Sajnos a nagykorúság még messze nem jeleníti azt, hogy felnőtt valaki. A kor, egyáltalán nem jelenti azt, hogy felnőtt valaki. Sőt, a testi felépítettség sem jelenti azt, hogy felnőtt valaki. Mi jelent hát felnőttséget? A tudás. A tudás, amelyet megélsz.
Néha fiatal gyermekek élnek felnőttként, mert nekik kell gondoskodniuk gyermeki tudatban leragadt „felnőtt szüleikről”. Ezek a gyermekek soha sem voltak gyermekek. Annak viszont aki soha sem volt felnőtt, nehezebb, mint annak, aki soha sem volt gyermek.
A társadalom elvárja tőlünk, hogy bizonyos kor után, felnőttek legyünk. Senki nem gondol arra, hogy attól, hogy elértem 18, 20, vagy akár 21 éves koromat, még nem biztos, hogy felnőttem. Az élet ettől jóval összetettebb. Van amikor azt tudjuk mondani, hogy ebben és ebben felnőttem, de bizonyos dolgokban még nem. Ez a realitás. Mi viszont korhoz kapcsolt felnőtté válást élünk meg. Ez azt jelenti, hogy bizonyos kor elérése után, máshogy bánunk gyermekünkkel, mert „papíron” felnőtt. Viszont a gyerek nem biztos, hogy ezt megéli. Lehet, hogy ő tényleg „csak papíron” nőtt fel. Ha nem nőtt fel ténylegesen, akkor minden ami kihívás lehet számára, teher lesz. Teher, ami félelmetes. Ez jelzi, ha valaki egy adott területen nem nőtt fel. Hogy a feladat, nem kihívás számára, hanem teher. Felnőtteket, azaz életképes felnőtteket szeretnénk nevelni. Feladatunk az, hogy felmérjük, hol tart a társadalom, felnőtté válásában. Nem túl elől, azt azért megsúgom. Nem a bajt kell ebből megérteni, hanem azt, hogy tennünk kell ellene. Ha teszünk ellene, akkor ott kezdjük, hogy magunkat növesszük előbb fel. De hiszen mi már elmúltunk, 40, 50, 60, sőt akár 70, 80, 90, akár 100 évesek is. Sajnos ez automatikusan nem jelent felnőtté válást.
Ha én megértem hogy miben van hiányom, hol van elakadásom, akkor azzal kell foglalkoznom, magamért, gyermekeimért, társadalmamért, és a körülöttem lévő világért. A felnőtté válás,  ez. Felelősség. Van e valaki aki ebben a társadalomban vállalja hibáiért a felelősséget? Nincs. Akkor még nem érett a társadalom arra, hogy vezessen. Az a társadalom tud vezetni, ami hibáiért felvállalja a felelősséget. Valamikor Amerika ez volt. Vállalta felelősségét elkövetett hibáiért. Most már nem annyira. Minél többen vállaljuk felelősségét annak, hogy hibázunk, annál inkább leszünk képesek vezetni. Mindig abból tanulunk, ha hibázunk.
Egy kérdés. Mit tanul a diák abból, ha azt mondjuk, hogy történelmünk során mindig igazat cselekedtünk, jó királyok irányítottak minket, és igazságosan vezettek, ha ez nem igaz. Mit tanul ebből a diák? Vagy akár mit tanulunk ebből mi felnőttek? Azt, hogy minden hazugság. Azt, hogy mindegy mit csinálunk, teszünk, akarunk, úgy is igazságtalanság lesz a vége. Ekkor feladja az ember. Miért küzdjön, hiszen semmi sem történik. Az „igazság mindig győz”, szlogenné válik csak, ami hazugság számunkra. Miért? Mert nem vállaljuk fel a felelősségét annak, hogy amit tanítunk, amiben hiszünk, nem igaz. Miért kell a diáknak eltorzított hazugságokat tanulni? Miért kell ezekből vizsgáznia? Mi az oka, hogy még mindig ugyanazt hazudjuk? Félelmünk. A félelem nem más, mint valamely tudás fele, azaz hiánya. A félelem mindig azt mutatja meg számunkra, hogy ott még van mit tanulnunk. Ott még van tudás, amit nem tártunk föl. Viszont ha ezeket feltárjuk, borul a régi elképzelés. Na és? Mi a baj ezzel? Az, hogy valami új születik. Az hogy azt az újat, nem ugyanazok fogják vezetni. Az, hogy az újtól fél a régi. Ennek már rég nem a harcról kéne szólni. A fejlődésről, a haladásról, de mi leragadtunk ott, hogy vezetünk. Vezetünk, amit élvezünk. Ha élvezzük poziciónkat, ragaszkodunk is hozzá.
Ha a föld még mindig lapos volna, akkor pont ott tartanánk hitrendszerben, mint akkor. Középkor volna, ami már elavult, nem jó. De a mai diáknak, régóta középkor zajlik, hiszen nem ezt kéne élnünk már. Diákok ezrei vonulnak ki az utcára, hogy megértsétek, Baj van. Kiabálják csendben, hogy a föld nem gömbölyű, hanem gömbszerű.
Tanuljunk abból, ahogy a legutolsó tudatváltás zajlott. Miszerint a föld lapos, és lett helyette gömbölyű. Tanuljunk abból, hogy hány embernek kellet sérülnie, meghalnia azért, hogy egy új „igazságot” elfogadtassanak velünk. Ha nem akarjuk ugyanezt, akkor hagyjuk, hogy az új vezetők előre törjenek. Hogy az új eszmék kibontakozzanak. Ezek szükségképpen maguk alá temetik a régit. A régin viszont át kell menni ahhoz, hogy új jöjjön. A legnagyobb probléma az, hogy valaki még ott tart, hogy a „föld lapos”. Még abban hisz. Azért olyan nehéz keresztülvinni az újat. Azért, mert valakinek dupla tudatváltásra lenne szüksége.
 A tudatváltás messze nem annyira spirituális, mint gondolnátok. Az emberek már tul jutottak egy gondolkodáson, ami eddig segítette őket, de most már nem segít számukra. Mint az iskola. Ha elvégezted az elsőt, akár mennyire is jó volt, akár mennyire is szeretted a tanító nénit, jön a második. De ahhoz, hogy jöhessen a második, át kell menjél az elsőn. Tanulmányaid során lesznek olyan tudások amelyek ott hasznosak és kellenek, és lesznek olyan tudások, amelyek megakadályozzák továbbhaladásodat. Például. Ha azt tanulod meg, hogy az orvos társadalom a csúcs, akkor ahogy elvégzed az orvosi egyetemen, fölé emelkedsz mindenkinek. amennyiben fölötte vagy mindenkinek, nagyon nehezen fogadsz be mástól, hiszen te vagy a „tetején” a rendszernek. A fölött már nincs senki. Ha tudnád, hogy emberek folyamatosan fejlődnek, szétválaszthatnád azt, hogy valakinek van szüksége a te tudásodra, és valakinek nincs. Viszont ha van valaki akinek nincs szüksége a te tudásodra, akkor logikusan kikövetkeztetheted, hogy azért nincs szüksége rá, mert azt ő is tudja, vagy akár annál többet is tud. Ez a lényeg. Emberek attól, hogy elvégeznek egy egyetemet, nem lesznek mindennek tudói. Egyirányú képzettségük lesz. Ez arra jogosít hogy be kell fogadnia mástól azt, amiben a másik jobb. Egy orvos általában nem tud cipőt készíteni. Általában nem tud kenyeret sütni. A cipész általában nem tud gyógyszert felírni, nem érti a testében lezajló folyamatokat. A pék sem. De mindegyiknek amíg mindent nem tudnak, szüksége van a másikra. Ez a tudatosság. Megértem, hogyan működik minden együtt. Megértem, hogy együtt mindent tudunk, de külön- külön, „csak” rész információink vannak. Akkor még helyére kell tennünk magunkban azt, hogy az orvos sokat tud, de éhen halna a pék nélkül, és megfagyna télen a cipész nélkül. Nem értékelhetjük túl magunkat azért, mert többet tanultunk, mert társadalmilag elismertebbek vagyunk, mert volt olyan időszak történelmünkben amikor a pékek, és cipészek vezettek, és az orvosokat üldözték. Sarlatánnak, kuruzslónak kiáltották ki őket. Nem volt kézzelfogható a társadalom számára, hogy mit csinál az orvos. Akkor is átléptünk azon a tudaton, és most is át fogunk lépni. Tanuld meg, hogy a változás, valós változásokkal jár. A valós változás viszont újrarendezi a tudást minden szinten. Ne félj a változástól. Mindenkinek nyitott a lehetőség. Nyitott az orvosnak a péknek, a cipésznek és bárkinek. Az orvos ha továbbra is vezetni szeretne, tanuljon fejlődjön tovább, és kinyílik egy kapu, ami tovább enged téged. Ha a cipész, a pék szeretne vezetni, neki ugyanúgy nyitva van a lehetőség. Ugyanúgy vezethet valaki az új világban diploma és „tudás” nélkül, mert új tudásra lesz szükségünk. Minden ami volt, most jár le. Nem gömbölyű a föld, hanem gömbszerű, és ebbe még újabb felfedezések is jöhetnek, miszerint a földhöz tartozik a hold, ami része a földnek. Mint egy sziget. Vagy újabb felfedezések jöhetnek, miszerint vannak kihűlt bolygók, és vannak élők. Ezeket most kezdjük felfedezni. És újabb felfedezések jöhetnek, hogy mit jelent az élet, egy másik bolygón, amely eltér a földtől. Erről fogok legközelebb írni. Addig viszont gondolkodj ezen, hogy megfelelő nyitottsággal tudd elfogadni az újat. Nem a régit kell már értened, hanem az újat. Sok sikert hozzá.