Azok az emberek, akik bántanak, megkapják méltó büntetésüket: őket is bántani fogják. A magyarokat sokan bántották. Vajon elgondolkoztunk már azon, hogy miért? Talán mi is bántottunk sok nemzetet, bántottunk egyénileg sok olyan embert, akik szintén azt érzik, hogy meg kell bosszulniuk minket? Hol lesz ennek vége? Mikor jutunk el oda, hogy megértsük, hogy a bosszú bosszúhoz vezet? Valakinek engedni kell azért, hogy befejeződjön a bosszú. Azt szokták mondani, hogy okos enged. Mi lenne, ha mi lennénk az okosok és elengednénk évszázados sérelmeinket, bántásainkat és új alapról kezdenénk mindent? Vajon képesek vagyunk erre? Vajon tart már itt a Nemzetünk? Remélem.

Ha két ember haragszik egymásra, akkor úgy tudnak kibékülni, hogy feltárják sérelmeiket, átbeszélik és megbocsájtanak egymásnak. Mi magyarok azért nem tudjuk ezt már megtenni, mert olyan hitrendszerünk alakult ki „történelmünk nem tudása” miatt, amely feltételezésekre alapul. Ha azért haragszom valakire, mert egy másik valaki szerint bántott valakit az eredeti személy, akkor már nem tudom biztosan, hogy miért is haragszom pontosan. A magyarságnak a történelme, ami a balsorsunk alapja, nem minden izében igaz. Ha én egy fikcióhoz ragaszkodok és azért haragszom: így ha a haragomat meg akarom szüntetni, akkor mindent fel kell tárnom és az igazság kiderültével, évszázados hitek, irányelvek megborulnak, amely identitásunk alapja is lett. Innen tehát nem tudunk, nem érdemes elindulni. Marad a tabula rasa, miszerint engedjünk el minden haragot és kezdjünk tisztalappal más nemzetek felé. Ahhoz viszont új identitás kell számunkra. Nem lehetünk többé a balsors sújtotta nemzet. Nem bújhatunk ezen illúzió mögé. Miért ragaszkodunk ehhez? Mert ez lett identitásunk alapja.

Valamikor a magyarság identitásának az alapja az volt, hogy mi vagyunk az agy, a tudás. Miért ne fogadnánk újra alapul ezt: sokkal kevesebb bajt okozott ez számunkra, mint a balsors alapunk. Engedjük el, hogy mi a szenvedő nép vagyunk és kezdjünk tiszta lappal, hogy mi képesek vagyunk újra tudásunk által előre - talán méltó helyünkre - kerülni ismét. Mi kell ehhez? Tudás. Ahhoz, hogy a tudás megint érvényesüljön, tanítás, jó oktatás kellene. Ha jó az oktatás, akkor máris a tekintélyelv visszaáll. Ha nem jó az oktatás, akkor nincs tekintély, tehát cincognak az egerek. Ha nincs tekintély a tudás által, akkor más alapján rendeződik újra minden. Éveken, évtizedeken keresztül az erő alapján rendeződött minden újra. Ha te vagy az erősebb (háborúval döntjük ezt el), akkor te vezetsz. Egyszer beszéltem az erőről, abból az aspektusból, hogy minél több vér áramlik az izomba, annál kevesebb vér áramlik az agyba. Egyensúlytalan lesz az ember. Ha egyensúlytalan vezetőink vannak, akkor ez látszik gazdasági, érzelmi és értelmi életünkön is. Nem kell a politikát megvilágítanom, mert egyre inkább láttatja saját magát. Az ész nem nyomja el a tudást. Az ész éltetni akarja a tudást. Azok az emberek, akik erővel győztek, mindig erővel fogják érvényesíteni hatalmukat. Az pedig mindig háborúhoz, harcokhoz vezet.

Azt az embert, aki az erőben hisz, csak az tudja meggyőzni a tudásról, ha tanul. Ha tanul, akkor okosabb lesz. Az okosabb ember nem akar harcolni. Nem akar lebontani semmit, amit évezredek alatt épített az ember vagy hozott létre a természet. Dönts okosan és tanuld meg, hogy „kard által vész, mind ki kardot ragad”. Nem tanultunk még mindig ebből, mert hagytuk, hogy a tudás helyett az erő irányítson. Most kezd megérni az országunk egy erő nélküli hatalomátvételre. A hatalomátvételhez viszont össze kell fogni és egyre inkább láttatni kell, hogy aktuális kormányunk mit hozott létre: ezt lehet elemezni objektíven. Ha objektíven elemezzük, akkor rájövünk, hogy váltani szeretnénk. De kire? Ki az a kormány, aki jobb náluk? Ki az az egyén, aki jobban tudna vezetni, mint a mostani stáb? Kik azok, akik rész vennének a hatalom újra felállításában? És miért kell a tudást, a vezetést hatalomnak hívnunk? Azért, mert mi kicsi emberek még nem tudunk önállóan, vezető nélkül haladni. Ha vezető van fölöttünk, akkor ahhoz, hogy elfogadjuk tudását, hatalommal, tehát tudással kell „fölénk magasodnia”. A hatalomnak az a feladata, hogy vezessen minket oda, ahol okosabban, bölcsebben Ő tart előttünk. Nem az a feladata, hogy elnyomjon minket és ott tartson minket, ahol voltunk, mert akkor nem haladtunk semmit. Az az ember, aki nem halad, dühös lesz, elégedetlen lesz, és ez olyan, mint a  bennünk sokszor már megjelent indulat. Túlfűtöttek leszünk és ahhoz, hogy a feszültség kiszálljon belőlünk, le kell ereszteni a szelepet.

Erre hívlak most benneteket. Eresszétek ki a gőzt. Vezessétek le a feszültséget és tiszta fejjel próbáljatok gondolkozni. Mire vezetett bármikor is haragunk? Lett annak értelmes eredménye? Inkább találjuk ki, hogy milyen országot szeretnénk. Találjuk ki, hogy milyen irányelvek szerint szeretnénk haladni, fejlődni. Ha készek vagyunk új irányelvek alapján változni, akkor osszuk meg egymással gondolatainkat. Az fog teremteni, az, amit szeretnénk. Haragból csak haragot teremtünk. Abból, amit szeretnénk, tudással, hittel és megfelelő erővel megszületik új világunk, amelyet mi állítunk össze. Abból kell összeállítanunk új világunk alapjait, hogy mit rontottunk el régen. Ha most körülnézünk, nem látunk új alapot. Mások a szereplők, de ugyanarra az alapra építettünk. Ugyanabból az alapból, ugyanaz a vár épül fel. Az alapokat tövig kell lerombolni és új hittel, új tudással átírni a múltat, a múlt hiteltelenségét és régi fényünkben ragyoghatunk újra. Az új világot mi teremtjük abból, ami bennünk van. Ha haragból, fájdalomból, szomorúságból, kesergésből teremtjük az újat, akkor ugyanazt hozzuk létre megint. Ha akarsz változtatni, magaddal kezd. Önmagadat teremtsd olyanná, aki boldog, aki örül, aki hisz és saját tudásod, mint a vízben a hullámok, terjedni fognak. Magaddal kezd! Erről írok legközelebb.