Mi, akik elkezdtünk változni, mindig a békére vágyunk. A béke számunkra a megérkezés, valaminek a vége. Valami, ami kielégít minket, feltölt és boldoggá tesz. Vajon élhetjük-e a békét hosszan, feltétel nélkül? Nem. Miért nem? Mert a béke, illetve bármi, ami valamihez való megérkezés, megállít minket. A cél addig visz minket, amíg megérkezünk valahova. A megérkezés az öröm. Az öröm az még aktivitás és tevékenység, de a megnyugvás, a béke már áll. Az az energia kivisz minket innen. A föld aktív. A buddha állapot inaktív. A föld forgása, mozgása is tőlünk függ. Amilyen aktívak vagyunk mi rajta, benne, olyan a föld aktivitása is. Természetesen ebben benne van az is, hogy ha mi túlmozgásosak vagyunk vagy ártó, bántó módon aktivizáljuk magunkat, akkor a föld is erre reagál, rezonál. Vegyük észre a felelősségünket ebben. A buddhaállapot megnyugtat, megpihentet minket. Minden embernek szüksége van erre, főleg ha túlpörög. Főleg, ha túl sokat dolgozik. Mindannyian voltunk már pihenni. Tudjuk milyen megnyugodni, de vajon miért nem tudjuk azt a békés, nyugodt állapotot fenntartani hosszan? Azért, mert hatunk egymásra. Nem csak az oviban érvényes az a mondat, hogy vigyázz, kivel barátkozol, mert olyanná fogsz válni, hanem a felnőtt életben a mindennapokban is. Ha állandóan feszült, stresszes emberekkel veszed körül magad, olyanná fogsz válni. Ha állandóan panaszkodó, kibeszélő vagy szélsőséges gondolatokat megosztó emberekkel veszed körül magad, olyanná válsz: hatni fog rád. Az emberek hatnak egymásra, a felnőttek pedig hatnak a gyerekekre: a gyerekekre, akik nyitott könyvként élnek. Az ürességet, amit folyamatos növekedésük, sejtjeik újjászületése okoz, meg kell tölteni tartalommal. Mi pedig azzal a tartalommal tudjuk megtölteni őket, amink van, ami bennünk van: azzal, amilyenek vagyunk. A szeretettel, ha az van bennünk, a békével, a bölcsességgel, a haraggal, az indulattal, ha éppen az van bennünk. Aki elindult azon az úton, hogy hajlandó volt megismerni magát és rájött, hogy szeretne változni, tanulni akar: mindig azt, amiben meg akar változni. Mindannyiunkat elkezd vonzani a Buddha állapot, a teljes béke. Útközben rengeteget tanulunk magunkról, hogy milyen indulatok voltak, vannak bennünk és arról is, hogy hogyan lehet azt átalakítani, kigyomlálni és megváltoztatni.  Ott szoktuk elrontani, hogy csak a békét, a nyugalmat, a statikusságot vágyjuk. Amikor viszont elérünk a békéhez, megunjuk. Megunjuk és újabb célt akarunk kitűzni. Az újabb cél kimozdít minket a statikus állásból, ezért elindul egy energia, amitől aktívabbak és feszültebbek is leszünk. Teremteni csak aktívitásból tudunk: a béke a null pont. Buddha viszont már nem akart megváltoztatni semmit, csak elfogadni tudott, nem teremtett. Mindent - ami volt - boldogan, békésen elfogadott. Ezt az állapotot az állandóan nyüzsgő, folyton aktív teremtő ember kineveti. Aki viszont békés, az pedig az állandóan nyüzsgő, folyton aktív állapotot fogadja el nehezen. Itt indul az emberek közötti feszültség, harc. A harc mindig arról szól, hogy ki csinálja jobban. Mindenki egot hord, amikor azt gondolja, hogy ő van a jobb úton. Mindenki azt hiszi, hogy amit a másik csinál, az nem jó. Vajon miért nem látjuk, hogy az élet egy hosszú út, ahol útközben felcserélhetünk mindent, de a végén megéljük a teremtést, az aktivitást és a teljes békét is. Vannak emberek, akik életük elején békésebbek, ők később fognak neki az aktív teremtésnek és vannak olyan emberek, akik úgy kezdik, hogy mindent is egyből akarnak, ők pedig utána tudnak pihenni. Mindenki mást akar megteremteni: ha megértenénk ezt, akkor elfogadóbbak lennénk, de mi mindenkitől ugyanazt és ugyanabban a tempóban várjuk, ezért már az iskolában kialakítjuk a jó és rossz fogalmát. Aki nem egyből úgy működik, ahogy elvárjuk társadalmilag, azt kilöki a közeg: rossz tanuló bélyeget kap. Hányszor láttuk már, hogy aki gyerekként rossz tanuló volt, felnőttként mégis nagyot alakított. Hányszor láttuk, hogy akit tanárai lehúztak, elfogadhatatlannak minősítettek, óriási lendülettel valami csodálatosat alkotott. Miért zárjuk ki, hogy az emberek különböző utakon is járhatnak? Miért gondoljuk, hogy csak egyféleképpen lehet haladni? Azért, mert sokkal könnyebb a birka szellemben összetömörült gyermekeket, később pedig a felnőtteket terelni. Könnyebb annak a szülőnek, akinek a gyermekei egyformák: ugyanaz fogja érdekelni őket. Könnyebb, békésebb, de unalmasabb. Annak a szülőnek, akinek különbözőek gyermekei, sokkal több utat kell megmutatni számukra. Ezért szülőként többet kell a világból meglátnunk. Minél többet látunk a világból, annál több információnk lesz, ezért könnyebben jutunk el a bölcsességhez. Minden tudása nem lehet bennünk teljesen, de a minden tudásából minél többet élünk, annál bölcsebbek leszünk. Buddha viszont a nemcselekvésen keresztül jutott el a minden tudásához, amihez csak meditatív állapotban, önmagunkból való kilépett állapotban juthatunk el. A buddhaállapotban megéljük mindazt, amit szeretnénk. Meditatív módon végig éljük az ősrobbanást, a világunk megteremtését. Az emberi és állati kapcsolatokra ráláthatunk, mindent érzékelhetünk, de nem mozdulunk közben: olyan, mintha egy filmet néznénk kívülről, de mindent átélünk lélekben. A buddhaállapot nem aktív. A cselekedet viszont aktivál minket. Aktívan tudunk csak teremteni. Buddha nem teremt, mi pedig teremteni jöttünk. Teremteni azt, amit valamikor elrontottunk itt a földön. Kijavítani, felülírni, újragondolni. Ahhoz viszont aktívvá kell válni és az aktivitást a test engedi vagy nem engedi a számunkra. Erről írok legközelebb.