Az ember képes bizonyos tudások nélkül, és bizonyos tudásokkal élni. Mindegyik jó, de nem mindegyik jelent könnyű életet. Az emberek megteremtik az alapot, amelyre gyermekeik építenek. Ha jó az alap, akkor tovább épülhet a ház, ha viszont az alap, csak arra volt jó, ami a te életed, akkor gyermekeidnek mélyítenie kell az alapon. Hogy mélyít? Úgy, hogy nem hisz abban már, amiben te hittél. Miért mélyít? Mert egy nagyobb házat szeretne építeni, mint amilyet te építettél. Miért baj ez? Azért, mert gyermeked ettől más lesz. Más, mint te. Más alapot hoz létre, ami számodra önmagad kritizálása. Önmagad degradálása, és ez haragot vált ki benned. Miért? Mert Ő nem elégedett azzal, amit te hoztál létre. Ha elégedett lenne azzal, amit te teremtettél, vagy hoztál létre, akkor ő nem tenne hozzá semmit az életéhez. Ha nem tenne hozzá semmit az életéhez, akkor Te lennél elégedetlen vele, amiért nem tett hozzá semmit ahhoz, amit te alapként átadtál neki. Huszonkettes csapdája. Értsétek meg, hogy gyermekeitek nem lázadnak ellenetek azzal, hogy új alapot hoznak létre, hanem önmagukat akarják megvalósítani, megélni. Ha önmagukat nem tudják felépíteni a Ti alapotokra, akkor nekik le kell bontani a tiéteket, azt, amire Ti építettétek a sajátotokat, addig, amíg úgy ítélik meg, hogy most már rá épülhet az a „ház”, amit ők elképzeltek. Ha ezen dühöngsz, akkor értsd meg ebből, amit írok, hogy gyermekeink nem ellenünk lázadnak, hanem csak felmérik, hogy arra az alapra, amit Te éltél, már sajnos nagyobb házat nem lehet felhúzni. És ha nem lehet, akkor nem tudtak hozzá tenni semmit az élethez, és akkor ők kimaradtak abból, hogy éljenek, és az új nemzedék, az Ő gyermekük szintén nem tud újat ráépíteni arra, ami van. És ha Ő sem él, és az azt követő generáció sem, akkor megáll a fejlődés, és megáll az élet. Ha nem élünk, akkor állunk. Ha állunk, akkor pedig meghalunk. Akár kihal az emberiség. Ha kihal az emberiség, akkor az evolúció visszafelé halad. Ha kihalunk, akkor megint a majmok, a nagy emlősök lesznek a csúcsai ennek a Földnek, és elölről kell kezdeni az alapot. A testben ugyanez zajlik. Ha kihalnak azok a sejtek, amelyek hordozzák azt az információt, hogy ennyi és nem több, akkor születnek újabb sejtek, amelyek új információkat hordoznak. Minden új információ befogadása, egy tudatváltás. Most megint tudatváltásban vagyunk, mert sokan jöttünk rá arra, hogy erre az alapra már nem tudunk újat építeni. Minél újabbat akarsz, annál inkább megállít az alap. Azt mondja, hogy nem tudom befogadni. Mint az öregember, aki azt mondja, hogy én már nem tudom megérteni azt a számítógépes „izét”. Ne terheljetek vele. Ha ő nem fogadja be, akkor alapként azt közvetíti, hogy nincs semmi új, amire szükségünk van. Így élünk már nagyon régóta, hogy nem fogadunk be semmi újat, mert ahhoz nincs jó alapunk. Akkor készítsünk új alapot. Az új alap elkészítése úgy történik, hogy felássuk azt, ahol tartunk, és mélyebbre ásunk ahhoz, hogy stabilabb alapunk szülessen. És igen, ha felássuk azt, ahol most tartunk, járunk, akkor az eltűnik. Ez a nehéz, amíg azt megértjük, hogy új dolgok csak új alapra születnek, és ahhoz a régiek elmúlnak, és íme, újjá lesz minden. Az új nekünk addig félelmetes, míg nem tudjuk, hogy mit szeretnénk. Ha tudjuk, hogy mi a célunk, akkor a célunk el fog vinni minket oda, hogy milyen alapra van szükségünk. Ez szokott nehézség lenni a számunkra, amikor kitűzzük célunkat, amely előttünk van, és mégis ehhez képest elindulunk hátra. Miért? Mert célunk olyan nagy, amihez nem volt elég az alap.

Bármi lehet a célunk, de mindig legyünk tisztában vele, hogy a célunk valahová elvisz minket. Lehet, hogy ha túl nagy célt tűztünk ki magunk elé, akkor csak a következő generáció fogja élvezni azt az alapot, amelyre már csak ő fog építeni. Vagy, ha akkora a célunk, amely még mélyítésképpen belefér az életünkbe, akkor még mi arathatjuk le azt, amit termeltünk, felépítettünk. A cél az, hogy haladjunk, de haladásunk mindaddig előre és hátra, fel és le irányú lesz, ameddig el nem érjük végleg azt az alapot, amelyre csak építenünk kell, és bármennyit építhetünk. Az emberiség közel áll ehhez, hogy megtalálja a végleges alapot. Ez az IGAZSÁG. Az igazság az az egyetlen alap, amelyre bármit lehet építeni, mert soha sem görbül el. Az egyenes. Ezért a kapcsolatokat is erre kell építenünk. Akkor, ha családunkban valaki már „kiegyenesedett”, „megigazult”, akkor erre már örökké lehet építkezni. Mindig vannak törekvések erre. Az emberek szeretnének kiegyenesedni, igazat élni, de nem mindenki képes még erre. Ha az emberek megértik, hogy együtt kell haladnunk, akkor sok ember fog megigazulni, igazabbá válni. Ez nem egy vallásos tevékenység, de a vallások segíthetnek ebben. Célokat tűznek ki az emberek elé. Ne lopj, ne ölj, ne paráználkodj, de miért? Ezt nem válaszolja meg az egyház. Arra nem ad választ, hogy miért. Azért, hogy igaz légy. Azért, hogy igazságra tudj építeni. Az igazság pedig megáll. Akármeddig. Azok a dogmák, amelyek csak részigazságokra épülnek, azok csak ideig-óráig állnak meg, és nem baj, ha egy idő után bedőlnek. De mi ettől, hogy valami bedől, megijedünk. Azt mondjuk, hogy ebben hittünk egész életünkben. Igen, és most pedig egy másik igazságban, remélhetőleg „AZ IGAZSÁGBAN” fogunk hinni. Mi a baj ezzel? Az, hogy olyan régóta hiszünk már valamiben, hogy a hit lett az igazság. Ez baj. A hit az út az igazság felé. Minél több hit van külön-külön a világban, annál inkább láthatjuk, hogy „AZ IGAZSÁG”, az abszolútum, még nem született meg. Az nem baj, csak az a baj, hogyha eljutunk odáig, hogy láthatóan részigazságokat teljes igazságnak tekintünk. Ha részigazságokat tekintünk teljes igazságnak, akkor azt állítjuk a világnak, hogy megvan a tökéletes alap, amelyre tökéleteset lehet építeni. Melyik vallásra tudjuk ráhúzni azt, hogy képviselői haladnak előre úgy, hogy semmit nem kellett az utóbbi időben módosítani az alapján, mert tökéletes? Segítek, egyikre sem tudod ezt ráhúzni. Minden vallás részinformációkat tárol az egészből. Az egész több mint a Buddhizmus, a Katolicizmus, a Zsidóság és így tovább. Ha ezt megértjük, akkor rájövünk, hogy évszázadok óta itt van velünk minden tudás, csak mi nem voltunk hajlandóak összerakni eggyé. Ha egy lesz minden ebből, egy új alap születhet, ami megint elvisz minket valameddig. Minden alap csak valameddig visz el minket, ameddig a teljes és tökéletes alap megszületik. Nem tudjuk, mikor jön el, de az biztos, hogy minden új közelebb visz minket hozzá, és ezért mélyítünk. Ezért akarunk változtatni. Ezért akarjuk megváltoztatni azt, amire már rég nem lehet építeni. Azért, hogy gyermekeinkre azt hagyjuk, hogy hozzá tettünk ahhoz, ami van. És azért, hogy közben, míg itt vagyunk, éljünk. Haladjunk és éljünk. Mint testünkben halad a vér, azaz az élet. Ha nincs haladás, nincs élet. Ezt a példát mutatjuk évezredek óta gyermekeinknek, hogy nem élünk.

Nem szívesen születnek le lelkek, azaz gyermekek egy olyan földre, ahol nem kering a folyó, nem folyhat a maga irányába, nem kering a testben a vér, és nem áramlik az élet. Erről fogok legközelebb írni….