Akkor féltjük a pozíciónkat, ha nem értünk máshoz. Ha csak egyvalamihez értünk, akkor minden más területen életképtelenek vagyunk. Bármit, amit újonnan kezdünk, azt nulláról kezdjük. Amikor valaminek a csúcsán vagyunk és új dologba kezdünk, ott valaminek az aljáról indulunk. Lent mindig kevés vagy semmi a tudásunk. Minél kevesebb a tudásunk valamiben, annál motíváltabbak vagyunk abban, hogy elmélyítsük a nagyobb tudásokat önmagunkban. Egy gyerek azért szeret tanulni, mert még üres: semmit sem tud. Egy felnőtt nem lehet üres: nem mutathatja, hogy semmit sem tud, mert akkor lenézik. Felnőttként megrészegít minket, ha elértünk valamit. Csodás élmény valamit tudni és abból működni. Csodás élmény a tanulás is, de ha már egyszer fent voltál a piramis tetején, ahol te voltál az isten, akkor néha annyira élvezzük, hogy nem szeretnénk továbbmenni. Miért? Mert nem tudjuk, hogy utána mi jön. Nem értjük, hogy úgy, ahogy a hierarchiában is mindig van több és több: van a teteje fölött is valami, csak azt mi nem látjuk még, mert az a „felhők fölött” van. Ott, ahol egyelőre még az ismeretlen él számunkra. Ez az Isten, az ismeretlen nekünk. Mi van, ha Istennek is van egy nagyobb Istene? Mi van, ha ő is kér segítséget, tudást valakitől? Mi van, ha mi a felhők alatt korlátozzuk magunkat azzal, hogy számunkra nem is lehet több?

Egy cégnél, ha feláll a piramis, akkor ha egyre nő, az aluról növekszik és a tetején emelkedünk a felhők fölé. Mindig a tetején van jobb kilátás. Minél nagyobb egy cég, annál könnyebben lát rá a többi hasonló cégre. Ez a természet lényege, növekedés. Mi azonban megelégedtünk. Megelégedtünk azzal, amink van, ezért azt mondjuk a vezetői székből, hogy nincs több: nem lehet több. Ezzel egy ideig elhitetjük a kisebb tudással rendelkező embereket, míg nem egyszer csak „tudatra ébrednek”. Megértenek bizonyos dolgokat és akarnak tovább haladni, de te ott a tetején azt mondod, hogy nincs tovább. Mi történik? Vagy elfogadja és megállítottad a fejlődést, ami hosszútávban a te felelősséged lesz vagy azt mondja, hogy ne hülyéskedj és egyszerűen letaszít a trónról. Így szokott eltűnni a vallás hatalma, a cégek, akik állnak, eltűnnek a süllyesztőbe és így szokott az emberiség is eltűnni, ha nem akar továbbfejlődni. Az ember félti a „vezetői pozícióját”. Úgy, hogy még abban sem lehetünk biztosak, hogy mi vagyunk a földön a vezetők. A hangyák vajon tudják azt, hogy tőlünk függnek? A darazsak vajon behódoltak nekünk? El vagyunk vajon fogadva vezetőnek az állatvilágtól? Szerintem ne legyenek illúzióink. Nem vagyunk vezetők, hiszen saját fajunkkal sem tudunk együttműködni. Miért fogadnák el az állatok onnan az irányítást, ahol saját fajtáját öli az ember minden lehetséges módon. Nem csak a háborúzásra kell ilyenkor gondolni, hanem az egymás bántására a szavakkal, amelyből különböző betegségek jönnek létre bennünk, mellyel megtizedeljük időről időre fajunkat. Ezenkívül különböző kemikáliákkal kísérletezünk, amelyek néha meggyógyítanak bennünket, néha viszont az esetek többségében ölnek minket. Nem vagyunk többek, mint azok a darazsak, akik egymással kommunikálva saját populációt hoznak létre és egy másik darázscsaláddal harcban állnak. Nem vagyunk különbek azoknál az álatoknál, akik gondolkodóak, de nem értők. Mi is csak gondolkozunk, hiszen van agyunk, de nem értjük vagy nem akarjuk érteni, hogy tetteinknek következménye van. Ha nem vagy vezetőhelyen, akkor kevés vagy semmilyen felelősséged van, minél nagyobb a pozíciód, annál nagyobb a felelősséged is. Jól mutat, ha nagy házad van, de annak a felelőssége is a tiéd. Neked kell gondozni, karbantartani stb. Mi csak teremtünk. nem tartjuk karban. Mi még nem vagyunk alkalmasak újabb szint megismerésére, újabb osztályba való lépésre, hisz önmagába teremteni az enyészetnek nem érdem. Ez az első osztály, hogy tudsz teremteni. A második, hogy megérted, hogy a te teremtésed milyen befolyással van a többiekre, akik addig ott éltek, léteztek. Mi még a szomszédaink igényét sem tudjuk megérteni, nem hogy a földet. A földnek nem kell pozícióharcot vívnia velünk. Tudnunk kell, hogy ő a nagyobb. Aki nagyobb, az fölöttünk van. Ha valamit nem jól csinálunk, akkor a föld kicsit megmozgatja magát és földrengés van. A föld soha sem véletlenszerűen mozog. Annak a helynek - ahol mozgott - romlása van, nincs összhangban a földdel. Egyébként földanyánk nagyon türelmes, túl türelmes is. Várja, hogy hátha megértjük, hogy csak együtt tudunk működni. Hátha megértjük, hogy ha kiírtunk mindent magunk körül, akkor mi sem tudunk létezni, nem megy. Már a fenti segítség is hozzánk kapcsolódik. Nem csak „anyánk”: a föld, hanem atyánk: az Isten is segít nekünk. Van, aki úgy gondolja, hogy neki aztán nem kell vezető, ő már mindent tud. Aki mindent tud, az már mindenkinek jó minta és segít. Aki még nem tud mindent, azt nem követik, mert hiányai vannak. Ha kérsz segítséget saját fajodon kívül, akkor azt földanyától kérd: ez a materiális tudás, amit már a föld emberisége valaha tudott működtetni vagy az Isteni atyánktól tudsz még segítséget kérni, ami a spiritualitás. A spirit: a titok. Valami olyan, amit eddig nem tudtam vagy nem tudhattam. Az Isteni tudat is úgy osztja számunkra a tudást, ha megértünk rá. Honnan lehet tudni, hogy megértünk? Onnan, hogy újabb tudásokkal bővül a tudatod: minden tudást használni kell. Aki használja tudásait, az teremt abból, amije van. Ha rájössz, hogy rengeteg van még a tudásból, nem rekedsz meg. Alig várod, hogy újabb és újabb tudásokat ismerj meg: nem fogsz ragaszkodni ahhoz, amit éppen tudsz, mert megélted és áttanítottad másnak, ezáltal mész tovább, mindig csak előre. Így leszel egyre okosabb, bölcsebb, boldogabb és felnőttebb. Minél felnőttebb vagy, annál inkább látod, hogy a felhő csak egy ideig zár el a nagyobb tudásoktól. A felhő csak addig kell, amíg nagyon kicsik vagyunk és megijednénk a nagyon nagy tudásoktól. Az oviban csak addig kell a „kis wc”, amíg fel nem nősz a nagyhoz. Mindannyian tanulunk, de ha elzárod magad az új tudástól, akkor meg fogsz merevedni, konok makacs személyiség leszel, aki nem mozdítható, csak harccal. Bántani fognak, amíg meg nem érted, hogy haladni jó. Az a test, amelyik halad, az él. Abban a testben, amelyikben van áramlás, az élő: az élet haladás. Jó utat a haladáshoz és legközelebb az örömről írok.