A félhangok között találjuk az ürességet. Az ürességben nincs semmi, csak hiány van: a fény hiánya, a szeretet hiánya, az öröm hiánya, stb. A fény csak akkor tud betörni az ürességbe, ha valakit öröm ér. A fénytelenségben nincs öröm. Az öröm viszont közvetíthető, átadható. Nevettél már úgy, hogy egy másik ember nevetése által kezdtél mosolyogni úgy, hogy nem is tudtad, hogy a másik min nevet? Hát persze. A nevetés „ragadós”. Átragad ránk akkor is, ha nem akarjuk. Rengeteg terápia épül a nevetésre. Nevetni jó, a nevetés örömöt ad nekünk: az öröm fény. Az az ember, aki boldog: önmagából fényt sugároz. Az az ember, aki fél, aki depresszív, szomorú, elvon a fényből. Elvon másoktól, elvonja a fényt és ezáltal a többiek is szomorúak, depressziósak lesznek. Hatunk egymásra és együtt ülünk az ürességben végül, a szomorúságban, a fénytelenségben. A kiút a fénytelenségből a fény megtalálása, azaz az öröm megtalálása lesz. Ha a fényt megtalálod, az örömöt megleled, akkor tudod, hogy bármikor az ürességből kijutsz. Aki az ürességben van és ki szeretne jutni belőle, az gondoljon mindig valamilyen örömre, ami vele vagy másokkal megtörtént, amíg tudja vezetni, irányítani magát. Amikor a fény már annyira hiányzik körülöttünk, hogy már nem vagyunk önmagunk tudatában, akkor a szellem már elkezdett kilépni belőlünk. Ilyenkor az elme, azaz az agy bomlik. Az első szellemi betegség a szomorúság, amit a fény hiánya, az öröm hiánya idéz elő. Ez a depresszió. Minél inkább vagy szomorú, annál kevesebb a fény benned, ezért a szellem elkezd kilépni belőled. Ha a szellem kilép az agyból, akkor agyhalálnak hívjuk, mint ahogy a lélek ha kilép a szívből, akkor szívhalálnak hívjuk azt. Az agyat ilyenkor sérülés éri. Elhal egy része, mint amikor stroke-ja van valakinek. Ha elhal egy része az agynak, akkor már kevesebb információhoz jutunk hozzá. Nem emlékszünk dolgokra, eseményekre. Ha nem emlékszünk eseményekre, akkor nem tudjuk felidézni azokat. Ilyenkor már nem tudjuk az örömöt behozni az emlékezetünkből. Az öröm ilyenkor megszűnik létezni bennünk és kihuny a fényünk. A fény az életünk: fény nélkül nem tudunk élni. A fény a lelkünk és a szellemünk is. A fény az ürességet tölti fel, míg az üresség nő azáltal, ha a fény eltűnik bennünk. Az üres ember boldogtalan, buta, érzéketlen, stb. Az üresség a cél akkor, amikor meg akarunk halni. Olyankor az ember kiüresíti magát. Elfogynak az emlékek, elfogynak az érzések és üressé válunk. A születés pillanatában is ürességnek kellene lennie bennünk, de már a várandósság közben töltjük információval gyermekünket. Akit sok szeretettel töltünk fel, az már születése pillanatában világít: ÉL. Akit nem várnak, az rosszabbul indul. A félhangok közötti térből születünk ebbe a dimenzióba és a félhangok közötti ürességben ugyanazt éljük át test nélkül, mint a haldokló testben: azaz elveszítjük mindazt, amit tudtunk vagy éreztünk. Üresen kapcsolódunk be a testbe, amiből kifejlődünk. A kifejlődésünkhöz földenergiára van szükségünk, ami táplálék, vízenergiára, ami víz és levegőenergiára, amiből oxigént merítünk. A fény az élet, a tűzenergia. A tűzenergia maga a lélek, aki felnövekedvén szellemé nő fel. A szellemet össze kell hangolni a lélekkel, hogy egy idő után egyesüljenek bennünk. A szellemet sok ismerettel lehet feltölteni. Az ismeret, a tudás a szellem fénye. A lelket pedig érzelmekkel kell feltölteni, amitől világít és érez az ember. A szellem és a lélek együttműködése az agy és a szív összhangjához vezet. Mi kell ahhoz, hogy egészséges emberek legyünk? Fény, azaz öröm, fény, azaz tudás: ez a kettő alkotja az ember fényét. Az az ember, aki nem akar élni vagy boldogtalan, vagy nem tud semmit. Aki nem tud semmit, az károsodott agyban. Aki nem érez semmit, az károsodott szívben. Mindkettő javítható. Gyógyítsuk meg szívünket, amihez sok örömöt kell befogadnunk és ha a szívünk nagyobb, boldogabb, akkor több vért tud termelni, amit az agy is megkap és az elhalt területeket ki fogja javítani. Amikor egy ember, aki „buta”, mert károsodott az agya, elkezd érdeklődni, akkor új agysejteket szül. Az agysejtek ugyanúgy újjá tudnak születni, mint a szív, vagy akár egy seb begyógyulása közben a bőrsejtek. Minden újjá tud születni, csak áramoltatni kell a vért a testben mindenhova. Ma sajnos már mindenkiben véráramlási problémák találhatóak. Akinek a vére kevés, az nem tud mindenhová áramoltatni, ezért a teste egy részét tudja javítani, megújítani, a másik részét viszont nem. Ha a testünk egyik része fejlődik és a másik nem, akkor ahol nincs fejlődés, ott romlás lesz. A testben ezáltal lesznek nagyon jó életképes, fejlődni akaró sejtek és lesznek haldokló vagy halott sejtek: ezt a különbséget a generációk mutatják meg nekünk. Aki fiatal: az szaladna, szállna, boldog lenne és minden érdekli. A középső generáció már kevésbé szaladna, inkább pihenne, kevésbé érdeklődik, mert csak a munka viszi el minden energiáját. Az idős generáció pedig már lepihenne és megállna. Aki megállt, az már nem akar új dolgokat megtapasztalni, ő feladta. Aki feladta, annak lassul a keringése. Minél inkább lassul a keringés, annál inkább haldoklik az egyén. Aki haldoklik, az egy idő után eltűnik közülünk. A testben ugyanez a folyamat zajlik. Az új élő sejtek kapcsolatba kerülnek a kevésbé aktív sejtekkel és a halott sejtekkel is. Ha az új sejt a vezető, akkor minden energiáját a régi sejtekhez tolja, akik vagy befogadják és javulnak vagy elengedik és mindenki gyengül. Amikor a sejtek befogadnak, akkor az olyan, mint amikor a középső generációt feléleszti a fiatal. Akik fiatalok, képesek feléleszteni minket új lendülettel, új hittel, fénnyel, szépséggel, stb. Az idősek, akik viszont már nem akarnak élni, nem fogadják be az energiát, átmegy rajtuk, mint a halott sejteken, amelyek már üresek. Az ürességet képviselik a halott sejtek a testben és az ürességet képviselik a halott emberek is. Minél több az üreség, annál kevesebb a fény. A covid megmutatta, milyen az, amikor az emberekből kihuny a fény: amikor nincs életkedv. Megmutatta, hogy milyen egyszerűen lehet tönkretenni egy virágzó emberi tudatot azzal, hogy nem kap inputot. Nem kaptunk információt, nem kaptunk érzéseket és elkezdtünk haldokolni. A covid vége viszont megmutatta, hogy az ember élni akar. Szeretné látni a virágzó fákat, élvezni az illatokat és tanulni szeretne. Tanulni valamit, amit még nem tud, valami olyat, ami új, ami új tudatot teremt:  egy olyan tudatot, ami más lesz, mint eddig. Időről időre új tudások jelennek meg köztünk, amelyek néha felülírják a régit. Ez nem jó vagy rossz, csak más. Aki szeretne ebben az új kialakulóban lévő tudatban részt venni, annak be kell fogadni a fiatalok hozta tudást, a fiatalok fényét. Ki kell találni megint, hogy kik és hogyan fogják vezetni ezt az újat, és mint mindig: le kell osztani a szerepeket. A régi mindig fél elengedni azt, amit eddig birtokolt. Az új tudat viszont csak az új vezetők által válik valóra vagy ha a régi vezetők képesek befogadni az újat. Az újat viszont csak akkor tudjuk befogadni, ha rugalmasak maradunk. Rugalmasan viszont az a mozgás tart, ami nyújtás és nem feszítés. Világunkban viszont az a „divat” most, hogy legyél minél feszesebb, azaz merevebb. Erről írok legközelebb.