Megyünk az úton – az autópályánkon –, valamelyik sáv egyikében haladunk. Mindig abban, amelyikben jól érezzük magunkat. Megtetszik valaki. Lehet, hogy ő egy másik sávban utazik. Ahhoz, hogy fölvegyük vele a kapcsolatot vagy nekünk kell átállni az Ő sávjába, vagy fel kell kelteni az érdeklődését, hogy Ő is itt akarjon velem haladni. Legjobb esetben egy sávban haladunk. Mit jelentenek ezek? Legutóbb – emlékeztek – három, minimum három sávról beszéltem. A gyorsítósávról, ahol a gyors gondolkozású, gyorsan döntő emberek vannak; a középsősávról, ahol a megalkuvók találhatóak; és a nyugdíjas sávról, ahol a lassú és életképtelenebb emberek utaznak. Bárhol lehetsz, és bárhol végigélheted az életedet, kivéve, ha döntöttél, hogy valakivel együtt szeretnél haladni. Ha együtt szeretnél haladni valakivel, akkor egymáshoz kell gyorsulnotok, vagy rossz esetben lassulnotok. Miért mondom, hogy rossz eset az, ha egymáshoz lassultok? Azért, mert akkor valaki feladta az álmát. Azért, mert akkor valaki nem fogja jól érezni magát egy idő után. Azért, mert egy darabig fenn lehet tartani a látszatot, hogy nagyon jó a nyugdíjas sávban haladni – mert ehhez már neki nem kell erőfeszítés, nem kell figyelnie sem, robotpilótára is kapcsolhat –, de egy idő után rájön, hogy Ő azért száguldana. Ne kényszerítsük sávváltására azt, aki előrébb jár, mint mi! Akkor mi gyorsuljunk fel hozzá, és ne tartsuk föl azt, aki már tudott menni! Sőt száguldani. Ez a párkapcsolat lényege. Összecsiszolódni, de a megfelelő önismeretből indulva – könnyebb. Tetszhet nekem a japán miniszterelnök, de nem biztos, hogy képes vagyok felvenni az Ő fordulatszámát. Tehát önismeret alapján dönts! Az önismeret úgy születik meg, hogy körbenézel, és a körülötted haladókat értelmezed. Ha lassúak, akkor ne legyenek illúzióid, te is a nyugger sávban haladsz. Ha gyorsak, akkor vélhetően tiéd a gyorsítósáv, és ha közepes tempóban haladtok, akkor középen jársz, ami természetesen, mint minden sáv, változtatható. Így haladunk életünk során – hol a gyors, hol a lassú sávban. A szépsége a párkapcsolatnak az, hogy igyekezzünk mindig egy sávban haladni. Hogyan? Úgy, hogy felismerem, hogy én most gyorsítanék. Megkérdem a páromat, hogy mit szól Ő ehhez. Ha Ő is jönne, akkor gyerünk. Ha Ő még nem kész rá, akkor megkérdezem, hogy miért nem. Miben tudok segíteni, hogy feladatával előbb elkészüljön, és várunk együtt. Vagy én előre megyek, és egy közösen megbeszélt időpontban becsatlakozik. Addig elrendezi azt, amiért korábban nem tudott jönni. Mi a veszélye ennek? Hogy még senki sem teljes egyedül. Bármilyen sávban jársz, mindenhol lesznek olyan emberek, akik még nem teljesek önmagukban, és szeretnének a teljességhez haladni. Találhatsz tehát máshol, más sávban egy párt. Egy olyat, aki veled halad. Egy tempóban. Mi van akkor, ha az eredeti párod közben megérkezik? Feljön? Akkor számolnod kell azzal, hogy ketten szeretnének veled haladni. Nem könnyű, mert mindent meg szeretnél osztani a pároddal. Mindent, de olyat nem lehet. Ha már az egyikkel megosztottál valamit, akkor nem lesz hiányérzeted, hogy megoszd magad a másikkal. Így egyre kevesebb dolgot fogsz megbeszélni az egyikkel, és elrontod. Elrontod a szövetséget. A szövetséget, amelyet nem értünk. Nem tudunk fogadalmat tenni, mert nem voltunk igazán szerelmesek. Nem voltunk igazán érzők. És nem tanultunk meg szeretni. Miért? Mert a szüleink sem mutattak jó mintát nekünk. Nem tanultak meg ők sem érezni. Így egyik sávból haladunk a másik sávba, és egyik kapcsolatból lépünk át a másik kapcsolatba. Miért? Mert nem tudunk EGYÜTT lenni. Zavar az is minket, hogy változnunk kell. Miért? Miért nem jó a változás? Miért félelmetes? Mert egész életünkben azt halljuk szüleinktől, hogy valaki meg akarja változtatni Őket. Hol a szüleik, hol a főnökük, hol mi, a gyermekük, hol a párjuk, bárki. Miért nem jó, ha megváltozunk? Mert nem tudjuk, hogy változnunk kell. Miért nem tudjuk? Mert nem értjük, hogy minden sávváltás, már egy változás is egyben. De mi ugyanolyanok akarunk lenni. Akkor viszont miért váltasz sávot? Akkor viszont ne várd, hogy az új sávban elfogadjanak, ha nyugger tempóban akarsz haladni a gyorsítósávban!

Ha átmegyünk, akkor az ottani szabályok vonatkoznak ránk. Ha az ottani szabályokat nem ismerjük, akkor azt meg kell tanulnunk. Ez változáshoz vezet. Ha párodat is szeretnéd áthozni oda, akkor felelősséget kell vállalnod az Ő betanításáért. Vállalod, hogy be tud majd illeszkedni! Ha ez megvan, akkor képes vagy párkapcsolatban élni. Ha nem, akkor önző vagy. Az önző emberek azt mondják, hogy én megküzdöttem azért, hogy befogadjanak, akkor te is küzdjél meg érte. Nem tudnak adni, de így nem is fognak szeretetet kapni érte. Ha önző vagy, akkor nem kell párkapcsolat, mert akkor a gyermekedet, aki a párkapcsolatból születik, Őt is arra fogod kényszeríteni, hogy a maga erejéből váltson sávot. Így el fogod hagyni Őt is. Azok az emberek, akik önzők, nem képesek családban élni, viszont ezt is – mint mindent – meg lehet tanulni.

Jó a párkapcsolat, és jó benne haladni, de mindig meg kell érteni, hogy szövetségben az azt jelenti, hogy MINDIG EGYÜTT. Ennyi a törvény, amit be kell tartani. Ez azért kell, mert mindkettőjüknek lehet olyan az élethelyzete, hogy nem tud a gyors sávban haladni. Elakadt. Például egy nő, ha szült, akkor biztos, hogy nehéz együtt a munka és a gyerekkel teljesen lenni – című műsor. Lehetetlen. Amikor a férj beszáll, azt mondja, hogy addig, amíg te babázol, én vállalom azt, amit addig ketten oldottunk meg. Ez többnyire senkinek sem megy, ezért az államnak kell beszállni, hogy dotálja a fiatal párt családi pótlékkal. Jelzem, ha felnőttek lennénk, akkor úgy vállalnánk gyermeket, hogy végiggondolnánk, mit jelent számunkra anyagilag kiesni a munkából, és azt vállalnánk. Így az államnak nem kéne támogatni minket. Ez is mutatja a társadalom felnőttségét, vagy a nem felnőttségét. Továbbmegyek. Máskor pedig a feleség vállal többet, ha például a férj megbetegszik vagy szenved, mert elveszítette a szüleit és így tovább. Ez a felelősségvállalás – közösen. Ekkor jöhetnek a gyermekek. Ekkor, ha már döntöttetek egymás mellett. Mi kell ahhoz, hogy egymás mellett döntsön két ember? Önismeret és szerelem. Ennyi, nem több. De ezek általában nincsenek meg. Önismeret nincs, és szerelemhez pedig szív kell, amely kinyílt és érez. Igen ám, de akinek már kinyílt a szíve, az sérült. Sérülhet, mert nem biztos, hogy a másik, a választott szíve is kinyílt. Lehet, hogy Ő csak játszani akart, míg a másik érzett.

Ne izguljatok! Az élet igazságos. Amit adunk, azt kapjuk vissza. Nem azért mondom, hogy féljetek, hanem azért, hogy ébredjetek fel. Amit adtok vagy valaha adtatok, azt vissza kell kapnotok. Nem azért, hogy ti is megbántottak legyetek, hanem hogy tanuljatok belőle, mit jelent bántottként élni. Fájdalmat jelent. És minél több bántást adtál, annál inkább jön vissza nemsokára. Ez is karma. Tartozás. A karmákat meg kell érteni, és akkor nem kell végigcsinálnotok. Ha látod, hogy barátod mennyire szenved azért, mert megbántották, akkor fogadd meg, hogy ilyet te nem fogsz tenni, és tartsd be a fogadalmadat. TARTSD BE! Mi kell ahhoz, hogy egy ember be tudja tartani fogadalmát? Felnőttség. Fel kell nőni. Ennyi. Nem olyan nehéz az. Felnőni azt is jelenti, hogy megyek egy úton, ahol közben megtanulom azt, amit lehet, és ha nem elég az számomra, akkor kiegészítem a tudást egy másik úton. Ezek a sávok, amelyről beszéltem. Ezek azok az utak, amelyen haladunk. Lehet ez háromsávos, négysávos vagy akár kilencsávos út is. Ezek a csakrák is egyben. Csakrák, amelyekben haladunk.

Két ember – akik egy csakrában vannak éppen – boldog lehet együtt, de meg kell ismerniük egymás múltját, hogy milyen csakrákat járt már végig, és hogyan. Meg kell ebből érteniük, hogy elég közös van-e bennük. Ha igen, akkor kinyílik a szív és érez. Ha kinyílik a szív és érez, akkor akár szerelmesek is lesznek, de a szerelem még nem tökéletes egyformaság. Nem teljes egység. Az még csak a lehetősége annak, hogy képesek lesznek úgy leélni egymással az életüket, hogy felvállalják egymás tanítását, egymás kisegítését és egymás támogatását. Miután mindannyian nagyon el vagyunk maradva utunkon, ezért nem akarunk segíteni, támogatni – csak kapni. Az a rossz hírem, hogy úgy nem megy. Nem tudtok haladni. Ha valaki egy párkapcsolatban csak ad, akkor sérül; és el fogja engedni a másikat, aki nem tud adni. Igen ám, de ilyenkor már általában két-három gyermek születik a kapcsolatból. Két-három gyermek, aki szenved. Két-három olyan gyermek, akiknek nem adatott meg a jó minta, tehát felnőttként csak tapogatóznak. Merre menjenek? Hol töltsék be a sok hiányt, amit nem kaptak meg gyerekként?  Így elkezdik használni a fiatalok egymást. Használni! Kérni és nem adni. Azért nem tud kinyílni a szívük. Azért nem tudnak szerelmesek lenni egymásba.

Új szabályokat kell hoznunk ezért, mert nem képesek adni! Azok az emberek, akik nem kaptak, nem tudnak mást adni, mint amit kaptak. Semmit. Addig, amíg ezek az emberek nem töltik fel magukat, csak a nagy semmit tudják adni. Hogyan kell feltölteni magunkat? Erről írok legközelebb.