Akár érzelmi, akár hitbéli, akár egészségi eltolódásról beszélünk, mind mind eltérés a normától, azaz a normálistól. Nézzük az érzelmi eltolódás előnyeit vagy hátrányait. Aki érzelmileg túl van töltve, az mindenkinek segíteni akar. Jót akar másoknak és ezt rendre ki fogja használni a másik véglet, aki a másik irányba van eltolódva, tehát önző. Az önző embernek fontos, hogy ráfigyeljenek, hogy róla szóljon az élet, hogy az ő dolgai kerüljenek előtérbe. Tökéletes párosítás egy önző és egy másokat előtérbe helyező ember. Két dolog miatt lehet tökéletes párosítás ez: azért, hogy kielégüljön mindkettő, tehát az önző megkapja ami neki fontos és az önmagát háttérbe helyező szintén, de van egy optimálisabb része az ő találkozásuknak, miszerint egyensúly alakulhat ki bennük egymás segítségével. Az egymásnak segíteni ebben az esetben azt jelenti, hogy az önfeláldozót figyelmezteti az önző, hogy túltolja, hogy túl sok a figyelem és magára nem jut már. Az önzőt is idegesítheti a túl nagy figyelem, ha már az önző nem annyira önző vagy ha már nem akar annyira önző lenni: ezért képesek ezek az emberek önmaguk társaságában meggyógyulni, tehát egészséges érzelmek felé haladni. Egymást gyógyítani nem csak testünkön keresztül lehet. Ez volt az érzelmi közeledés, tehát az érzelmek gyógyítása. Nézzük milyen az, amikor hitbéli eltolódás van két ember között. Hinni mindenki tud és hisz is, de megfelelő mértékben vagy túlzón hinni nagyon nagy különbséget jelent. Aki túlzón hisz, az nem tud. Aki tud, annak már nincs szüksége hitre. A hit az, ami elvezet a tudáshoz. Hit nélkül azonban soha sem jutunk el a tudáshoz. Azok az emberek, akik túl sok mindenben hisznek, eltolódnak az egyensúlyukban és semmit sem tudnak megvalósítani az életükben, hiszen mindig valakiben vagy valamiben hisznek, ezért valakitől vagy valamitől várják a megoldást az életükben. Minél inkább hisz valaki, annál kényelmesebbé válunk, „mert a hit, az nem állít fel minket a székből”, nem kell semmit megvalósítanunk, míg az akarás, ami a hitből a tudás felé vezet, felállít minket. Az a cselekedet alapja. Tedd meg azt, amiben hiszel. Hiszem, hogy megtudom csinálni. Hiszem, hogy eltudom érni. Hiszem, hogy képes vagyok rá. Ezek lennének az indulások, ezt kellene követnie az akaratnak és azzal kezdetét venné a saját magunk felnőtté válása. A gyermek csak hisz. Apukám képes megtenni. Anyukám meg tudja főzni. A testvérem sokkal ügyesebb, mint bárki és a Jézuska hoz ajándékot. A hit nem sarkal teremtésre minket. A hitnek az a lényege, hogy ami szerintünk lehetetlen, azt közelebb hozza hozzánk, majd a tettek által érjük el azt, amit szeretnénk. A gyermekek sokszor megrekednek a hitben, ezáltal a felnőttek még ma is hívő gyermekek. A hit csak annak segít, aki tud cselekedni is. Aki viszont nem cselekszik, az meg fog állni, ha csak hisz. A hit arról szól, hogy valaki tud többet, jobbat, mint mi. A cél pedig minden hívő ember számára, hogy érjük el azt, amit a hitünkben szereplő tanítónk elért: akár Jézusról, Mohamedről vagy Buddháról legyen is szó, akár valamelyik tanítódról, oktatódról vagy gurudról legyen szó, akár valamely barátodról vagy szülődről legyen szó. A hit csak megvilágítja, hogy hová lehet eljutni, ha a hithez társul cselekedet is. Aki nem hisz, az pont az ellenkezőjét éli meg, csak cselekszik. Megtanul mindent, amit csak lehet, megpróbál mindent megtenni, amit lehet és így próbál eredményeket elérni. A hiten keresztül is és a tudáson, azaz a cselekvő tudáson keresztül is ugyanoda szeretnénk eljutni. A hit azt közvetíti, hogy könnyebben jutunk el oda, ahova a másik ember, aki tanul és fejlődik és tesz érte, de sajnos a hit sem nélkülözi a tanulást, illetve a cselekvést: sőt, sokszor annak az embernek, aki a hitén keresztül jutott el a tudásáig, nagyon sokat kell vagy kellett tanulnia, hogy azokat a dolgokat, amelyekben hitt, meg is tudja valósítani. Annak, aki a hitén keresztül halad, vagy az az útja, hogy megáll és várja, hogy ami lehetséges, az megtörténjen vagy megy tovább és megtanulja, hogy ami lehetséges, azt megcselekszi, és akkor meg fog történni. A tudásnak nem kell cégér, mert azt értik. A hitnek viszont bizonyíték vagy bizonyítás kell: ezért nehezebb a hit útja, mert a hit az utópia számunkra, amely bizonyításra szorul. A bizonyítás pedig a tudomány emberéé. Azok az emberek tudnak bizonyítani, akik képesek tanulmányaik által levezetni a bizonyítás tézisét. Aki tud levezetni: az tudós, aki viszont felállítja a hipotézist, az „utópista”. Hol itt a rend? Az utópista, a hívő kitart hite mellett, hogy igen is létezik, vagy létezhet valami, míg a tudós be akarja bizonyítani, le akarja vezetni, hogy igen vagy nem. Amikor a tudós levezeti és bebizonyítja, hogy nem, akkor kinevetjük a hívőt, az utópistát. Amikor viszont a tudós azt bizonyítja be, hogy igen, létezhet a fogalom vagy létezik a törvény, akkor a tudós lesz az Isten és elfelejtjük a hívőt. Nincs egyensúly, ezért kell és kellene megértenünk, hogy hit nélkül nem tudunk tovább haladni és hit nélkül nem tudnánk mit bebizonyítani, de csak hittel sem tudunk haladni tovább, hiszen a haladásunkhoz kell bizonyítás, tézis. Azok, akik csak hisznek, nagyon megrekednek, és akik valakiben hisznek, azoknak az a legnagyobb problémájuk, hogy „halott” emberekben hisznek. A halottról már nem lehet sok mindent bebizonyítani, így egy idő után elkopik a hit és csalódás vár rájuk. Aki tanulmányozza a vallásokat, mindenkinek egyértelművé válik, hogy valóban a vallás alapítói képesek voltak akkori szemmel csodákra. A vallás alapítóinak soha sem az a lényege, hogy Istenként nézzünk rájuk, hanem az, hogy bebizonyítsák, mire képes az ember. Ő, te és mindenki: bárki. Jézus is azt mondta: „Gyertek utánam és nagyobb dolgokat tesztek nálamnál”. Nem azt mondta, hogy istenítsetek, mert olyat teszek, amit ti soha nem fogtok megtenni. Nem azt mondta, hogy ezek lehetetlenek az ember számára. Nem azt mondta, hogy ő UFÓ vagy máshonnan jött, hanem azt, hogy csináljuk utána. Nem azért mondta, hogy csináljuk utána, hogy jól bebizonyítsa számunkra, hogy nekünk nem megy. Azért mondta, hogy csináljuk utána, mert előre látta, hogy az ember nem a magában rejlő tudást fogja kiaknázni, hanem tárgyakat fog az emberi tudat fölé emelni, és a tárgyai lesznek az új Istenei. Sajnos beigazolódott ez és ezt akarta megakadályozni azzal, hogy higgyünk az emberi tudat nagyságában és ne tegyünk tönkre a földet azokkal az ember által gyártott gépekkel, amelyek egészségtelenné teszik majd a légkört. Nem fogadta el senki a tudását, bár van egy egyház, amely állítólag az ő hitére és sajnos nem vezetésére épül. Hogyan vezethetünk úgy embereket egy hit felé, hogy teljesen átírjuk a lényegét. A keresztények arra építik hitüket, hogy olyan, mint Jézus, nincs még egy és nem is lesz. Ez pont az ellentéte Jézus akaratának. Így valóban sohasem érjük el az ő tudását és sohasem szabadul fel a föld az emberi butaság alól.

Egészség. Különböző szinten vagyunk egészségileg is. Aki erős, azt vonzza a gyenge. Aki gyenge, az erőskezű, határozott felnőttre vágyik. Mindig az ellenkezőt vonzzuk be addig, amíg el nem érjük az aktuális egyensúlyt. Aki már békés, az nem akar kapcsolatot egy békétlennel. Aki már egészséges, annak nem segít egy egészségtelen és aki boldog, már nem tanulhat a boldogtalantól, de amíg csak úton vagyunk az egészség, a béke, és a boldogság felé, addig keresünk. Ha keresünk, akkor a mi komplementénkket kapjuk. Békét szeretnél, akkor kapsz valakít, aki békétlen, hogy megértsd, mit kell tanulnod. Egészséget szeretnél, akkor tanuld meg ápolni, azt, aki még egészségtelen és segíts neki, hogy te is és ő is tovább tudjatok halandi. Az egész-ség a tökéletesség. Ezt az érzelmeken, a hiten és a fizikai egészségen keresztül tanuljuk és érjük el. Mindannyian útközben vagyunk. Utunk során megtanultunk vagy elhittünk vagy meggyógyítottunk magunkban valamit. A valami még nagyon messze van az egésztől. Azért, mert valamiben jók vagy akár tökéletesek lettünk, attól még sok mindenben lehetünk és vagyunk is kevesek vagy tökéletlenek. A gőgöt mindig az okozza bennünk, ha valamiben már tökéletesedtünk. Addig viszont, amíg rá nem látunk hiányosságainkra, nem leszünk kedvesek, nyíltszívűek és vonzók. Erről írok legközelebb.