Az igazság… ez bizony kényes téma. Nekem más az igazság, mint neked, és neked nem ugyanazt jelenti az igazság, mint nekem.
Miért? Mert nincs még teljes igazság. Az igazság az, amikor mindenki egyetért. Ez az állapot viszont még nem született meg. A közös igazsághoz hosszú út vezet, ezen pedig végig kell menni, mégpedig úgy, hogy én is állítok valamit, te is állítasz valamit, és közte valahol megállunk. Ez az igazság útja. Ennek a legfontosabb feltétele a rugalmasság. Ha nincs rugalmasságod, nincs egymáshoz való közelítés, csak megmerevedés abban, amiben hiszel, és ezt gondolod igazságnak.
Mi van akkor, ha az, amiben hiszel, nem igaz? Felborul a rend. Idővel mindig megdől minden igazság, amely nem volt teljesen igaz. Az igaz alap azonban sohasem rendül meg. Ne nyugtalankodj! Ha valaki, valamiben megtalálta a valódi igazságot, akkor az az igazság soha nem rendül meg. Viszont ha valaki meg tudja ingatni azt, akkor meg fog rendülni, és megdől.
Mit jelent ez? Azt, hogy olyan igazsághoz ragaszkodtál, amely nem volt az. Nem volt teljes igazság. Ha ilyenhez ragaszkodsz, és felborul, nagyon nehéz helyzet a számodra. Miért? Mert talán egy egész életen át hittél benne.
Ilyen hitek a vallások. A vallások rendkívül sok igazságot tárolnak. De nem mindent. Ha mindent tárolnának, akkor emberek közelítenének egymáshoz a vallások révén. A valóságban a vallások eltávolítják az embereket egymástól, akik ennek következtében még arra is képesek lesznek, hogy háborúzzanak a hitük miatt. Egymás Istenével - amely nem lehet abszolútum, hiszen, ha az volna, nem harcolnának miatta. Az emberek mégis komolyan veszik a vallást. Hisznek benne. A hitnek rendkívül fontos feladata van. Elvezet téged valahová, ahol nem jártál még. Ha pedig elértél oda, azt tanítja neked, hogy fogadd el, azaz fogadd be azt, amit ott találtál. Itt kezdődnek a problémák. Hinni, még megy, de elfogadni, netán befogadni, már nem. Az eltérés lenne a megszokott, régi hitrendszerektől. Eltérés attól az egyszerű, régi úttól, amin haladva elég volt csak annyit tenni, hogy elhittük, amit mondanak.
Mi értelme van a hitnek, ha utána nem fogadjuk el, ha megkapjuk azt, amit kértünk? Semmi. Ez olyan, mint amikor egy gyerek eljut első osztályba, de állandóan vágyik a másodikba. Amint eléri a második kapuját, azt mondja, hogy csak abban hiszek, hogy az első osztály megy nekem. Így megmarad elsős. Hány évet akarsz még elsőben eltölteni? Hány évig akarsz még hinni, ahelyett, hogy befogadod azt, amit kértél? Sokáig? Lehet. Megteheted egész életeden át, sőt azután is. A vallások mind tanításokat tartalmaznak a halál utáni állapotokra vonatkozóan. Valójában az történik, hogy miután az ember meghal, a másik világban vár. Mindig. Minél tovább vársz, annál nehezebben kezded újra az életet. És ha újra kezded, leszületsz megint. Mikor pedig itt vagy, azt várod, hogy itt legyen a Mennyország is, mert halálod után rájöttél, hogy itt, azaz emberi testben kell megélni a Mennyországot.  Akkor tehát ez azt jelenti, hogy neked, nekünk kell olyan környezetet teremtenünk itt, amiben úgy érezzük, hogy Mennyországként élünk. Ez eddig nem történik meg.
 Miért? Mert elfelejtettük azt, amit a köztes létben tanultunk meg, és elhittük, hogy majd a halálon túl vár ránk a boldogság. Szuper. Akkor kihelyeztük a lehetőségét annak, hogy boldogok legyünk itt és most. Addig nem is leszünk azok, amíg meg nem értjük, hogy mi magunk vagyunk életünk alkotói. Mi magunk, akik önálló részekkel rendelkezünk. Van testi, lelki szellemi, sőt Isteni részünk is. Sőt még több is. Minél többet tanulunk meg szellemi részünkből, annál okosabbak, bölcsebbek leszünk. Minél többet tanulunk meg lelki részünkből, annál igazságosabbak, kedvesebbek, lágyabbak, szeretőbbek leszünk. És minél többet tanulunk meg testünkből, annál egészségesebbek leszünk.
 És mi van az isteni részünkkel? Mi történik akkor, ha képesek vagyunk erősen és sok szállal kapcsolódni ezzel a részünkkel? Boldogabbak, erősebbek, békésebbek, kegyelmesebbek, és látóbbak is leszünk.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az ember eddig azt gondolta magáról, hogy test, lélek szellem kombinációja. Most pedig szembe kell néznünk azzal is, hogy Isteni részeink is vannak. Minél több, annál jobb, mert annál igazságosabb élet vár ránk. Vagy nem.
Miért? Az ember önmagával kapcsolódik. Megmagyarázom: amikor a lélek, azaz a fény leszületik, testet ölt. Ez a test a fényből, amely áramlik benne, olyanná alakul, amilyen a családja. Ha a leszületendő gyermek családja igaz lelkű, akkor igaz lelkű lesz ő is. A fény a korona csakrán keresztül áramlik be a testbe. Így születik az ember. A korona csakra azonban egy éves kor körül, bezár, benő a kutacs, az ember feje lágya. Azt jelenti, hogy nem juthat be addig több fény a testbe, ameddig fel nem dolgozza a meglévő fényt.
 Milyen fényt? Azt, amelyet a család képvisel benne. Ez mit jelent? Azt, hogy amikor megszületsz, már hasonlítasz valakire. Már nem vagy önmagad. Ha nem vagy önmagad, akkor arra kell magadat hangolni, hogy megold azt, amit valaki nem oldott meg, és elfogadd magadat akként, aki lettél. De ez nem te vagy. Ha önmagadat éled, senkire sem hasonlítasz. Nem dolgozol senkivel. Nem éled senkinek sem az életét, azt a különlegességet éled, ami egyedül te vagy. Ez a valódi megszületés. Akkor születtél meg teljesen, ha azt éled, aki valójában vagy. De nem azt éljük. Azt éljük, akik lettünk. Saját fényünkből, amelyet egy éves korunkig rögzítettünk, és mások fényéből, amely alapként érkezett velünk. Ha az alap nem jó, de mi mégis arra építjük a házunkat, elkerülhetetlen, hogy megcsússzon.
 Mindenkivel megtörténik, hogy a gyermeke isteníti őt, míg egyszer csak kiderül számára, hogy a szülők nem istenek. Miért baj ez? Azért mert a gyermekünk is ezt a hitet tekintette alapnak, és erre kezdett építeni. . És ha ezt hitte, és kiderült, hogy nem jól hitte, le kell ásnia, és új alapot kell kialakítania, amelyben több az igazság. (Tudod, az igazság soha nem mozdul el). Ha igazság van, fel tudod építeni házadat rá. Jézus is ezt tanítja: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a szavakat,
és cselekszi azokat, hasonló lesz a bölcs
emberhez, aki kősziklára építette házát.” (Lk 6, 47-49)
Ha a szülők, hazudnak, vagy csak sarkítanak, vagy csak kicsit eltérnek az igazságtól, tulajdonképpen még rosszabbat tesznek, mintha hazudnának. Miért? Az igazság kiderül. Mindig. Ha én azt állítom gyermekeimnek, hogy minden tökéletes az apjuk és én közöttem, békében nőnek fel. Ha békében nőnek fel, ugyanezt szeretnék folytatni. Találkoznak életük párjával, akivel harcolni fognak. Miért? Mert nem mondtad el soha, hogy neked is volt konfliktusod, te is harcoltál, és ezért szegény nem érti, hogy mi történik? Nem érti, hogy történhetett vele hogy a párkapcsolatában igazságtalanság, és hogy lehet az, hogy harc van.
 Ilyenkor az a szokásos reakció, hogy elkezdjük szidni a párunkat. Bezzeg az én családomban nem volt ilyen! Nem volt ilyen háború! Rossz hírem van. A családban volt, csak nem mondták neked.
 Honnan tudom? Onnan, hogy különben nem választottál volna olyan energiájú párt, akinél ez a probléma nincs megoldva. Egyszerűen nyitva vagy a harcra. Látszik az aurádon. Ezért választasz olyan párt, akivel végigharcolod a családod le nem zárt csatáit, azaz bezáródsz a harc energetikájába. Igen ám, de nem tanították meg, hogy hogyan harcoljak Nem tanították meg, mert azt mondták, hogy nálunk ilyen nincs! Nem volt igaz. Ezért a „vár”, amelyet építettél bedől. Alaposan. Mélyebbre mész, mint ahol kezdted.
Aki elől nem hallgatnak el semmit, tehát harcolnak egymással, hazudnak egymásnak nyíltan, legalább tudja, hogy ki ő. Honnan indul. Innen szép felállni. De mikor elindul egy ember, mindig szembetalálkozik elhallgatásokkal. Ha azokat nem oldja fel, baj van. Nem mehet tovább.
Pl. Miért nem megy nekem a matek, mikor minden családtagom zseni benne? Mert nem mindenki az. Mert volt a családban valaki, aki ki van tagadva, mert elitta az eszét. És volt a családban még valaki, aki nem kérte meg az anyu kezét, és nem házasodtak össze, de mégis hat rám, mert.... És így tovább. Így fognak kiderülni sorban azok az igazságok, amelyek elhallgatások voltak. Nem lehet semmit sem elhallgatni. Mindig kiderül. Kérdés, hogy mikor. És kérdés, hogy hogyan fogadja a gyermek, akinek hazudtak, vagy hogyan fogadja a felnőtt, aki abban a hitben élte le az életét, hogy minden az ő hibája. És így tovább.
Mindannyian magunkat hibáztatjuk, ha valami nem úgy sikerül, ahogy családunkban szokott. Ha sikerül, akkor pedig azért sikerül, mert „jó” családból jövünk. Értsük meg tehát: a hazugság determinál. Megállít. Végtelenül hosszú időre, akár végleg. Ha nem éltél teljes életet, azaz nem élted a saját életedet, akkor a család hiába boldog, te nem leszel az. Még a leg „boldogabb” családban is akadnak fekete bárányok. Azzal kell foglalkoznunk, hogy a fekete bárány miért lett az? Mért tért el a család értékrendjétől? De nem elég feltárni a titkot, tanulni is kell belőle, azért, hogy ne kelljen senkinek megismételni ugyanazt az életet. És a család, ha igazság van, EGY. Akkor egyesül. Igazságban szívesen vagy, szívesen találkozol azokkal, akik körül tiszta minden. Az igazság szabaddá tesz.  
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy nem attól leszel szabad, hogy elválasztod magad a családodtól, hanem attól, hogy megérted őket. Ha megértetted őket, azt is tudod, hogy honnan indulsz. Amint megtudtad, hogy honnan indulsz, szabad neked is azzá válni, akivé szeretnél. Ez már tényleg a te utad.
De előtte mindig meg kell találnod önmagad. Azt az önmagad, aki igaz. És az önmagad keresése, akármennyire is fáj, a családban kezdődik. A családi energiákkal, a családi környezettel, azzal a fénnyel, amelyet hoztál. Az világít át rajtuk. Megmutatja azt, hogy ők is szerepet játszanak azért, hogy megtaláld önmagad. És akkor már nem haragszol rájuk. Ez a megbocsájtás. És ha megbocsájtottál, akkor tudsz velük létezni. Tudsz velük élni, és érzed a családi kötelékeket. Akkor már fontosak lesznek, és otthon leszel köztük.