Sajnos előbb utóbb rá kell jönnünk, hogy a nárcisztikus embereket mi, azaz a társadalom termeli ki. Mi magunk azzal, hogy félkész embereket, fél felnőtt embereket Istenítünk. Az Istenítés túldicséretet jelent. A túldicséretre csak akkor vagyunk azonban hajlamosak, ha az időben történő dicséretet nem kaptuk meg. A meg nem kapása valaminek hiányt hoz létre bennünk. A hiány viszont mindenképpen be akar töltődni. Egy hiány sokféleképpen tölthető be. Felnőttként, ha megértem, hogy mit nem kaptam meg a szüleimtől, akkor azokat a dolgokat próbálom megtanulni, befogadni, elfogadni. Sajnos mi viszont gyerektársadalomban élünk, ami nem azt jelenti, hogy túl sok a gyerek, hanem azt, hogy nagyon sok felnőtt gyerek él köztünk. A gyerekek viszont elvesznek. A gyerek még nem tanult meg a társadalomban létezni, ezért amíg felnő, addig kap. Amikor azonban felnő egy gyerek, akkor megtanítják neki a felnőtt játékszabályt, hogy ha ad valaki neki, akkor vissza kell adni érte. Ennyi a felnőtt játékszabály: ha ezt megtanítanánk felnőtt gyermekinknek, nem lennének lopások, csalások vagy bármi, ami az egyoldalúságra jellemző. Igen ám, de felnőttként fel tudjuk nevelni gyermekeinket a felnőtt státuszba, de gyerekként csak addig tudjuk nevelni őket, ahol mi tartunk. Ha mi lopunk, akkor ezt tudjuk megtanítani. Ha mi elveszünk valamit és nem adunk érte cserébe semmit, akkor ez lopás. Ajaj, nehéz témához érkeztünk. Mi van, ha a számunkra legnagyobb vezetőnk is lop? Mi van, ha ő sem felnőtt? Mi van, ha nincs kitől tanulnunk? Olyan nincs soha. Ha tanulni szeretnél, akkor biztosan jön eléd valaki, aki abban, amiben tanulni szeretnél, jobb nálad. Nem biztos, hogy tökéletes, de nálad jobb. Ha szeretnél valóban tanulni, akkor lehet, de nem biztos, hogy a nagyfőnöktől kell mindent megtanulnunk. A nagyfőnök pedig ha elhiszi, hogy ő már mindent tud, akkor sajnos megáll. Akkor, amikor nálunk van a bölcsek köve, nem küzdünk tovább, nincs miért: megérkeztünk. Amikor viszont tényleg nálunk van a "bölcsek köve", akkor utánunk jönnek az emberek. Láthatóan tanulni akarnak tőlünk és felemelnek minket. Ha valós tudásért emelnek fel minket, akkor ennek a következménye, hogy ők is hasonlóan viselkednek, élnek, mint én. Ha viszont nem hisznek nekem, csak eljátszák azt, akkor nem követnek, így "ostort" kell alkalmaznom, hogy kövessenek. A nárcisztikus embert nem követik. Neki ostort, szigort kell alkalmaznia, törvényeket, amelyek betartását sokan fogják figyelni. A nárcisztikus meg van győződve arról, hogy mindent tud: mindent is. A nárcisztikus egy emberi elme és rossz minta szüleménye. Elhitettük vele, hogy mindent tud. Miért? Mert szülőként nem értünk rá foglalkozni vele. Azért, mert amikor ölelni kellett volna, nem voltunk jelen, ezért számára nem az ölelés lett a dicséret. Amikor egy nárcisztikus megszületik, akkor ő boldog: abban a pillanatban övé a világ. Úgy érzi, hogy mindenki őrá figyel. Megkapja azt a figyelmet, amit előtte soha. Eljut a vágyott állapotba és ez lesz a drogja, a fegyelem: ez az ő dicsérete, ez az ő drogja. A drog sajnos természetéből fakadóan kiürül a testből. Ha kiürül, akkor semmi sem belőlünk volt. Abban a pillanatban, amikor kiürül, látom magam nélküle. Az a valóságom, hogy boldogtalan, hogy gyenge, hogy félős vagyok. Ezeket a valóságokat rejti el a drog. Elrejti, hogy ne is kelljen foglalkoznom vele. Ha viszont nem foglalkozom a gyengeségeimmel, hiányosságaimmal, nem fogok változni, csak a drog fog átalakítani. Pl. figyelem által tudom hozni azt, amit várnak tőlem. Ilyenkor a nárcisztikus tábort hoz létre maga köré: olyan tábort, ahol dicsérik, olyan tábort, ahol Istenítik. És miután ő a vezető és már nem fogad el senkitől kiigazítást, ezért a vezetőt tölti mindenki. Azt a vezetőt, aki nem is tud, aki nem is erős és nem is boldog. Azt a vezetőt, aki ezekben a dolgokban még nem is nőtt fel. Ha nem nőtt fel, hogyan vezet? Miért vezet? Mert mi megengedjük. Mert mi beállunk a táborába és dicsérjük. Miért állunk be a táborába? Mert aki nincs vele, az az ellensége. Aki viszont az ellensége, azt "kinyírja". Leszedi a trónról, eltávolítja pozíciókból, stb. Minél nagyobb hatalmat kap egy nárcisztikus ember, annál több követője lesz, aki nem akarja, hogy őt bántsák. Így jutunk el a totális idiotizmushoz, az idiotizmushoz, ahol nem kell tanulni. Miért? Hogy ne legyél okosabb, mint a vezetőd, mert akkor a hatalomra törnél. A hatalomra, ahol nincsenek szabad pozíciók. A hatalomra, ahol már gyökeret vertek a vezetők: azok a vezetők, akik vélhetően valamiben még nem nőttek fel, tehát gyermekek. A nárcizmus a nem felnőttség. A nem felnőttséget viszont a gyenge vagy a manipulatív emberek táplálják. Aki gyenge, az nem áll bele a harcba. Aki viszont manipulatív, az azt mondja: felépítem ezt a kis hülyét és ő fog előttem menni, én pedig mögötte irányítok. Ahhoz, hogy így tudjon valaki manipulatíven irányítani, okosabbnak kell lenni, mint akit irányít. Ha viszont nem figyel és közben a kis hülye kiokosodik, akkor fölé emelkedik és vége a bulinak. Újabb kis hülyét kell találni és őt is fel kell építeni hamis dicséretekkel és pénzzel: ezek a húzások csak rövid ideig működnek. Minden, ami nem egyenes, előbb utóbb látható lesz. A látható tartományban pedig "elég": ott a fény kisüti azt. A fény pedig mindig megvilágítja az árnyékot. Időről időre a fény átveszi az irányitást. Minden éjszakát egy nappal követ. Lehet, hogy a politikában hosszú éjszakák uralkodnak, de utána viszont olyan hosszú nappalok érkeznek, mint amilyen hosszú éjszaka előzte meg azt. Remélem, nemsokára feljön a nap. Legközelebb a napról, a fényről és annak pozitív hatásairól írok.