szerelmesnek lenni, ehhez pedig tanulj meg nyílni. Minél jobb nyitottságod, annál többen segítenek neked megmutatni ki vagy. Jó gondolkodás, jó nyitogatást, és kellemes önismeretet kívánok nektek.