Halmi Móni

Halmi Móni

Mivel tesszük gyermekeinket életképtelenné?

2019. március 25. - Halmi Móni

A túl sok szeretettel. A szeretet nem mindig jó: túl is lehet szeretni. Minden, ami túlzás, személyiség torzuláshoz vezet. Ha létezne egy olyan tökéletes ember, akit csak le kell „másolni”, akkor könnyen megvalósítanánk, de unnánk. Azért nem létezett soha világunkban még tökéletes ember, mert nem tudnánk utána csinálni mindent és féltékenyek lennénk rá, utálnánk őt és kitalálnánk róla olyan igaztalan dolgokat, amelyek miatt mások is utálni fogják. Az ember ilyen, ma még ilyen. Egyik szentünk sem volt tökéletes, csak valamiben: volt aki a békében érte el a tökéletességet, volt aki a hitben vagy a szeretetben vagy tökéleteset élt meg a szexualitásban. Mindenki - akik vallásaink alapítói lettek - „csak” valamiben volt tökéletes. Az emberek még ezt sem tudták elfogadni: erre is kitaláltak olyan dolgokat, miszerint Ő vagy Ők messze nem tökéletesek. Könnyebben érezzük jól magunkat, ha a másik sem tökéletes, minthogy nekünk kell felemelkednünk a másik tökéletes magaslataihoz. Fejlődjünk! A felemelkedés megint nem egy spirituális, érthetetlen fogalom. Valakihez felfelé haladni. Valakihez - aki több, jobb nálam – közelíteni: az a tanulás. Akár egy tanártól tanulhatunk vagy akár egy „szenttől”, aki már felemelkedett egy bizonyos magasságba tudása által. Nekem mindegy, hogy kitől tanulunk, csak végre kezdjétek el megérteni, hogy aki nem tanul, az nem emelkedik feljebb. Aki viszont tanul, az felemelkedik: akár spirituális az egyén, akár nem .

Térjünk vissza a túl szeretetre. Térjünk vissza arra, hogy vajon kap-e elég motivációt az a gyermek vagy később felnőtt, aki mindent megkap, mert annyira szeretik.

Ha én túl szeretem gyermekeimet, akkor mindent meg akarok adni nekik. A mindent az több annál, mint amim van. Ez engem motiválhat arra, hogy fejlődjek, de általában inkább arra motiválja az embereket, hogy találnak egy kiskaput, amitől még többet tudnak megadni gyermeküknek. Lehet ezt például kapcsolatok olyan irányú építésével tenni, akik ugyan nem érdekelnek engem, mint személy, de hasznosak lehetnek számomra. Ezt érdekkapcsolatoknak hívjuk. Világunk tele van érdekkapcsolatokkal, sőt egy idő után rájövünk, hogy ezek az emberek alkotják baráti körünket is. A baráti körünket azok alkotják, akikkel időt töltünk. Az érdekkapcsolatok kívánják az időt. Annyit vesz el az időnkből egy-egy ilyen érdekkapcsolat, hogy nem marad időnk igazi barátságokra. Ha nem marad másra időnk, akkor egy idő után szembesülünk azzal, hogy Ők az érdekkapcsolatok, a baráti társaságom. Szomorú. Szomorú, de nem megváltoztathatatlan. A szembesülés mindig a változás előszobája. Ha szembesülünk valami rosszal, tudunk változtatni rajta, ha minden energiánkkal azon leszünk. Ugyanilyenek a betegségből való gyógyulásaink is. Ha megértettük, hogy betegek vagyunk, akkor változtathatunk azon úgy, hogy eldöntjük, hogy meg akarunk gyógyulni. Ha meg akarunk gyógyulni, akkor változnunk kell, mert hiszen ha ugyanazt csinálnánk a továbbiakban, mint azt megelőzően, akkor abból ugyanaz születne, mint előtte: a betegség. Ha gyógyulni akarsz, tedd minden energiádat abba. Hogy mi kell ahhoz, hogy gyógyulj: nem spirituális ember azt mondja, hogy ő nem foglalkozik azzal, hogy energia. Neki segítek. Az is energia, hogy eszel, hogy iszol, hogy levegőt veszel, napon vagy, vagy az, hogy a barátaid életet „lehelnek” beléd, bíztatnak téged. Energia az is, hogy elutazol és nagyon feltöltődsz. Energia a szeretkezés, sőt minden, ami két ember között zajlik. Ha két ember veszekszik, akkor az egyik energiát von el, vagy akar elvonni a másiktól. Energia nélkül nem tudunk létezni. Ha tehát beteg valaki, akkor az addigi állapotán - ahogy eddig élt - változtatnia kell. Ha mindent mi teszünk meg a gyermekeinkért vagy hozzátartozóinkért, akkor ők függők lesznek tőlünk. Ez is életképtelenné tesz minket.

Az is életképtelenné tesz minket, ha más azt mondja, hogy ő jobban tudja, hogy nekem mire van szükségem és bár segítő szándékkal teszi, elveszi a döntési lehetőségemet. Sok kapcsolatban az egyik mindig vezetve van, az is életképtelenség. Ha meghal, vagy csak elköltözik a „vezető”, akkor ott marad önállótlanul a „vezetett”. Ilyenek lettünk a politikánk, a rossz politikánk révén: vezetettek. Egy ideig kényelmes az embereknek, hogy nem kell döntéseket hozni, mert más meghozza helyettünk, nem kell azon gondolkozni, hogy mit tanuljak a továbbiakban, ha előmenetelemet szeretném megélni, mert majd helyettem meghozzák a döntést. Azt is, hogy tanuljak vagy azt is, hogy nem vagyok alkalmas a tanulásra. Sodródunk addig, míg egyszer csak azt mondják, hogy már nyugdíjas lettél, tehát nem vagy alkalmas tovább dolgozni. Azok az emberek, akik elhiszik és elfogadják ezt, elöregszenek. Elöregszenek és célok nélkül rövid időn belül meghalnak. Ez is egy politika, hogy ereje teljében lévő embereket kicsavarnak, majd amikor elfogyott az erő, kidobják őket. Ezt alkalmazzák a multik is. Ha tudod ezt, akkor nem félned kell a multitól, hanem fölé emelkedned, okosabbnak lenned. Ha te akarsz tanulni egy multitól, akkor egy évet adj magadnak benne, ami alatt mindent meg tudsz tanulni, ami ott van és alkoss utána annak tudásából egy sajátot. Tudás kell ahhoz, hogy ne hagyd magad kizsákmányolni. Tudás, amelyet valóban sokáig azért tartottak lent az országunkban, hogy ne emelkedhessünk vezetőink fölé. Mostanra viszont annyira alacsonyra sikerült tenni a mércét, hogy felsőoktatásunk ott tart, hogy egy turizmus-vendéglátás elvégzése után - ami főiskola - lehetsz pincér. Mire volt ez jó? Arra, hogy addig, amíg tanult és tanulhatott a nép, be volt fogva a szája. Elvileg megkapta a lehetőséget a felemelkedésre. Rosszabb, ami történik, mint régen. Tanulhattál, de nem lettél több. Nem ért semmit az iskolád. Ez is el fogja vinni a fél országot külföldre, mert ott hozzátanulhat tudásához és visszatérhet azzal a tudással, amit az iskola régen nem adott meg. Mi van akkor, ha visszatér a tudással, de nem tudják itt alkalmazni, mert jóval előrébb van most az új tudása, mint ahol az ország tart? Baj van akkor. És igen ez a helyzet, tehát baj van. Az új tudások, amelyeket kint tanultok, nem kompatibilisek az országgal. Nagyon lent vagyunk. Ezt onnan lehet tudni, hogy nem csak vezetők hiányoznak a munkaerő piacról, hanem szakmunkások. Azok az országok, ahol nincsenek szakmunkások, két dolgot tehetnek: vagy képzik diákjaikat hiányszakmákra vagy importálnak szakmunkásokat külföldről. Ez a migráció. Égető szükségünk lenne szakmunkásokra és csak a migráció által tudnánk gyorsan változni, mert mire mi képeznénk szakmunkásokat, az két- három év. Gyorsabban van szükségünk szakemberekre, mert nem indul el a gazdaság. Ahol nincsenek szakemberek, ott nem indul el a gazdaság. Ott csak az ingatlan piac virágzik addig, amíg le nem robbannak annyira az ingatlanok, hogy már senkinek sem kellenek. Ez adja a lüktetését a gazdaságnak, hogy hol fönt vannak a lakás árak, hol pedig lent. Ha nincs szakmunkás, aki megjavítja, lebetonozza, leburkolja, stb., akkor nem vásárolnak az emberek ingatlant sem, mert abban csak romlik a pénz, ha nincs, aki karbantartsa. Akkor jön az arany. Ha nincs értelme ingatlant venni, akkor dobják be az aranyat. Az arany akkor érték, ha nem tudod hová tenni a pénzed, mert nem működik a gazdaság és ekkor már csak a tartalékot lehet értékké tenni. Minél nagyobb a tartalék, annál jobban élnek belőle sokan. Ez is ritmikusan halad. Hol érték az arany, hol nem ér semmit. Most éppen nem sokat ér. Ilyenkor kell venni, ha még van, hiszen azok - akik jól mozgatják a szálakat - már felvásároltak mindent régen: az ország arany tartalékát is. Ha nincs az országnak arany tartaléka, akkor, amikor az ingatlanpiac lefut és jön az arany, akkor ezek az országok kimaradnak a „buliból”. Nem tudnak bekapcsolódni a játékba. Kiestek a gazdálkodj okosanból, mert előtte nem gazdálkodtak jól. Nem az a megoldás, hogy visszavesszük őket a játékba egy kis „kölcsönadokkal”, mert ha nem tanultak meg bánni a pénzzel eddig és kapnak kölcsön egy kicsit, akkor ugyanabból a tudásból ugyanaz lesz a sorsa a kölcsönnek is. Vezetőket kellene képezni. Gazdasági vezetőket, akik képesek elirányítani egy családot, egy csoportot és akár egy országot is. Ma ez nem létezik. Ez viszont nem determinál minket, hanem megváltoztat. Ha valamit nem jól csináltunk eddig, akkor változtassunk. Akkor nem leszünk lúzerek. Akkor nem kölcsönből kerülünk vissza a játszótérre, amit sajnos megint szétszórnánk rossz politikánkkal: „szétosztanánk a szegényeknek”. Mit kezdenek tudás nélkül a pénzzel? Egy hajléktalan hiába kapna lakást, nem tudja fenntartani, meg kell tanítani rá. Életképessé kell tenni azokat, akik nem azok. A felnőttekkel kell kezdeni, mert ők oktatják a jövő generációját és nem fognak tudni mást tanítani, mint azt, amit tudnak. Az nagyon kevés. Hány országnak kell még tönkremennie, hogy megértsük, tudás nélkül hiába kerülünk hatalomra, attól még nem tudunk vezetni. A hatalomnak azonban felelőssége is van, még ha mi azt nem is gondoltuk. Erről írok legközelebb.

süti beállítások módosítása