Amikor elkezdtem megérteni, hogy hogyan is alakulunk át, mi az alkímia, azonnal elkezdtem a folyamatot. Nem tudtam, hogy mi fog történni, csak a fényt, a lelkünk fényét érzékeltem fölöttem. Azt hittem, hogy „kiválasztott vagyok”. Azt hittem, hogy az én fölöttem lévő fény különleges, más mint a mások fölött lévő fény. Később megértettem, hogy mindannyiunk fölött ugyanaz a fény található. Mindannyiunknak ugyanannyi lehetősége nyílik azzal a fénnyel, azaz a lelkünkkel való összehangolódásra. Ugyanaz a fény mindenki fölött azt jelenti, hogy mindenki képes a teljes megvilágosodásra. Annak a fénynek testünkben kellene lenni. Akkor vagyunk megvilágosodott mesterek. Amíg a fény nagy része kint van, addig megvilágosodott mestertanoncok vagyunk csak: tiszta Harry Potter. Nekem ez a fény tanítóm és önmagam is egyben. Ha megtanulsz érteni abból, amit mondanak, akkor igazi segítő lehetsz. Van, aki elválalja a segítő szerepét és van, aki megfutamodik tőle. Én először megfutamodtam. Nehéz volt megérteni, hogy azzal a tudással teljesen megváltozunk. Nehéz volt elengedni azt az életet, amit addig éltem, azokat a tudásokat, amelyeket addig tanultam, mert újat kellett megértenem és ezt az újat kell tanítanom. Kinek? Akit érdekel. Nem reklámozom a tudásomat, nem hirdetem azt, de valamiért mindig megtalálnak azok az emberek, akik számára érdekes az a tudás, amit én már megértettem. Nem akarom, hogy azt higgyétek, hogy mindenkinek egyet kell érteni velem. Nem egy vallást hoztam nektek, hanem azt, hogy bárki képes átalakulni, megváltozni, ha nem érzi jól magát a bőrében. Az átalakulás nehéz folyamat, de a vége csodálatos. Tudni jó. Aki eljön vagy eljött hozzám, nem az én tudásomból kap, hanem az univerzum tudását adom tovább. Ott fönt nincs magántulajdon. Hozzájuthat a tudáshoz bárki, aki kéri, de ugyanúgy - ahogy az iskolában - ha megszerzed a tudást, akkor vizsgák által kell bizonyítanod, hogy azt te már tudod. Az univerzum is vizsgáztat. Sokszor. Néha nem is tudom, hogy éppen vizsgázom, néha pedig olyannyira felkészítenek, hogy tudom, hogy vizsga előtt vagyok. A vizsgák teljesen hétköznapiak. Hétköznapi módon találkozom emberekkel és valamit, amit tanítottak, meg kell élnem, vagy cselekednem. Ha nem teszem, akkor nem tanítanak tovább. Ha megteszem, akkor újabb tudások érkeznek, amelyek izgalmasabbak, mint hinnétek. Az ember mindent tudhat. A minden viszont egy szűk fogalom ahhoz a tudáshoz képest, amelyhez hozzáférhetünk. A tudásunk attól függ, hogy mennyire tudjuk továbbadni azt, amit kaptunk. Ha nem adjuk tovább, nincs újabb tudás, amihez hozzáférünk és ahogy már írtam többször, meg kell tanulnunk tudásunkkal jól sáfárkodni.

Egy átlagos emberben jó és rossz tulajdonságok vagy energiák vannak. Ha megérkezik egy tudás, azt ebből a jó és rossz energiából, tulajdonságból használhatjuk jóra vagy rosszra is. A „jó” emberek nem tudják másra, mint jóra használni azt, amit kaptak, míg a „rossz” emberek pedig csak rosszra fogják tudni használni azt. Az univerzum úgy döntött, hogy átadja a tudást, ha elérünk egy bizonyos tisztasági vagy „jósági” szintet, amely lehet, hogy rengeteg embernél már régen megvolt, de vannak olyan emberek, akik tisztításra, finomításra vagy átnevelésre szorulnak. Miért? Mert nem tudnák jóra használni a tudást. Minél jobban vagyunk, annál kevésbé akarunk bántani. Amikor viszont jó és rossz tulajdonságaink vannak, akkor hol jók vagyunk és kedvesek, jó fejek, hol pedig bántók, káromkodók vagy gyalázkodók. Ez a kettősség addig jellemez minket, amíg nem szembesülünk önmagunkkal és meg nem értjük, hogy minden, amit kaptunk az azáltal kezd élővé válni, hogy belőlünk kijön. A szó, a gondolat, a mozdulatok, a hitek, amelyek belőlünk kijönnek, keltik életre azt, amit kaptunk. Nélkülünk a tudás élettelen. A tudás rajtunk keresztül lesz élő. Életet viszont a mi energiánk ad számára. Annak az embernek az energiája, aki full beteg, nem sok szépet fog teremteni vagy varázsolni. Annak viszont, aki jó indulatú, hálás és boldog, annak gyönyörű dolgokat fog teremteni a tudása.

Azok az emberek, akik hisznek, azok tudják, hogy az ember többre is képes, mint amit most látunk, de ha ők csak valakiben hisznek, akkor a hitük életben tartja azt, aki által várják a gyógyulást, várják a megoldását valaminek. Ha Jézusban hiszel, akkor energiáddal őt élteted. Ha Buddhában, akkor ő él rajtad keresztül. Mi lenne, ha kipróbálnád, hogy magadban is hiszel? Mi lenne, ha megértenéd, hogy bárki lehet olyan, mint ők. Bárki, aki képes önmagát önvizsgálat alá helyezni, majd megváltoztatni a rosszat, azaz a negatívat magában, ezáltal tud teremteni olyat, ami mindenkinek jó. Ha van bennünk negatív is, akkor úgy tudunk csak teremteni, hogy valakinek jó és valakinek pedig rossz lesz. Mi lenne, ha mindenkinek jó lenne az, amit teremtünk? Létezik ez egyáltalán? Igen, létezhet, de akkor mindenkinek magasabb tudatszintre vagy tudásszintre kellene kerülnie: az pedig tanulással történik. Minél többet tud valaki, annál kevésbé szeretne bántani.

Amikor elkezdtem magammal „dolgozni”, ezt kértem: Olyat szeretnék, ami mindenkinek jó. Azt mondták, rendben, de nagyon messze vagyok tőle. Azt kérdeztem miért? Azért, mert rengeteg harag, féltékenység, düh, bántás, gyilkos ösztön, stb. van bennem. Azt kérdeztem, hogy mitől lesznek az emberek olyanok, akikben ennyi rossz van. Azt mondták, hogy egymástól leszünk. Attól, hogy bántjuk egymást. Azt adjuk, amink van. Olyanná válunk ezáltal, mint azok az emberek, akik durvák, önzők, bántók. Azok az emberek, akik nyitottak, mindenkitől mindent elfogadnak: bántást, örömöt, szomorúságot, kedvességek, mindent. Ebből alakul ki az énünk. Olyanok leszünk, mint amilyenné formáltak, alakítottak minket. Én is így lettem valamilyen, mint ti is. Én nem túl pozitív lettem.  Amikor rájöttem erre, azonnal megszerettem volna változni. Azt mondták, hogy ha képes vagy elengedni a régit magadból, akkor újat, jobbat kezdenek létrehozni belőlem. Ez nem annyira sci-fi, mint ahogy hangzik. Azt mondták, hogy valamit el kell engednem ahhoz tudásomból, hitemből, energiáimból, hogy valami mássá tudjanak alakítani. Én akkor nagyon féltem és nem bíztam még senkiben. Azt kérdeztem, mi a garancia, hogy ha elengedem az eddig megtanult tudásom egy részét, akkor kapok cserébe egy másik tudást. Azt mondták, hogy MI vagyunk a garancia. Én mondtam, hogy nem ismerlek benneteket, ezért nem tudok megbízni bennetek. Azt mondták, ismerj meg minket. Három évig „ismerkedtünk”, míg megértettem, hogy rengeteg új tudással rendelkezem, amit én tudok, de más nem. Azt mondták: Mit kezdesz ezzel a sok tudással? Én boldogan mondtam, hogy őrzöm. Ők pedig azt mondták, hogy akkor nem jól sáfárkodsz velük. Ha őrzöd, akkor nem lesz több a tudásodból. Nem tudnak hozzátenni vagy megváltoztatni azt, amitől pedig a játék itt a földön érdekes. Ne őrizd, hanem éld. Azt mondtam, hogyan is élhetném, hiszen ha élem, akkor tudok mindenkit meggyógyítani vagy megváltoztatni, de mi van a szabad akarattal. Azt mondták, hogy mossam össze a kettőt. Ha kérik a gyógyítást, a segítséget, akkor az az ő szabad akaratuk által történt. A szabad akarat a döntés: döntés, hogy mit szeretnél. Megijedtem. Megijedtem, mert eszembe jutott, hogy ezért a tudásért már egy páran meghaltak. Nem kértem. Azt mondtam, hogy olyat szeretnék, amit bárki megtanulhat, olyat: amitől bárki meggyógyíthatja magát. Bárki megértheti azt, hogy hol tart és olyanná formálhatja tudatosan magát, amitől ő maga és a többiek is jól érzik magukat. Most ebben haladok. Tudásom napról napra nő, mert továbbadom, tanítom, amit tudok. Mindenki tanítson tudásából és garantálom, hogy több lesz tőle. Ha pedig többek leszünk, akkor földünk szebb lesz, izgalmasabb lesz és jó lesz újra itt élni a földön. Tegyük szebbé együtt földünket és alakítsunk ki egy olyan otthont, amelyben boldogan élhetünk családunkkal, gyermekeinkkel, társainkkal addig, amíg szeretnénk. Erről írok legközelebb, hogy van- e határa annak, hogy meddig szeretnénk élni.