Semmi nincs, ami annyira feszítené az embert, mint az elfojtott érzelmei. Azért, mert nem tudja kimutatni őket. Miért? Mert az érezni sokkal többet jelent, mint hinnéd. Minden érzelem teljesség. Mindent meglehet élni félig, vagy kicsit, vagy akár teljesen.
Érezni meg kell tanulni. Lehet olyanokat érezni, hogy szeretet-ke, hogy szeretet, hogy gyűlölet, hogy béke. Ideális esetben az emberek olyantól tanulnak, aki többet tud náluk. Bár én is tudok szeretni, de ha valaki még erősebben szeret, tanulhatok tőle. Nem szégyen. Sőt. Attól leszel teljes, ha valamit teljesen megtanulsz. A tudást is így mérjük. Tudjuk, hogy valamit lehet tanulni, tanulgatni, vagy megtanulni. Ilyen a szeretet is, sőt minden érzelem ilyen. Tanulható.
Hogyan? Úgy, hogy mintákat keresünk. Úgy, hogy megítéljük, hogy a másik ember nálunk jobban szeret, érez, vagy sem? Ha jobban érez, akkor tanulhatok tőle. Ha nem, akkor én taníthatom őt. Honnan tudom, hogy ki szeret jobban? Onnan, hogy ki érzelmileg kielégülök a másik szeretete által. Ha kielégültél, akkor kaptál valamit. Ha pedig nem, akkor neked kell adnod. Akkor te tudsz többet arról, hogyan kell szeretni. De akkor ne várd, hogy a másik tanítson, mert nem tud többet nálad. És ha magába szívta azt, amit adtál neki, ő is adhat. Ha megtanulta, tudni fogja. Ha megtanulta, eldöntheti, hogy neked, vagy akár másnak adja. Ez a szabadság. Az, hogy mit adok, és kinek.
Az emberek nem értik a szabadság fogalmát, félnek tőle. Azt hiszik, ha szabaddá teszünk valakit, akkor elmegy, ezért láncolják magukhoz az emberek a többieket. Ha szeretnek, azt akarják, a másik viszonozza. Ez egy darabig rendben is van. Tanulunk. De a szeretet idővel elér olyan szintre, amikor nem vár vissza semmit. Hogy lehet ez?  Úgy, hogy a szeretet teljesen be van töltve. Nem kell akkor már mástól elvárni, mert teljes lett benned a szeretet.
 Ez csoda. Legalábbis az érzés az, addig ameddig meg nem éled. Én most közelítek hozzá. Olyan csodálatos, hogy adok szeretetet, és nem várok semmit érte.
Várni csak attól várj, aki adni tud neked. Bármiből. Ha a szeretet teljességét megélted, nem kaphatsz többet, de nem is érzel hiányt. Azért várunk el egymástól minden féle érzelmet, mert nem vagyunk teljesek benne. Ez is egy tanulás. Minél jobban feltöltöd magad szeretettel, annál kevesebb elvárás van benned. Minél jobban fel vagy töltve szeretettel, annál kevésbé várnak tőled, hiszen sugárzol. Azt, ami vagy.
Egy guruval azért jó együtt lenni, mert sugárzik. Szeretetet, békét, elfogadást, bármit, amiben teljes. Az emberek ezért tanulhatnak tőle. Attól, aki teljes, felvesznek mintákat önmaguk számára. A minták utak, amelyeken halad a lélek.
Sokunk előtt azonban olyan minták vannak, amelyek felülírásra szorulnak. Ha egy szülő tanít, olyat dolgot tanítson, amiről többet tud, mint az, akit hallgatja. Ha erre nem képes, inkább hallgasson, mert elviszi gyermekét egy olyan útra, amely nem vezet messzebbre, mint ameddig ő jutott el, és ezzel a teljességhez vezető utat blokkolja. Ha azt mondjuk, hogy egy érzelem mögött nincs több, mint amit én, vagy a társam, vagy valaki a családból, ismeretségi körömből megélt, akkor az az én megtapasztalásom. Ha azt mondom, ez a maximum, leállítottam a gyermekemet további fejlődésében.
 Azt mondtam neki, hogy nincs több, és ő hitt nekem. És nem ment tovább. Oldjátok fel saját gyermekeiteket, saját hibás, vagy nem tökéletes utatok alól, hogy ne járja ugyanazt, hanem tanuljon többet! Haladjon előre, és érezze, hogy létezik. Ha érez, akkor él. Az élet nem más, mint önálló úton való haladás. HALADÁS. Nem állás. Amikor egy ember csak azt éli, amit a szülei, családja, környezete mintaként vetít, nem él. Nem hoz az életébe semmi újat. Nem él új érzelmeket, nem próbál ki szerelmet, mert azt látta, hogy az nem több, mint amit ismer. És leáll. Ha leáll, megreked. És ha megreked, nem él. Az pedig, halál. A halál, nem más, mint a „nem történik semmi”, érzés. Ha nem történik semmi, nem élünk. Ezt éljük meg értelmetlennek. Ha a lélek nem mozog, nem él, elvágyódik, meg akar halni, érthető is, hiszen nem történik semmi.
Ne felejtsd el, hogy a lélek fény! Olyan állapot fénynek lenni, ahol nem tudunk egyedül önmagunk érezni. A fény nem érez. A fény, akkor tud érezni, ha testet hoz létre, ami ölel, szeret, érez. Ezért van a fény, azaz a lélek a testben. Hogy érezzen. De ha nem érez, meggondolja magát, és kilép a testből. Ez a halál. De a lélek már testben halált él meg akkor, ha nem történik semmi, nem mozog. A halál elkerülhető. Úgy, hogy érzel, úgy, hogy tanulsz, úgy, hogy akarsz haladni. Akkor viszont végig kell haladni azokon az utakon, amelyeken szüleink nem mentek végig.
 Miért? Mert ők csak elindultak, de nem mentek végig. Ha te azon az úton tovább mész, mint ameddig ők jutottak el, újabb csodák várnak rád. Újabb érzelmek, szerelmek, érzések, hitek, stb. Amikor tovább mész egy úton, egyszer csak észre veszted, hogy minta lettél. Valakinek, aki utánad jön, mintájává válsz. Minta leszel, és ez felelősséggel jár. A minta felelőssége az, hogy ne állj le az úton, haladj előre. Ha a leállsz, a nyomodban haladók sem mennek tovább rajta, zsákutcává minősítik, és sokan megrekednek benne emiatt. Haladj tovább. Ne állj meg. Soha.
 Miért? Mert ott van a csoda, a végén. Oda megyünk. Bármilyen érzést akarsz tanulni, fejleszteni, ha nem tudsz egy mintán tovább haladni, akkor megállítod azokat, akik utánad jönnek. Ez felelősség! Ha megállok, akár a saját gyermekemet is megállítom, hiszen engem követ. Ha nem éltem meg a szerelmet, meg kell élnem.
 Miért? Hogy ezen az úton megélhesse fiam, lányom, és azok, akik utánuk jönnek. Ha nem tudom megélni a szerelmet, el fog minket hagyni ezen az úton gyermekünk, mert nem tudja azt az utat itt folytatni. Akkor „csak” drukkolni, tudsz neki, hogy olyan úton menjen, ahol megnyílt a szerelem. Ahol megtanulhatja azt, hogy mit jelent az, hogy szeretni. Ezek az elhagyott utak az emberiség számára, előbb utóbb útvesztők lesznek. Labirintusok. Ez eltévedésünknek oka. Elhisszük, hogy szüleink jó úton járnak. Követjük azt. Csak nem jön a szerelem. Miért? Mert azt az utat, ami a szerelemhez vezet, nem járták végig. Nem élték meg a szerelmet. Csak hallgatnak róla, mert ezt beismerni kínos.
Szerintem jóval kínosabb, ha a mi hiányosságunk miatt nem élheti meg gyermekünk a szerelmet.  Mutassunk nekik olyan utat, amely jobb, mint a miénk, mert az is ajándék. Mondjuk el, hogy XY, nálunk sokkal jobban szeretett, kövesse az ő mintáját, mert azon az úton biztos tovább jut. Azt az utat, illetve azt a mintát kövesse. Az is segítség. De az igazi segítség az, ha én megyek végig az úton, és én tanítom meg gyermekemet arra, hogy hogyan kell szeretni. Ehhez azonban meg kell tanulnom nekem is szeretni. Azt mondják, hogy minden út Mekkába vezet. Én is ezt mondom. Bármelyik úton is indulsz el, biztos, hogy megtanulsz szeretni. Hogy mennyire, az attól, függ, hogy mikor találkozol az első akadállyal az úton. Minden akadály azért van, hogy átmenj rajta. Ha sikerült, jobban szeretsz, ha pedig nem nos, akkor az van, ami a társasjátékban: nem haladtál tovább. Az akadály azért van, hogy leküzd. De mi általában visszafordulunk. Azt mondjuk, hogy ez az utca, zsákutca. nem megyünk tovább rajta.
Pedig útvonalon eljuthatsz oda, hogy képes leszel szeretni. Mindenhol megtanulhatod. Minden párkapcsolatban. De ha rövid utat szeretnél, akkor önállóan tanulsz. Az ember nem csak párkapcsolatokból tanul, hanem egyedül is. Minél többet tanultál meg egyedül, annál könnyebb együtt. Minél többet ismersz már magadból, annál könnyebben tudod meghatározni, hogy mire van szükséged. Tudod, hogy mik az erényeid, és tudod, mik hiányaid, és tudod, hogy ki egészítene ki téged. De mi nem így megyünk bele a párkapcsolatba, vagy párkapcsolatokba. Hanem úgy, hogy csak azt határozzuk meg, hogy mire van szükségünk, nem úgy, hogy a minket kiegészítő személyt keressük. Ha tudom, hogy ki egészít ki engem, eljutottam odáig, hogy felismerjem, ki lesz, vagy lehet a párom. Ha pedig kiegészítésekre van szükségem, akkor bárki, aki valamiben kiegészít, párom lehet valameddig. Addig, amíg szükségem van arra, hogy kiegészítsen valamiben engem. Ehhez a kapcsolathoz nem fűződik konkrét név, hisz sokan vannak, akik valamiben ki tudnak egészíteni. De minél inkább „dolgozom” magamon, minél jobban ismerem hiányaimat, annál inkább tudom, hogy pontosan KIVEL kössem össze az életemet. Akkor egy ember lesz már csak, akivel megélem a teljességet. Akkor születik meg a monogámia. Akkor válunk teljessé együtt.
Az is egy út. A kettő, kiegészítheti egymást teljesen, és meg is mutathatja  a másik félnek az összes hiányát, vagy akár hibáját. A duál párunkkal, vagy harmóniába jutunk, vagy a teljes feladásba, mert nem értjük, hogy együtt sokkal könnyebb. Ehhez nyílni kell. Kinyílni a másik felé. Hogy lássuk, miben jobb, és lássuk, mivel tud kiegészíteni minket. Ahhoz, hogy ide eljuss, csak annyit kell megérteni, hogy NEM VAGYUNK TÖKÉLETESEK. Nem tartunk ott, hogy egyedül kiegészítsük önmagunkat, szükségünk van párra. Ez a csoda ebben az univerzumban. Ezt tanulhatod belőle. Biztos, hogy nem vagy teljes, ha ide jöttél tanulni. Ne hidd el magadról, hogy tökéletes vagy, mert ha elhiszed, nem fogsz tanulni semmit. Ha pedig nem hiszed el, akkor minden tanítani fog. Gyorsan. Minden csoda, amelyet megtanulsz, új örömmel tölt el. Mint amikor egy gyermek először ül fel, vagy áll fel, és így tovább. Akkor az csoda, de egy hét múlva már természetes. A szerelem is ilyen. Nincs vége. Mindig van olyan, ami felülírja az előző érzést, addig, amíg teljes nem leszel. Ezen az úton járva kívánok mérhetetlen nagy szerelmet, és szeretetet mindenkinek, kortól, nemtől, és hovatartozástól függetlenül….