Ahogy említettem, mindennek következménye van és lesz. Ez nem büntetés, csak információ. Ide a földre játszani jöttünk. Akinek van energiája és teste - ami ép -, az részt vehet a játékban. Akinek a teste kevésbé ép, az kimarad a játék legjobb részéből és aki teste egészségtelen, annak teljesen más marad. A játékban csak áttételesen: szülei vagy segítői által vehet részt. Tehát mit is jelent haladni és mit jelent megállni? A haladás a játék maga, amiben részt veszünk. Elindulunk egy úton, amin tanulunk és egyre izgalmasabb pályákhoz érünk. Ahogy a játék „nehezedik”, úgy lesz az utána jövő öröm egyre nagyobb. Nehezebb pálya teljesítésével, nagyobb kihívás és több tudás érkezik. Így szippant be minket a játék. Pont úgy, mint egy számítógépesjáték függőt. Itt viszont a függőség elérése a cél. Miért? Mert ha holnap újabb kihívást vársz a munkádban, akkor nagyobb tanulási lehetőséged van és okosabb, bölcsebb, ügyesebb, gyorsabb leszel, ami után öröm és hála születik benned. A számítógépes játék is ezt adja, viszont elfordít a világtól. Elfordít a benne való öröm megélésétől és már nem akarsz mást, mint játszani. Minél inkább játszol, annál kevésbé lesz fontos a valóság. Van haszna a játékoknak, hiszen rengeteg készséget fejleszt, mint ahogy van haszna a tanulásnak és a párkapcsolatoknak, mert minden elvisz valahova, de a virtuális tanulás csak akkor válik valósággá, ha a valódi világunkban hasznosítjuk az ott megszerzett tudást. Mikor ezt nem tehetjük meg, nem tudjuk már, mert annyira csak a játékban ragadunk, hogy már félelmetes kilépni a világba: akkor leállunk és megállunk. Amikor valaki hirtelen leáll a számitógépes játékokkal, akkor nem találja a helyét, kiüresedik. Ezt éli meg egy alkoholista, ha hirtelen leszokik vagy egy dohányos és egy drogos is. A drogok mindig valamit helyettesítenek: valamit, amit nem éltünk meg. Az örömöt, a vidámságot, a békét, a hitet a csodákban, szóval valamit, ami élet. Az életet viszont élni kell. Az élet akkor lesz vonzó és izgalmas, ha mozgásban vagyunk, cselekszünk. A passzív játék csak elhiteti velünk, hogy élünk. Minden függőség passzívvá tesz bennünket és ahogy említettem: a valódi játékhoz cselekvővé kell válnunk. Amikor cselekszünk, akkor áramlik a vér bennünk. Amikor passzívak vagyunk, függünk: már alig és egy idő után már egyáltalán nem áramlik a vér. Amikor nem áramlik a vér, akkor halottak leszünk. Az az ember, aki nem rendelkezik keringéssel, az halott. Nem tudja tovább élvezni azt, amiért ide született, és ha sokáig volt az életében függő, akkor nagyon sok hiánnyal megy tovább. Kimaradt az élet. Ha az élet kimaradt a földön, akkor visszajövünk. Visszajövünk tanulni vagy megélni azt a csodát, amit mások megéltek, mert hagyták magukat élni. Az élethez haladás kell.

Szüleinkkel eljutunk egy pontig. Megmutatnak nekünk egy lehetőséget, ahonnan indíthatjuk általuk az életünket. Van, hogy okossá tesznek minket; van, hogy érzelmeket tanítanak nekünk és van, hogy egészséges vagy egészségtelen testet adnak számunkra: ez az örökségünk. Az örökségnek az a lényege, hogy tanuljunk meg vele jól bánni. Ha kaptál egy egészséges testet és lerontottad, megbetegítetted, akkor nem jól bántál vele. Ha érzelmeket kaptál és bezárkóztál, akkor nem vitted tovább szüleid munkásságát és ezáltal érzelemmentesebb lettél. Aki bölcsességet kapott és nem használja azt, el fog tűnni, a „demencia” segít. Aki pedig hozzá akar tenni ahhoz, aki lett szülei által, annak először meg kell értenie, hogy mit is kapott. Meg kell értenie, hogy mit örökölt. A mi örökségünknél nincs közjegyző, aki felsorolja, mit kaptunk. A mi örökségünkre rá kell jönnünk, meg kell értenünk önmagunk megismeréséből. Ha sikerült önmagunk megismerése, akkor indulhatunk el a számunkra lehetőségként feljövő utakon. A lehetőség tőlünk függ. Ha elsős vagy, akkor nem a 10. jön föl lehetőségként, de még az 5. sem. A haladásunk sikere és öröme attól függ, hogy mennyire értettük meg, hogy hol tartunk, kik lettünk szüleink által. A szüleinket akár halálukig tekinthetjük tanítóinknak és sajnos van, hogy 3-5 évesen sem fogadunk el már tőlük semmit. A genetika viszont csodálatos. Haláluk után mindent megörökölünk tőlük. Azt is, amit szerettünk volna és azt is, amit nem. Hiába keresed önmagad addig, amíg nem akarod megérteni, ki volt anyukád és ki volt apukád. Arra fogsz rájönni haláluk után, hogy bárki lehettél szerepjátékként, mégis részben anyu tudásai, részben pedig apu tudásai jelennek meg benned. Ha megismered őket az életükben, ha adsz magadnak időt erre, akkor önmagadból az út érthető és logikus lesz. Arra fogsz menni, ahol ők már elindultak, hogy valamit - ami a te örökséged - folytass. Ha folytatod és vége lesz az útnak, akkor bármibe kezdhetsz. Akkor előtted megjelenik rengeteg új út, rengeteg új lehetőség. Amikor ezek megnyílnak és megjelennek, akkor számodra megnyílik az élet. Az életet viszont nem elég látni, járni is kell rajta. Az első lépések sokszor félelmetesek, hiszen az ismeretlenben indultunk el. Minél tovább megyünk az ismeretlen úton, annál több megismerésben lesz részünk, annál több tanulás által, egyre otthonosabban mozgunk majd benne. Ahol otthonosság van, ott jó lenni. Minél többet megyünk előre, annál kíváncsibbak leszünk az út folytatására. Olyan lesz, mint egy sorozat, ahol várjuk a folytatást és függünk: ez a függés azonban jó. Azért jó, mert megmozgat minket. Minden mozgás energiát termel. Energia nélkül nem tudunk élni, létezni. A statikusság csak energiát von el. A mozgás pedig energiát fejleszt. Legközelebb arról írok, hogy mit kezdjünk az energiánkkal, amit mi magunk fejlesztettünk és hogy lehet újraéleszteni a statikussá vált embereket, akik csak viszik az energiánkat. Újra felnőtté kell tenni őket! Erről írok legközelebb.