Vannak jó napok, amikor szárnyalunk, mert azt érezzük, hogy a világ megértett minket. És vannak napok, amikor sehogy sem stimmelnek a dolgok, senki nem érti, amit közölni szeretnénk.

Hogy történhet ez?

Miben különbözik egyik nap a másiktól? Miért történhet ilyen?

Egyszerűen: nem értjük, és ismerjük önmagunk kisugárzását, ezért nem azt a hatást érjük el vele, amit szeretnénk. Ha azt sugározzuk ki, hogy nyitottak vagyunk, az emberek elkezdenek érteni minket, felénk fordulnak, érdeklődnek irántunk. Ha viszont azt sugározzuk, hogy bezártuk magunkat, senki sem jöhet közel, ezt érezi a környezetünk, és jó messze elkerülnek. Így tehát, ha azt érezzük, hogy az emberek nem nyitottan közelítenek felénk, nekünk kell kinyílni. Magunkért, hogy jól érezzük magunkat a másikkal. Ha mégsem tudjuk jól érezni magunkat együtt, ne csak a másik emberben keressük a hibát! Ne őt tegyük meg felelőssé! Inkább gondoljuk végig, hogy eléggé nyitottan álltunk-e hozzá mi? Vagy nem? Ha nem, akkor csak azt kapjuk, amit vártunk. Ha azt vártuk, hogy az, akivel találkozunk, nem lesz jó fej, ezt fogja mutatni felénk. Nem azért, mert tényleg nem az, hanem az iránta való nyitottságunk hiánya miatt. Ha viszont az az elvárásunk, hogy a másik legyen jó fej, humoros, kedves, és de ő valójában sótlan és unalmas, akkor hiába vártuk, hogy a mi ízlésünk szerint viselkedjen, nem fog. Persze, az is igaz, hogy sokszor valóban jól mérjük fel a terepet, helyesen érzünk rá, hogy milyen a másik valójában. Minél ügyesebbek vagyunk ebben, annál kevésbé csalódunk.  

Az elvárás, és az, hogy várjuk, hogy a másik ember megmutassa ki ő, két különböző dolog. Viszont, ha feltételek nélkül kinyitjuk magunkat a másik ember felé, és azt mondjuk, meglátom, hogy milyen is ő, kíváncsi vagyok rá, akkor bármi megtörténhet. Még az is elképzelhető, hogy kiderül, milyen jó fej, humoros, és kedves.

Ha nem vársz el semmit, sok mindent kaphatsz. Ha elvársz, néha megkapod azt, amit vártál, és néha pont az ellenkezőjét.

Miért? Ha elvárásod van valakivel szemben, a másik meg akar felelni neked, és elkezd dolgozni ezen, és felvesz egy szerepet. Próbál jó fej, humoros lenni. Vagy sikerül, vagy nem. Ha viszont nincs elvárásod vele szemben, meg tudja mutatni azt, hogy valójában milyen is ő.

Ha előre eldöntöd, hogy milyen legyen az, akivel találkozol, ezt az elvárást sugárzod ki felé, vagyis azt, hogy ezt, meg ezt várom tőled! És ha még benne is van mindez, nem akarja majd feléd megmutatni, mert nem nyitottan, ő rá magára voltál kíváncsi, hanem arra a személyre, akit megálmodtál. Olyan sokszor tesszük ezt! Nem is tudjuk miért, de eltoljuk magunktól a párunkat ezzel! Ő is mutat valamit, ami szerinte megfelel a mi elvárásainknak, ő is tol egy előítéletekkel teli talicskát maga előtt, és akkor csodálkozunk, hogy milyen nehezen értjük egymást. Idősebben pont ez az, ami miatt nehezebben ismerkednünk. addigra már felmérjük, hogy mi az, amire nekünk a másikban szükségünk van. És kiköveteljük. Könyörtelenül. Nem is várjuk meg, hogy kiderüljön, ki az a valaki, akivel ismerkednem kellene, hanem azonnal elutasítom, mert mást várok.

De az a másik csak nem jön. Miért? Mert már ott volt. Ott volt körülötted, csak nem ismerted fel. Miért nem? Mert elvárások voltak benned. Azonnal kérted azt a minőséget, amit előbb meg kellene ismerni, meg kellene érteni, utat kellene adni neki magad felé. Nem szabad egyből azt mondani, hogy én aztán biztosan tudom, hogy mi kell nekem, mert többnyire te sem tudod, hogy valójában mi kell, kellett neked. Hányszor hallom, hogy azt mesélik az emberek, hogy fiatalon nem is tetszett nekik párjuk! Később aztán, ahogy megismerték egymást - alkalmat adtak egymásnak a megismerkedésre - rájöttek, hogy a másik gyönyörű. Személyisége megszépítette az egész lényét, és gyönyörűvé tette a szerelmese szemében. Megmutatkozott az igazi énje, ezt ismerte meg a másik, ez meghódította meg a szívét.

Ne várj el semmit! Hidd el, ez hihetetlenül izgalmas játék! Próbáld azt játszani, hogy helló, szia, ki vagy? Várni valamit, de cél és szándék nélkül.

Ha meg akarsz ismerkedni valakivel, ne fogalmazd meg, hogy mit szeretnél látni tőle, ez nem cirkusz! Ne fogalmazd meg, hogy milyen legyen a másik! Csak hagyd, hogy legyen. Olyan, amilyen. Aztán te eldöntöd, hogy ez számodra megfelelő, vagy sem. Ha megfelelő, újra fogtok találkozni. Ha nem, nem fogtok többet találkozni.

Ahogy telik-múlik az idő, már pontosan tudod, ki kell, de nem találod, mert már nem vagy elég nyitott, nincs, aki teljesen megfelel a követelmény rendszerednek. Miért? Mert már nincs idő. Nincs idő udvarolni, ismerkedni, mert már nem tudtok heteket, hónapokat eltölteni csak úgy, ismerkedve egymással, mert dolgozni kell, futni az életünk után. Ez igazi huszonkettes csapdája: nincs idő ismerkedni, ezért követelmény rendszert állítok föl, amelyről azt gondolom, hogy akit ezzel letesztelek, arról majd elsőre kiderül, hogy ő-e a nagy Ő? Csak éppen pont ő lesz az, aki nem megy át a rostán, mert az elvárásainkat egy álomhoz, s nem hozzá igazítottuk. Az igazi nagy Őt nem ezzel a teszttel mérik.

Hogy csináljuk akkor? Hogyan legyünk teljesek? Hogyan találjuk meg a párunkat, aki kiegészít, teljessé tesz minket? Így nem. Azt tapasztalom, hogy az emberek nem tudják, hogy mire kell idő, és mire nem, mi az, ami fontos, és mi az, ami kevésbé.

A társ nagyon fontos. Nélküle félemberek vagyunk. Nem lehet a teljességet megélni egyedül, egy oldalúan - akár nő, akár férfi az ember – mert az mindenképpen csak a fele lesz a teljességnek. Akkor mégis, mi a teendő? Hogyan tegyük fontossá azt, ami eddig nem volt fontos számunkra? Értéssel. Ezért írok! Ha elhitted, hogy képes vagy egyedül is teljessé válni, az élet folyamatosan olyan helyzeteket fog teremteni, amelyekből megérted, hogy szükséged van magad mellé vagy egy nőre, vagy egy férfire. Ha nagyon régóta azt gondolod, hogy, hogy teljes vagy egyedül is, nagyon sokat kell elengedni magadból. Minél értékesebbnek képzeled magad, annál nagyobb részt birtokolsz a kör teljességéből. Ezek szerint téged csak egy kis cikk erejéig kell kiegészíteni. És ha ez csak egy nagyon picike cikk a körből, akkor ennyire, vagyis egészen picikét vagy nyitva a másik nem felé, és csak ennyire engeded meg, hogy valaki kiegészítsen. Nyilvánvalóan, ebből egyensúly nem lesz. Minél több szelete van nálad a nagy, egész körnek vagy tortának, annál kevesebbet birtokol a társad. Az egyensúly az, amikor egy kört félbe vágsz, és elosztod igazságosan a szerepeiteket benne, fele-fele alapon. Akkor lesz valaki fele-sége, illetve férje a másiknak. Így működik az egyensúly. Minél precízebb az egyensúly, annál harmonikusabban élnek egymással az emberek. De ne feledd: minél nagyobbat gondolok magamról, annál kevesebb fér el mellettem.

Mi van akkor, ha a nő is, és a férfi is többet gondol, vagy akár tud magáról, mint a nagy egésznek a fele? Akkor az van, hogy nincsenek egyensúlyban. Ráadásul miután az a  két fél több, mint amiből egy egész kör kijön, ezért nem csak két ember lesz benne a kapcsolatban, - mert a kettő együtt nem csak egy kört ad ki - hanem több.

Miért? Mert többet tudok, mint te, többre vágyom, mint te, és te is ugyanígy érzel. Eltávolodunk egymástól, vagy állandóan harcolunk, hogy én jobban tudom, vagy te jobban tudod, de mindig igaza kell, hogy legyen valakinek. Ha így élünk, nem tudunk megmaradni egymás mellet, csak megalkuvással, egyensúlytalanul. Ilyen esetben valaki mindig feladja önmagát.

A megoldás az, hogy hogy ismerd meg magad, ismerd meg korlátaidat, (ha tetszik hiányaidat) és keress párt magad  mellé, olyan párt, aki képes megmutatni önmagát. Akivel jól érzed magad. Akiből kihozod azt, ami ő valódi, igazi énje. Akit kinyitottál önmaga megmutatására.

Ha ez így történik, többé nem egymástól akarjuk „elszedni” mástól a párjainkat, hanem képesek leszünk megtalálni igazi kiegészítőnket, az Igazi párunkat.

Az emberek mégis képesek egymástól elszedni párjaikat. Miért? Mert azt látják, hogy mások szeretik egymást, jól élnek egymással, és erre vágynak ők is. Persze tudnod kell, hogy ha az igazi pároddal, a valódi kiegészítőddel vagy, szeretni fogjátok egymást. De ha a másik párjával vagy, aki ő vele tudott nagyot alkotni, vele tudott boldog lenni, akkor hiába hívod magadhoz, nem lesz jó számodra. Veled nem ugyanazt fogja megélni. Veled nem ugyanazt fogja érezni. Ne hívd el akkor! Ha ő az, aki a tiéd, találkozzatok, de ne várjatok egymástól semmit. Hagyjátok, hogy megismerjétek egymást. Hagyjátok, hogy megnyissátok, és megszeressétek egymást. Igen, ehhez idő kell. Nem elsőre születik meg a felismerés, hogy igen, ő az én kiegészítőm! De ha mégis megszületik benned, ne felejtsd el, hogy ugyanezt kell éreznie a másiknak is! Ha nem így van, ne álltasd magad! Ő még nem érezi ugyanazt, mint te. És ha nem érezi, két esélyed van még. Az egyik az, hogy hagyod, hogy megismerjen, megmutatod magad neki, de ne játszd el, hogy az vagy, akit ő szeretne, mert megkeseríted mindegyikőtök életét. Ő elhitte, hogy te az vagy, akit vár, te meg eljátszottad, hogy az vagy, akit vár, de egyik sem igaz. Igazság nélkül pedig mindketten szenvedni fogtok a kapcsolatban, hiszen te hazudtál, ő elhitt valamit, ami nem létező. Egy életen keresztül nem fogsz aludni! Nem, mert élni szeretnél. Olyan életet, ami neked tetszik. Akkor már késő lesz, hogy rá jöjj, hogy nem ő volt számodra az igazi.

A másik lehetőség, hogy békével elengeditek egymást, de ha összehoztatok egy pár gyereket menet közben, irántuk felelősséggel tartoztok. A felelősség segít felnőni, segít megtanulni, hogy ne azt várjam, amiről azt gondolom, hogy kell nekem, hanem azt, akivel kitudom kiegészíteni magam. Úgy, hogy ő is önmaga lehessen ebben a kapcsolatban. Ha ez sikerül, felnőttem. És ha felnőttem, megértem, hogy nem elvárások mentén lesz társam. Ha túl sokat gondolok magamról, és nem is akarok változni, nem is lesz társam.  Ha valaki teljes kör, tehát tökéletes egyedül, az nem vár kiegészítést. De ha te egyszer is úgy érezted, hogy vonzódsz az ellenkező nemhez, akkor ne legyenek illúzióid, kiegészítésre szorulsz. Akkor viszont meg kell értened, hogy egy kapcsolatban egyensúly kell, hogy legyen. Ha te nagyon sok vagy, kevés helye lesz a másiknak. Akkor azt mondod, nekem ő nem elég, keresel egy másik embert, hogy ő egészítsen ki, jobba, mint az elsőző. De ő sem lesz majd képes csodát tenni! Van, amit az egyikük tud jól, s van, amit a másik tud jól, de több kiegészítőnk egyszerre nem lesz! Két, vagy több feleségem nem lehet, hiszen vallásom, törvényem tiltja. Oké. Akkor nem veszem el mindet, csak egyiket, a többivel pedig játszom. Azt, hogy tőlük is kapok. És ha megkaptam azt, amire vágytam, elengedem őket. Már nem kellenek. Jöhet a következő, mert valakire mindig szükségem van. Tehát megint csak nincs egyensúly.

Ha egyensúlyt szeretnél, boldog párkapcsolatot, adj több teret a másiknak! A kör nagyobbik felét nem birtokolhatod! Birtokold azt, amit te képviselsz, mint férfi, vagy mint nő, de ez csak a kör fele legyen, a másiknak, a kiegészítődnek pont ugyanannyi jusson! Hagyjad, hogy a másik is benne lehessen a kapcsolatban! Ne feled, hogy a kapcsolatoknak az a természete, hogy kétoldalúak. Kapcsolatban élni egyedül nem lehet. Még akkor sem, ha zseni vagy. Akkor sem, ha annyi eszed van, hogy két vállalatot is elvezetsz egyedül. Akkor is van valami, ami hiány benned, és békét, csak hiányaid betöltéséből tudsz megélni.

Alakuljatok egymáshoz! Idomuljatok egymás irányába, és éljetek úgy együtt, hogy tere legyen a házasságban, a párkapcsolatban a másiknak is. Ne legyél domináns, és sok! Fogd vissza magad! Olyat fogsz tapasztalni a másiktól, amire nem is gondoltál, nem is számítottál. Meg fogod látni, hogy ő is tud. Sokat. Sőt, van, amit jobban! Értékeld át a csendességet, értékeld át a visszahúzódást, és akard megismerni a másikat. Jó gyakorlatozást hozzá!