Látni valamit annyit tesz, mint érzékelni, észrevenni. Mi mindig csak azt vesszük észre, amit szeretnénk. A szeretetünk világít számunkra. Az a fény bennünk. Minél nagyobb a fény bennünk, annál inkább látjuk, hogy milyenek is vagyunk valójában. Mit is szeretnénk elérni és azt is látjuk szeretetünk, fényünk által, hogy mit tudnánk elérni. Akiben a szeretet szűk, az kevés dolgot tud meglátni saját magában és ezáltal kevés dolgot képes meglátni másokban is. A szeretet tágítja a világnézetünket: az nyit meg minket. A szeretet több jelentésű szó és mi még csak a felszín értelmezését súroljuk belőle.

Mindenesetre ahhoz is szükségünk van a fényre, hogy önmagunkat meglássu és ahhoz is, hogy másokat megismerjünk, lássunk általa. A szeretettel lehet ártani. Amikor valakiben túl sok a fény, akkor túl sokat akar „bele látni” a másikba. Miért ártalmas ez? Azért, mert ha belelátom a másikba, hogy okos, értelmes, szép, stb. és valójában nem igaz, akkor Ő - a másik ember - kénytelen lesz azoknak az elvárásoknak megfelelni - ha velem szeretne maradni -, mint amit láttam benne. Ha azt látom, hogy még sincs ott a tudás, szeretet, hit, stb, akkor elengedem a másik embert. Ettől fél mindenki. Attól, hogy kiderül, hogy nem tud eleget vagy attól, hogy kiderül, hogy túl sokat gondolt a másikról. Ezek tudják tönkretenni  a kapcsolatokat. Amikor kiderül, hogy nem is az igazságra épül. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy naivak voltunk. A naivság butaság, tudáshiány. Annak a tudásnak, amelynek x éves korodban már benned kellene lenni, annak a hiánya. Olyankor az ember megvezethető. Sokszor hibáztatjuk a másikat, hogy megvezetett minket, elhitetett velünk valamit, ami nem volt igaz: akkor pedig nem elég a tudás.

A fény ezeket is megvilágítja számunkra: azt, hogy naivak vagyunk. Azt, hogy nem tudunk eleget. Azt, hogy tudáshiányunk van. Nem azért világítja meg számunkra, hogy elbujdokoljunk szégyenünkben, hanem azért, hogy megváltozzunk. Tanuljunk és fejlődjünk általa. Ez a felnőtt ember sajátja. Hajlandó „megvilágítani” magát és ezáltal hajlandó változni. Pont így neveljük gyermekeinket. Megmutatjuk bennük a hibát és megvilágítjuk az utat a változás felé. Javítjuk őket a mi fényünkkel, a mi tudásunkkal, hiszen ne felejtsük el: „nem adhatok mást, mint Önmagam”. Ez a tudás számunkra a legfontosabb. Ha nem adhatok mást, mint ami vagyok, akkor ha rájövök, hogy kevés a tudásom, fejlődhetek, tanulhatok. Bármit lehet tanulni. A tanulás nem kötött intézményhez. Ebből a cikkből  is tanulhattok, a barátaitoktól is, sőt a körülöttetek élő létformáktól mind tanulhattok: de ha valakit nem világít meg a fény, nem ébred tudatára, az soha nem fog tanulni, soha nem fog fejlődni. Aki nem fejlődik, az valóban „csak” azt fogja tudni továbbadni, amit szüleitől tanult. Akinek szerencséje van, az sokat tanult szüleitől, akinek viszont nincs szerencséje, abban csak pislákol a tudás, a fény. A fény a szeretet, a figyelem, amellyel gyermekeinket körülvesszük, közvetíti számukra a szeretetet: annyit, amennyi bennünk van.

Sok ember korán rájön, hogy alig van szeretet benne. Az a fény, amivel rendelkezik, kicsi. Ilyenkor azt mondják sokan, hogy Én ilyen vagyok. Önmagát determinálja ez az ember és nem engedi meg számára, hogy változzon. Ez a legnagyobb butaság. Ragaszkodni ahhoz, amiben nem vagyunk jók. Amikor az ember rájön, hogy kevés fény jutott számára, akkor keressen olyan embereket, akiben sok fény van. Ha tudásra vágysz - mert az maradt ki -: akkor keress olyan embert, akiben a tudás világít, ha szeretetre vágysz - mert abból van hiányod -: akkor vedd körül magad szerető emberekkel, akik szórják feléd fényüket, szeretetüket és ha másra vágysz:  akkor olyat keress, akiben ott található az a más, amit keresel. Mi kell ahhoz, hogy tudd, hogy mire vágysz? Fény, amely megvilágít azért, hogy lásd, azaz megismerd önmagad. Ha megismered önmagad, az még nem a „Jézusi” tudatszint. Nem leszel egyből tökéletes: ez a spirituális emberek problémája. Megvilágítja őket valaki fénye és elhiszik, hogy megvilágosodtak. Ha egy valamit megtanulsz, akár Prana Nadi, akár Spirituális választerápia, akár angyalgyógyászat, stb.: ez mind a teljes tudás vagy tudatosság kicsiny része. Te abból tudsz adni, mint más a kozmetikai tudásából vagy más a kereskedelemben megszerzett tudásából vagy bármely olyan tudásból, amit tanult. Attól, hogy te angyalgyógyászatot tanultál, a kozmetikushoz képest nem leszel több, csak más tudás felé nyíltál meg. Ha sokat akarsz tudni, akkor sok tudás felé kell megnyílnod. Minél több tudás felé nyílunk meg, annál inkább rájövünk, hogy mennyire kicsi még a saját tudásunk, de annál izgatottabbak, lelkesebbek leszünk, hiszen a tudás nem állt meg. Lehet tovább haladni benne. Nem egy útvesztő a tudás útja, hanem egy összevissza ágazó csomópont. Onnan bármilyen irányt választhatsz, bármit megtanulhatsz és mehetsz tovább rajta. Ha eltévedtél, akkor is van tanulási lehetőséged rajta. Mindig tanulhatsz valamit, és mindig találkozhatsz olyan emberekkel az úton, akik hasonlóan hozzád, valamit tanulni szeretnének. A tanulás jó, hiszen több leszel általa. Minél több vagy, annál inkább világítasz. Minél inkább világítasz, annál inkább keresnek az emberek, hogy segíts. Ha segíteni akarsz, akkor előbb tanulj, fejlődj, hogy tudj miből segíteni, adni. Ha csak keveset tudsz, akkor abból adj, ha sokat: akkor pedig abból, de soha ne felejtsd el megvilágítani magad, hogy az emberek és te magad is lásd, hogy mennyit tudsz és csak az alapján ígérj és adj. Ha megtanultad: mennyit tudsz és elfogadtad azt, akkor mehetsz tovább az úton, hogy tanulj és tudj. Ezután majd még többet adhatsz: a tudásodat, a hitedet, a szeretetedet vagy bármit, amiben jobb vagy. Élvezzétek a tudást, de előtte mindig világítsátok meg önmagatokat, hogy hol is tartotok, hiszen ahhoz a tudáshoz érkezik az új. Erről írok legközelebb, hogy hogyan kapcsoljuk össze a már meglévő tudásunkat az újjal.