Tudásunk csak akkor lehetteljes, ha kiegészítjük azt. Valamivel, amit a másik jobban tud. Amikor párt keresünk magunknak, elképzelünk egy formát, (azaz külsőt) hogy milyen legyen. Ugyanúgy eképzelünk egy tudást róla, hogy ezt kell produkálnia. Mindeközben vetítünk magunkról egy képet amelyet ennek a személynek ki kellene egészítenie.

De a párunk kétkedéssel teli. Nem tudja értelmezni azt, hogy ki ő ebben a kapcsolatban, mert nem arra épült, hogy ki vagyok, hanem arra hogy milyen szeretnék lenni, vele. Igazságtalanság. S egy kapcsolat, melynek igazságtalanság az alapja, nem áll meg.

Ne vetíts magadról, hanem előbb találd meg önmagad. Találd meg azt, aki szeretnél lenni, és nézd meg hogy az vagy e. Ha különbség van aközött aki vagy, és aközött aki szeretnél lenni, akkor keresd meg azt, aki azzá tehet. Nem azzal hogy elhiszed, hogy az lettél, hanem azzal, hogy tanít, okít és megváltoztat téged. Miért? Mert változni szeretnél.

Ha változni szeretnél, el kell engedni régi mintákat. Olyan régi formákat, mintákat, ami eddig téged képviselt. Ez voltál te. Ez nehéz. De ha nem érted meg, hogy ahhoz hogy változz, újjá kell születned, akkor nem érted a változás lényegét. Hogy miért változunk? Azért hogy valami, vagy valaki, vagy valakik jobbak legyenek. Azért változunk, mert unjuk a régit, vagy azért mert már nem történik semmi új, izgalmas a régivel. Azért, hogy megváltozzon a világ. Azért, hogy új világot hozzunk létre. Mi, a tudat. Az ember egy nagy tudat, és testben él. Ez a test úgy változik, alakul, ahogy a tudatosságunk, -tehát nagyságunk – nő. A tudatosságunk mondjuk a lelkünk, a fényünk, a hitünk, és mindenünk ami a testen belül található. A test pedig ennek a tudatosságnak, hitnek, stb. a kivetülése. Olyan testünk van, amilyen tudattal, fénnyel, hittel születtünk. És ha nem tetszik testünk, akkor növesszük meg tudatosságunk, növesszük meg fényünk, hitünk, és alakuljunk át, más formájú testté. Képesek vagyunk rá, csak tudatosságunk fényét kell növelnünk magunkban. Amikor tudatosságunk fénye megnő, akkor változunk. De mi ettől megijedünk. Megijedünk mert mi mások leszünk.

Azt még könnyen elfogadjuk, hogy Józsi, Pista, Öcsi változik, - mert nekik muszáj – de hogy nekem változnom kellene, az fura. Miért? Én jó vagyok így is. Én mindenkivel kedves, aranyos, okos, boldog képet élek magamban meg. Kérdezzük meg a többieket, hogy vajon ők is így gondolkodnak e rólam? Vajon ők is így látnak e? Nem biztos. Ez azt jelenti, hogy olyan arcomat mutattam feléjük, ami nem volt teljes, nem ismerhettek meg, nem mutattam meg magamat nekik. Miért? Ha én nem kell, hogy rejtsek magamból semmit, akkor mindenkinek ugyanazt tudom megmutatni. Ha pedig rejtem magam néha, akkor ennek ilyen leszek annak, meg olyan. Ezért ugyanarról az emberről, tehát rólam, különböző vélemények alakulnak ki. És ha különböző vélemények alakulnak ki rólam, akkor nem vagyok egy, tehát nincs egyensúly bennem. Tehát magamat kell előbb megérteni, hogy miért mutatok maszkot felé, és miért nem mutatok maszkot mások felé. Mi áll köztünk, akivel nem tudjuk megmutatni magunkat egymásnak?

Ezeket azért kell megérteni, mert amíg nem értjük kit mutatunk, addig nem tudjuk önmagunkat megismerni. Ha pedig nem tudjuk önmagunkat megismerni, akkor alkalmatlanok vagyunk párkapcsolatra. Olyan párkapcsolatra, amelyben feloldódunk. Feloldódni azt jelenti, hogy átadjuk magunkat a másik számára, és átvesszük magunkba őt is. Ha átvesszük magunkba őt, akkor testtel kapcsolódunk össze. Minden ami test, keveredést, átadást, átvételt, jelent. Ha egy ember haladni akar, keveredik valakivel testként, és átvesz tőle információkat, és átad számára is valamit, amire szüksége lesz a másiknak. Jó esetben azt adjuk, aminek örülne a másik, és azt „vesszük el” aminek örülnénk. Rossz esetben viszont nem ez történik.

Ha én nem értem, hogy ki vagyok, akkor is haladni szeretnék. Haladni lehet előre és hátra , sőt oldalra is. Ezek mind attól függnek, hogy tudom e a kiinduló pontot. Tudome hogy honnan indulok. Ez a középpont. A középpont egy állomás. Az én aktuális állomása. Mint a horoszkóp, amikor megszületünk. Az is csak egy állomás. Egy állomás amelyet túl kell haladni. Ha én kosként születtem, akkor az volt kiindulási pontom. Mi meg azt hisszük, hogy ez végleg determinál minket. Akkor nem hiszünk a haladásban. Akkor nem hiszünk abban, hogy van értelme élni. Akkor nem akarunk élni, ha így sokat, vagy semmit nem teszünk, tehetünk hozzá.

Mi értelme van akkor élni? Rakjunk hozzá valami újat. Valami olyat, ami előre mozdít. Valami olyat, ami célt ad nekünk. És ha magunkat alakítottuk picit, akkor elindultunk. Még nem tudjuk hová, de legalább elindultunk. Ez lehet lefelé, fölfelé, és oldalra is. Ezek, haladások, vagy út keresések is. Az utak folyamatosan jönnek. Te választhatsz. Választhatsz, hogy melyiken haladj. De ha megtalálod azt, ami örömmel tölt el, leragadsz. Ha leragadsz, állsz. Ha pedig állsz, akkor megáll megint minden. Nem lüktet a test, nem dobog a szív, nem kering a vér, és meghalsz. Ennyi az ember akkor, ha nincs cél, hit, erő, amely előre, vagy valamely irányba mozdítja.

Akkor jön a pár. Valamit mutat. Olyat, amitől új cél születik benned. Olyat, ami érdekel. Olyat, amitől megmozdul a szív, olyat amitől beindul a vérkeringése rendesen. Ez a szerelem, sematikusan, vagy kémiailag. A szerelem nem más, mint cél, irány, és változás. Ha ez a cél közös, akkor együtt haladunk tovább. Ha ez a hit engem visz csak előre, akkor hitem miatt egy idő után kiszállok ebből a kapcsolatból, mert csak megállít, determinál. Ha pedig a hit engem kimozdít, akkor nem volt elég az üzemanyag ahhoz, hogy hosszan, vagy akár végig együtt maradjunk. De az üzemanyag pótolható. Az üzemanyag az, amit után lehet tölteni. És ha utántöltjük, akkor újra indul az autó, újra indul a szerelem, és újra haladunk valamilyen irányba. Ha valaki megtalálja útját, nem fog letérni róla. Megtalálja a helyes utat. Ez lehet fölfelé, vagy lefelé. Ezek irányok. Az irány azt jelzi, hogy élünk e még testben, vagy már nem. Ha valaki megtalálja helyes útját és rálát, eldönti, hogy van e értelme még ebben a testben élnie, vagy már nem. Ezek az öreg, vagy beteg testek, amelyek ilyenkor úgy döntenek, hogy kilép a lélek és elhagyja a testet. Azaz meghal. Amikor valaki megtalálja a helyes, -számára helyes – utat, akkor elindul felfelé. Felfelé indulás azt jelenti, hogy még több tudat kapcsolódik hozzá. Még többet akar érteni, hinni, látni, megérteni ebből a valóságból amely rendkívül izgalmassá teszi az életet. Ha rendkívül izgalmas akkor eszedbe sem jut a halál. Ha nem jut eszedbe a halál, akkor élsz, és haladsz. A halál egy kilépési pont a testből. Az élet is az, de máshogy. Törzsek, különböző bennszülött törzsek mutatják, hogy élni halálon keresztül nem lehet. Ha egy ember kilép a testből, úgy is megteheti, hogy boldog, megelégedett, és nem azt mondja elmenetelkor, hogy semmi értelme nem volt földi életének, hanem megköszöni, hogy itt volt, hogy tanult, hogy látott, hogy érzett, tehát élt. Az emberi élet sokféle lehet. De hogy mindig tanulni jövünk, az biztos. Ha pedig nem tudjuk, hogy mit akarunk tanulni, az csak azért lehet, mert nem értjük, kik vagyunk. Ha megértjük, hogy kik vagyunk, értjük, hogy ki illik hozzánk. Hogy ki egészít ki minket, és mivel. A mivel, az már a mi döntésünk. Ha én azt akarom, hogy mindennel, ami hiány bennem, kiegészítsenek, akkor nagyon hosszan élünk.

Ilyen is vagy. Vagy olyan, hogy valaki, egy dolog miatt születik ide. Egy dolgot ha megkap, elmegy. Egy ember nem mindig csak hiányokkal, vagy nem mindig sok hiánnyal érkezik. És ha megkapta amiért jött, elmegy. De ezt mi zokon vesszük, merthát ilyenkor eltűnik a test. Meghal az illető. mi meg azt szeretnénk, hogy örökké velünk legyen. Nem értjük a halált és ezért nem értjük az életet sem. Erről legközelebb többet írok, most viszont a párkapcsolat lényegét szeretném összefoglalni.

Tudd meg hogy ki vagy, és hogy merre szeretnél tovább fejlődni. Ha tudod ezeket, akkor olyan lelkek, emberek kapcsolódnak hozzád, akik kiegészítenek. Ha te is képes vagy, adni. Ha adni nem képes valaki, akkor nem nyílik ki a párkapcsolat számára. Nincs értelme, mert csak elvesz. És ha elvesz, ő maga is egyensúlytalan lesz. Ha pedig egyensúlytalan lesz, akkor elkezd romlani saját teste, amely öngyógyítással fog foglakozni, hogy helyreállítsa azt, ami befogad. A testet. Ha a test közben újra befogad, úgy hogy még nem állt helyre,- tehát közben másik párkapcsolat kezdődik – akkor olyan állapotba kerül a test, amelyet már egyedül nem képes kijavítani a tudat. Segítséget kell kérnie. Ezért jön újabb és újabb kapcsolat számára. És egy idő után, már azt sem tudja, hogy ki ő, és mi benne a segítség másoktól. Nem tudja felmérni, hogy ki ad neki, és ki elvesz belőle. És akkor belesüllyed ebbe az életbe, hogy adni, nem tud, elvenni már nem mer, és egyedül lesz és bolyong. Ide juttatja az embereket az, ha meggondolatlanul, illetve értés nélkül kerülünk szexuális kapcsolatba folyton. A fiatalokat nem tanítja senki erre, mert mi sem tudtuk ezeket. Hagyjuk hogy szexuálisan szabadosan éljenek, mert mi még nem élhettünk úgy. Hogy miért, arra senki nem adott választ nekünk. Ezért nekünk kellett megtalálni rá a válaszokat. Ha megtaláltuk, osszuk meg a fiatalokkal. Akkor is, ha sok keresgélés után találtuk meg. Akkor is ha ma már nem tennénk azt amit régen tettünk, mert pont abból tanultunk. Pont azt kell elmondanunk, amit szégyeltünk eddig. Mert ha nem tesszük, nekik újra és újra végig kell menni azon az úton, amelyen mi elindultunk, csak nem beszéltünk róla.

Minek tanulunk, ha nem osztjuk meg tapasztalatainkat? Minek vagyunk itt akkor? Mi értelme van akkor az egész embernek, aki olyan nagy és okos és bölcs a szemünkben? Mi értelme annak, hogy egy állat jobban megtanítja arra utódát, hogy ő mit tapasztalt? Miért mondjuk, hogy mi vagyunk a földi élet csúcsa, ha még tudásunkat sem tudjuk átadni? Ezeken kívánok, jó gondolkozást nektek.