Sokan kezdtük meg a spirituális tanulmányainkat a materiális tanulmányainkkal egyidőben: tanultunk matematikát és érzelmeket, zongorázni és érinteni. Mindenkinek van egy bizonyos alapképzése a spirituális tanulmányokból is. Ma már annyira fontos a racionális tudás, hogy szinte értéktelenné vált a spiritualitás, pedig nemcsak testből állunk, hanem a lelkünk is emberi mívoltunk része. Ha nem helyeztünk sokáig hangsúlyt valamire, az kiabálni fog egy idő után fontosságáért. Jó hosszú idő óta a spirituális, érzelmi, érzékelésre épülő tudások háttérbe voltak szorítva. Ha túl sokáig nyomnak el valakit, akkor az mint egy vulkán fog kitőrni előbb utóbb. Ennek reneszánszát éljük most. Olyan dolgokat is tanulunk és tanulhatunk végre, amely nem minden területen bizonyított. Nem teljesen látható, érzékelhető, tehát nem racionális. Önmagában ezzel semmi probléma nem lenne, de miután nagyon sokáig szinte csak a materializmus volt az Isten, így csak lassan lehetne bevezetni a másik, érzelmi alapú tudást. Mi viszont hirtelen akartuk láttatni. Mindent is akartunk abból a tudásból, amely eddig rejtve volt előttünk. Az újszülöttnek sem tanítunk meg mindent, ami földi élete során fontos lesz neki, mert egyszerre nem tud befogadni mindent. Amikor egy olyan tudás érkezik számunkra, amely nagyon más, mint az eddig hallottak, akkor mindent egyszerre akarunk belőle. Ennek veszélyei vannak. Főleg az, hogy az agy nem tudja lekövetni azt a tempót, ahogy tanulni szeretnénk az új tudást, ezért nem tud mást tenni, csak kitörli azt, ami már kevésbé fontos és befogadja az újat. Ha huzamosabb időn keresztül csak egyféle dologgal foglalkozunk és nem adunk időt agyunk fejlődésének, akkor minden, amit régen tanultunk, az eltűnik. Ilyen az, amikor valaki „megtér” és már egy idő után semmi nem marad meg a régi tudásából, a régi akkori önmagából, mert mindent hirtelen akart. Ha hirtelen tanulunk, akkor az agy, csak rövidtávon tud tárolni. A hosszútávú memóriát memoriterekkel tudjuk fejleszteni. A memoritereket bármikor megtanulhatjuk: ezek lehetnek versek, szövegrészletek, bibliai idézetek, stb. Mindent meg tudunk tanulni, de ha nem tágítjuk a memóriánkat, akkor könnyen el fog menni az információ. Sőt, ha az agy egy bizonyos mértékig tágult 20-30 éves korunkig, akkor csak azt a területet fogjuk tudni használni egész életünkben és ha azt sem töltjük tele tudással, akkor abból is kopni fog az agy. Elhalások jönnek létre benne, ami demencia-szerű tünetekkel jár. A feladat először az agyunk tágítása. Azt követően pedig az agyunk fenntartása vagy újabb információkra való felkészítése, tágítása. Ha nem tágítjuk memoriterekkel az agyunkat, akkor egy idő után nem fér el benne több, új információ. Ilyenkor szoktak megmerevedni az emberek és törvénykezővé válni, hiszen ők már megtanultak mindent, amit lehetett, tehát nekik szerintük már nem mondhatnak újat. Új mindig születik: ugyanúgy, mint a gyermekek. Mindig lesz új, tehát mindig jön újabb tudás is, hiszen minden leszületendő lélek hozzá tesz ahhoz, ami itt van. Gyönyörűen épül fel a világunk. Hozunk egy tudást, majd megéljük ennek újdonságát, megtanítjuk belőle azt, ami hozzátehető a meglévőhöz és élvezzük. Egy idő után mások is hoznak egy új tudást és mások is hozzá szeretnék tenni a már meglévőhöz. Ha nem tudunk változtatni a meglévő hitrendszerünkön, tudásunkon, akkor nem tudjuk befogadni az újat. Ha a leszülető generáció nem kap teret a tudásának bemutatására, akkor harcol érte. Ha a régi generáció nem engedi be az újat, akkor mindketten harcolnak a saját tudásukért, ami nem építi a társadalmunkat, hanem rombolja.

A párkapcsolat a tanulási mintánk. Két különböző háttérből származó ember összeköti az életét: ha merev valaki, akkor semmit nem fog befogadni a másik hozott tudásából. Ha merev valaki, és rugalmatlan, akkor harcol. Ha harcol, akkor bántják egymást, ha viszont nyitottan állnak egymás új tudásához, akkor egyre többek lesznek, okosabbak, bölcsebbek, boldogabbak. Az az ember, akinek nincs párja, nem tanul meg összekapcsolódni más tudásával: ezért kell a mi világunkban megtalálni a másik felünket, hogy teljessé vagy a világunkhoz képest teljesebbé váljunk.

Agyunkat nem lehet becsapni. Aki tanulni akar, az újabb információkat fog hallani. Ha tényleg tanulni akartok, akkor mélyítsétek el a tudást és építsétek be azt az eddig tanultak közé, mert akkor többek lesztek. Ha hirtelen akartok tanulni, akkor agyunk elengedi a régi elfogadott tudást és egyszerűen felülírja azt. Ilyenkor az emberek már sajnálják is azt, hogy annyi időt „fecséreltek” a most már számukra nem fontos tudásra: okosabbak lettünk ettől? Nem. Több lett a szürkeállományunk? Nem . Ugyanazt a mennyiségű agyunkat felülírtuk csupán. Legközelebb, ha egy újabb tudást hallunk ilyenkor, akkor megint felülírjuk a régit? Ettől nem leszünk okosabbak. Ettől csak különböző dolgokat fogunk papolni egy ideig: ez a megfelelés. Meg akarunk felelni annak, amit hallunk, annak, akitől halljuk, de minket ez nem épít, hiszen nem lesz több a tudásunk, csak más jellegű, más irányú.

Amikor tanulunk, akkor rendkívül fontos a tanulmányainkat integrálni a meglévő tudásunkhoz. Ilyenkor az agy fejlődik, nő. Ha az agyat teletöltjük tudással, akkor okosak, okosabbak lettünk. Ha nem elég számunkra a tudás, amelyben elmélyedtünk már és szeretnénk többet, akkor soha se engedjük el a régit, csak tegyünk hozzá az újból. A régi tudás, a régi világban való lehetőségünk. Az új tudás pedig az újabb világban, amit a fiatalok építenek, abban való útlevelünk. Nem lehet az egyik nélkül belépni a másikba, ezért tanítják a szülők a gyermekeiket arra, amiben ők felnőttek és ezért fogják a felnőtt gyermekeink egy idő után számunkra megtanítani azt, hogy hogyan változtatták az ő világukat számunkra is élhetővé, boldogabbá. Aki ebbe be tud kapcsolódni, az hosszan fogja élvezni az életet, de aki megmerevedik, törvénykezik, hogy semmi újat nem hajlandó elfogadni, akkor nem fogja jól érezni magát a megváltozott világban. Így rövidebb, morgósabb élet vár rá. Legközelebb a miértekről írok, hogy hogyan tudjuk megérteni, hogy miért kell összehangolódnunk és átadni a stafétát az utánunk jövőknek.