Minden ember előre szeretne haladni. Vajon mi determinál minket, hogy mégsem mindig tudunk előrehaladni, sőt folyton hátrafelé lépünk? Ezek a kérdések sokatokban felmerültek már. Gondolkodjunk együtt.

Ha én előre szeretnék menni, akkor először látnom kell a célt. Sok ember már itt elbukik, hogy nincs célja. Ha látom a célt, akkor megélem, hogy bejutok rajta. Ha nincs célom, akkor olyan vagyok, mint egy rossz tájfutó, aki térkép nélkül szaladgál ide-oda, hogy hátha beér valaha a célba. Ritka, hogy így sikerül. Ha viszont beér, akkor legalább boldog, ami újra motiválja őt, hogy újabb célt keressen magának. Nem történik azzal viszont semmi, aki nem is ért be a célba. Emberként ez az első, amit gyermekeinknek meg kellene tanítanunk. Legyenek céljaitok, és ha vannak célok, akkor azok elérhető távolságban legyenek.Úgy működünk emberként, mint egy rossz MLM cég. Rosszul motiváltakká váltunk. Mi a rossz motiváció? Az, amely elérhetetlen. „Merj nagyot álmodni”. Minden MLM cég sajátja ez a mondat, de nem értik, hogy aki túl nagyot álmodik, ahhoz soha sem jut el.

Ha nekem nincs lakásom, akkor az én célom elsőre ne a Karib-tengeren legyen egy luxushajó, mert irreális. Ha pedig a célodat magadhoz képest állítod fel, akkor meg kell mutatni, hogy hol tartasz. Minél „lejjebb” tartasz, annál inkább kell feltárni, hogy igaz alapról indulj. Ne felejtsük el, hogy szeretünk többet mutatni magunkból, mint ahol tartunk. Miért? Mert nem vagyunk elégedettek az életünkkel. Ha elégedettek vagyunk, akkor nincs motivációnk, ha viszont elégedetlenek, akkor van motivációnk. A motiváció, jó. Nagyon jó, de nem jó, ha többet mutatunk magunkból, mert nem odavisz, ahol realitása van a dolognak. Ha túlmotiválom magam, akkor luxushajót szeretnék, és még közelébe sem érek, és azt látom, hogy lehetetlen. És feladom. Ahelyett, hogy albérletet tettem volna magam elé célként, mert azt valószínűleg két-három hónap múlva elérem.

Rosszul motiválunk. Gyermekeinket is. A gyermekeink akkora kihívásnak vannak kitéve, amekkora nem reális rájuk nézve. Azt akarjuk, hogy „jó” iskolát végezzenek, de mi nem mindig végeztük el jól iskoláinkat. Nem baj, majd ő megvalósítja azt, amit minekünk nem sikerült. Miért nem sikerült? Mert túl nagy célt állítottak, vagy mi állítottunk magunk elé, és nem tanultunk belőle. Gyermekünket is belekényszerítjük ugyanabba a túl nagy kihívásba, és ők is, mint mi, megcsömörlenek ettől. Nem érik el céljukat, mert mi nem magyaráztuk el nekik, hogy elénk túl nagy célt helyeztek, és nem tudtuk abszolválni. Talán neked sikerül gyermekem. Ahhoz viszont őszintének kell lennünk. Be kell vallanunk, hogy mi hol tartunk. A társadalmi szint mindig jelzi. Ha egész életünkben meg nem értettként éltünk, mert nem érti a társadalom, hogy mi többek vagyunk, akkor lehet, hogy nem voltunk, vagy vagyunk többek. Lehet, hogy „csak” annyik vagyunk, amennyit a külvilág visszajelez. Lehet ahhoz ragaszkodni, amit hiszünk magunkról, de akkor a visszajelzések azt fogják mutatni, hogy egyre jobban elfogadnak minket azokban a „körökben” ahová pozícionáltuk magunkat. Ha nem fogadnak el ott, akkor valószínűleg nem éljük még azt, tehát nem tudjuk megmutatni magunkat benne. Akkor viszont nem tartozunk ahhoz a társadalmi körhöz. És ha nem tartozunk oda, akkor viszont meg kell értenünk, hogy hol állunk. Hova tartozunk. Nem azért, hogy leragadjunk, hanem azért, hogy tudjuk, hogy honnan indulunk. És ha megértjük, hogy hol tartunk, akkor onnan magunkhoz képest, jó motivációkkal, jó célokkal tudunk előrehaladni. Ha viszont azt gondoljuk, hogy mi már ott tartunk, ahol egyébként nem, akkor megkeseredett életet élünk, mindenkit szidunk, és boldogtalanok leszünk. És ugyanezt adjuk tovább másoknak is. A mi gyermekeinknek, és körülöttünk mindenkinek. Minél előbb értjük meg, hogy hol tartunk, annál könnyebben haladunk előre.

És, hogy miért az a címe a mai blogomnak, ami? Mert ha nem érted, hogy honnan indultál, akkor saját lelked addig fog visszavinni téged az alapokhoz, ameddig megérted, hogy hol tartasz valójában. Addig hullámot élsz meg. Addig, amíg nem vagy képes szembenézni az abszolút igazsággal, hogy mennyi mindenben gondoltad magad túl.

A spirituális ember többnyire túlgondolja magát. Gondoljatok csak arra, hogy valaki az iskoláiban nem ért el csúcsot, ezért próbál valami könnyebb ellenállás felé haladni. Manapság három-négy hónapos tanfolyamok után guruvá, azaz mesterré válik valaki. Szerintetek mennyi tudás van mögötte? Segítek, kevés. Ha kevés tudással kezdesz tanítani, akkor abból tanítasz, amit tudsz. „Nem adhatok mást, mint ami önmagam”. Abból adsz, ami vagy. Ha abból a tudásból adsz, amely kevés, akkor fél-elemet, azaz félelmet tudsz továbbadni. A félelem pedig minden most fellelhető spiritualitás alapja. Fél tudás, tehát hiány. Idetartoznak a vallások, amely szintén spiritualitás, idetartoznak a különböző ezotériai témák, és idetatoznak a politikai információk is. Tudáshiány. Ez a spiritualitás ma. Nem mindig volt ez így, és igenis nagy tudások vannak fönn, amelyeket le kell hozni, de nem mindegy, hogy mire építjük azt. Ha nincs alap, akkor nem tudunk mit hozzáadni ahhoz, ami nincs. Ha van alap, akkor rendkívül gyorsan haladunk előre.

Előrehaladásunk tehát alapunktól függ. A házat soha nem tudjuk elkezdeni a tetővel, mert mindig összefog dőlni. Lehet viszont új alapot húzni, ha új, olyan házat szeretnél építeni, amely még nincs. Mindenhez alap kell, és olyan alap, amely megtartja a házat, amelyet kitaláltál. Erre épít később gyermeked, és unokád, és minden leszármazottad. De ha az alap nem elég jó az unokádnak, akkor leás mélyre, és új alapot hoz létre, és arra építi az új, ő általa kitalált házat. Miért fontos ez? Hogy megértsd, miért kell néha visszafelé haladni. Mert az alap nem elég erős ahhoz, hogy ráépíts. Ha elég erős, ha szüleid jó mély alapot hoztak létre, akkor nem kell visszafelé haladnod, de ha nem elég erős az alap, akkor rengetegszer fogsz visszamenni. Nem könnyű visszafelé haladni, de ha érted, hogy célod visz oda, akkor fogod érteni, hogy meg akarod valósítani a célod, ezért visszafelé is haladsz, hogy új gyökérből, új virág szülessen. Ez leszel te, ha közben tartod a célt.

Sok ember olyan nagy célokat tűz ki maga elé, hogy egy idő után nem is látja már, hogy valamikor valamit kitűzött magának. Ha egyszer csak megtörténik mégis, hogy bejut a célba, akkor pedig nem érti, hogy miért, mivel érdemelte ezt ki?

Sok mindent kell tanulnunk.Nem lehet olyan gyorsan haladnunk, hogy ne értsünk. Mindent, amit elképzelünk, meg is kell értenünk, mert nem tudjuk továbbadni azt, amit tudunk, mert mi magunk sem vagyunk tisztában azzal, hogy mit tudunk. Azt is meg kell értenünk, hogy mindenki, aki tanul, az integrál is. A természetből lehet tanulni. A rengeteg fény, amely beáramlik nyáron a növényekre, az utána integrálódik télen bennük, és megújult tudással fog újra kivirágozni ugyanaz a növény tavasszal. Mi nem tanuljuk azt meg, hogy amikor tanulunk, akkor szünetet kell tartanunk, hogy értsünk. Ez az integráció. Tanulunk, majd újra rátanulunk, majd megint, és nem értünk semmit, csak résztveszünk órákon, és részt veszünk olyan helyeken, ahol tanulhatunk. Túl gyorsan akarjuk a tudást, vagy túl gyorsan várják el tőlünk, hogy tudjunk, de mindennek ideje van a földön. Hiába akarom gyorsabban, mint lehet, nem megy. Elvégezhetem gyorsan az általános iskolát, attól azt még nem integráltam, tehát nem tudom. Miért volt régen a Magyar okos? Abból a tudásból, hogy hagyta, hogy beintegrálódjon a tudás, és abból tanított, amit már értett. Most nem ott tart a Magyar. Nagyon gyorsan akar haladni, ezért borzasztó sok alap hiánya keletkezett. Erről írok legközelebb, addig viszont ne éljétek meg rosszul, hogy egyszer fenn, és egyszer lenn, mert ez mutatja meg, hogy hol tartasz, és ebből tudsz előrehaladni. Sok sikert hozzá.