Aki kicsit tud, az nagyon okosnak képzeli magát: az az ember mindenáron meg akar majd győzni tudásáról. Akinek sok tudása van, az nem akar mindenáron meggyőzni az ő tudásairól, hiszen tudja, hogy a világunk rengeteg aspektusból nézhető, de valóban nem muszáj minden aspektust megismerni. Ezek csak lehetőségek, amelyek szebbé, izgalmasabbá teszik az életünket. Minél több tudással szembesülünk, annál szerényebben próbáljuk megmutatni saját tudásunkat, hiszen ha bármit is elkezdtél megtanulni, akkor rájössz, hogy minden tudásban rengeteg tanulási lehetőség rejlik. A tudásnak ugyanúgy, ahogy az életnek, haladnia kell. Azok az emberek, akik egy ideig tanultak, majd megálltak a tanulással, törvénykezővé válnak. „Majd én tudom”. Nekem ne mondja meg senki, hiszen én is jártam egyetemre és én is tanultam azt, amiről beszélünk. Mikor? Ezek fontos kérdések. A tudás ma aktuális az egyetemen, holnap már nem. Aki nem tanulja meg, hogy az egyetem lényege, hogy ne állj meg a tanulással soha, az felsőbbrendűnek fogja érezni magát attól, hogy ő már diplomás és megtanulta azt, amit lehet. Le lehet élni egy életet úgy is, hogy az általános iskolát sem végeztük el. Le lehet élni úgy is, hogy középen megállunk és szakmát vagy gimnáziumot végeztünk. Le lehet élni úgy hogy kisajtoltunk magunkból egy főiskolát vagy egyetemet és úgy is le lehet élni, hogy megértettük, mire is jó a tanulás. A tanulás nem csak az iskolákhoz kapcsolódik. Én most csak azt szemléltettem, hogy hol vannak kilépési pontok és hol lehet megállni. Természetesen hiszek abban, hogy aki nem fejezte be az iskolában a tanulmányait, tanulhat az „élet iskolájában” is. Sokkal nehezebb, mégis kevesebb tisztelettel jár. Sajnálom. Azért nehezebb, mert aki befejezi a tanulást, a felnőtt státuszba került. Aki felnőtt státuszban van, annak dolgoznia kell, tehát el kell tartania magát. Minél inkább kerül felnőtt státuszba valaki, annál fontosabb, hogy hol lép be a társadalomba: alacsony, közepes vagy magas tudással. Ez a belépési pont az első megítélésünk. Könnyebb onnan tovább haladnunk a tanulás útján, ha magas pozícióban léptünk be a társadalomba és nehezebb sokkal, ha alacsony társadalmi pozícióból kezdtünk: onnan kell tovább haladnunk. Értelemszerűen nehezebb akkor bármit is tanulni, ha nehéz fizikai vagy szellemi munka után nyitottnak kell maradnunk, ahelyett hogy aludnánk. Az határoz meg minket, hogy elfogadjuk-e társadalmi helyünket az eddig beletett tanulásunk által, világunkban vagy akarunk-e tovább haladni. Minél tovább akarunk haladni, annál több élet vár ránk. Hosszabbodik az élet, ha vannak céljaink, vannak lehetőségeink, vágyaink és rövidül az élet, ha csak azt éljük, amit először megtanultunk, mert unatkozunk egy idő után. Az, aki unatkozik, nem akar élni. Annak, akinek nincs kedve élni vagy a környezete, családja próbál kitalálni valamit, amitől érdemes élni vagy ő maga lázad föl az unalom ellen és elkezd változtatni. Az utóbbinak van lehetősége saját életét meghosszabbítani, míg az előzőnek arra van lehetősége, hogy abból az energiából, amit családjától kapott a lelkesítéssel, visszaadjon. Visszaadjon abból a tudásból, amit megélt. Visszaadjon abból az örömből, amitől végre jól érezte magát. Honnan volt ehhez energiája? Attól a családtagjától, aki bemotiválta az életre. Ha visszaadja öröm formájában, hit vagy bármilyen lehetőség formájában, akkor annak a családtagnak - aki őt motiválta - visszatér az energiája és saját magába fogadhatja ismét. Újra hosszabbodik az élete, míg azzal, ha adott valakinek belőle, rövidült. Amikor úgy adtok saját életenergiátokból, hogy hiába, mert akkor sem akar családtagotok élni, akkor sajnos a gyöngyöket a disznók elé szórtátok. Ha viszont ezt teszitek, rövidül az életetek és a családtagotok élete sem lesz hosszabb. Ez pazarlás. Pusztán azért, mert társadalmunk azt követeli meg, hogy tegyél meg mindent szüleidért, rokonaidért, akkor is, ha ők már nem akarnak élni, nincs értelme. El kell fogadni az ő döntésüket és attól a mi életünket nem kell feladni vagy megállítani, mert mi nem a szüleink iránt tartozunk felelősséggel, hanem önmagunkért, és ha van, gyermekünkért. Aki éli az életét, szó szerint ÉLI, az mintát mutat gyermekének, hogy ő is úgy szeretné élni azt. Minél jobb a minta, annál inkább haladunk rajta szívesen. Minél rosszabb a minta, annál mérgesebbek vagyunk szüleinkre, hogy nem azt élték, amit szerettünk volna. Jó hírem van. Arról az útról, te lejöhetsz. Felnőttként dönthetsz úgy, hogy más úton szeretnél járni. Minél inkább szeretnél más úton járni, annál nyitottabbá kell válnod és találnod kell embereket, akik útja jobban tetszik. A genetikának két útja van. Az a bizonyos kettős hélix spirál: anyud és apud útját és az ő felmenői útját tárolja lehetőségként. Hogyha ez már nem elégít ki, akkor találj egy párt, akinek a genetikájában kettős hélix spiráljában több lehetőséged nyílik a tanulásra. Hogy történik ez? Megismersz valakit, aki vonzó. Azért lesz vonzó, mert valamiben jobb nálad. Ettől még az ő genetikája az övé, a te genetikád a tied. Tanulsz tőle és jó esetben ő is tanul tőled. Egyre közelebb kerültök egymáshoz és egyre inkább hasonlítotok egymásra. Ha születik egy gyermeketek, akkor ő kapcsol benneteket össze az ö kettős helix spiráljával, ami a DNS szál. A te és a párod spirálja kapcsolódik össze benne. Ettől kezdve átjárható számodra a párod genetikája gyermeked által. Még többet tudsz tanulni belőle és amit megtanultál, az nincs a genetikádban már hiányként. Ha nincs hiány egyikőtök genetikájában sem, akkor tökéletesítettétek a saját és egymás genetikáját. A tanulás véget ért. Lehet tovább tanulni mástól vagy lehet úgy leélni az életet, hogy összehangolt szép életet éltek. Ez már túl mutat azon, amit el tudtok képzelni, az pedig már „felségárulás” ha azt mondom, lehet tovább tanulni egy újabb pártól, ha szeretnétek. Az élet hosszabbodik addig, amíg van terved, célod. Ha már mindent megtanultál abból, ami érdekelt és boldog életet éltél, de nincs új öröm, akkor nem akarsz tovább élni. Tanulj meg logikusan gondolkozni és azokat a szabályokat, amik eddig örökérvényűek voltak, mint például házasság és egynejűség vagy akár szerzetesi élet, próbáld átalakítani, saját elfogadható világképedbe úgy, ahogy neked beilleszthető. A házasság addig áldás, amíg egymásnak segítünk, tanítjuk egymást. Ha nem megy és nem fogadjuk el egymás tudását, akkor leélhetjük együtt az egész életünket, de nem leszünk többek és nem kerülünk közelebb egymáshoz. Ha nem kerültünk közelebb egymáshoz, de leéltünk akár 60 évet együtt, nem ünnepelnek „fönt”. „Fönt” akkor ünnepelnek, ha több lettél. Legközelebb az építő jellegű házasságról és a „leépítő jellegű” házasságról és annak a nem szentségéről írok.