Ahhoz, hogy éljünk, kell egy test és egy lélek. Ahhoz, hogy gondolkodóan éljünk, kell egy test, egy lélek és egy szellem; ahhoz, hogy hosszan éljünk, kell egy jó test, egy „jó” lélek és egy „jó” szellem. Mit is jelent ez? Ha rossz genetikával születtél, akkor van egy rossz tested: ez elég egyértelmű. Ha a tested rossz, akkor a benne élő lélek, fény sem lehet atomerőmű, hiszen a nagy fény csak az egészséges testekben tud megmaradni. Jó állapotú sejt bent tudja tartani a fényt magában. A rossz állapotú (lyukas, repedt) sejtek átengedik a fényt. Csak ideig, óráig marad bennünk, mint a drogok vagy gyógyszerek hatására. Nem tud megmaradni, kimegy a réseken a fény. A fény a lelkünk. Világít, sugárzik bennünk. Amikor valaki már nem világít, kihuny benne a fény, az meghal. Ha meghal valaki, akkor a testéből kilép a lélek és a testet nem élteti, védi tovább semmi: ilyenkor a lebontás folyamata elindul. Akiben nincs lélek, abban már nincs élet. A lélek a kisugárzásban látható és az érzelmekért felel, a szellem pedig az értelemért. Akiben jó agysejtek vannak, jó állapotúak, abban könnyen marad bent a fény. Ugyanúgy, mint a szívsejtek jó állapota jelzi, hogy szép vagy kevésbé szép érzelmeket tud befogadni valaki. A bántó emberek szíve nem egészséges. A buta emberek agya sem egészséges, pontosabban nem csak egészséges sejteket tárolnak. A boldog emberek egészségesebb sejteket hoznak létre önmagukban, ezért is mondják, hogy az öröm, nevetés gyógyít, míg a harag, indulat, beteggé tesz minket vagy megöl. Az élet ebben a testben - ami egészséges vagy beteg - zajlik. Minél egészségesebb a test, annál egészségesebb érzelmeink és gondolataink lesznek. Ezekből az érzelmekből és gondolatokból teremtünk. Ebből hozzuk létre életünket, életterünket önmagunk köré. Az egészséges ember önzetlen és boldog. Minél egészségtelenebbek leszünk, annál önzőbbek és boldogtalanabbak vagyunk. Cél az egészség vagy legalább az afelé haladás. Hogyan érhetjük ezt el? Úgy, ha megértjük, hogy minden a testből indul ki és minden a testről szól. A testünkért tudunk leginkább tenni, a testünket látjuk, abban nem kell hinni. Tény, hogy a testünk valamilyen: ezért a testünkért tudunk leginkább felelősséget vállalni. Egy jó test, egészséges test szép, vonzó. A XXI. században nem csak rossz dolgokat fedeztünk fel. Felfedeztük a test fontosságát. Lehet, hogy felszínes módon, hogy fiatalabbak és szebbek szeretnénk lenni, de ez valamilyen fajta energiát helyezett belénk. Gyógyított minket. Ha testünk szépül, akkor jobban vagyunk, jobban érezzük magunkat, ennek következtében lelkesebbek, nagyobb mennyiségű lélekkel telibbek leszünk. Ilyenkor meglátjuk saját fényünket a másik ember visszajelzésében: „De jó rád nézni, csak úgy sugárzol”, stb. Mindannyian erre vágyunk, hogy jól érezzék magukat mellettünk az emberek, de ez csak akkor lehetséges, ha mi is jól érezzük magunkat önmagunkban: ez a kisugárzás, a lélek vagy az elme kisugárzása, a szellem. Ha már tudjuk, hogy a lélek a szívünkben, a szellem az elménkben lakik, akkor a testünkben ezeket a területeket elkezdjük gyógyítani: azért, mert a test a szent lélek temploma. A templomban rend, tisztaság és rendezettség van, az agyunkban többnyire káosz és érzelmeink kimutatásából láthatjuk, hogy szívünkben is összevisszaság van. Rakjunk rendet! Érezzük fontosnak, hogy értsünk és érezzünk. Minden értés arról szól, hogy egészséges agysejtjeink vannak. Minden érzés pedig arról, hogy jó állapotú vagy rossz állapotú szívsejtjeink vannak. Ráadásul a szív minden információt közvetít magából a vérhálózaton keresztül a testnek, míg az agy szintén minden információját tovább küldi a testnek az idegpályákon keresztül: így ha egy jó érzés rögzül a szívben, akkor a vérhálózaton keresztül ez áramlik végig, ami információt jelent a többi sejt számára. Jól vagyok, jól vagyunk. A szív és az agy információit átveszik a szervek, a mirigyek és a sejtek is, ebből válnak valamilyenné: ha az információ folyton bántás, akkor a sejtek ezt rögzítik és a bántástól rosszabb állapotúak lesznek; ha az információ szeretet, hála, kedvesség, akkor ezt rögzítik, ami alakítja sejtjeinket pozitív irányba, gyógyulnak tőle. Miért nem tudunk öngyógyítani? Azért, mert nem adhatunk mást, mint önmagunkat. Amit információként hordozunk, azt tudjuk közvetíteni, kommunikálni önmagunk számára is. Minél boldogabbak vagyunk, annál jobban leszünk mi is és mások is körülöttünk. Ezért keresik inkább a boldog ember társaságát, mint a gonosz, rosszindulatú emberekét: ez számunkra egy tükör, hogy mennyire kedvelik vagy nem kérik társaságunkat. A boldog ember társasága vonzó annak, aki boldog ember szeretne lenni. A gonosz ember társasága pedig azokat vonzza, akik szintén gonoszok. Mindenki megtalálja a maga közegét, ám ettől még nem változunk, gyógyulunk, nem leszünk mások. Ez számunkra csak egy pillanatkép, hogy kikhez vonzódunk, tehát mi magunk milyen emberek vagyunk. „Madarat tolláról, embert barátjáról…”: ezen azonban változtathatunk, amint megértettük, hogy kik vagyunk. Lehetünk boldogabbak, bölcsebbek, vagy boldogtalanabbak, szerencsétlenebbek, attól függően, hogy milyenné szeretnénk válni. Ez már a saját szabad akaratunkból meghozott döntésen múlik: kik vegyenek körül minket. Ha rájöttem, hogy boldogtalan vagyok, akkor olyan emberek társaságát kell keresnem, akik nálam kicsit boldogabbak. Akkor ők kisugárzásukkal - hiszen érzésről van szó - hatni fognak rám. Ha okosabb szeretnék lenni, akkor keressek nálam okosabb embereket, akiktől tanulva én is okosabb leszek. Ez a hagyományos evolúció, de van ennek egy fonákja is, miszerint dönthetünk úgy is, hogy boldogtalanabb vagy butábbak szeretnénk lenni. Miért van erre szükség? Ki akarna boldogtalanabb vagy butább lenni? Az, aki már nem szeretne élni. Gyermekeink nagy része sokszor éli meg ezt. Nem boldogok, ezért sokszor azt gondolják, hogy könnyebb lenne, ha vége lenne az életüknek. Nem tudják, hogy mit jelent ezt gondolni. Nem tudják, hogy gondolatainkkal elindulunk egy úton, amin vissza is fordulhatunk, de haladhatunk sokig rajta. Egy gyerek nem teremt. Nincs szabad akarata, de amint felnőttként élünk, megkapjuk a szabad akarat ajándékát. Azzal meg kell tanulnunk bánni. Aki nem érti, hogy a szabad akaratunk agyunkból - ami jó vagy rossz - származik, az nem érti, hogy miért vannak szuicid gondolatai, mindent feladó, boldogtalan érzései. Nem érti, mert éppen nem boldog. Boldogságunkért felnőttként immár mi felelünk. Azért is, hogy akarunk-e boldogok lenni vagy sem. Azért is, hogy ha úgy döntünk, hogy nem akarunk boldogok lenni, az hatni fog a környezetünkre: azért is felelősséget kell vállalnunk. A felelősségvállalás csak a felnőtteket terheli. A gyermekeket nem, ezért sok felnőtt eltolja magától a felelősséget. Igen ám, de ha a felelősséget eltoljuk, akkor visszaminősítjük magunkat gyermekké. Amikor visszaminősülünk gyermekké, akkor agyunk is elkezd lebomlani, hiszen a gyermeknek nem kell annyi agysejt, mert neki nem kell önállóan dönteni, felelősséget vállalni: ezért alakulnak ki különböző betegségek, pl. demencia, Alzheimer-kór, stb. Nem akarunk felelősséget vállalni: így viszont másra hárítjuk a felelősséget. Másnak adjuk a döntést saját életünk felett, ami teher.

Amikor gyermekeket vállalunk, tudjuk, hogy fel kell nevelnünk őket: ez a mi felnőtt felelősség vállalásunk, de ha szüleink közben vagy ezt követően nem szeretnének tovább felelős felnőttként élni, akkor miért érezzük vagy miért vagyunk rákényszerítve, hogy őket „neveljük”, vezessük tovább? Azért, mert életképtelenné váltak. Kinek a döntése volt? Az övék. Kinek a terhe lett? A miénk. Mi is dönthetünk úgy, hogy megfelelő energiával gondozzuk azon szüleinket, ismerőseinket, akik önmagukat visszaminősítették gyermekké és dönthetünk úgy is, hogy nem tudjuk elvállalni ezt. Ha gyermekeket nevelünk és még rájuk sem elég az energiánk, akkor könnyen kitalálható, hogy hová fog vezetni, ha bevállaljuk szüleink gondozását és nem jut elég energia, figyelem gyermekeinkre. Oda vezet, ahol most tart társadalmunk. A most már felnőtt emberek nem kaptak elég figyelmet, tudást, ezért hiányos tudással, hiányos érzelmekkel léteznek. Ezek a felnőttek, ha gyermekeket nevelnek, nem tudnak mást adni, mint amit tudnak és amit éreznek. Eleve hiánnyal indulnak ezen gyermekek, és ha még hozzájön az, hogy a szülökkel - akik nem vállalják életük felett tovább a felelősséget - foglalkozniuk kell, akkor a saját gyermekeik még kevesebbet kapnak. Még kevesebb érzelem és még kevesebb tudás lesz bennük. Hová fog vezetni ez? Mikor kezdünk az egészséggel foglalkozni, mikor értjük meg, hogy az egész-ség, mindent jelent: testet, lelket és szellemet is. Erről írok legközelebb.