Hogyan alakulhat át a természet? Úgy, ahogy te. Úgy, ahogy bármi, ami képes döntéseket hozni: a természet ilyen. A természet él és aki él, képes gondolkozni. Lehet, hogy mi úgy gondoljuk, hogy csak az lehet képes gondolkozni, akinek van agya, de már Einstein is megmondta, hogy ha valamiről 99-szer gondolkozva nem jut eredményre, akkor csak hagyja magát nem koncentrálni, hanem inkább engedni, hogy vezessék és akkor mindig bekúszik a megoldás. Ilyenkor pontosan tudja, hogy nem Ő találta ki azt, hanem csak úgy megszületett benne: ilyenkor nem az agyát használta a gondolkozáshoz, hanem pont azt kapcsolta ki.

A természet is él és „gondolkozik”, sőt életben szeretne maradni, ezért újabb változáson megy keresztül. Olyan ez, mint a baktérium reakciója az antibiotikumra: megváltozik, átalakul önvédelemből. Sajnos a természetnek is tőlünk kell védenie, megvédenie magát, mint a baktériumnak. Ha megvédi magát valaki, akkor más lesz. Az az ember is, aki eleget lett bántva ahhoz, hogy igyekezzen megvédeni magát, az megváltozik, átalakul: bátrabb lesz, határozottabb és erősebb. A természet is „csak” átalakul, megvédi magát, életben akar maradni.

Hála Istennek, hiszen a természet nélkül mi sajnos nem tudnánk élni. A természet egy összefoglaló név. Magába foglalja mindazt, ami ahhoz kell, hogy mi élhessünk. Az életterünket, az élethez szükséges feltételeket és az élet fenntartásához szükséges élelmeket is.

Mi mindent pusztítunk. Mindent, ami ahhoz kell, hogy élhessünk. Lehet, hogy nekünk elég átlag 90 év, hogy éljünk, de az utánunk következőknek megint kellene egy 90 év és az utánuk következőknek, stb. Mi csak arra gondolunk, hogy még a mi időnkben tartson ki a természet, tartson ki a föld. Így nem lehet gondolkozni, csak ha önzővé váltunk. Miért váltunk önzővé?  Azért, mert sok mindent nem kaptunk meg, mert már a szüleink sem kapták meg azokat: ezért mindenki hiányban van. A hiány mindig visszatükröződik az életünkön. Mindent akarunk ilyenkor, mindent ami egyszer hiányzott nekünk és ilyenkor mindenből többet akarunk.

A természet elegendő élelmet, elegendő levegőt és elegendő fényt áraszt. Mi vagyunk mohók. Mi akarunk egyszerre mindent és ha egyszerre szeretnénk azt, ami sorban érkezve kielégítő lenne, akkor időszakosan, majd rendszeresen hiány állna fenn. Ha hiány alakul ki, akkor mi a hiányt azonnal kezelni akarjuk. Hogyan? Úgy, hogy felhalmozunk. Bármit fel akarunk halmozni, az egy időre utána hiányt okoz. Amikor valaki vagy valakik felhalmoznak, az egy másik valakinek olyankor extra profitot jelent. Ezen az úton haladva mindig marad hiány, mindig lesz extra profit, mert valakinek ez jó. Ez okozza az eltolódást ember és ember között. Ez okozza a természet védekezését és változását, ami megint egy új alap lesz az új, fiatalok által felállított generációk számára. A fiatal generációk állandóan védeni akarják földünket. Az idősek nevetnek rajtuk és próbálnak megmaradni a profit maximalizációjánál. Valakinek meg kell állítani az értelmetlen kitermeléseket, akár gázról, kőolajról, fákról vagy akár víztúlhasználásról beszéljünk is. Mindent elhasználunk és semmit sem pótolunk eléggé. Most újra visszatérnénk a fával való fűtéshez, de nincs elég fa, ezért megdrágul. Egy idő után már nincs hova visszatérni. Hiába akarunk visszatérni a kőolajhoz, ha nem hagyunk fákat meghalni, elkorhadni, akkor nem lesz belőlük egyszer kőolaj. Minden elfogy, ezért úgy döntött a föld, ami anyatermészetünk, hogy megmutat nekünk valamit magából, amellyel újra hosszan jól élhetünk és megpróbálja megértetni velünk, hogy ha bármit használunk, akkor vissza kell pótolnunk. Ezt kezdtük az energiával, pl. a napelemmel is, csak még nem tudjuk tárolni egyénként. Ha majd egyénként is tudjuk tárolni, akkor nem lesz szükségünk MVM-re, aki helyettünk gazdálkodik a begyűjtött árammal. Ha majd egyénként tudunk gazdálkodni, akkor nem lesz szükségünk uralkodóra felettünk. Addig van szükségünk vezetőre, amíg fel nem növünk igazi „felnőttekké” és nem gondolkozunk és gazdálkodunk felnőttként. A bolygó felnevel minket. A bolygó új osztályt indít haladóknak, akik képesek elfogadni és megérteni az új tudásokat. Képesek hozzátenni a régi tudáshoz és képesek átalakítani fejükben azt, amit eddig tanultak. Ha be tudsz illeszkedni az újba és megérted, akkor alkalmassá tesznek arra, hogy újra itt élhess a földön hosszan. Akik viszont nem tudnak alkalmazkodni, nem tudnak beintegrálódni az újba, csak tékozolnak és harácsolnak és fölöslegesen gyűjtenek, azoknak nem marad itt helyük. Ez nem az én büntetésem, hiszen nekem nincs ehhez sem hatalmam. Ez egy olyan törvény, ami évszázadok óta működik: vagy megszoksz vagy megszöksz. Ezek a természet kimondatlan törvényei. Nekünk kell alkalmazkodnunk a természethez és nem a természet fog alkalmazkodni hozzánk. Nekünk kellett mindig is alkalmazkodni hozzá, de képzeljétek, hogy szeret miket. Ha nem szeretne minket, akkor egy erősebb széllel, egy komolyabb hófúvással, jégesővel, hurrikánnal, akár cunamival már rég kiirtott volna minket. Néha megmutatja nekünk, hogy ki itt az úr, hogy észbe kapjunk és ha észbe kapunk, akkor engedi számunkra, hogy tovább játsszunk a játszótéren.

Jó ideje viszont mérges. Mérges a természet azért, mert hiába próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a saját életterünket öljük, nem akarjuk megérteni. Ezért a játék változik. A játék új szabálya, hogy próbáld megismerni, hogy miért szenved a föld, és mi okoz örömöt neki. Ha ezt tudjuk, akkor már csak úgy kell működnünk mint egy szerelmes pár, akik jót akarnak egymásnak. Ha jót adunk a földünknek, akkor „visszasímogat” minket. Ha bántjuk, akkor visszabánt. Legyünk felnőttebbek, és ne bántsuk a földet. Legyünk nagyobb gyerekek és akarjuk megérteni a föld fájdalmait, és öröeit. És legyünk jó feleségek, férjek, akik örömet akarnak egymásnak okozni. Szeressük azt aki táplál, etet éltet bennünket. Itt sajnos szüleink kerülnek terítékre. Vaolyon tudjuk szeretni szüleinket azért mert táplálnak, tápláltak bennünket? Vajon tudjuk hálával áldani azért a nevüket, hogy ételt, italt adtak a számunkra? Vajon megértettük e az igét, hogy aki ételt italt adott, annak neve legyen áldott? Miért mindig fentről várjuk a segítséget? Miért nem értjük, hogy a segítség már itt van. Nekünk anem Isten adta az ételeinket, hanem a szüleink. A mi Istenünk, amíg fel nem növünk, a szüleink voltak, vannak. Amikor felnövünk, mi is valaki számára, Istenné válunk, és mi is gondoskodhatunk valakiről, akinek étel, italt adhatunk. A legszebb feladat a szülővé válás, hiszen ott tanuljuk meg az önzetlenséget. Ezért szeret minket a föld, mert mi az ő gyermekei vagyunk. Egy szülő nem tud haragudni gyermekére, csak messziről nézi, hogyfejlődik e. Ha fejlődik, akkor boldog, ha nem fejlődik, akkor szomoru. Ha szomorú, akkor borús a kedve, és ha boldog, akkor szikrázik az örömtől. Mi alakítjuk az időjárásunkat, szüleink hangulatát, az által, hogy hogy is élünk. Tanuljunk ebből, és tegyük boldoggá szüleinket, természetünket. Tegyük boldoggá azzal, hogy felnőtebben élünk, hogy jobban gondolkozunk gyermekeink, unokáink jövőjéről. Hogy jobban vigyázunk magunkra, az életterünkre, hogy szüleink, akik néha már fentről néznek minket, szikrázóan jókedvűen nézhessenek és örülhessenek azon, hogy jó alapot helyeztek el bennünk, ami átalakult és alkalmazkodott ahhoz, ami jön. Csodálatos életet is élhetnénk mindannyian és pokollá is tudjuk tenni az életet, akár mindannyian. Földünkön megtalálható a pokol és az édenkert is. Te döntsd el, hová szeretnél tartozni. Te döntsd el, hogy szeretnéd alakítani a bolygót, szeretett vagy gyűlölt léted által. Legközelebb az érzelmek hatásáról írok.