A csodagyerekek mindig valami többet hordoznak, mint mi, az átlag. Többet tudnak valamely területen, nagyobb a kisugárzásuk, különösen szépek vagy már életük elején bölcsebbek, mint más felnőtt. Mi a nehézsége ennek? Az, hogy kilóg a többiek közül. Az, hogy nem tud asszimilálódni. Az, hogy nem fogadják el. Az elfogadás tanításra szorul. Mindannyian mások vagyunk, hiszen más szülőpártól származunk, akik szintén különböznek a többiektől: épp ezért nem lehetünk egyformák. A csodagyerekek úgy születnek, hogy agyuk egy részét nem ürítik ki, ahogy a leszületés szabályai egyébként kérik, sőt megengedik, hogy ürítsük ki agyunkat. Miért? Mert ha a teljes információval jövünk, amiket eddigi életünk alatt megtanultunk, akkor nem tudjuk elfogadni szüleinket vezetőnkként, hiszen bizonyos dolgokban jóval többet tudunk. Ezért kell kiüresíteni az agyunkat leszületésünk pillanatában. Mégis sokan megpróbálják, hogy hagynak valamit benne. Kipróbálják, hogy ez majd milyen életet biztosít számukra. A csodagyereket nehéz kezelni, hiszen a tudása miatt sajnos nem irányítható. Mindig öntörvényű lesz, és az ő legnagyobb feladata lesz egész életében, hogy megtanuljon beilleszkedni, megtanuljon olyanná válni, mint a többiek. Ritkán sikerül és csak akkor, ha feladja csodás képességét, ami nagyon nehéz, mert egy idő után a világ elvárja tőle. Mit is jelent csodagyerekként élni? Nehézségeket, kirekesztést, felnőtt figyelmet és rengeteg elvárást. Nem lesz gyermekkora és nem lesznek barátai, hacsak nem talál magához hasonló csodagyerekeket, akik szintén átmentek mind azokon a nehézségeken, mint ő és sorsközösséget vállalnak egymással. Aki csodagyerek, az nem szeret így élni. Biztos, hogy a következő életében úgy születik le, hogy teljes törlést kér. Minden emlékét elengedi, de ehhez pedig kell egy nagyfokú bizalom a választott szülőkben. Akiket választunk, őket hosszú időn keresztül tanulmányozhatjuk. Láthatjuk őket, megismerhetjük őket, hiszen nemcsak a méhben van lehetőségünk kilépni abból, amit akartunk (ezt vetélésnek hívjuk), hanem utána is jó ideig, amíg felnőtté nem érünk. A lélek bármikor dönthet úgy, hogy elmegy. Bármikor van lehetősége arra, hogy a test megbetegítse magát és megengedje a léleknek, hogy kilépjen, de ha szüleink nem engedik és küzdenek értünk, akkor bizony nem sikerül a kilépés. Amikor belépünk ide a földre valamelyik szülőhöz, már nem vagyunk képesek önállóan dönteni sorsunkról. Szüleink, nagyszüleink is bekapcsolódnak és a legjobb tudásuk szerint fognak küzdeni értünk. A küzdésben pedig ha akarjuk, ha nem, ők fognak részt venni, hiszen ők a vezetőink, a szüleink. Kivéve, ha „csodagyerekként” születünk. A csodagyereknek nincs vezetője: „törvényen kívül született”. Nem vett tudomást arról, hogy mi a leszületés első számú szabálya: „Delete” (töröl) gomb. Aki törvényen kívül született, az előrébb van, mint a többiek, ezért többet tud, tehát az ő fejlődése a maga alapjáról indul. Einstein is csodagyerek volt, aki nem értette azt, hogy mi zajlik a többi gyerek fejében, mert az övében számok repkedtek: csak számok, ezért nem értették őt. A világ megengedte ebben az időben, hogy sok csodagyerek összekapaszkodjon és feltaláljon, kitaláljon dolgokat, amelyre a világ még nem készült fel. Lehet, hogy Einsteinék tudták volna helyén kezelni az atomot, de az akkori kor vezetői nem. Sajnos: ha olyan dolgot kapunk, amire még nem értünk meg, akkor versengésre fogjuk azt használni, mint a gyerekek. „Az én apukám sokkal ügyesebb, stb.”. A felnőttek irányítása még ma is versengésre épül, ezért háborúzunk: azért, mert még nem nőttünk fel. Amerika a legfiatalabb állam, mégis ő vezet, irányít azért, mert egy időben begyűjtötte a csodagyerekeket és az ő előremutató tudásaikból learatta a babért. Ezt most már tudjuk, hogy nem természetes úton jutottak el a tudás csúcsára, nem osztályról osztályra haladtak, hanem hirtelen beavatáson mentek keresztül. Ötödikből kilencedikbe ugrottak. Most viszont nem tudják fenntartani a hatalmukat, mert közben többen utolérték őket a tudásban és lehet, hogy akik most szintén kilencedikesek lettek, ők közben végig járták a hatodik, hetedik, és nyolcadik osztályt is. Éppen ezért értik, hogy mit is jelent a korán elvett áldás: azt, hogy az nem áldatik meg. Nem lehet vezető valaki sokáig, aki csalással szerzett hatalmat. Nem vezethetjük gyermekeinket sem akkor, ha ők már többet tudnak nálunk és ezért nem tudjuk vezetni a csodagyerekeket, mert irányíthatatlanok lesznek a meglévő, bár egyoldalú tudásuk miatt. Azt mondtam, hogy ilyenkor, ha csodagyerek születik, hiba csúszik a gépezetbe és a törlés helyett megmarad némi információ, emlékkép. A Philadelphia kísérlet és azóta több ilyen kísérlet kapcsán nem tudnak leszületni lelkek ide, csak ha belemennek a játékba és megtartanak némi emléket, amely megnehezíti az ő és később az emberek életét. Miért történik ez? Nagyravágyásból: abból a célból, hogy ha mi vagyunk a legokosabbak, akkor fölé emelkedhetünk a többi társadalomnak és mi leszünk a világ urai. Ilyenkor, amikor vágyunk a világ urai szerepre, nem gondolunk bele, hogy a király szerepe nemcsak a tündöklés, hanem a felelősség is az övé, hogy jobbá tegye a világot. Tudás nélkül azonban csak tündökölni akarunk. Tudás nélkül nem tudunk vezetni. Ha nem tudunk vezetni, akkor előbb utóbb átveszi valaki a stafétát és más ül a királyi trónra. Ennek az ideje zajlik: ez a paradigmaváltás, amikor a rossz király lekerül a trónról és a jó király érdemei elismerése végett kerül oda. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, fel kell ébrednünk és értenünk kell. Érteni azt, hogy miért vezet a rossz és miért vezethet. Érteni azt, hogy hova vezet ez számunkra és érteni azt, hogy az emberiség ezeket az utakat már végigjárta és mindig tragédia lett a vége. Mindig lázadás van benne és mindig harccal vagy a föld felrobbantásával fejeződik be. A föld amikor felrobban, Ő újra fogja magát építeni. Sok ezer év és megint ott tart majd, hogy újra születhetnek emberi lények, hisz az evolúció eljutott odáig, de az emberi lények mindig többet akarnak, gyorsabban akarnak már ott lenni, ahol még nem tartanak és kezdődik elölről az egész. Újrakezdjük hatalmi harcainkat és mindig meg akarjuk mutatni, hogy mi vagyunk a jobbak, ezért újraélesztjük a technikát, amely már sokszor vezetett a halálunkhoz. Most sem tanulunk és ugyanazon az úton haladunk, mint Atlantisz idején. Újra ugyanazok a hatalmi drámák és mindig a vezetői pozíció megszerzéséért. Jó hírem van. A vezetői pozíció az egy osztály a folyamatos tanulásunkban. Előbb utóbb mindenki eljut oda és amikor megérkeztél, vezetővé válsz és éled annak kis - vagy ha többet tudsz - nagy vezetői attitűdjeit, de már nemcsak a fénylő részét, a bársonyszéket, hanem a felelősség részét is. Aki felelősséget is vállal és úgy vezet, az valós változásokat fog létrehozni. Annak a neve fennmarad az utókor számára. A többi nem valós vezetőnél előbb utóbb rájönnek, hogy a király meztelen. Onnan pedig minden király nevetség tárgya lesz.

Ne akarjunk gyermekeinkből csodagyereket faragni. Ne akarjuk, hogy többek legyenek, mint kortársaik. „Játszani is engedjük szép okos fiainkat”. Legközelebb a felnőttség egoval terhelt részéről írok: arról, hogy hogyan születik meg az ego.