Az emberi tudat minél fejlettebb, annál több szemszögből lát. Az a tudat, amely fejletlen gyerek, az mindösszesen a saját szemszögéből tud érzékelni. Nekem jó vagy nekem rossz. Mi felnőttek meg kell, hogy tanítsuk gyermekeinket más szemszögből is látni, nagyobb nyitottsággal élni, mint ahogy gyermekként lehet: ez a nevelés. Segítség ebben a tudatos fejlődés. A tudatos fejlődés: tanulás. Csak akkor akarunk tudatosan fejlődni, ha látjuk, hogy nem vagyunk elég okosak, bölcsek, szépek, stb. Ahhoz, hogy fejlődjünk, tudnunk kell, hogy miből kell „kigyógyulnunk”, mit kell „megfejlődnünk”: erre szolgál a kritika. A kritikát, aki nem felnőtt, bántásnak éli meg. Aki viszont felnőtt, megköszöni. Hálásnak kell lennünk azért, hogy tanulhatunk. Meg kell köszönnünk azt, ha valaki megvilágítja a problémát. Természetesen a segítő szándékú kritika és az ítélet között óriási a különbség. Az ítélet az, amikor úgy mondjuk el a másik számára a meglátásunkat, hogy nem az a cél, hogy változtasson rajta, hanem az, hogy fájjon. Bántásnak szánjuk. Aki bánt, az megnyitja a lehetőségét annak, hogy őt is bántsák. Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy véletlenül sem kérik a tudásodat, hogy nem mondhatsz egy rossz szót sem gyermekeidre, ha rosszak vagy bántók, de azt mindenképpen jelenti, hogy azért, hogy bánts, akkor inkább fel se kelj, mert minden vissza fog jönni hozzád. Ez az ok és okozat törvénye.

Mi van akkor, ha mi segítő szándékkal adunk kritikát, de a másik azt bántón értelmezi? Vajon ez ítélkezésnek minősül? Nem. A segítő szándék is egy energia. A szó ereje mindig az energiától függ, amit mellé helyezünk. A segítő szándékkal elküldött szó nem minősül bántásnak, mégis sokszor úgy éli meg a másik, aki még nem akar felnőni és nem akar szembesülni olyan problémákkal, ami az ő változásához vezetne. Gyakorolj, tanulj. Nézd meg, hogy mely emberek hajlamosak elfogadni a kritikát és ez alapján adj segítséget. Aki nem tudja elfogadni, az még nem kész a változásra. Annak még fel kell nőni.

Óriási nehezítő tényező az, ha valakivel összekötötted az életedet és ő még nem nőtt fel és nem is akar, míg te már feljebb nőttél és szeretnél felnőtt lenni. Együtt csak úgy tudtok haladni, ha elkezded folyamatos „kritikával” megvilágítani azokat a problémákat a másikban, hogy elkezdjen változni. Mi van akkor, ha a másik egyáltalán nem akar változni? Vagy megállsz vele te is és így éled le az életed, vagy elengeded őt és felbontod a szövetséget. Rengeteg ítélettel kell ekkor szembenézned. A család, aki már azt hitte, hogy elkelt a gyerekük, „letudták”, megijednek. Megijednek azért, hogy esetleg felnőttként, inkább idősebbként visszakapják. Azok a szülők, akik nem nevelték föl gyermeküket, csak letudták, előfordul, hogy visszakapják őket. Amikor visszakapják 40 éves fiúkat, lányukat, akkor biztos, hogy nem boldogok vagy éppen attól lesznek boldogok, hogy segítőt nyertek meg.

Az ítélet mindig visszafelé visz minket. Ha megítélünk valakit, akkor azt mi negatív kifejezésnek gondoljuk. Megítélni azok tudnak bárkit is, akik tisztán látnak. A tisztánlátás ebben az esetben nem egy spirituális fogalom, de ahhoz vezet. Aki elkezdi meglátni az emberek milyenségét és elindul az érzékelésük, előbb utóbb azt az érzékszervüket is megnyitják, amit mi harmadik szemnek hívunk. Ilyenkor csak megerősítés érkezik az eddig látottakhoz. Megnyílik valami számunkra, amely hasonlít az intuícióhoz, vagy a „mintha hallottam volna valamit” érzékeléshez és ettől tisztábban, egyértelműbben látunk, érzékelünk.

Miért tartunk ott, hogy nem vagyunk hajlandóak szembesülni hiányosságainkkal? Miért nem akarunk tükörbe nézni, hogy szépek, okosak vagy buták és bántók voltunk-e ma? Miért nem képes az ember tovább haladni a fejlődésében? Azért, mert másokkal foglalkozunk. Annak a másnak a hibáival, az erényeivel, a szépségével, a bántásaival, stb. Ha nem tudunk magunkkal foglalkozni, csak a másik problémáival, akkor a mi életünkben nem történik változás. Sokan beleragadunk abba, hogy mások milyen bántók. Csak erről tudunk beszélni. Erre megy el minden energiánk, ezért magunkkal nem foglalkozunk. Akinek az energiái arra fordítódnak, hogy mást kritizál annak a másnak a távollétében, az a maga energiáit pocsékolja. Ugyanez történik akkor is, ha a másikon akarsz folyton segíteni jószándékkal. Szegény valaki, mindig olyan nehéz az élete. Senki sem segített neki soha. Ez is csak viszi az energiádat. Azért, mert nem a megoldását tanítod éppen a valakinek, csak beszélsz róla és sajnálod. Neki sem segítettél, sőt magadnak sem. Ezek az emberek, akik mindig segíteni akarnak, de sohasem teszik (mert ahhoz ő nekik is jobban kellene lenniük, sőt jól kellene érezniük magukat): őket hívjuk spirituális segítőknek. Ne bántódjatok meg. A spirituális segítség abszolút jó szándékot jelent, de ha a másik nem fogadja el a segítő energiákat, akkor tőled elmegy az, neked kevesebb lesz, annak, akinek szántad, egy dekával sem lesz több, ezért hiába érzed, hogy segítettél, valójában nem történt semmi. Hiába érzed utána, hogy hálátlan, igazán nincs miért hálásnak lennie. Ezért ilyenkor ítéletet mondunk, hogy milyen hálátlan vagy, milyen önző vagy, milyen bántó vagy, stb.

Amikor egy ember fejlődik, rá kell jönnie, hogy először egyénileg kell fejlődnie. Az egyéni fejlődésnek az az eredménye, ha segítséget kérnek tőled azért, mert te már előrébb vagy. Amikor te segítesz, nem biztos, hogy az a segítség, hogy magad mellé emeled a másikat és segítesz neki egy olyan munkahelyet találni, ahol ő is jó sok pénzt keres. Nem biztos, hogy az a segítség, hogy a te fejlődésed által, ami sok pénzt vagy akár gazdagságot is jelent, odaadod neki a vagyonod egy részét, mert ahhoz fel kell nőni, hogy tudjon bánni vele az ember. Nem segítünk így egymáson. Az viszont biztos, hogy ha nem tanítod családod, szeretteidet arra, hogy hogy lehet az úton haladva emelkedni, akkor bántani fognak, ha nem adsz nekik abból, ami a tiéd. Természetesnek fogják gondolni, hogy miután te jól élsz, nekik is jól kell élniük általad. Így jutottunk el a mai kor társadalmához, hogy olyan emberek vezetnek, akik jót akartak családjuknak, barátaiknak. Jót akartak a környezetüknek, de azok is, akik csak részesültek a jóban, már ők is jót akarnak a családjuknak, környezetüknek. Így ma már senki nem akar dolgozni, tanulni, fejlődni, csak kapni. Gyerekek lettünk ismét. A gyerek csak kapni szeretne, hogy abból a tudásból felnőjön. A gyerek viszont ha felnőttként belekényelmesedik a teljes kiszolgálásba, akkor már sohasem szeretné megélni a munkát. Sohasem szeretné megélni azt, hogy ő teremt. Ha nem tudunk teremteni, akkor az a világ, amelyet őseink teremtettek, létrehoztak, felelősen dédelgettek, eltűnik. A felnőtt férfi és a felnőtt nő tud teremteni. Töltéssel rendelkeznek. Köztük alakul ki szikrázás, energia születik abból. A felnőtt nő - aki anya - vagy a felnőtt férfi - aki apa - vagy a gyerek nem teremtenek. Az ő energiájuk semleges. Nem tudnak teremteni. Amikor az ember újra teremtő lesz, akkor férfiak és nők felnőttként fognak szaladgálni az utcán. A mi generációnk gyerek. Nem nőttünk fel vagy visszaminősítettük magunkat gyermekké. Nőjetek fel és legyetek nők vagy férfiak. Találjatok ki valamit, amiben jól éreznétek magatokat és azáltal teremtsetek újat. Mindig az új az, amely értéket teremt. Az új az érdekes, az izgalmas. Akkor tudsz teremteni, ha az energiáidat nem másokra pazarolod, hogy bántod őket vagy sajnálod őket, hanem magaddal és a családoddal, majd az országoddal és a világoddal foglalkozol. Aki tud adni, az kapni is fog érte. Aki csak ítélkezést, bántást tud adni, az ugyanezt fogja kapni. Mit kaphat vajon az, aki szeret és szeretetet tud és akar adni? Erről írok legközelebb.