Minden gyermek valamely séma alapján indul el. Kellenek az alapok. Ez az, amikor anyura és apura is hasonlítunk valamiben. Hogy lesz ebből individuum? Úgy, hogy továbbfejlődünk. Másokká válunk. Másnak lenni, mint a szüleink, nem szentségtörés. Jézus sem azt mondta, hogy legyünk ugyanolyanok, mint ők. Kövessük Őt, és menjünk tovább. Menjünk előre, és vegyünk mástól is mintát, az atyától, aki több nála, és aki által mi is többek lehetünk.

Nem születnek individuumok. Azokat úgy alakítjuk. Senki sem személyiség, amikor megszületik. Mi változtatjuk azzá az embereket. A személyes hatásainkkal és a személyes varázsunkkal. A személyes varázs az nem egy spirituális maszlag, egyszerűen vonzó, példaértékű személyiséget jelent.

Hogyan tudunk személyiséggé változni? Úgy, hogy magunkba gyűjtünk minden hatást. Úgy, hogy megtanulunk mindent, amit lehet, és kitaláljuk ebből, hogy milyenné szeretnénk válni. Ez is egy maszk lesz, mint ahogy mindannyian hordunk maszkot, hiszen a lelkünk alkalmazkodik ahhoz a világhoz, ahová születik bennünk. Maszkunkat mindaddig meg kell őriznünk, ameddig együtt nem döntünk úgy, hogy új színdarabot szeretnénk játszani. Ha új színdarabot játszunk, akkor újra kell osztani a szerepeket. Nem lehet mindenki főszereplő, és nem lehet mindenki más darab része. Együtt kell játszanunk! Ha én még a régi darabot szeretném játszani, ti pedig már az újat, akkor meg kell egyeznünk, hogy kinek a darabját játsszuk. A tudatváltást felfoghatjuk úgy is, hogy új színdarabot tanulunk, amelyet már néhányan megtanultak és játsszák, néhányan még együtt játsszák a régivel, és néhányan még hozzá sem kezdtek a szereptanuláshoz. Lehet, hogy nem is akarják megtanulni, mert annyira élvezik, vagy megszokták a régit. Az a jó vagy rossz hírem, hogy már nem lehet jegyet kapni a régire. Nem érdekel senkit. Olyan darabot szeretnénk játszani, amelyben az új szerepeket főleg fiatalok játsszák, és mellékszerepeket vállaltunk tanításunkkal benne mi is. A mi tanításunk már csak abból áll, hogy hogyan vezessük őket be abba az újba, amelynek a régi az alapja.

Sok író küzd ezzel a gondolattal, hogy hogyan tegye érdekessé azt a könyvet vagy filmet, amit egy szereplőgárda játszik évek vagy évtizedek óta. Mindig a fiatalítás a lényeg. Hozzunk be új szereplőket, új szabályokat, új életteret és máris folytathatjuk a regényt vagy a sorozatot!

Az emberek ugyanígy működnek. Hozzunk be újabb szituációkat, tanulnivalókat, és kezdjük elölről a játékot! Játszani jöttünk, nem meghalni, vagy megölni egymást. Igen, vannak olyan szerepek, amelyek jobbak, mint a másik, de mindenkinek mindent el kell játszania, hogy teljes képet kapjunk az egészről. Amikor az ember individuum lesz, megérik a vezetésre. Az még nem individuum, amikor úgy vezetünk, hogy valaki megmondja, hogy hogyan is kell vezetnünk. Felnőtté kell válnunk! Felnőttként pedig egyéniségek leszünk. Kinek áll érdekében, hogy felnőjünk? Senkinek, mert akkor nem lehet vezetni minket. Jó hírem van. Azok az emberek, akik felnőttként élnek, nem fontos számukra hogy vezessenek, csak tudják, hogy vezetők. Nem kell játszani, hogy a főnököd vagyok, csak úgy hallgatsz rám. Nem kell játszani, hogy mindennél többet tudok, mert el tudod dönteni, hogy akarsz-e tanulni tőlem, vagy sem. Nincs hatalom, amely elnyomhat, kivéve, ha nem nőttél föl. A felnőtté válás ismérve pedig a személyiség kialakulása, amely vezetővé tesz.

Vezetőnek lenni jó, ha megvan hozzá a tudásod. Vezetőnek lenni rossz, ha nincs meg hozzá a tudásod. Azok a vezetők, akik tudnak vezetni, nem hatalmaskodnak. Nem élnek vissza tudásukkal. Azok viszont, akik nem tudnak eleget, sajnos hatalmat akarnak gyakorolni, mert csak úgy érik el, hogy figyeljenek rájuk. A hatalmat automatikusan megéljük tanulásunk során. A gyerekek közül is kikerül az a gyermek, aki okosabb, vagy ennek ellentéte, aki leleményesebb. Mindkettő vezet. Az egyik előre, amerre ő is tart, a másik hátra, hogy nehogy észrevegyék hiányosságait. Az emberek szeretnek szenvedni. Azokat egy olyan vezető fogja vezetni, aki gyenge. Minél gyengébb egy vezető, annál nagyobb a hangja, annál jobban kiabál, zsarnokoskodik, mert másképp nem figyelnek rá. A jó vezető csöndes, határozott, és megy előre. Nem azért mész utána, mert azt mondta, hogy jönni kell, hanem azért mert olyat tesz, ami példa számodra. Az igazi vezető nem akarja, hogy mindig körülvegyék őt, és agyon dicsérjék. Az igazi vezetőnek már nem a dicséret kell, mert már felnőtt. Azt kéri, hogy akik szintén felnőttek, és képesek előrehaladni, azok vezessék mindig a mögöttük jövőket. Nem kell főnököt keresni! A főnök megszületik.

Két főnök van, ahogy elmondtam. Az egyik csak példát mutat élete munkásságával, hitével stb. A másik pedig kiabál, hőzöng és bánt. Te döntsd el, kihez csatlakozol! Az igazi vezetőnek nem kell tábor, a hamis vezetőnek nagyon nagy udvartartása kell hogy legyen.

Ha valaki eléri az individuum szintet, akkor már vallási vezetőre sem lesz szüksége, sőt ország irányító miniszterekre vagy királyokra sem, de azt észre fogjuk venni, ha ilyen vezető jár közöttünk.

Egyelőre szükségünk van vezetőkre. Hogy melyikre, azt te döntsd el. Van mindegyikből szép számmal. Azért van annyi vezetőnk, mert sokan vagyunk, akiket még vezetni kell. Az nem elég, ha valamire rálátunk, és azt képzeljük, hogy mindent tudunk. Mindentudásunkat az határozza meg, hogy hányan kérik tőlünk tudásunkat. Hány ember kér fel minket saját vezetőjének. Sokan vagyunk, akik vezetünk, de mind a hozzánk tartozókat kell hogy vezessük. Először csak egy-két embert, majd egyre többet. Ha többet vezetünk, nagyobb lesz a felelősségünk. Tanulj meg bánni a felelősséggel, és élvezd! Ne félj tőle! A felelősség segít a felnőtté válásban. Nőj fel, és élvezd az életed! Legközelebb az élvezetekről és annak „bűnösségéről” vagy nem bűnösségéről írok.