Emberek milliói élnek úgy, hogy elhitték, hogy az agy maximális nyitottsága 3, maximum 4%. Ez nem igaz. Einstein is jóval többet használt. Sokan, akik kinyitották agyuk bizonyos százalékát, mást mondanak, mint mi, akik még nem tudtuk kinyitni azt a részt magunkban. A tudásunk, bennünk van. Az agyban. Az agy hordoz mindent. Csak nem nyitjuk ki. Miért? Mert azt mondták nekünk, hogy csak ennyit lehet. Mi meg elhittük. Amikor kicsi egy gyerek, csak annyit adunk át neki tudásként, amit be tud fogadni. Ha nő, akkor már egyre többet adhatunk neki. A tanulás egyébként nem más, mint tudásunk egy részének megvilágítása.  Ha teljes tudásunkat akarjuk kinyitni, akkor olyan emberekkel kell találkoznunk, beszélnünk vele vagy hallgatnunk őt, akinek az agya más területen van nyitva. Ha az én agyam kinyílt egy bizonyos irányba, a tiéd meg másfelé, akkor rakjuk össze tudásunkat, és legyen agyunk nyitottsága még nagyobb. De akkor ne hidd el, hogy mindent tudsz. Lehet, hogy egy bizonyos terület számodra már nem tud újat mutatni, akkor más terület felé fordulj. Tanulj olyanoktól, akiket más érdekel, vagy más tudás köt le. Ha ez is sajátoddá válik, még nagyobbat nyitsz ki az agyból, tehát még több tudásodat éled. Izgalmas lesz. Élvezni fogod.

Mi az, ami lenn tart? Hogy elhitted, hogy nem jöhet több. Hogy ennyi a maximum. De ha ennyi a maximum, akkor miért akkora az agyunk? Pusztán azért, hogy apró részeit használjuk mindössze? Nem. Az agy, teljes tudásunk. Még ebben is vannak különbözőségek. Az agyunk lehet nagyobb, vagy kisebb. De teljes tudásunk, amit már megszereztünk valamikor, él benne. Az a tudás, nem nyílt ki. Nem tud. Minden tudásunk, amit kinyitunk, át kell menjen az emberiségen. Ha én azt hiszem, vagy azt tudom, hogy a föld gömbszerű, akkor arról tanítok. De ha a föld, azaz az emberiség még ott tart, hogy lapos, akkor hiába nyitom ki tudásom e területen, ezt keresztül kell vinni a többi emberen. Hogyan? Úgy, hogy megértetem velük, hogy felismertem valamit, ami eddigi tudásunkat felülírja. Na ez nem könnyű.

Az emberiség borzasztóan ragaszkodik elért, - azaz megszerzett - tudásához. Akkor is, ha az már kevés vagy már nem aktuális. Az emberek akarnak is fejlődni, haladni, meg nem is. Miért? Mert minden, ami új, valakinek félelmetes, de valakinek izgalmas. Ha izgalmas neked az új, akkor akarsz haladni. Ha nem, akkor félsz. Félsz az új dolgoktól. Félsz attól, hogy megváltozik valami, ami eddig biztonságot jelentett neked. Vagy komfortzóna volt. Az, ami a biztonság jelképe. És ha komfortzóna, akkor illúzió. Nem igaz. Az igazság jelentősen több attól, amit élünk. Sokkal több.

Valahányszor, amikor valaki „feltalál” valamit, vagy „kitalál” valamit, mindig meg kell azzal küzdenie, hogy elfogadja az ember vagy merje befogadni. De nem megy. Még így sem. Nagyon lassú a haladás. És akkor még azt is bezárjuk agyunkban, ami eddig nyitva volt. Hogy értsük meg, minden, ami benne van, láttathatja magát, vagy el is rejtheti. Ha elrejti, akkor felejtésbe megy. Ha láttatja, akkor felébred az ember, és eszmél, hogy miket tud, vagy akár miket tudhatna. Ha nem ébredünk fel, akkor elveszítjük minden tudásunkat. Úgy, mint aki Alzheimer-kórban, vagy szimplán demenciában szenved. Az az ember is tudott egykor valamit. Többet, mint most. Elhagyta a tudását, mert nem használta. Ha használja az ember a tudását, akkor adja tovább. Tanítja. A tanítás nem csak egyetemi szintű. Tanítás az is amikor egy apa a gyermekének elmond valamit, amit ő tud. Ennyi. Nem több. De akkor legalább nem állítjuk meg a tudást, hanem áramoltatjuk. Ha áramoltatjuk, akkor a tudások egyre nagyobb számban érkeznek. Belőlünk. Minden, ami tudás, átmegy oda, akit felébreszt az, amit mondtál. Amit tanítottál neki. Ha nem, akkor csak sémákat követsz, hogy tudod, amit át szeretnél adni, de úgysem érdekel senkit. Abban a pillanatban elzárod az áramlás útját. Ha én tanítok, úgy adom át tudásomat, hogy élvezem, amit mondok. Ha élvezzem, lehetőséget biztosítok azok számára, akik ott vannak, hogy ők meghallják. Ha meghallják, felébred bennük az ÉN. Ha az felébred, akkor ért. Ha ért, akkor pedig világossá vált valami tőlem, magukban. Felébredt, azaz felébresztettem a tudást benne. A tanítás ez. Nem az, hogy tudásomat beletöltöm abba a fejbe, amelybe nincs agy, hanem az, hogy tudásommal, kinyitom a te agyad azon területét, amely megvilágítódik. Ha világít, akkor már látható. Akkor már te is ugyanazt tudod, amit előtte, még csak én tudtam. Akkor megvilágítottam benned valamit, ami te vagy. Az agyadban. Az pedig tudás. Tudás, amely fölé emel annak, aki addig voltál, mielőtt találkoztál velem. Megvilágítani csak azt lehet, ami van. A tudásod, ott van benned. Ha én meg akarom világítani saját tudásomat, olyan emberekkel kell magam körül venni, akik másban jók, mint én. Én pedig azoknak tudok segíteni, akik az én tudásom által lesznek fényesebbek, úgy, hogy megvilágítom bennük azt. A tudások mindenkiben ott vannak. Ha kinyitjuk az agyunk 100%-át, el sem tudjuk képzelni, hogy mi lehet benne.

Persze, mert már Einstein tudását, tehát az ő agyát sem értettük még meg. Ezért óvatosan kell nyitni az agyat. Úgy, ahogy kibírja. Minél jobban be van zárva, annál nehezebb fényt küldeni benne. Annál kevesebb tudást képes elfogadni. Akkor már merev az ember. Mitől lesz az ember merev? Például, túlzott mennyiségű kalciumtól. Vagy túlzott mennyiségű tudástól. Bármennyi is van benned a kalciumból, biztos, hogy sok. Nem oda hat, ahová szeretnénk, mert csontjainkban nincs, de érrendszerünkben, agyunkban rengeteg van. Hogy hozzuk ezt harmóniába?  Hittel. Miben higgyünk? Magunkban. Abban a magunkban, aki leszületett ide, de nem éli a tudását. Nem éli az agyának, csak 3-4%-át. Ez rettenetesen kevés. Amikor egy ember elkezd felébredni, rájön, hogy miket tud. Először maga sem érti, hogy olyan törvényszerűségekre jön rá, amelyek mikor nyitva van az agy, egyértelműek. Vannak felvillanásai akkor az embernek. A felvillanásnak az a lényege, hogy megértsd, van több. És ha van több, akkor van értelme élni. Mert egyébként nincs. Az ember nem szeret élni. Nem úgy, ahogy most él. Minden, ami tudása volt valaha, csak pár százalékban használja. Ez egy börtön, egy büntetés így neki. Az embernek. Mindig érzi, hogy van több, de kinek mutassa meg, ha megtanulta, hogy ennyi, és nem több. NEM LEHET TÖBB. Ez büntetés.

Meddig akarjuk még magunkat, gyermekeinket, vagy környezetünket büntetni? Miért büntetjük őket? Mert azt hisszük, hogy ez a maximum.

Időről időre felbukkannak olyan emberek, akik nagyobb tudást képviselnek. Megöljük őket. Minél nagyobb a tudásuk, annál veszélyesebbek. Az emberek félnek. Minél kevesebbet tudsz, annál nagyobb a hiány, tehát annál több a fél-elem. A félelem, a hiány. Annak a hiánya, amit nem értünk, amit nem tudunk. Akkor világítsuk meg tudásunk. Éljünk abban, amik vagyunk. Élhetünk úgy, hogy jóval többet tudunk. Élhetünk úgy is, hogy elfedjük, mint eddig tudásunkat. De akkor unatkozunk. És ha unatkozunk, akkor teremtünk. És ha teremtünk, akkor létrehozunk olyan lehetőségeket, amelytől boldogabbak leszünk. Mindannyian? Nem. Ilyenkor az ember csak önmagát nézi. A teremtés ÉN rólam szól. Az igazság, amelyben élhetnénk, Mindenkiről. Ezért fontos, hogy az ember ne teremtsen. Addig ameddig nem tud szeretni, addig csak önmaga számára okoz örömet. Ha önmaga számára okoz csak örömet, abban nincs teljesség, de még egység sem. Sem egységet, sem teljességet még nem éltünk meg. Azt hittük, hogy az ember már mindent tud. Hát akkor miért nem használja az agyát? Miért nem használ belőle többet? Mert csodabogárrá válik. Azt mondják, amire Einstein volt képes, nem sokan képesek. Én meg azt mondom, hogy amennyit az agyból kinyitsz, annál nagyobb a tudásod. Ha kinyitod agyad 15%-át, már többet nyitsz ki, mint Einstein. Vagy kinyitod még jobban. Mint Jézus. Jézus az agyának 39%-át használta. Vagy a Dalai Láma, aki szintén nagy, hihetetlenül nagy százalékát használja az agynak. Ilyen emberek vannak körülöttünk. És ezek az emberek hatnak. Tanítanak minket. Azokat, akinek nincs annyira nyitva az agya. Bárki kinyithatja az agyának nagyobb területeit. Hallgatod valakinek az előadását, és ha érdekel, akkor nyílsz. Ha pedig nem érdekel, akkor bezáródsz. pont oda, ahonnan indultál. Nem árt, és nem használ neked senki. De ha te nem akarsz nyílni, akkor egy idő után nem is akarsz élni. Mert nincs értelme. Azért jöttél, hogy játssz. Játszani, meg akkor tudsz, ha van kivel. És ha én már mással, más módon játszanék, - mint a gyerekek nagy százaléka - de nincs kivel és nincs mit játszanom, akkor elmegyek. Nem élvezem a játékot. Ide senki nem azért születik, hogy szenvedjen. Játszani jön. De a játékok annyira el vannak rejtve, hogy nem találjuk, ezért egymással próbálunk játszani. Alig van olyan ember, aki hasonló részét nyitotta ki az agyának, ha szűken van nyitva. Ha az agyad nyílik, akkor egyre több emberrel tudod magad jól érezni. Ha pedig jól érzed magad vele, akkor egy hullámhosszon, azaz egy rezgésen vagy vele. Barátságokat, szerelmeket, csak így tud kialakítani az ember. Az ember, halad. De ha nem haladunk együtt, akkor nem értjük az új játékokat. Nem értjük, hogy már mindannyian szívünk szerint nem „gyilkolósat” játszanánk, hanem „barátkozósat”. Ahhoz viszont a régi mintákat, a régi felülírt mintákat ki kell söpörni. Sokáig játszottunk „harcolósat”. Azért mert unatkoztunk. Ha az agyad használod nagyobb százalékban, izgalmassá válik az élet. És ha izgalmas, akkor nem kell kitalálni új játékot, mert lekötjük magunkat. Ha az ember nincs lekötve, akkor veszélyessé válik. Mert sokat tud. De ha unja az életét, akkor mások életét is megkeseríti. Hogy vegyétek már észre, hogy ez így nem jó. És akkor azt mondjuk, hogy az ember ilyen. Gyilkos. És akkor legalizáltuk ezt. Azzal, hogy ilyen vagyok, nem tudok ezen változtatni. Így élünk. Ilyenek vagyunk. Nem akarunk változtatni, mert mi van, ha még rosszabb jön. Mi van, ha az derül ki, hogy az ember egy szörnyeteg. Nem az! Az ember JÓ! Csak nem azt éljük. Az unalom teremtett számunkra ilyen külsőt. Ez a maszk, az ego. Ezeket kell lebontanunk. Azokat a maszkokat, amelyek nem igazak. Honnan tudjuk, hogy igazak, vagy nem igazak? Onnan, hogy az igazság nem fog feloszlani, mert az nem illúzió. De az illúzió, amit mi emberek teremtettünk, feloszlik. Mert többek vagyunk. Minden maszk alatt, előtűnik egy új kép, ami a miénk. Ezt kell megértenünk. Ezt kell elfogadnunk. A tudásunkat. Hogy több, mint amit eddig hittünk. És ahhoz fel kell nőnünk . És ha felnőttünk hozzá, akkor élhetjük tudásunk azon területét, amelyet megnyitottunk.

Egyre többet tudunk. Egyre több dolgot kell megértenünk és az emberek haladni szeretnének. Nem zárhatjuk el a tanulás útját, hiszen ehhez vagyunk szocializálva. Azt tanuljuk, hogy tudásunk, csak tanulás útján lehet több. Ha ezt hisszük, akkor igen. De ha ezt hisszük, akkor tanulásunkat ERŐSEN meg kell REFORMÁLNUNK. Át kell alakítanunk. Hogy megértsük, hogy az agy JÓVAL több, mint 3-4%. Jó szórakozást hozzá.