Az emberiség hisz abban, hogy az élet ajándék. De nem éli meg. Mi értelme van a hitnek, ha nem élhetjük azt meg? A hit, a nem látott dolgoknak a valósága. Azokat, amelyeket nem látjuk, nem éljük, hittel hozzuk közelebb hozzánk. Ha közelebb hoztuk, már csak meg kell élnünk. Na az nem megy. A hittel még jók vagyunk? De a megvalósítás, a megélés nem megy. Miért? Mert azt tanultuk, hogy hinni kell. A hit, egy folyamatos cselekvés. Ha nem érem el soha, akkor soha sem fog megvalósulni. Akkor misztikus. És ha misztikus, akkor pedig izgalmas és elérhetetlen. Mint a megvilágosodás. De világos pillanatai vannak az embereknek. Akkor, ha valamit megértenek. Minél többet értesz, annál megvilágosultabb vagy. Ez egy folyamat. Ugyanúgy, ahogy a hit egy idő után tény - azaz megvalósulás - lesz. Ha megvalósul valami, abban már nem kell hinni. Minek. Meg van. Ha nincs meg, logikus az elképzelés, hogy higgyünk benne, de ha már meglett amit kértél, ne higgyél benne, hanem éld meg! Amikor imádkozol, közelebb hozod magadhoz, amit kértél, hittel. Ha már közelebb került, engedd be. Ha nem engeded be, a hittel kell még tartani körülötted. Ha pedig elengeded a hit által, akkor messzebb kerül megint, amit kértél. És ha messzebb kerül, újra lehet érte imádkozni, újra lehet benne hinni, de előbb-utóbb amit kérsz, be kell, hogy engedd, hogy megvalósuljon. Ha megvalósul, akkor már nem kell benne hinni, hanem tényként jelenik meg. A hitet megérteni addig nem fogod, amíg tanít az egyház rá. Az egyház arra tanít, hogy állandóan imádkozz. Oké. Ha állandóan imádkozol, valamit mindig kérsz, akkor fényeket hozol le magad köré. Ezek a fények szépek, de ha nem engeded be őket önmagadba, akkor elkezdenek lassulni. A fény, pulzál. Ha jól pulzál, szeretet energia. Ha lassabban pulzál, gyűlöletté válhat. Ha gyűlöletté vált, még akkor is képes bejutni. Tehát előfordulhat, hogy imádkozol, kérsz valamit és pont az ellenkezőjét kapod. Ezért. Mert az energia, mire befogadtad, lelassult, és átváltott ellenkező pólussá. Ha az ellenkező pólust kaptad, akkor biztos, hogy túl sok fény van körülötted, azaz nem engeded be őket. Valószínűleg már rég óta. Ha a fényeket akarod érteni, akkor gondolj arra, hogy valami, ami bebocsájtást még nem nyert, az körülvesz. Körülveszi a fény az emberiséget. Mert teremt az ember.

     A fényeket, ha megérted, akkor nem teremted állandóan ugyanazt. Akkor nem fogsz ugyanazért imádkozni sokszor. Vagy állandóan. Ha állandóan ugyanazért imádkozol, akkor ugyanazt a fényt hozod le. Ha ugyanazt a fényt hozod le mindig, akkor nem történik semmi. Miért? Mert imádkoztál, azaz kértél valamit, és amíg nem jutottál el a befogadásáig, addig hiába kéred ugyanazt, nem jön. Mert még az előző sem jutott át rajtad. És ha átjut, oké, de újra ugyanazt kérted. És ha ugyanazt kérted, akkor előbb utóbb az is be fog jutni. Ami pedig elfordítja azt, amit már befogadtál. Mást fog hozzá tenni, miután az már meg volt. És akkor összevissza kérsz. Bármit kérsz, a lélek át fogja alakítani. Mert az már bejött. Valamit helyette létrehoz a fényből. Valamit, ami más. Más, mint amit már megkaptál. Vagy vár a lélek. Azt mondja. Kértél sok pénzt. Mondjuk bejött a fény, és ebből megjött a sok pénz. Ha van, akkor nem fog újat behozni. Ha túl sok a pénz, akkor amikor még nem nőttél fel hozzá, akkor nem áldás. Ha már felnőttél, akkor viszont áldás mindenki számára. Tehát az újabb kérés, miszerint kérek pénzt, áll. Ott áll körülötted. Ott áll a pénz kérése addig, amíg újra szükséged lesz rá. A szükség fogja beengedni. Ha bejött, megint jól vagy. Egy darabig. Minél nagyobb a hiány, annál többet kell beengedni, tehát annál többet kérünk. És ha kérünk, nem tudjuk, hogyan kapjuk meg. És néha megijedünk. A kérésre a válasz rezgésszintünktől függ. Ha alacsonyan rezeg valaki, akkor olyan módon kaphat pénzt - hogy a példánál maradjunk -, hogy valaki ad neki. Ez is módja a szeretet megnyilvánulásának. Ez is módja a fény beáramlásának. Ez is mondja az életünk megváltoztatásának. Elfogadni nem mindenkinek könnyű. És elfogadni valakinek nagyon könnyű. Mindenfélék vagyunk. Van, akinek azért van szüksége idáig eljutni, hogy mástól kelljen kérni, hogy megtapasztalja a kiszolgáltatottságot. Azért, hogy utána megértse. Nem azért vállalunk ilyen földi tanulási utat, hogy ne tanuljunk belőle. Igenis minden tanít valamire. De mi nem megtanulni akarjuk, hanem túlélni. Akkor nem tanultál semmit. Ugyanúgy, ahogy az iskolában. Ha túlélni mész be, akkor nem tudsz tanulni. De ha megnyitod magad és tanulni akarsz, akkor lehet jobban érteni, akkor tudsz jobban figyelni, sőt figyelmeddel kinyitod a tanárokat is, akik szívesebben adnak át neked abból, ami az övék, tudásukból. Ha van kinek, ha van miből, akkor adunk. De ha nincs kinek, és nem fogadják el tőlünk, akkor nem adunk.

     Ha nem adunk, akkor megreked bennünk a fény. Nem forog, nem mozog. Ha nem mozog, akkor lelassul. Ha lelassul, már nem ugyanazt közvetíti. Ha sokáig vársz a szeretet átadásával, akkor harag vagy düh lesz belőle. Utána már csak azt tudod átadni. Mert addigra annyira lelassult az energia, hogy már nem ugyanaz. Azaz, így válik a legnagyobb szeretetből, akár gyűlölet. Ha gyűlölet van benned, azt is tovább kell engedni. Két lehetőséged van. Vagy csinálsz belőle szeretetet, és úgy adod tovább, vagy elengeded így. Ha elengeded így, akkor meg kell nézni, hogy hová engeded. Segíteni jön minden fény, minden energia, ne felejtsd el. Ha valaki haragos, van olyan ember, aki még haragosabb. Ha magadból haragot akarsz elengedni, akkor segíts annak, aki lejjebb van nálad ebben. Azzal, hogy egy nagyon haragos embernek átadod azt a haragot, amely benned volt, két dolog történhet. Vagy lefelé viszed, tehát haragod nagyobb volt az övénél, vagy pedig felfelé emeled, mert haragod kisebb volt, mint az övé. Akkor segítettél. Ez a szent harag. Ne felejtsd el. Az energiák, a fények, segíteni jönnek. Ha nem segít, ha árt, akkor magadat fogod tanulásra késztetni. Ha tanulni kell, az azt jelenti, hogy még nem vagy teljes. És ne legyenek illúzióid, mert még biztos nem vagy teljes, azaz nem vagyunk még tökéletesek. Ha tökéletessé váltál, észre fogják venni körülötted. De ha nem, akkor biztosan jelezni fogják neked, hogy miben kell még fejlődnöd. Igen. Fejlődnünk kell. De fejlődni nem tudsz, ha elzárod magad a többiektől. Ha nem érdekel, amit mondanak. Ha nem fogadod el, amit tanításképpen mondanak. És ha nem akarsz változni.

     Miért nem akarunk változni? Sokan azért, mert azt hiszik teljesek és tökéletesek. Sokan azért, mert elfáradtak. Sokan azért, mert azt hiszik, hogy a változás veszélyes. Igen van, aki így gondolja. Sokan. Mert egyházaink tanítása az, hogy ez az egyetlen igazi hit, amely átsegít mindenen. Mire megyünk vele? Mit tanít a vallás évezredek óta? Hogy te jobb vagy, mint ő. Ha ezt tanítja, akkor különbözőséget teremt. Nem az a célja egy vallásnak, hogy különbözőséget teremtsen, hanem hogy egységet hozzon létre. De ez nem valóság, hiszen nem ez zajlik. Ha a hit megszületik, hogy mit szeretnék, azt úgy kell kérni, hogy mindenkinek jó legyen. Igen. Van olyan, hogy egy lottó ötös, jobban segít másnak, és van olyan, hogy én tudok jobban diszponálni a rengeteg pénz fölött. Az emberek meg kell, hogy értsék, egyszerre minden nem megy. Mi pedig így szeretnénk. Egyszerre kérünk autót, házat, utazást, szerelmet, jó kapcsolatokat, jó élelmeket, bármit. Csak egyszerre. Ha egyszerre kérsz, az a fény, amely bejön, mint segítség, oszlik. Ha egy dologra hangolod magad, akkor ami bejön fény, pont azt fogja megteremteni vagy akár megtámogatni, amire fókuszáltál. De mi egyszerre akarunk mindent. És ha nem tudjuk azt felmutatni valóságként, amire imádkoztunk, akkor megszűnik számunkra az ima ereje. Nem az imával van baj, hanem azzal, hogy mindenre kéred a fényt. Túl sokfelé kell szétosztani. Ha túl sokfelé oszlik szét, akkor azt mondod, hogy szinte semmi nem történik, így abbahagyom az imát. És akkor leállok. Ha leállok, máshonnan kell energiát, azaz fényt gyűjtenem. Onnan ahol van. Mindegy hogy mennyi. Ha sok, akkor sokat lehet begyűjteni, de ha kevés, akkor nem is érdemes azzal az emberrel foglalkoznom, aki nem tud eleget adni. Ja, mert egy idő után, egymástól vesszük el a fényt. Egymástól, akik körülöttünk vannak. Egymástól, akik mi is vagyunk, emberként. És egymástól, aki a tér körülöttünk, vagy a természet, vagy valami más. Bárkitől. Egy idő után bárkitől veszünk fényt. Miért? Mert nem tudunk összekapcsolódni saját magunk fényeivel. Azokkal, amelyeket kértünk. Azokkal, amelyet egy előző életben vagy egy előző kapcsolatban vagy valahol, valamikor kértünk. Kérjetek, és adatik néktek. Tudod, hogy mikor mit kérsz? Vagy csak sémákat gyakorolsz? Vagy érted azt, ami körülötted történik?

     Nem. Nem érted. Imádkozol, de nem tudod, kinek hívsz le fényt. Azt sem tudod, hogy ő szeretné-e azt, amit kitaláltál neki. Ha nem szeretné, akkor lehozol köré egy adag fényt, amit ő nem fog tudni befogadni, mert nem kérte. És ha nem kérte, nem engedi be. De ott van körülötte. Ott, ahol testnek, azaz csak testnek kellene lenni. És akkor megszületett az aura. Mi az aura? Azoknak a fényeknek sokasága, amelyet még nem fogadtál be. Minél nagyobb az aurád, annál nehezebben fogadsz be újabb fényt, mert át kell a hívott fénynek azon hatolnia. Nem könnyű. Mi spirituális emberek büszkék vagyunk arra, ha nagy az auránk. Én meg azt mondom, hogy szegény. Szegény, mert látom, hogy mind az, amit be szeretne fogadni, csak azután jöhet, ha már azt befogadta, ami előtte ott volt. Vagy, feloszlatja azt. Ha tudja. De azt nem tudja mindenki. Ahhoz érteni kell. Ha érted, hogy neked az az energia nem segít, akkor keresned kell olyan valakit, akinek igen. Minden energia jó valakinek. Nem akárhova szórjuk szét magunkat, mert akkor nem segítettünk. Márpedig az ember segíteni jött. De ahhoz meg kell érteni, hogy ki Ő. Ki az ember. Mi pedig még csak az emberkét értjük és elteltünk vele. Azt hittük, hogy megérkeztünk. Hogy megismertük az Embert. De nem. Az még csak az emberke, akit éltünk. Aki pedig alakul, változik. Jó esetben emberré, rosszabb esetbe az állatok azon tartománya felé halad, amely a törzsfejlődésben előttünk volt. A majom, a gorilla, a párduc, az oroszlán, és így tovább lefelé. Kezdheted onnan is elölről. Leszülethetsz újra oroszlánnak. Leszülethetsz újra kutyának, hogy tanuljál. De leszülethetsz embernek, akinek magasabb rendű változatát is élheted. Emberek voltak régen a földön, akik többet tudtak nálunk.

     Hol vannak most? Tudatilag körülöttünk. Testként ebbe az apró testben, amelyet embernek hívunk. Ebbe van belegyűrve az, ami egykor nagy, vagy ami egykor akár Óriás is volt. Hol vannak az óriások? Hol vannak azok a létformák, amelyek jelezték számunkra, hogy egykor a föld is hatalmas volt? Hol vannak? Kihaltak. Miért? Mert mi nem tudtuk megtartani nagyságunkat. Ha mi nem vagyunk képesek saját nagyságunkat megtartani, velünk zuhan a föld. Velünk szűnik meg az élet rajta. Alig van már élet a földön, ahhoz képest, amely elmúlt 50 - 70 évünket jellemezte. Alig van már élet a földön ahhoz képest, amely elmúlt 4000 évünket jellemezte. És egész más fajta élet van a földön, mint amikor a dinoszauruszok, a mamutok, és azok az emberi lények éltek, amelyeket óriásokként említ a biblia.

     Hol vannak ők? Úgy élünk most itt, mint egy makett. Az emberek kicsik, tudásuk is az, az állatok kicsik, tudásukkal együtt. Minden, ami van csak látszata önmagunk teljességének. De lehet így élni, csak nem jó. Ha a tudásodat szeretnéd, nőj meg. Ha meg akarod érteni, hogy ki voltál egykor, tanítsd újra azt, amit felismertél. Nagyon sokan vannak, akik tudatukra ébredtek. Ezek az emberek megpróbálnak mások lenni. De annyira hiszünk abban, hogy ez a maximum, amit egy ember elérhet, hogy ezzel korlátokat helyezünk el egymásban, illetve magunkban. A hit előre mozdít, de egy idő után megállít. Akkor lépj tovább. Ne engedd, hogy korlátok közé zárjon. De ne is mondd, hogy nem segített, mert nagyon sokáig jó volt. Húzott magával. Abba a magasságba, ahová el tudott vinni. De mindig lesz több. Ne állj meg. Ha egy rendszer, egy vallás, egy hit nem enged tovább, keress másikat. Olyat, amely segít számodra, segít, hogy megértsd, ki vagy. Sokkal több, mint az emberke. Sokkal többre képes az ember, mint amit most él.

     Jönnek néha olyan emberek, akik megpróbálják megvilágítani az ösvényt. Megpróbálják megmutatni, hogy kik is lehetnénk valójában. Egy darabig követjük őket, mert mi is olyanokká szeretnénk válni. De ha nem sikerül, azt mondjuk, lehetetlen. Miért? Mert neked, vagy többeknek nem sikerült? Azért mondjuk Jézusra vagy Mohamedre vagy a többiekre, hogy lehetetlen? Igen. Mert az embernek így könnyebb. Könnyebb azt mondani, hogy lehetetlen, mint hogy megtenni azokat a lépéseket, amellyel a „lehetetlen” lehetségessé válik. És akkor mi hirdetünk egy újabb igét. Egy olyat, amely pont az ellenkezője annak, amit Jézus vagy a próféták egyike mondott. Akkor viszont, - akármennyire is furcsa -, vallást alapítottunk. Vallást, amely ellene megy a haladásnak. Mert nem voltunk képesek befogadni azt. Mi nem. De mások igen. Akkor hagyjuk őket abban a hitben, amelyben ők „laknak”. Amelyben élnek. ne zárjuk ki, hogy az jó, csak mondjuk azt, hogy én azt még nem tudom befogadni. És mi sem, akik hiszünk, ne zárjuk ki magunk közül azokat az embereket, akik még másban hisznek, pusztán azért, mert ellenkezik azzal, amit tanultam. Ne zárjuk ki. Vizsgáljuk meg. Hátha többet tud valamiről, mint én. Hátha azzal, hogy másképp gondolkodik, kimozdít engem abból, amelyben megálltam. Hátha azzal segít nekem vagy én neki, hogy mutatunk egy másik aspektust, amely hozzásegít minket - akár együtt - ahhoz, hogy egységet éljünk meg. Mert abban, ha sokfélék vagyunk, még nincs egység. És ha mindenki azt gondolja, hogy az ő tudása a jobb, akkor nem közelítünk egymáshoz, hanem távolítunk. Minél nagyobb a távolság, annál nagyobb a harc, vagy a félelem bennünk. A harc alapja, mindig félelem. A félelem pedig nem más, mint valaminek a nem értése, valaminek a nem tudása, hiánya, amelyet FÉL- elemként jelenít meg a magyar. A magyar nyelv tudást tárol. A tudásokat pedig érteni kell. Ha mi magunk sem értjük anyanyelvünk fényét, hogyan várjuk el, hogy minket értsen a világ. A világ, amely nem érti a magyart. Nem az ő hibájuk, hanem a miénk. Hiszen mi sem értjük magunkat. Sokféleségünket, sokszínűségünket, azokat, akik itt élnek és azokat, akik integrálódni szeretnének. Erről tanítok, azaz írok nektek legközelebb. A magyarságról. A tudásról, amelyet azt hittük, hogy elveszett. A tudásról, amely megvan, csak hozzá kell férnünk. Önmagunkból. Abból a testből, amelybe „bele szorultunk”. Abból a testből, amelyre azt mondjuk, hogy magyar!

Szép napokat addig is nektek.