Eldöntöttük, hogy gyermeket vállalunk. Hogy kezdünk hozzá? Úgy, hogy találunk egy párt: annak a párnak hasonlítani kell hozzánk, vagy kiegészítenie kell minket. Minél inkább vagyunk teljesek, annál inkább vagyunk olyan párra jogosultak, akik hasonlítanak hozzánk. Minél kisebb tudásunk van, annál inkább szorulunk kiegészítésre. Párunk ekkor homlokegyenest különbözik tőlünk. Miért fontos ez? Azért, mert amik vagyunk, azt örökítjük tovább gyermekeinkben. Ha én kicsi tudással rendelkezem és nem találom meg azt a párt, aki kiegészít engem, nem nő általa tudásom, így nem tudok új utat mutatni gyermekemnek csak azt, ami az enyém. A tudások vezetnek minket az életutunkon. (Az állatok is mindig a genetika csúcsát válasszák.)

Segítek megérteni. Ha egy olyan párod van pont, mint Te, akkor egy darabig nagyon jól fogjátok érezni magatokat, de miután családotok sem haladt semmit, saját gyermekeiteknek is ti lesztek a minta. Harmónia. A harmónia jó egy darabig, azután pedig unalmas. A káosz, azaz a változás segít minket abban, hogy fejlődjünk. Ahhoz pedig látni kell egy új mintát, egy olyan mintát, ami tetszik. Olyat, amilyenné szeretnél válni és olyat, ami érdekel. Ezt a tudást, hogy változtál, meg kell mutatni a párodnak, aki még lehet, hogy örül a harmóniának, az állandóságnak. Fel fogod forgatni vele az életét. Ha viszont elfogadja az új utat, akkor fejlődtök, haladtok előre. Másfajta élet vár rátok, továbbléphettek harmadikból negyedikbe. Lehet, hogy először „Alíz csodaországban” érzésed lesz az új helytől, az új emberektől, de ha hozzá igazodsz, ha hozzájuk fejlődsz, akkor nagyon jól, azaz otthon fogod érezni magad benne. Újra megszületik a harmónia. Ebben a haladásban, nem sérül senki, abban viszont igen, ha csak az egyik szeretne „önmegvalósítani”.

Képzeld el, hogy van egy gyermeked. Te már az új értékrendet tanítod és kéred számon tőle, míg a párod, még ragaszkodik a régi értékrendhez. Milyen érzés ebben felnőni? Biztos, hogy el fog kezdeni hazudni a gyermeked, mert két oldalról húzzátok, kétfelé. Mi van akkor, ha a család különböző tagjainak újabb különböző értékrendje lesz? Újabb más típusú neveléssel, értékrenddel és annak számonkérésével kell szembesülnie a gyermeknek. Ez maga a skizofrénia. Ezért fontos, hogy együtt döntsünk, és együtt haladjunk egy irányba.

Családunkban természetesen, mint minden családban különböző értékrendek találhatóak. Minél inkább összehangoljuk Őket, annál szívesebben vagyunk együtt, hisz nem különbözünk egymástól. Mindig akkor van baj, ha valamelyikünk kiugrik, fejlődik, változik. Minél bizalmasabb a viszony családunkban, annál izgalmasabban fogadjuk egymás „felfedezéseit”, egymás kiugrásait és tanulunk, és tanulunk és tanulunk. És ezáltal változunk és változunk és változunk. Ebben a változásban a gyermekinknek a legkönnyebb, akik még flexibilisek. Egy csecsemő amikor megszületik, szinte minden tagja, beleértve a csontjait is, formálható. Helyre igazíthatjuk a fejét, ha kicsit amorf. Helyre húzhatjuk lábait, ha nem elég egyenesek, és új izomcsoportokat építhetünk rájuk megfelelő edzésekkel. Amikor alakítunk egy kis gyermeket, vajon miért nem gondolunk arra, hogy felnőttként is alakíthatóak vagyunk? Felnőttnek is raknak a testére fűzőt, tartásjavítót, gerincvédőt, fogszabályozót stb. Azért tesszük, hogy változzunk. Minél inkább változik az ember, annál inkább tudunk jobb párt találni magunkhoz. Változásnak, egyenesedésnek kell lennie, hogy jobb párunk lehessen. Amikor egy ember szeretne párt, ezeket vegye figyelembe. Nem azt írtam, hogy aki csúnya, az csak csúnya párt talál, de azt írtam, hogy ha felméred hiányosságaidat, akkor változz, hogy minél jobb párod lehessen. Ez nem bűn. Természetesen nem arra gondoltam, hogy plasztikáztasd szét magad, és megtalál a herceged fehér lovon, hanem arra, hogy ha kicsit kövér vagy, akkor tornázz, ha kicsit fogszabályozásra szorulsz, akkor javíts rajta, és ha rossz a tartásod, akkor segíts magadon. Ezek a változások nem szemfényvesztések. Ezek a test tökéletesítésének részei. Minél tökéletesebb a testünk, annál inkább érezzük magunkat jól, és minél jobban érezzük magunkat, annál inkább találunk olyan párt, aki szintén jól akarja érezni magát velünk, általunk. Ez nem bűn, ez fejlődés. Honnan tudod, hogy ki az, aki hozzád való? Onnan, hogy olyan típusú emberek vesznek körül. Ha nem tetszik, amit látsz, akkor változz. Nem várhatod el, hogy ahhoz, aki vagy, csoda érkezzen, ha nem vagy hajlandó csodává válni.

 Ennek tükrében nézzük, hogy milyen gyermekünk lehet. Ha jó „minőségű” testet viszünk egy kapcsolatba és a párunk is olyan, mint mi, akkor egészséges, jó indulatú szép gyermekünk lesz. Ha mi azt mutatjuk, hogy jók vagyunk, és közben mégsem, vagy azt, hogy gyönyörűek, de ez kicsit optikai tuning következménye, akkor ugyan elkápráztathatunk egy partnert, még meg is kaphatjuk párként, de természetesen gyermekünk azt örökli, ami az igazság. Ott fogsz szembenézni magaddal, és őt akarod majd állandóan megváltoztatni. Szegény gyermek élete meg van pecsételve, mert állandóan megfelelési kényszere lesz. Na ezek vagyunk mi. Pont ilyen gyermekek, és pont ilyen felnőttek szaladgálnak köztünk. Nekünk kell változni hogy még egy ilyen generációnak ne kelljen felnőni. Nem könnyű.

Ha nem jön össze a gyermek, akkor jobban össze kell hangolódni. Jobban meg kell ismernünk egymást, és el kell fogadnunk egymás kiegészítéseit, hogy fejlődjünk, és kompatibilisek legyünk egymással. Nem lehet úgy fejlődni, hogy az egyik azt mondja, hogy legyél olyan, amilyennek szeretnélek, és ő semmiben nem hajlandó változni. Ebből csak harcok lesznek. Amikor megszületik a „szobor”, amit kifaragott a kedves, akkor már újat szeretne. Nem vagy jó így sem. Változz. Jó, most milyen legyek? Így élünk: annak, akivel élünk, állandóan meg akarunk felelni, vagy azt akivel élünk állandóan át akarjuk alakítani. Azért, mert elfelejtettük, hogy együtt játszunk, együtt alakulunk.

Annak a gyermeknek, akinek szülei együtt fejlődnek, nem nehéz haladni az úton, hiszen a közös fejlődés ugyan új játékszabályokat hoz be az életükbe, de ugyanazt fogják kérni, elvárni gyermeküktől. Nem az lesz, mint amiről az elején írtam, hogy anyunak így kell megfelelni, apunak pedig úgy, hanem ugyanazon szabályok szerint haladunk. Amikor a gyermek nincs jobbra ballra húzva, rángatva, akkor a fejlődésében nem alakulnak ki gerinc problémák. Egyenesen tud fejlődni, és egyenes is tud maradni később. Azért fontos ez, mert ha a gerinc elmozdul, és nem lesz „egyenes” az illető, akkor az egész életére ráhat. Olyan személyiséget hoz létre, aki nem őszinte. Olyan testet épít, ami nem terhelhető, beteg és olyan módon viselkedik az emberekkel, aki nem magabiztos, mert nem áll stabilan egyensúlyban. Ennyire fontos a test, és ennyire nagy a felelőssége a szülőknek a párválasztáskor, illetve az összehangolódáskor. Mi vagyunk azok, akik „gyermekként”, tehát felelősségünk nem teljes tudatában vállalunk gyermekeket. Tanuljunk ebből, és nőjünk fel. Tanuljunk, hogy ne hozzunk a világra önmagunknál rosszabb genetikát. Tanuljunk, hiszen ha nem vagyunk hajlandóak felnőni, akkor egy életen keresztül nézzük hibáinkat, meggondolatlanságunkat saját gyermekünkben, de minden kijavítható…. Erről írok legközelebb.