Kedves férfiak! Nem biztos, hogy élvezni fogjátok ezt a blogomat, mert sokan úgy gondoljátok, hogy a beszélgetés az olyan csajos dolog. Beszélgetni pedig felnőttek szoktak. A gyerekek sajnos még nem értik, hogy az vezet a közeledéshez. A beszélgetés szerepe elsősorban az, hogy két különböző ember találkozik és eszmét cserél. Elmondja, hogy miről hogyan gondolkozik. Elmondja azt, hogy mit érez és mi fontos neki. Ezek a beszélgetések az ismerkedésünk alapjai: ha hasonlóan gondolkozunk, akkor jól érezzük egymással magunkat, ha nem, akkor elengedjük egymást, viszont van, amikor a kémia, a test másképpen dönt. Vonzódni kezdünk, bár különbözően vélekedünk dolgokról. A beszélgetésnek itt van leginkább szerepe. Ha már a két test jól érzi magát egymással, akkor a két szellem vagy akár a két lélek is szeretne közelíteni bennünk. A lelkek az érzelmeket tudják közelíteni. Ha nagyon durva vagy és a másik finom, akkor ezt kell megbeszélnünk, hogy szeretnénk-e változni azáltal, hogy érted, értünk alakítjuk magunkat. Ha nagyon okos vagy és ez számomra vonzó, akkor azt kell átbeszélnünk, hogy miket olvassak, tanuljak, hogy én is tudjak a már számomra is vonzó témákhoz hozzászólni. A beszélgetéssel fejlődünk. A fejlődés lehet sokrétű. Az is egy fejlődés, amikor valami közénk áll és átbeszéljük, hogy ne álljon közénk az a valami. Beszélgetni azonban csak a felnőtt tud. A gyermek közöl vagy kér valamit a szavakon keresztül, plusz kérdez. Ebbe gondolnánk, hogy kevesebb a konfliktusforrás, hiszen ha kérdez, akkor válaszolunk rá, ha közöl, akkor meghallgatjuk és ha kér valamit, akkor megadjuk számára. Hát nem: a beszélgetést nem lehet elég korán kezdeni. Aki nem tud időt szánni gyermekére akkor, amikor a bevásárló központ közepén kér valamit a gyermek és nem adjuk meg neki, akkor egy kiadós hisztire számíthatunk. Megmagyarázni valamit rendkívül fontos, hogy miért nem kap 40 kg gumicukrot. A gumicukor a mindent jelenti a gyermeknek, nekünk pedig észnél kell lenni, mert nemcsak szeretetünket kell kifejezni gyermekünk felé azzal, hogy bármit megadunk neki, hanem a gondoskodásunkat és az értelmünket is. Azt, hogy mit miért teszünk, el kell magyarázni neki hosszan, sokszor és ehhez bizony energia kell. Mindenhez energia kell és minden fogyasztja az energiánkat. Szerintetek melyik visz több energiát: a bevásárlóközpont közepén hallgatott hiszti vagy az előre átbeszélt mondatok, miszerint mit veszünk és mit nem? Természetesen az utóbbi kevesebb energiabefektetéssel jár, viszont sokszor szembesülünk azzal, hogy már annyi energiánk sincs, hogy egy kérdést végighallgassunk, nem hogy válaszoljunk rá.

Sajnos a felnőtt életünk is erről szól. Sokat követelnek tőlünk a munkában, sokat a családban és ott a bank, a villanyszámla, nyaralni is kellene menni, stb. Sok. Amikor valami sok, csak elfogyott az energia, kiürült a benzin: tankolni kell. A tankolás többféle lehet, mint a kutakon is. Van beszélgetős feltöltődés, van kirándulós, levegőn levő feltöltődés, van vacsorázós, összebújós, stb. Mindenki maga kell, hogy kiválassza, mi az, ami éppen feltölti, de magunknak kell a saját feltöltődésünkről gondolkoznunk. A gyermek még nem tudja, hogy a lemerülés nála is fennáll. Neki is meg kell tanulnia, hogy ha éhes, akkor hisztis lesz, ha fáradt, akkor le kell feküdnie, mert elviselhetetlen lesz és ha elviselhetetlen, akkor szülei is jobban lemerülnek, amitől még elviselhetetlenebb lesz, majd ez idő után mindenki kiborul általa. A felnőtt segíti a gyermeket, mert ő már ezeken keresztülment és tudja, milyen volt, amikor bántották, mert nem tudta kontrollálni magát vagy bántották, mert hisztizett. A felnőtt segít. Segít, ha tud. Miért ne tudna? Azért, mert elfárad, azért, mert nem tudja, hogy neki is fel kell töltődnie. A gyermek pedig egyszerűen álomba hisztizi, sírja magát. Az a felnőtt, aki nem alszik, elviselhetetlen. Miért várjuk el gyermekünktől, hogy jól viselkedjen az oviban, a suliban, ha este még éjfélkor is fent van. Miért várjuk el tőlük, hogy mindennek megfeleljenek, de mi sem tudunk megfelelni mindennek. Miért várunk tőlük többet, mint saját magunktól? Azért, mert meg akarjuk valósítani azt, amit mi nem tudtunk. Azért, mert tudjuk, hogy az univerzum azt várja tőlünk, hogy a gyermekeink legyenek jobbak, mint mi. Hogyan is várja ezt tőlünk az univerzum? Úgy, hogy nem egyedül vállaljuk őket. Úgy, hogy kettős genetikából és két ember segítségéből nőnek fel. Ha ügyesek vagyunk, akkor a nagyszülők is beszállnak segíteni. Meghatározhatjuk mindenki szerepét a gyermekünk felnevelésében, ha be szeretnének szállni. Ha a férfi az okos, akkor ő azt a szerepkört vállalja, hogy tanítja, nevelgeti a tudás felé. Ha az anyuka érzelmes, akkor ő lesz a szeretetben a minta, ő tanítja meg érezni és érzelmeket közvetíteni gyermekét. Ha a nagyszülők kirándulósak, múzeumlátogatók, zenei téren érdeklődők, akkor ők fogják ezeket megtanítani gyermekünknek. Hol szokott elmenni ez a „gyereknevelés projekt”? Ott, hogy mindent az egyik szülő szeretne megadni a gyermeknek. Mindent az egyik. Ha az egyik többet tesz bele, mint a másik, akkor feszültség lesz: mindenkinek rossz. A sokat beletevő lemerül és kiborul, a másik pedig kirekesztve érzi magát és máshol kezd töltődni. Kapcsolatok, ivás, társaságkeresés következik. Aki túl sokat tesz bele, az előbb megerősödik és bántja a másikat, majd teljesen lemerül és szobanövény lesz: depressziós. Senki nem mondta, hogy egyedül kell gyermeket vállalnunk. Senki nem mondta, hogy az egy „Barbie baba” lesz, aki csak arra vágyik, hogy öltöztessék és senki nem mondta, hogy 3 éves korától trenírozni kell őt, hogy zseni legyen. Ilyen és ehhez hasonló dolgokat szeretnénk gyermekeinktől úgy, hogy sem a párunkkal, sem gyermekünkkel nem osszuk meg ezt, mert nekünk természetes ez. A beszélgetés lényege, hogy rájöjjünk, hogy ami nekünk természetes, az a másik fejében talán meg sem fordul. Ha rájövünk erre, akkor beszéljünk róla. Minél többet beszélünk egymással, annál inkább ismerjük meg egymást és rájövünk, hogy van-e közös metszet közöttünk vagy nincs. Sokszor mire rájövünk, már megszületnek gyermekeink. Ha megszülettek a gyermekek, akkor elsődlegesen ők a fontosak: ők, akikért mindent meg kell tennünk, hogy okosabbak, szebbek, egészségesebbek legyenek, mint mi. Minden egyes tanításuk közben rá fogtok látni gyermekeitek hibáin keresztül vagy önmagatokra, vagy a párotokra, hiszen ők belőletek vannak. Ha magatok hibáit látjátok bennük, akkor magatokat kell megváltoztatni. Ha a párotokét, akkor meg kell beszélni vele, hogy azért, hogy a gyerekeknek könnyebb legyen és ne menjen tovább a minta, hajlandó-e változtatni magán. Beszélgetni, beszélgetni és beszélgetni kell. Ha megsértődik a párod, akkor gyermeki módon viselkedik. Hagyd, hogy megnyugodjon és utána kezd el újra a beszélgetést. Ha fáradt, ha éhes, ha boldogtalan, akkor ne hozz fel mindent megoldó beszélgetéseket, mert eleve halálra van ítélve.

A társadalom legnagyobb problémája, hogy nem tudunk beszélgetni. A beszélgetés alapja, hogy figyeljünk egymásra. Már ez sem megy. Ennek az alapja, hogy elfogyott az energiánk. Megint erről írok legközelebb.