Mindannyian tanuljuk a földi életet. Tanuljuk, hogy mit jelent gyermeknek lenni, hogy mit jelent felnőttnek vagy apának, anyának lenni. Tanuljuk, hogy mi a szeretet és mi a bántás. Azt is, hogy miért bántunk vagy szeretünk és tanuljuk azt, hogy mi a barátság.

Önmagunk elfogadásával, tehát megismerésével kezdődik. Aki ismeri önmagát, az képes magához kapcsolni másokat: azért, mert mindnyájatokban van olyan, ami hiányzik és mindannyiunkban van olyan is, ami fölösleg. Ezek a tulajdonságaink, tudásaink alkotnak minket és ezek alkotják kapcsolataink alapjait is. A barátság különbözik a szerelemtől. Abban különbözik, hogy nem hirtelen érzelemből születik és abban is különbözik, hogy nem kell hirtelen születnie, mert ismerjük magunkat és a hiányainkat: akkor pontosan tudjuk, mit is keresünk. Egy gyermek érzelmi alapon barátkozik. Az érzelmei vezetik és mégis ugyanúgy hiányait és többleteit helyezi bele a kapcsolatba. Egy gyerek képes azért igaz barátodnak hívni téged, mert odaadtad azt számára, ami fontos volt neki: így lehet 3 évesen egy homokozó lapáttal „igaz barátságot” szerezni. Sajnos, ahogy a homokozás idény jellegű, úgy ezek a kapcsolatok is idény jellegűek maradnak. Mitől lesz mély és tartalmas barátság közöttünk? Attól, hogy elkezd hiányozni a másik. Ha hiányzik, akkor valamilyen módon jelzed neki. Ha ő is ezt éli meg, akkor ha gyerek vagy, kérj segítséget, hogy találkozhassatok, ha már nagyobb vagy, akkor tegyél érte.  A felnőttség megkönnyíti a barátkozásokat. Te dönthetsz, hogy akarod-e folytatni vagy sem. Ha a többiek nem akarják folytatni a barátkozást és te rendszeresen olyan emberek társaságát keresed, akik viszont téged nem akarnak, akkor változz. Gondolkozz, hogy miért nem akarnak téged. Gondolkozz, hogy mi hiányzik abból, amit adsz és gondolkozz, hogy tudnál-e több lenni vagy többet adni. Ha egyensúlyban adunk a barátunknak, akkor ő is egyensúlyban fog számunkra adni. Nem lehet keveset adni és sokat kérni érte vagy fordítva: sokat adni és keveset elfogadni cserében, mert valaki rosszul fogja érezni magát a kapcsolatban. Meg fog szűnni a barátság: amikor megszűnik egy barátság, akkor tanuljunk. Miért szűnt meg? Mi volt az ok? Vagy én vagy a másik többet adott, ez biztos. Tanuljunk, hogy miért akarunk többet adni vagy miért nem vagyunk hajlandóak többet elfogadni. Ez az önismeret. Az, amikor reflektálsz önmagadra és megérted, hogy mi volt a szereped a „baráti kapcsolatodban”. Azért rendkívül fontos a barátságot megtanulni, mert a párkapcsolatok alapja ez. Ha tudsz önállóan barátokat „szerezni”, ha tudsz kapcsolatokat megtartani és fenntartani, akkor képes vagy önálló párkapcsolatra is. Ha még nem, akkor a párválasztásod sok sok csalódáson fog keresztül vinni. Önmagunk ismerete nélkül nem tudunk barátkozni vagy később párt választani egy életre.

A barátság fontos ismérvei, hogy végre valakivel őszinte lehetsz. Ott elmondhatod a nem tökéletességeidet. Kimondhatod, ha fáj valami vagy megkérdezheted azt is, hogy miért reagált furcsán a barátod valamilyen élethelyzetre. Őszinte lehetsz. Az őszinteség lehet nagyon kegyetlen és nyers is. Az őszinteséget ma sajnos meg kell tanulni szabályozni. -  Mit szólna Pistike, ha elmondanád a frankót róla? – Sajnos ezek a kapcsolatok nem működnek. Nem érdemes időt és energiát beletenni, mert ha Pistike nem képes elfogadni azt, amit te gondolsz róla, akkor nagyon messze vagytok egymástól. A lassú közeledés pedig inkább a párkapcsolatra jellemző. Azért kell a szerelem, hogy először csak azt lásd benne, ami jó, ami szép, ami tökéletes. Ha viszont elkezded már látni a hiányosságait, a nem tökéletességeit, akkor szűnik a lila köd, de dönthetsz úgy, hogy annyi jó tulajdonsága mellett elfogadod a nem jót és segítesz neki megváltozni benne. A merevséget, hogy nincs változás, engedd el. Aki nem akar változni, az merev, törvénykező, ítélkező ember lesz. Azon nem érdemes tovább dolgozni. Aki akar változni, abba érdemes energiát, tudást, hitet tenni és meglátjátok, hogy tudtok-e együtt haladni tovább.

A kapcsolatokat valóban „odafent” úgy találták ki, hogy felnőttként megtaláljuk azt, aki illik hozzánk, aki kiegészíthet minket és mi pedig őt. Ez a tökéletes összehangolódás. Sajnos felnőttként nem lenne ez nehéz, amikor már ismerjük magunkat, hiányainkkal és tudásainkkal együtt. Akkor viszont, amikor ez még nincs - tehát nincs felnőttség, nincs tudás önmagunkról -, akkor a párválasztás, de még a barátok keresése is tipp mix. Sajnos. Próbálkozunk. A próbálkozásban pedig sérülünk. Minél többet sérülünk, annál inkább zárjuk be magunkat, azaz védjük magunkat, hogy ne sérüljünk tovább. Ne bántsanak többet. A bezáródás viszont alkalmatlanná tesz minket önmagunk megmutatására. Hogy akarsz úgy barátokat, ha nem mutatod meg magad? Hogy akarsz úgy párt, ha őszintén nem tudod megmutatni magad? Hogy akarsz úgy élni, ha nem lát senki? Nem lesznek reflexiók, ezért torzul az önképed. Nem ismered majd magadat sem, hiszen nincs, akinek elfogadnád a véleményét, hogy milyennek lát. Így torzul el az ember. Mindenki, ha el van torzulva, egy zárt világot hoz létre, amelyben képes mozogni, élni. Ha ez a világ nem azonos a „mi közös világunkkal”, akkor az ilyen ember már nem is tudja jól érezni magát velünk. Minél többen vannak saját világukban, annál kevesebben vannak a való világban. Amikor kevesen vannak a való világban, akkor már mi leszünk a furcsák. Mi, akik a jó sávban mennénk az úton és nem ők, akik szembe jönnek velünk. Minél többen vannak rossz irányban, annál nehezebb őket megfordítanunk. Most még lehet segíteni azoknak, akik másképp látnak mindent. Most még vannak orvosi kezelések, spirituális segítségek, hogy lásson rá, lássanak rá önmagukra, de ha nem figyelünk rájuk, elhiszik, hogy az ő világuk a valóság. Ha elhiszik, akkor már nem akarnak változni. Most még az autizmus éppen betegség. Éppen annyian vannak a maguk kis világában, hogy éppen kicsit többen vannak azok, akik értik a valódit, értik a való világot. Könnyen juthatunk oda, hogy nemsokára mi leszünk a furák: mi, akik benne vagyunk az életben. Ha ez megtörténik, akkor megszűnik az emberi kommunikáció, megszűnik a szocializáció és megszűnik az EMBER. Jól gondold meg, hogy hogyan tanítod gyermekedet barátkozni és hogy te hol tartasz ebben. Tanulj barátkozni, fejlődj és nyisd meg magad, még akkor is, ha sérülhetsz. Ha sérülsz, akkor eldöntheted, hogy továbbiakban barátkozol-e a másikkal vagy sem, ha viszont nem nyitottad meg magad, akkor biztosan nem fogsz semmit sem kapni, jót sem. Akkor sajnos nem marad másod, csak amid van, az pedig szép lassan el fog fogyni. Butább leszel, érzelemmentesebb, boldogtalanabb, csúnyább, stb. Minden, ami elfogy, az eltűnik belőled. Mi pedig nem adhatunk mást, mint azt, amik vagyunk. A kevésből keveset, a sokból sokat. Te döntsd el, hogy hova szeretnél tartozni. Arról írok legközelebb, hogy feltölteni magunkat hányféleképpen és hogyan lehet.