Életünknek három aspektusa létezik: a múlt, a jelen és a jövő. Sokan elakadtunk a múltban, miért? Azért, mert nem lettünk a múltunkban teljesen felnevelve. Nem kaptuk meg szüleinktől, hozzátartozóinktól, tanárainktól, sőt még a főnökeinktől sem mindazt, ami ahhoz kellene, hogy elfogadjuk magunkat felnőttként. Amint elfogadjuk magunkat felnőttként, akkor kezdődik a jelen. Természetesen nincs ennyire körülhatárolva számunkra a múlt, a jelen és a jövő, viszont akkor tudunk benne lenni a jelenben, ha már elfogadtuk azt, akik lettünk. Miért fontos, hogy a jelenbe megérkezzünk? Azért, mert teremteni csak abból tudunk: a jelenből. A kiindulási pont nagyon fontos, hogy az legyen, akik vagyunk és ahol tartunk. Ez az önismeret, ami pedig valóban önmagunk megismerését rejti a szó mögött. Az önmagunk megismeréséhez rendkívül fontos családunk ismerete. Azért, mert jó sokáig abból táplálkozunk. Jó sokáig csak az jelent számunkra tanulási lehetőséget és azért, mert rendkívül fontos tudni önmagunkról mindazt, amiben pozitívak, illetve amiben negatívak vagyunk. Aki valamiben pozitív, az kapott valamit, van valamije, míg aki valamiben negatív, azt nem kapott belőle, tehát hiánya van. Nem ördögök leszünk attól, mert negatív tartományban vagyunk valamely tulajdonságunk szerint, csak hiányos a tudásunk, hiányosak az érzéseink, vagy hiányállapotban van a testünk. Ezeknek a hiányállapotoknak megvannak a tünetei. Boldogtalanok leszünk, örülni kevésbé vagy egyáltalán nem tudunk, egészségtelenebbek leszünk és előbb utóbb akkor, ha nem töltjük fel a hiányt, kiállhatatlanok, bántók, durvák, betegek leszünk. A hiánynak, annak, hogy valamit nem kaptunk meg, annak, hogy „negatívak” vagyunk, ezek a tünetei. Amikor valaki „negatív”, sokszor elfordulunk tőle és hagyjuk, hogy így élje le az életét, pedig lehet, hogy nem ő okozta hiányait, hanem szülei. Akkor viszont, ha valaki felnőtt, muszáj eljutnia az önismeretig. Muszáj megértenie, hogy hol tart, mert a valahol levéséből teremt. Abból hoz létre bármit, abból: aki. Ezért is fontos önmagunk ismerete. Ezért is fontos, hogy ha látjuk, megértjük, hogy kevesebbek vagyunk másoknál, akkor ne adjuk föl, ne zárkózzunk be, hanem felnőttként tegyünk hozzá ahhoz, akik lettünk. Lehetünk többek, okosabbak, felnőttebbek, érzelmesebbek vagy érzelgősebbek, csak lássuk, honnan indulunk, lássuk meg a kiindulópontot: az a jelen.

A kiindulópont sajnos nem mindenki számára jelenti az önismeretet. Van, amikor többet vagy csak egyszerűen mást gondolunk magunkról, mint a realitás. Mást gondolni magunkról azért baj, mert a kiindulópontunk nem a nulla pont, hanem vagy a mínuszban van, (ilyenkor kevesebbet hiszünk magunkról) vagy a pluszban van (ekkor pedig többet gondolunk magunkról). Ez egy számegyenes, ahol nullától indulunk. Ha nullától indulunk, a valós jelenből, akkor ehhez kezdjük tanulni mindazt, amit az egyig való haladásban kell. Ilyenkor fejlődünk, többek leszünk, ami egyébként a cél. Ha viszont azt hisszük, hogy mínusz kettő a kiindulópontunk, akkor is csak a plusz egyet teszik elénk a tanulásban. Olyan nehéz úgy haladni, hogy nem értjük azt, amit mondanak és nem vagyunk felkészülve arra, hogy befogadjuk a plusz egyet, amikor szerintünk a mínusz kettőhöz a mínusz egy jelenti a befogadható tanulást. Ugyanígy probléma, ha többet gondolunk magunkról. Azt hisszük, hogy plusz ötben vagyunk és a tanítás számunkra pedig állandóan az egy. Ilyenkor megrekedünk, hiszen mi már a plusz hatot szeretnénk megtanulni. A plusz hat például vezető pozíció, míg a plusz egy mondjuk egy szakma megtanulása. Nem tudunk semmit kihagyni és nem tudunk gyorsabban haladni, csak csalással. Elhitetni valakit könnyű, hogy kevesebb vagyok és ne várjon tőlem többet, vagy több vagyok, ezért rakjon előrébb engem a ranglétrán. Elhitetni könnyű, de annak a számonkérésével mi fog történni? Ha kevesebbet mutattál magadról, akkor úgy fogsz unatkozni az alul vállalt munkádban, hogy nem tudod élvezni, és megrekedsz a múltban. Ha túl sokat mutattál, akkor, amikor számon kérik a többet, akkor rettegni fogsz végig, hogy ki ne derüljön az igazság, hogy nem is tudsz annyit. Itt is megrekedsz, de itt a jövőben. A jövőben, amit mutattál magadból. Ott kell maradnod, mert azt ígérted, hogy tudsz már mindent. Aki a múltban van, mínusz kettőnél, az onnan teremt. A nulla pontról már látható tartományba kerülünk. Mínusz kettőből teremteni azt jelenti, hogy sokat kell befektetni a teremtésbe, amíg láthatóvá válik. Négy-öt évet is akár, mert nem a jelenedből indul a teremtésed. Ráadásul, ha nem a nullpontból indulsz és nem egyből jelenik meg az, amit teremtettél, sokszor feladod. Feladod, mert ha nem történik meg, akkor nem is tudod. Borzasztó nagy kitartás kell ahhoz, hogy amíg nem látod az eredményt, akkor is tegyél bele energiát, és hidd el, hogy meglesz, amit szeretnél. Jézus azt mutatta meg, hogy milyen az, amikor szól és lesz: ez a tökéletes teremtés, ehhez „csak” megfelelő önismeretből való indulás kell.

Aki pedig plusz ötnél jár gondolatban, az a jövő. A jövőbe, a távolabbi jövőbe tud teremteni mindenki, annak viszont nincs látszatja, csak egy következő életben. Az emberi tudat három dimenziós, ezért a múlt, a jelen és a jövő az, ami értelmezhető a számunkra. Amikor már egy újabb dimenziót hozunk létre, amiben bármikor visszakerülhetünk saját jelenünkbe, akkor az Isteni tudatunk is meg kell, hogy nyíljon. Ez a háromszög negyedik csúcsa, és innen már nem háromszögnek, hanem négyszögnek hívjuk. Így megyünk tudásról tudásra, szögekről szögekre, önmagunkban. Minél jobban ismerjük magunkat, annál könnyebben maradunk jelenünkben és annál gyorsabban teremtünk a látható tartományban. Minél lassabban ismerjük meg magunkat, annál inkább teremtünk a múltból a távoli jelenbe, vagy a jövőből a még távolabbi jövőbe. Aki ebben a dimenzióban, csak ebben az életben hisz, annak még fontosabb, hogy megtalálja a saját nullpontját, hiszen ha semmi sem lesz látható a teremtésedből, akkor egyáltalán nem akarsz majd élni.

Mindenki teremt ezen a számegyenesen. Kívánom, hogy valós önismeret után, találjátok meg azt a pontot, ahova teremteni szeretnétek és azt élvezzétek ebben az életetekben. Bántásból bántást teremtünk, szeretetből szeretetet. Abból adsz, amid van. Igyekezz megtalálni önmagadat és javíts rajta. Ne legyél bántó, mert abból magad számára a jövőben csupa bántást fogsz teremteni. Ne legyél gőgös, mert akkor senki nem akar segíteni neked és mások, akik lehet, hogy butábbak vagy csúnyábbak voltak nálad, megelőznek, mert ők nem féltek megmutatni saját tökéletlenségüket, ezért kaptak. Minél többet kapsz, annál több leszel. Minél több vagy, annál több dologból tudsz teremteni. Becsületből becsületességet, hálából visszajövő hálát, ölelésből pedig sok bátorító, kedves ölelés fog visszajönni hozzád. Vigyázz, hogy mit adsz, mert előbb utóbb megérkezik hozzád. Tanulj, ha nem tetszik, ami visszajön. Tanulj, hogy más legyél. Legközelebb arról írok, hogy milyen könnyen lehet egy embernek átformálni önmagát és milyen nehéz vagy lehetetlen egy embert akarata ellenére átformálni.