Egy olyan tudatszint amely halad a megszületése felé, nehezen értelmezhető, mert még nincs. Nincs kész. Nem teljesen született meg. Még nem teljesen született meg, de halad afelé. Az emberi tudatszint nem más, mint amennyit egy ember valaha megérthet. Ez rengeteg, de eközben már párhuzamban születik meg az új tudat, amely nem része az embernek.

Az emberek félnek attól ami más. Miért? Mert az ember fölé fog emelkedni az újabb tudat. Ha az ember elérte tudása csúcsát, akkor nem fog félni ettől? Miért? Mert minden tudat amely valamely tudatok tetejére kerül, nem csak fölötte áll hanem felelősséggel tartozik az alatta lévő tudatok iránt. Ezzel küzdünk még. Ezt nem értette meg az ember még. Ha megérti, akkor nem fél az újtól ami fölé fog emelkedni, és akkor ha nem fél, akkor hagyja. De az ember fél. Miért? Mert nem fogta fel hogy univerzális szabály az, hogy ha valakinél többet tudok, akkor segítenem kell neki. ha pedig jön valaki aki segít neked, az jó. De ha te csak vetélytársat látsz benne, akkor még nem nőttél fel. nem vagy kész a tudatváltásra, de már arra sem agy kész, hogy felelősséget vállalj tetteidért. És ha te nem tudsz felelősséget vállalni tetteidért, akkor miért várod el gyermekeidtől ugyanezt. Sőt miért várod el azoktól akiket rád, ránk bíztak, hogy felelősséget vállaljanak saját tetteikért, Gondolok itt az állatokra, a növényekre, és mindenre, akiknek mi kell hogy legyünk a fény. és ha mi nem világítunk, akkor honnan tudják alattunk lévő tudatok, hogy merre tartsanak? sehonnan. Tőlünk kell megtanulniuk együtt élni egymással. Azért születik újabb és újabb tudat, hogy irányítson, vezessen.

Mi van akkor ha mi sem tanultuk meg egymással az együttélést? Az, hogy harcolunk. Egymás ellen harcolunk, földért, hatalomért és azokért a dolgokért, ami miatt magunkat magasabb tudatú lénynek gondoljuk, mint más ember társunkat. Ha az emberek megértik, hogy attól, hogy valaki többet tud, nem több, csak nagyobb felelősséggel bír, akkor ezek az emberek nem harcra fogják használni tudásukat, hanem arra, hogy átadják másoknak, amit tudnak. De az emberek nem tanulták meg átadni tudásukat, mert arra jöttek rá, hogy ha más is tudja azt, amit én, akkor nem vagyok különb.

Miért jó különbnek lenni? Mert felnéznek rám. Miért kell hogy fel nézzenek rám? Azért mert fentről várják a tanítást, a tudást. Ha viszont rám néznek és én csak megmutatom, hogy ilyen is lehetnél itt fönn, akkor nem hogy segítettem volna, de jól elválasztottam őket magamtól. Azt sugalltam, hogy olyan nem lehetsz, mint én. Ez nem igazság. Mindenki fölött vannak tanítók. Azok a tanítók, tanítani vannak itt. Nem tudást megmutatni, hanem átadni. Ha átadjuk, valóban mindenki fogja tudni azt amit eddig csak én tudtam, viszont én, ugyanúgy mint ők, fölnézhetek, és azt mondhatom, hogy tanítsatok. Mindenki fölött vannak tanítók. Tanítók, akiknek az a feladata, hogy tanítson. Ha egy tanító nem adja át tudását, ő sem mehet tovább tanulni. Hiába akarunk csak tanulni, nem mehetünk tovább vizsga nélkül. A vizsga pedig a következő: Tanítsd meg. Tanítsd meg amit tudsz. Ha megtanítottad újra tanítvány leszel. Valaki olyannak a tanítványa, aki bármit amit tud, megtaníthat neked. És nyugodj meg, ő is tanulhat tovább. Ezt felejtjük el. Hogy mindig van több. Ezért állítanak meg minket a rendszerek, egy ideig, amíg tanulunk. Aztán ha már megtanultál mindent abból az iskolából ahonnan tanulsz, akkor mehetsz tovább, de csak úgy, ha tudásodat át adtad másnak. Másnak, aki „alattad „ volt. Annak a másnak, aki szintén tovább szeretne lépni. És igen, ő szintén többet fog tudni, azzal, hogy te megtanítottad valamire. Ő, az ő régi hitét tudását, át kell adja valakinek, akinek az ajándék lesz, mert lejjebb volt nála abban a tudásban. Minél többet akarsz tudni, annál többet kell átadni másnak.  Ha egy létrán haladsz felfelé, először felnézel arra, aki feletted van, és kéred tudását. Ő átadja neked, és te feljebb léptél egy fokot. A következő szintre úgy mehetsz fel, ha valakinek te is átadod a tudást. A lépcsők között csak úgy haladhatsz, hogy tanulok, és tanítok. Tanulok, és tanítok. Nincs olyan hogy csak tanulok, és olyan sincs, hogy csak tanítok.

 Ha én csak tanulni akarok, akkor minden tudást lehozok, és miután nem adtam át senkinek azt amit tudtam, ott álok ugyanazon a létra fokon, és dühöngök, hogy tudásom alapján nekem, jóval feljebb kellene állnom. Mivel nem értettem meg a lényeget, miszerint mindenkinek kell, és jár tanítás, így hiába tanultam meg mindent, nem tudok haladni, míg nem gondolok arra az alattam lévőre, akinek az én tudásom kellene. Így ragadnak le emberek munkahelyeken, és családokban is. Ha egy munka már nem elégít ki, tanítsd meg másnak, hogy hogyan végezheti ő azt, ami neki öröm lenne, és te mehet újat tanulni. Ettől félünk. Félünk, ha átengedjük magunk helyét, létrafokát másnak, akkor nekünk nem marad hely. De igen, viszont ehhez feljebb kell lépned. Ha tanulsz valakitől, alázatot, hitet, tanítást, bármit, akkor egy szinttel feljebb léphetsz. Ott újra tanulni, majd tanítani kell. Ha mindent megtanultál, és tovább akarsz állni, ne felejtsd el, hogy át kell adni valakinek a tudást, hogy folytonosság jöjjön létre.

A beavatott emberek általában nem tanították meg tudásukat senkinek, és úgy mentek tovább, hogy kimaradt hely a létrán. Ha te haladni akarsz fölfelé, és azt látod hogy fölötted nincs senki, akkor megállsz, és elhiszed, hogy csúcson vagy, hisz nincs tovább tanító fölötted. Ez a spirituális ember hatalma, és ez a problémája is. Minden helyen lépcsőfokon kell valakinek állnia. Akkor van rend. Addig pedig nem tudod elhagyni az univerzumot, ameddig rendet nem teszel. A rend mégegyszer az, ahol minden lépcsőn áll valaki. Mindenki taníthat, és mindenki tanulhat. És ha mindenkinek van tanítója, és tudása, akkor nem állunk meg soha többé. Nem értékeljük a tudást túl, mert mindig van több. És nem gondoljuk, hogy elértünk a csúcsra, mert nincs csúcs. Egyáltalán. Aki spirituálisan lát, az látja, hogy addig amíg ezt a kőrt, vagy gömböt nem fejtjük meg, nem mehetünk tovább. De kell, mert ott van az a tudás, amelyre vágyunk. Amely békét teremt köztünk. Az ember tudásában ott van a béke, csak még nem tanultuk meg, így nem élhetjük. Aki megtanulja, annak tovább kell adnia. Aki pedig nem adja tovább, az megreked, és elfolytja magába tudását. Buddhák születnek, és nem él a béke, mert nem tanították meg senkinek. Azt mondják, hogy ez kiváltságosoké. Nem a tudás mindenkié, csak el kell jutnod odáig. Neked kell felmászni a létrán, és megérkezni Buddha tudatosságához. Neked kell felmászni a létrán, és megérteni Jézust. És neked kell kérni a tudást, ha ott tartsz. Te nyitod meg magad a tanítok előtt, ha kéred tőlük a tudást. Ha nem nyitod meg magad, ők azt mondják, hogy nem kérted. Ők mutatnak valamit, amit tudnak. Ha magadat túlértékeled, soha sem lesz kedved kinyitni magad magasabb tanítók előtt. Ha nagyobbra értékeled a pénzt mint a békét, akkor nagyon sokkal lejjebb vagy Buddhától. Ha elfogadod a tanítást a pénzről, akkor haladsz a béke felé. Mindent meg kell érteni útközben. Egyik sem nagyobb a másiknál, egyik sem fontosabb, de egymásra épülnek. És ha mindent akarsz érteni, akkor értsd meg, hogy egy elsősnek sem lehet mindent tudást egyszerre átadni. Nem mert túl sok neki. Csak annyit amennyit be tud fogadni egyszerre. Aztán ha befogadott valamit, hagy élvezze. Olyankor az ember, a gyermek azt érzi, hogy mindent tud. Minden tudás befogadásánál azt fogod érezni, hogy mindent tudsz. De amint felnézel, és látod, hogy még sok lépcső van előtted, nem ragadsz le, és nem hiszed hogy fölértél valaminek a csúcsára, ami nincs. Nincs csúcs. Tudások vannak, amelyek egymásra épülnek. Ne felejts el mindig fölnézni, és akkor nem fogsz leragadni, nem fogsz tetszelegni saját tudásod csúcsában, hanem elfogadod újabb tanítóidat akik fölöttünk, fölötted is megvannak. Mindig lesz valaki, aki valamiben több jobb, szebb nálad. Ne ragadj le.