Minden állam feláll valahogy: általában egy közösen elfogadott minta alapján. A diktatúra arról szól, hogy egyféle vezetés alatt álunk. Azért alakul ki a diktatúra mindig, mert folyamatosan az derül ki, hogy még nem tudjuk vezetni magunkat. Nem vagyunk készek az önálló vezetésre: ilyenkor önjelölt vezetőink lesznek. Azoknak, akik készek a saját vezetésükre, nem kell „segítség” önmaguk vezetésében. Mi magyarok sokszor álltunk már mások irányítása alatt és sokszor fellázadtunk már belőle, de utána mindig kiderült, hogy még mindig nem vagyunk készek az önállóságra: vagy minket vezetnek – magyarokat - vagy valaki közülünk vezet minket, ami eddig a legrosszabb volt. Amikor a gyermeket elkezdjük vezetni, azt azért tesszük, mert nem tudja, hogy mit kell tennie, merre kell mennie, tehát szüksége van rá. Amikor azonban felnő a gyermekünk, akkor jó esetben már elengedjük a kezét, mert képes önállóan haladni. Annak a társadalomnak, amelyik nem nőtt még fel, vezetőre van szüksége. Ha saját magából nem tud jó vezetőt választani, akkor egy másik nemzet fogja őt irányítani, vezetni. Aki viszont képes a magáiból jó vezetőt találni magának, az képes a vezető által felemelkedni. Képes arra, hogy elfogadja más valaki tanítását és irányítását. Mi magyarok mindig lázadunk. Nem vagyunk képesek elfogadni saját vezetőinket vagy a másik nemzet vezetőit sem. Miért? Azért mert annyit tudunk, hogy csak a gyermeknek van szüksége vezetőre. Jó, de akkor arra nem gondolunk, hogy úgy viselkedünk, mint egy gyermek? Nem gondoljuk végig, hogy mi alapján ítélnek meg minket? Nem gondoljuk végig, hogy hisztisek, sértődősek, bántóak vagyunk? Aki így viselkedik, az gyermek. Aki viszont gyermek, annak irányításra, vezetésre van szüksége. Minél nagyobb gyermek, annál szigorúbb vezetésre van szüksége. A diktatúra nagyon szigorú vezetés, az egyik legszigorúbb. Akkor van egy nemzetnek diktatúrára szüksége, ha nem tud semmit. Mi viszont tanulunk és ezáltal fejlődünk. A hamis diktatúrának az a lényege, hogy ne is fejlődhessünk és állandóan fent lehessen tartani a vezetés ezen formáját. Most már lázadozunk ez ellen, de nincs eszközünk, hogy elinduljunk változtatni. Tanulmányainkat annyira szabályozták, hogy hihetetlenül kicsi tudással rendelkezünk, amikor kijövünk egy egyetemről. Miért? Azért, hogy ne lázadhassunk a tanulás nélkülözése miatt. Tanulhatunk, fizethetünk is érte, csak minimális információval leszünk gazdagabbak 3-5 év múltál. Ilyenkor az emberek fellázadnak. Amikor viszont fellázadunk, akkor kontrollálatlanul cselekszünk. Az okos és sokat tanult ember okosan lázad, a buta vagy keveset tudó ember bután lázad. A buta lázadásnak mindig az a következménye, hogy elnyomnak minket. Ma is közel állunk a lázadáshoz, de még mindig bután cselekednénk. Miért akarunk lázadni? Azért, mert így nem jó. Mitől lesz jobb? Ha konstruktívan előállunk egy jobb tervvel. Ott, ahol demokrácia van, benyújthatunk konstruktív javaslatokat, amelyeket okos, értelmes emberek átgondolnak és hoznak egy döntést arra vonatkozóan, hogy hogy lehetne jobb nekünk. Ott, ahol diktatúra van, ott nincs javaslati lehetőség, ott egyeduralom van. Minden úgy történik, ahogy vezérünk gondolja és javasolja. Nincs választásunk. Ha már diktatúra van, akkor legalább vezérünk, törzsfőnökünk legyen széleslátókörű, okos, értelmes vezető. Ha nem ilyen, akkor bajban vagyunk. Ja, és bajban vagyunk. Nagyon nagy bajban vagyunk. Azért vagyunk nagy bajban, mert a vezető, a mi pásztorunk és pásztor nélkül elvész a nyáj. Országunk szakad szét, emberek, családok menekülnek máshová, más kontinensekre, csak innen el. Miért van ez az elvándorlás? Azért, mert félünk. A félelem a diktatúra alapja. Megfélemlíteni valakit attól, hogy ha nem úgy tesz, ahogy vezérünk döntött, akkor büntetés jár érte. Gondolkozzatok, hogy vajon éltetek-e már át ilyet? Gondolkozzatok, hogy vajon tanultunk-e már ilyenről történelmünk során? Ha igen, akkor változtassunk. Változtassunk azon, ami ma még „demokrácia”. Ilyenkor még együtt döntünk. Addig kellene változtatnunk, amíg nem érzik meg még jobban a hatalom ízét, amit most a különleges helyzetben kiválóan gyakoroltak vezetőink. Egyeduralmat könnyű létrehozni. Csinálj úgy, mintha te lennél a Mikulás és aztán már mindenki a tenyeredből eszik. Ez a Mikulás néha krumplit osztogat vagy virágpalántákat, amiért hálásak vagyunk. Azért vagyunk hálásak, mert olyan szegénységben élünk, hogy bedőlünk a krumplinak és elhisszük, hogy a Mikulás jó. A Mikulás viszont sohasem kérkedik az ő hatalmával, az ő javaival, mert szerény. Minél inkább belelátunk abba, ahogy élünk, annál inkább mennénk máshová élni. Miért? Azért, mert most kiválóan haladunk a kimondott diktatúra felé, a felvállalt diktatúra felé, ahol nem kell sokat tudnod, elég, ha azt teszed, amit a nagyvezér parancsol. Azok, akik okosak, átlátnak ezen, de sajnos semmit nem tehetnek. Azért nem, mert akik okosak, azok általában szerények. Akik szerények, azok nem akarnak harcolni. Okos emberekből ritkán lesznek anarchisták, de azok felbújtói lehetnek, akik szintén vezetésre szorulnak, mert nem elég okosak, hogy átlássák a helyzetet. Mindig azt tanuljuk, hogy egységben az erő. Hol van itt egység? Amikor az okos politikusok tanulnak az elmúlt történelmekből, akkor megértik, hogy hol lehet rés a diktatúrában. Ott, ha a tömeg együtt gondolkozik: ilyenkor megosszák az embereket. Legyen szó arról, hogy értelmiségi és munkásosztály béli, vagy fradista és újpesti szurkoló, vagy férfi és nő, vagy keresztény és zsidó, stb. Nagyon sok megosztása létezik az embereknek. Nekünk pedig résen kell lennünk, hogy ne sikerüljön családokat egymás ellen hangolni vagy családon belül is megosztottnak lenni. Ahol egy családban megszületik az egység, ott kialakul a rend. Azt a családot már csak olyan valaki vezetheti, aki okosabb, bölcsebb, vagy legalább nagyobb tudással rendelkezik, mint a család vezetője. Ezt mi is megtehetjük. Innen kell elindulnunk. Ez nem jár harccal, nem jár verekedéssel. Tanuljuk meg családunkat egyesíteni. Tanuljuk meg megélni az egységet a családban, és azt követően lesz egy tudásunk a rendről. Erről írok legközelebb.