A társadalmunk sok mindent tanult a szülőktől és sok mindent összetett abból, amit nem tanult meg jól. Jó tudások és elavult rossz tudások egyaránt vannak bennünk – társadalomként. Hogyan bontsuk le azt, ami már elavult, rossz, és hogyan hozzunk be újabb tudásokat, amellyel haladhatunk előre?

Jól. Mi ajó? Ha megértjük, hogy hol tartunk. Ha én a gyermekeimnek folyamatosan azt mondom, hogy tökéletesen jó mindenabból, aki vagy – nem segítek vele neki. A spirituális vallások „csak” ezt tanítják, hogy beszélj pozitívan, de hogy mennyire kell pozitívan beszélni, azt nem mondják. Ha szép vagyok, és anyukám azt mondja, hogy gyönyörű vagy; akkor már többet adott, mint ami voltam. Ez segítség. Ha viszont nem vagyok szép, mert ugye ilyen is van; és anyukám azt mondja, hogy gyönyörű vagyok, akkor annyival többet helyezett el bennem, mint az igazság, hogy befogadhatatlan lesz számomra. A környezet is jelez. Anyukám szerint gyönyörű vagyok, a környezetem szerint pedig csúnya vagyok. Az az igazság, amit a környezet mond. Ha viszont szebbet szeretnék, akkor el kell fogadnom mindazt, amit anyukám mond, aki már gyönyörűnek lát engem. Ez egyszerre nem megy. Amikor rájövök, hogy ronda vagyok; akkor anyukámtól is és másoktól is először csak annyit tudok befogadni, ami egy kicsit több annál, hogy ronda vagyok. Pl.: ma egész jól nézel ki. Ma nem olyan rossz ez a nadrág, mint ami tegnap volt rajtad. Ma végre jól áll a hajad és így tovább. Nem egyből azt, hogy gyönyörű vagyok. Az nem megy. Ezért kell az igazságot látni, és onnan elindulni. Ha egy szülő nem látja reálisan gyermekét– az azért van, mert önmagát vagy párját sem látja reálisan. Néha jólesik nekünk úgy élni, hogy kizárjuk a külvilágot magunkból és csak egymással törődünk; de ne felejtsük el, hogy ez nem az igazság, hanem az, amit látni szeretnénk. Ha az igazságot látjuk, akkor viszont ne hagyjuk, hogy determináljon minket. Ha ronda a gyerek, akkor adjunk hozzá olyan dicséreteket, olyan energiákat, amitől megszépül. Ha okos voltam, és most már nem vagyok okos, akkor magamhoz olyan energiákat kell engednem, amely felemel engem, tehát dicsérem magam úgy, hogy magamhoz képest megdicsérem a frizurám, a ruhám, a humorom, az eszem és így tovább.

Önmagunk is fejleszthetjük, „javíthatjuk” magunkat, de előbb tisztában kell lenni, hogy honnan indultunk. Ha nem vagyunk tisztában magunkkal, akkor sajnos nem jó helyről kezdjük dicsérni magunkat. Nem vagyunk szépek, de elkezdjük magunk számára azt állítani, hogy gyönyörűek vagyunk. Jólesik akkor, de meglátnak minket mások, és nem azt kapjuk tőlük, amit várunk. Nem fognak megdicsérni, sőt néha kinevetnek a hátunk mögött: Hogy mit gondol magáról ez a szegény hülye. Azt hiszi, hogy húsz évesés miniszoknyában rohangál.

Annak, ha nem jól ítéljük meg magunkat, ilyen következményei lesznek. Kinevetnek. Nem nyertünk vele, ezért elkezdünk bezárkózni. Inkább ki sem mozdulunk otthonról, hogy ne bántsanak, vagy „maszkot” veszünk magunkra, és nem vesszük észre, hogy bántanak. Ez is rossz, mert ugyan nem bántanak a védelem alatt, de elzárom magam tőlük, akik adhatnának nekem.

Ezért fontos őszintének lennünk magunkkal, őszintének lennünk családtagjainkkal. Ez viszont nem mindig könnyű.

Aki jelentősen többet gondol magáról, mint ami az igazság, azt nem tárhatod egyből elé, mert nem fogja elfogadni. Aki viszont jelentősen kevesebbet gondol magáról, mint ami az igazság, őt sem sokkolhatod egyből azzal, hogy tulajdonképpen ő isten. Meg kell tanulni az arany középutat. Ez hazugság. Ez az igazság ellentéte. Mindenkiben van hazugság. Ha nem lenne, akkor gerinced teljesen egyenes lenne. Nincs olyan ember, akinek még tökéletesen kiegyenesedett a gerince, de lesz. Azok az emberek már nem fognak tudni hazudni. Semmilyen igazságtalanság nem fogja tudni elhagyni a szájukat, mert az meggörbítené őket. De most még mindenkiben van hazugság.

A hazugság arra szolgál, hogyha valaki elhiszi, hogy isten, akkor tőled kapjon egy olyan információt, amitől meglátja, hogy még nem tökéletesen isten. Nem lehet egyszerre akkora egót bontani, hogy összeomoljon a másik, de egy kicsit kell. Nem leszel kedves, szimpatikus többé, hiszen olyat mondtál neki, ami aláássa az önmagáról alkotott képét. Ne felejtsd el, hogy nem mondtál el mindent róla neki, ami szerinted az igazság, mert azt nem bírja ki, tehát hazudtál. Lehet, hogy valamiben még elhitetted vele, hogy tökéletes, de már legalább nem mindenben. Ha mindenben elhiteted vele, hogy rossz, akkor meghal, hisz az egész élete egy nagy hazugság volt. Finoman kell adagolni az embereknek azt, ami az igazság. Ezért kell hazudnunk, szépítenünk még.

A szépítés csak arra szolgál, hogy ne egyszerre kelljen mindennel szembesülnie, mert azt nem bírja ki. Viszont ha senki nem mond igazságot senkinek, akkor nem változik semmi. És állunk… és állunk… és állunk. Jó régóta állunk. Miért? Mert viselkedésmintákat tanulunk. Ne szólj semmit Juliskának, hogy túlképzeli magát, mert nem a mi dolgunk. Juliska így jóban lesz veled, és veled mindig kedves lesz. Addig, amíg te is folyton dicséred, és elfogadod olyannak, amilyennek mutatja magát. Kinek segítettünk ezzel? Senkinek. Juliska hazudik, egót épít, hogy ő csúcskirály; én pedig őt építem a dicséreteimmel még nagyobb csúcskirállyá. Részt veszek a folyamatban, tehát engem terhel az ego felépítése, így engem fog terhelni lebontása is. Így adjunk hamis képet másoknak magunkból! Ne adjunk igaztalan információkat pusztán azért,mert úgy gondoljuk, hogy harc lesz belőle!

Igen. Ha eddig elhitettél valamit valakivel, aki ebből egy hatalmas egót épített föl, ahhoz neked olyan erőssé kell válnod, hogy le is tudd bontani.

Képzeld el azt a szituációt, amikor én építem Lucz Gizit, aki ettől egyre energikusabb, erősebb és hitelesebb lesz. Én pedig egyre kevésbé tudom vele felvenni a versenyt, hisz én csináltam belőle istent. Isten viszont messze van tőlem, fölöttem áll. Ha fölöttem áll, akkor én alatta vagyok. Ahhoz, hogy elfogadjon tőlem bármit is, ahhoz egyenrangúvá kell válnom vele. Ehhez viszont meg kell erősödnöm, és hitelessé kell válnom számára. Jó hosszú út lesz, de segít. Minél hitelesebb vagy, annál többet elfogad tőled. És minél többet fogad el tőled, annál inkább látja, hogy ki ő. Lehet, hogy még nem isten, de ha tudja, hogy most ki ő, és látja, hogy honnan indul, akkor akár isten is lehet. Az istenség „csak” annyit tesz, hogy haladni valami felé, ami az igazság, és közben fel kell nőni. Felnőtt emberek istenek, mert a gyermekeket terelgetik. Ha rosszul nőtt fel valaki, tehát nem nőtt fel, akkor nem lehet isten, de ha ezzel szembesíted, akkor semmi mást nem kell megértenie, mint azt, hogy tanuljon, fejlődjön, és legyen isten. Legyen FELNŐTT. Ez az isten. Felnőttnek lenni. Most viszont csak felnőtt bőrbe bújt gyermekek szaladgálnak köztünk. Senki sem isten, tehát még senki sem nőtt fel.

Ha felnőttél, akkor fel kell vállalnod felelősségét annak, hogy te is benne vagy abban, hogy életképtelen emberek lettünk. Te is elhitted, hogy több vagy, vagy kevesebb vagy, mint ami a valóság. Feladatunk az, hogy világítsuk meg magunkat, mégha néha fáj is, hiszen lehet, hogy kevesebbek vagyunk, mint hittük; vagy lehet, hogytöbbek. Ha megvilágítjuk, hogy mi az igazság, lehetőséget biztosítunk mások számára, hogy ők is vállalják fel magukat.

Tudod, ha felvállalod magad az csak egy állomás, hogy most hol tartasz, és ha okosan gondolkozol, akkor elsősből lehet másodikos, másodikosból lehet harmadikos és így tovább. Viszont ha én azt mutatom, hogy harmadikos helyett kilencedikes vagy nyolcadikos vagyok, akkor az ugye egyértelmű, hogy attól még valójában „csak” harmadikos lettem. Nem több. Ez ma a spiritualitás. Ott vagyok, ahol valójában nem vagyok. Nem vagyok nyolcadikos akkor, ha csak bekukucskáltam a nyolcadikba. Ne tanítsam azt, amiről fogalmam sincs, és ne gondoljam, hogy segít a harmadikosoknak, ha nyolcadikoskénttüntetem fel magam, és mindenkit magam köré hívok, hogy tanítsam a nyolcadikos tudást.

Kérdezni fognak. Sokat. Ha valamit nem tudok, akkor fél információt, azaz félelmet fogok átadni nekik. Ez az én tudás hiányom, amit majd később nekem kell átadni nekik. Ez a karma, hogy tartozom. Amíg a karmáimat, azaz a tartozásaimat le nem rovom, addig én sem tudok tovább haladni. Nem tudok tovább lépni. Ezért állnak spirituális tanítóink, és ezért áll a világunk, mert vallásaink tettek spirituálissá minket. Erről írok legközelebb.