Minden élet elindul valahol. Ahol elindul ott lesz a kiinduló pont. A kiindulópont egy x. Ezt az x-et elkezdi körbekeríteni egy spirál. Egy olyan spirál, amely egy pontból indul ki, és állandóan távolodik a középponttól. Ez az életek és ezek összessége az előző életeink. Ha meg akarod érteni az előző életeidet, akkor ezen a spirálon haladsz vissza addig, amíg megértesz benne valamit. Mit lehet benne megérteni? Azt, hogy mit hibáztál. Azt, hogy mit nem oldottál meg akkor. Erő kell ahhoz, hogy az ember szembesüljön saját hibáival akár előző életeiből. Szembesüljön azzal, hogy azóta is folyton ugyanazt elrontja, mert nem tanulta meg belőle azt, amiért a probléma feljött.

Mi sajnos főleg videózásra használjuk előző életeinket. Arra hogy belelássunk, hogy mi volt akkor. Ebből nem tanulunk. Ezek a spirituális utak, amelyek csak visszakísérnek oda, ahol elakadás volt, és utána magunkra hagynak ezzel. Az elakadás okát feltárni azért kell, hogy megoldjuk. Ahhoz, hogy megoldjuk, erő kell és hit önmagunkban. Nem más fogja megoldani, hanem mi. Mi, akik eddig csak halogattuk a probléma megoldását az életünkben. Ha valamit megoldunk, akkor az nem determinál többé minket. Azon tovább tudunk menni. Ha viszont valamit nem oldunk meg, akkor azon át kell törnünk, keresztül kell mennünk, vagy a problémától egyszerűen állunk életünk végéig. A felnőtté válás azt is jelenti, hogy megoldom azt, amit előttem még nem oldott meg senki. Ha felnőtté váltál, akkor hajrá, és mutasd meg, mit jelent felnőttnek lenni. Ha egy problémát feltársz, akkor kezelhető vagy akár megoldható. A probléma megoldása ott kezdődik, hogy megvilágítjuk.  

Mi egymásnak segítői vagyunk. Ha én nem látom a problémát körülöttem, csak azt érzékelem, hogy elakadtam, akkor fogadjam el a segítséget másoktól, akik jobban rám látnak. De mi nem fogadjuk el. „Majd Én tudom…”. Én megoldom. Meg tudod oldani, ha tudod, hogy mi a probléma. De mi megsértődünk azon, ha valaki figyelmeztet minket arra, hogy mi a probléma. Mint egy gyermek, megsértődünk.

Képzeljétek el, ha elmentek egy orvoshoz, hogy nem mondjátok el, hogy hol fáj, szerintetek mi a baj, hanem azt várjátok, hogy gyógyítson meg nulla információból. Ilyenkor az orvos mindenféle kivizsgálásra elküld, és olyan sokáig tart, - mert te nem voltál hajlandó feltárni a problémát,- hogy feladod, és azt mondod, hogy az orvos nem jó semmire. Egy gyerek nem tudja megfogalmazni, hogy mi a baj, de egy felnőttnek meg kéne tudni fogalmaznia. Erre szoktam azt mondani, hogy gyermekek élnek itt felnőtt jelmezben. Megsértődünk, duzzogunk, hisztizünk és sírunk, mint a gyerekek. A gyerek még megteheti, mert neki még tanulnia kell. De mi már elvileg felnőttünk. Miért viselkedünk gyermekként? Félünk az orvostól. Félünk megvilágítani a problémát. Miért? Mert még nem nőttünk fel. Ez nem baj, de akkor ne játsszunk felnőttet, mert a felnőtt vezet. Gyerekeket vezetünk oda, ahol járunk. Olyanná tesszük gyermekeinket, mint önmagunk, sőt van, hogy még azt sem tanítjuk meg számukra, amit mi tudunk. Gyermekeink hátránnyal indulnak életükben, ezért kezdték feltárni előző életeiket, hátha segít számukra tanulni.

Olyan az előző élet, mint egy könyvtár. Bármit megnézhetsz benne, és bármit megérthetsz benne, ha abban az előző életedben megtanultad, amit szerettél volna. Ha nem tanultad meg azt, amit szerettél volna, akkor egy olyan könyvet kezdtél olvasni előző életeidben, amelynek pont az utolsó lapjai hiányoznak. Pont az, amit keresel. Az előző életeidben nincs meg annak a megoldása, ami előrevisz téged, de tükör lehet számodra, hogy most valamit meg kell oldanod, mert akár hét életen keresztül ugyanúgy, ugyanannál a résznél akadtál el. Nem az előző életet kell megoldanod, hanem ezt a mostanit, de valóban azért, mert ott nem sikerült megoldanod. Ha megoldod most, tovább haladhatsz. Ha tovább haladsz, akkor újabb megoldandó probléma kerül eléd egy idő után. Meddig vannak megoldandó problémák? Amíg megoldod. És ha mindet megoldottad, akkor mehetünk előre úgy, hogy nincs miért hátra nézzünk, mert már nincs elakadás az életünkben. Innen az életutad egy egyenes vonalú egyenletes mozgás lesz. Addig pedig hullám oda és vissza. Miért megyünk vissza? Egyedül azért, hogy ránézzünk, hogy mit rontottunk el. Azért, hogy tudjuk, hogy mit kell megoldanunk, de nem ott, abban az életünkben, mert az már nincs, már új sorozat megy a tv-ben, ebben az életünkben oldjuk meg azt, amire így, hogy ránézünk, jobban megértjük.

De mi nem megoldani járunk ide, hanem üdülni. Életeken keresztül próbáljuk félreállítani a problémát. Letisztítjuk, félreállítjuk. Ha letisztítjuk, akkor ugyan egy ideig nem lesz probléma, de miután nem oldottuk meg, ezért nem is tudtunk tovább haladni. Állunk. És ha állunk, akkor nem élünk. És ha nem élünk, akkor magunkkal húzunk mindenkit a halálba. Meghalunk úgy, hogy semmit nem tettünk hozzá ahhoz, amitől majd gyermekeink, unokáink könnyebben haladnak tovább. Most mi állunk. Nem az a megoldás, hogy visszamegyünk előző, illetve előre megyünk következő életünkbe, hanem az, hogy ezeket tanulmányozva rájövünk, hogy nem oldottunk meg semmit. A spirituális ember különösen nem oldott meg semmit. Elment látóhoz, „gyógyítóhoz”, különböző technikával dolgozó letisztítókhoz, és hátradőlve azt mondja, hogy mindent megtett. És nem történik mégsem semmi. Nem halad. Valóban nem. Egy gyereknek megoldunk dolgokat, de egy felnőttnek nem. Nem segít, mert örökké gyerek marad. Függő lesz anyukától vagy spirituális tanítójától. Függő, tehát életképtelen. Az élőt az élettelentől az különbözteti meg, hogy az élő halad, megy előre, és minél előrébb áll, annál jobban élvezi az életét. Miért? Mert közben tanult.

Menjünk vissza gyermekkorunkba. Emlékezzünk vissza, hogy micsoda élmény volt valamit megérteni. Micsoda élmény volt, amikor megértettünk valamit, és megdicsértek érte. Mi ezt felejtettük el. Megélni az élményt, és elfogadni a dicséretet azért, hogy változtunk. Változni jó. Változni azért jó, mert előrevisz. Kivéve, ha egóból történik a változás. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy felmérem a hibámat, a hiányosságomat és elrejtem egy másik maszk alá. Nem megváltozom tanulás által, hanem felveszek egy újabb jelmezt, amiben megmutatom magam. Minden energiám arra megy el, hogy olyanná tegyem magam, amit megmutattam, és tetszik másoknak. Ez viszont átverés. A magam, és a környezetem átverése. Egyszer csak elfogy az erőm, és nem tudom fenntartani azt erőből, amit mutattam nekik. Leomlik az álca, és ott állok pőrén, és nem fogadnak el, pedig egész életem során próbáltam fenntartani a látszatot. Az ego, látszat. Illúzió. Ne abba tedd az energiádat, hogy fenntartsd a vetített igazságot, hanem arra fokuszáld az erőd, hogy változz. Igazán. Olyan módon, ami megmarad neked, örökli a gyereked, és unokáid is hordozni fogják tudásod a génjeikben. Ez az igazi tisztítása és gyógyítása a genetikának. Erről többet írok legközelebb.