A tudás fény. A fény a megvilágosodás. Ez egy út, amin mindannyian elindultunk, és mindannyian valahol útközben járunk rajta. Van, aki előrébb, és van, aki hátrébb jár még azon. Ezen az úton fogunk megvilágosodni, azaz érteni. Mindent érteni azt jelenti, hogy végigmentél az úton. A spiritualitás lényege az, hogyha már jártál rajta, akkor elhitted, hogy kész vagy. Ha kész vagy, akkor viszont soha nem kell újrajárnod. A spiritualitással az a probléma, hogy már elhittük, hogy végigjártuk az utat. Megvilágosodtunk. Ha megvilágosodtunk, akkor mindent értünk. Mindent. Bármit kérdezhetnek tőled, mindenre tudod a választ. Az viszont veszélyes. Félelmetes bizonyos emberek számára, mert hatalommal jár. A tudás hatalom. A hatalommal pedig lehet élni, és lehet visszaélni. Mindaddig, amíg nincs egy kézben a hatalom, azon kell dolgozni, hogy tanulhassunk másoktól. A hatalom szét lett szórva. Bennünk, mindannyiunkban. Részenként. Minden egyes részt meg kell értenünk ahhoz, hogy teljes értésünk legyen, azaz megvilágosodjunk. Meg kell értenünk, hogy a megvilágosodás érkezhet fentről, és érkezhet lentről is. Mindkét úton haladhatunk. A lenti az egymástól való tanulás útja. A fenti pedig a fenti fényekből, azaz az atyaistentől való tanulás útja. Egyik sem könnyebb vagy nehezebb a másiknál. Miért? Mert mindig úgy kezdődik, hogy ki vagyok én. Honnan indulok, tehát az önismerettel. Ugyanúgy kell haladni utána. Meg kell érteni, hogy miben van hiányom, és utána be kell töltenem azt! A hiányokat csak önismeret által tudom felmérni. Azzal az önismerettel, ami megmutatja hiányaimat. Vannak emberek, akiknek sok hiányosságuk van, és vannak, akiknek kevesebb. Néha könnyebb a sok hiánnyal elindulni a tudás felé, mert jobban feszít. A nagy tudással néha elhisszük, hogy mindent tudunk. Ha elhisszük, hogy már mindent tudunk, akkor már nem akarunk fejlődni. Nem akarunk tanulni. Honnan tudjuk, hogy már mindent tudunk? Onnan, hogy minden kérdésre tudjuk a választ. Már nem születik új kérdés. És ha nincs új kérdés, akkor már megéltünk és megtanultunk itt mindent; akkor lehet innen elmenni. Addig, amíg tanulhatunk itt, addig még nem jártuk ki ezt az osztályt.

Az iskola rendszere rossz. Azt mondják, hogy hármassal, kettessel is továbbengednek. Nem szabadna, mert nem tanultunk meg mindent! Azt kellene csak továbbengedni, aki valóban abszolválta az első, második vagy akár harmadik osztályt. Félúton nem engednék tovább senkit. Akkor viszont valóban néha nagyon különböző korú, de azonos tudású gyerekek alkotnák az osztályt. Nem baj. Ez motiváció annak, akinek fejlődnie kell. Ha továbbengedjük gyermekeinket fél tudással, akkor elhiszik, hogy már kijárták az negyediket, és őket ne oktassa ki egy negyedikes. Ha viszont te kettessel jártad ki a negyediket, akkor az a negyedikes, aki ötössel végez– azon a területen –többet tud nálad. Ezt kell megértenünk, és máris készek leszünk elfogadni tudásokat – ha jobb – fiatalabbaktól! Az nem baj. De a társadalmunkban ez nem így működik. Azok az emberek, akik ötössel végeztek, tanítanak. Segítenek azoknak, akik mögöttük jönnek. Azok, viszont akik épp hogy átmentek, azok nem tudnak még segíteni. Így a lent megállítja a fentet. A fentről jövő tudás ugyanúgy kommunikációra épül. Meg lehet tanulni onnan is mindent, de ahhoz be kell záródni, hogy csak magunkkal foglalkozzunk; míg a lenti tudásnál ki kell nyílni, hogy egymástól tanuljunk. Kevés olyan ember van köztünk, aki a fenti tudások által tud gyorsabban haladni. Több az alapunk általában lentről. Minél többet tanultál már, annál kevesebbel kell kiegészítened belőlünk. Ha viszont fölülről tanulsz, akkor biztos, hogy van egy pár éved „bezárva”, magányosan, amíg csak tanulsz. Nehezebb út, és szétválasztja a társadalmat. Ráadásul utána mit kezdesz egyedül azzal a tudással, amit megértettél? Semmit. Senki sem fogja tudni, hogy nálad van a minden tudása, hiszen elvonultál a társadalomtól. Nem tudják, hogy mi történt közben veled, tehát végig kell menned a másik úton is, hogy megértsék, és persze közben te is, hogy te mit tudsz, hol tartasz. És közben, ahogy rád látnak, meg kell értetned velük, hogy ők is képesek erre. Hogy ők is, azaz ti is képesek lesztek a megvilágosodásra. Mindenki, aki végigmegy egy körön, mindent megért belőle. És mindenki, aki végig tudja tanulni a kört, ugyanúgy megért mindent belőle. A haladás a lényeg. Ha egy körön haladunk, akkor elindulhatunk az egyik irányba, vagy elindulhatunk a másik irányba – ugyanazt fogjuk megélni. Fontos, hogy értsd: Nem fontosabb az a tudás, ami balról érkezik a körben, mint ami jobbról. Nem fontosabb a spirituális ember tudása, mint azé, aki folyton tanul másoktól. Ugyanoda jutunk, de képzeljétek el azt a tudást, amely mindkét oldalról érkezik. Annál gyorsabban, hogy egy körön két irányból haladsz, nem lehet tanulni! Igen ám, de ezt egyedül nem tudjuk megtenni. Ezért osztódott a lelkünk férfi, illetve női aspektusára. Ha összerakjuk a férfi és a női tudásokat, akkor újra megértjük a mindent.

Egy körön való haladásunkat csak az determinálja, hogy hányfelé osztottuk szét magunkat, és hány helyről kell összegyűjtenünk a teljes tudásunkat. Javítsuk ki, hogy szétszakadtunk! Javítsuk ki, hogy osztódáson mentünk keresztül! Keressük meg lélekrészeinket! Helyezzük egymásba tudásainkat, és menjünk tovább! Minden egyes tudással nagyobbak leszünk. Ha elértük tágulásunk maximumát harmadikban, akkor elkezdhetjük újabb további tágulásunkat negyedikben. A negyedik egy új bolygó. A bolygóknak, mint osztályoknak, követelményrendszerük van. Addig innen el nem megyünk, míg teljes tudásunk nem rögzül. Miért? Mert az lesz az alapja a következő bolygónak. Az lesz az alapja a következő osztálynak. Itt rontottuk el. Továbbengedtünk tanulmányaik által olyan diákokat, akiknek nincs megfelelő tudásuk. Nem érték el a maximumot, de miután régóta járják ugyanazt az osztályt, elhitték, hogy már mindent tudnak. Nem tudnak mindent, hisz nem tudnak minden kérdésre válaszolni. Ha igen, akkor levizsgáztak, és mehetnek tovább. Rossz a rendszer, és ez az oktatás „megengedősége” miatt van. Nem lehet továbbmenni tudáshiánnyal, mert később a munkahelyeken ugyanúgy – pusztán azért, mert már egy ideje ott dolgozunk – tovább szeretnénk menni. Nem azért, mert már mindent megtanultunk ott, hanem azért, mert már unjuk. Unalomból nem tudunk előrelépni. Nem szabad, mert ha előreléptél a munkahelyeden, akkor vezetővé váltál! Valakik függnek tőled. A te tudásodtól. És ha te nem tudsz, akkor ők nem tudnak kitől tanulni. El fogunk akadni megint. Meg kell születni a rendszernek, hogy az tanítson, aki már tud, az pedig visszamegy a pedagógia aljához: hogy akkor lépünk osztályt, ha már mindent, amit ott el kell sajátítani, elsajátítottunk!

Igen, ezzel változik az oktatás. Nem lesznek félkész diákok, és lehet majd haladni. Lehet, hogy nem lesznek egyidősek azok, akik egy osztályba járnak, de közel egy szinten lesznek tudásban. Ez egy lehetőség, ahogy haladhatunk; és van egy másik lehetőség, hogy mindenki egyedül megvilágosodik. Hogy nem kellenek oktatási intézmények, hanem mindenki elkezd kommunikálni magával, azaz a lelkével, és tanul. Ez egy ugyanolyan járható út. Végigcsináltam, de a társadalom nem kész még erre. Azt mondják, hogy magában beszél a gyerek. Megőrült. Hangokat hall. Biztos, hogy dilis. Miután nem tudsz erről semmit, ezért félsz. A félelem pedig csak jelzi, hogy fél információd, azaz kevés tudásod van erről. Azért félsz. Mindent, amit nem ismerünk, azt félelmetesnek tartunk. Tanuljunk ebből! Ne azt várjuk, hogy gyermekeink egyedül világosodjanak meg! Az egyedül állapotához, egyedüllét kell. Sokáig el lesznek zárva ők tőlünk. Nehéz út, ráadásul utána végig kell menniük mindenképpen a másik, azaz a földi úton is. Nyissuk ki egymás felé szívünket, és tanuljunk! Ha valaki olyan tanít minket, aki fiatalabb, akkor tegyük félre gőgünket, és tanuljunk, mert Ő ott például többet tudhat nálunk. Mi pedig tanítsuk arra őt, amiben mi tudunk többet! Ne tanítsunk többet, mint amennyit be tud fogadni egyszerre, de annyit mindig, amennyit kérdez! Ez a tanítás alapja, hogy kérdezzünk egymástól. Ha nem tudjuk, hogy kitől kérdezzünk, akkor elakad tudásunk további menete, és elhisszük, hogy már mindent tudunk. Oda sohasem fogunk eljutni, hogy mindent tudunk, mert a mindent – ebben a testünkbe – nem tudjuk bezárni. Lehetetlen emberként mindent tudnunk, hiszen sejtjeink száma determinál minket. Ha ezt megértjük, akkor mehetünk tovább. Újabb növekedéssel, újabb tudások kerülnek belénk. Újabb megfejtenivaló tudások. És ez mind bennünk zajlik. Az emberi testben, amelynek értése hihetetlen izgalmas, érdekes; kivéve ha elhisszük, hogy mindent értünk belőle. Akkor unalmas lesz.

Ne higgyük, hogy mindent értünk a testünkből, hiszen akkor a benne zajló folyamatok nem okoznának problémát! Nem okoznának értéshiányt, azaz betegséget. Ha megismerjük a testet, akkor elkezd megint nőni. Csodálatos ajándék érteni és nőni. Ide jutunk el ennek a tudatszintnek a végén, hogy további növekedések zajlanak le a fizikai testünkben. De először a jelenlegi test értésén keresztül fog ez megvalósulni. Erről írok legközelebb.