Mi emberek hozzuk létre és alakítjuk Földünket. A létrehozott Földbolygó – ugyanúgy, mint mi – folyamatosan alakul. Alakul, mert nincs kész. Nem készült el, ahogy mi sem vagyunk még készen. Akkor leszünk készek, ha fajunk legtökéletesebb példánya megszületik. Ehhez információra van, lesz szükségünk. Azok az információk alkotnak minket, amelyek bennünk rejlenek. Mindenkiben más. Mindenkiben van egy kulcs a saját maga tökéletességéhez. Abban tehát, hogy mindannyian tökéletesek legyünk, össze kell hangolni magunkat mindenki kulcsával. Ezek sejtek. Őssejtek. Azok a sejtek, amelyek bennünk találhatóak születésünk pillanatától – örökké. Megvannak bennünk a teljes tudatosságunk darabkái. Ezekből áll a tökéletes ember.

Az őssejtnek irányítania kell. Mindig az aktuális új sejt irányít, hisz sejtjeink elhalnak és újak teremtődnek. Nem mindegy, hogy miből. Milyen információból. Minél jobb sejtek születnek bennünk, annál okosabbak, szebbek egészségesebbek leszünk. Ha megtaláljuk önmagunk felsőbb énjeit, akkor onnan hozunk létre új sejteket, amelyek felülírják régi, rosszállapotú sejtjeinket, vagy megtaláljuk önmagunkban őssejtjeinket, amiből ugyanazt a tudást engedjük tovább testünknek. Abból is lehet tökéletesedni, meg a felsőbb énjeinkből is. Ha őssejtjeinkből akarunk tökéletesedni, akkor meg kell találnunk azt bennünk. Ahhoz is önmagunk „fölé” kell emelkednünk, hogy lássunk! Ehhez kell felvenni a kapcsolatot felsőbb valóságainkkal, amit felsőbb énünknek, vagy Istennek, vagy atyánknak hívunk. Ha atyánk irányít, akkor föntről, magasról rálát életünkre, testünkre, és meglátja hiányosságainkat. Meglátja azt, hogy miben kell változnunk. Elkezd kijavítani minket. Elkezdi arra terelni figyelmünket, amiben nem vagyunk még tökéletesek. Ha viszont már tökéletesek vagyunk, akkor Atyánknak már nincs dolga velünk. Nincs mit tanítania nekünk, ezért átadja a stafétát más, magasabb rendű tudatunknak, amelyet akár Teremtőnek is hívhatunk. Minden tudásunk megvan fönt, és minden tudásunk megvan lent – azaz önmagunkban. Az önmagunkban lévő teljes tudásunk őssejtünkben található.

Beszéljünk arról, hogy mindenki próbálja megtalálni teljes tudását valahogy! Vagy föntről, önmaga összehangolódásával; vagy lentről, az őssejtből. A spirituális emberek fentről próbálnak kapcsolatba kerülni önmaguk teljes tudásával, míg a materiális emberek lentről, azaz magukból, őssejtjükből. Mi a különbség? Semmi. Ugyanoda fog eljuttatni minket. Aki előbb talál valamit, az adja át. Tanítson bennünket! A baj ott kezdődik, hogy mi nem hiszünk vagy a spirituális embereknek, vagy a materiális embereknek. Nincs különbség abban, hogy ugyanazt keressük. Ugyanoda szeretnénk eljutni. Oda, ahol értjük az embert, tehát önmagunkat. Addig fogunk tanulni, míg megértjük teljesen önmagunkat. Azt, hogy mi mozgat minket. Azt, hogy mi motivál minket. Ezért mindent komolyan kell venni spirituálisan és a materiálisan is. Ha az emberek ezt megértik, akkor nem versengenek egymással, hogy kinek a tudása fontosabb, hanem összerakják azt bennünk. Minden tudásra szükségünk van ahhoz, hogy megértsük magunkat. A spirituális ember is azt gondolja, hogy a tudományra nincs szükségünk, és a tudomány embere is azt hiszi, hogy nem fontos a spiritualitás. Ezért írtam, hogy megértsétek. Ugyanazokért a dolgokért harcolunk, küzdünk. Ugyanoda szeretnénk eljutni, ezért össze kell fognunk. Tanulnunk kell egymástól! Ez a valós spiritualitás, amely már nem nélkülözi a materialista tudomány egyetlen ágát sem. Sem a matematikát, sem a fizikát, úgymint a kémiát és így tovább. Minél tovább haladunk a tudásunkban, annál jobb testeket hozunk létre önmagunk, gyermekeink, unokáink számára. Minél többet tanulunk egymástól, annál jobb lesz világunk, hisz nem kell még egyszer vagy még többször hasadáson keresztülmennie. A hasadás mindig versengésből születik. Te vagy a jobb vagy én? Minél jobban értjük ezt, annál inkább megértjük azt, hogyha versengünk, akkor nem fogadjuk be a másik tudását. Ha pedig befogadjuk, és helyette átadjuk miénket neki, akkor ő is és mi is többek leszünk közös tudásainkból. Ezek a hasadások választottak minket el. A vallások, a tudomány és az emberek azért választódtak még külön, mert az ő személyiségük fontosabb. Van ilyen? Nincs. Nem lehet egy ember fontosabb egy másik embernél; de olyan van, hogy többet tud vagy más fontos számára. Ezeket, ha összerakjuk – többek leszünk. Új sejteket hozunk létre ezáltal, és ügyesebbek, okosabbak leszünk. Minél inkább értjük egymást, annál jobban áll össze Földünk. Hasadásainkat helyre kell hoznunk! Ha helyrehozzuk, akkor sok fúzión megyünk keresztül. A fúzió az, amikor két ember közösen elfogad valamit. Egyetért valamiben. Ez a fúzió. Ezért kell megnyílnunk, hogy minél több fúzió szülessen. Ez az ökonometria. Ez, amikor minden eggyé válik. Ez tudatos törekvésünkké kell hogy váljon! Ne versengeni akarj, hanem megérteni mindazt, amit még nem értesz! Akkor a világ nem fog továbbhasadni. Akkor minden helyére kerül bennünk. Akkor mindent újjá lehet tenni, és elmondhatjuk majd, hogy íme, újjá lett minden. Ide kell eljutnunk! Oda, ahol az ember nem öli a másikat azért, mert valamiről mást gondol. Azért, mert ha mi nem tudunk egymással, emberekkel megegyezni, akkor hogy fogjuk fogadni azt, hogy nem egyedül élünk ebben az univerzumban. Ha nem egyedül élünk ebben az univerzumban, akkor lakik itt más is. Ha ezt megértjük, akkor rájövünk, hogy azok a mások, valami másban jók. Olyanban, amit mi még nem tudunk. Ha elkezdünk velük kommunikálni, akkor nekünk is tudnunk kell azt, hogy miben vagyunk jók. Azért, hogy tudjunk kereskedni. Az emberiség ezért úgy nő fel, hogy megtanul adni és kapni. Mindenért fizetnünk kell! Tudással, hittel, békével, igazsággal, pénzzel, bármivel. Azzal, amink van. De ha nem tudjuk, hogy mink van, akkor nem vagyunk olyan pozícióban, aki kérhet; hisz nem tudjuk, mit tudunk érte cserében adni. Ez a fizetőeszköz megértése. Annak a fizetőeszköznek, amit itt tanulunk meg emberként. Azt a fizetőeszközt tudásnak hívják. Az összes univerzum minden lénye tudásra szomjazik. Ha összerakjuk tudásunkat univerzumunk lényeivel, akkor továbbmehetünk, hogy tágítsuk tudatunkat, tudásunkat. Az univerzum tágulása után bolygónk nagyobb valósága, a galaxisunk, majd később világegyetemünk jelenik meg előttünk. Oda el lehet jutni spirituálisan, és el lehet jutni materiálisan is. De hogy különböző lények élnek benne, attól nem kell már félnünk. Félelmünk tart távol minket újabb lények megismerésétől, és őket is távol tartja tőlünk.

Félelmünk látható, mert a félelem – hiány. A hiány pedig fényként értelmezve fekete. Ahol nincs fény, ott sötétség van. Tanuld meg betölteni a hiányaidat, hogy ne félj, és tanulj meg ezáltal fényt közvetíteni Univerzumunk különböző lényeinek, hogy akarjanak tanulni tőled, és akarják érte átadni tudásukat neked! Ez a haladás, amelyet egy dolog állíthat meg – a félelmünk. Erről írok legközelebb.