A test és a lélek kapcsolódik össze először bennünk. Előbb vannak érzelmeink, mint értelmünk. A szellem csak később nyiladozik, később kapcsolódik be. Mindennek van egy sorrendje, egy egyensúlya, ami a társadalmunknál jócskán felborult. Mindent irányítani akar a szellem, azaz az értelem. Ha a szellem irányít, akkor minden vér a testünk felső traktusában van, az agyban  (ez sok esetben agyi katasztrófákhoz vezet). Amikor minden vér az agyban van, akkor okosabb gondolataink vannak, okosabbak vagyunk: ha viszont mindig az agyban van a vér, akkor a többi szervünk kevesebbet kap, ezért sorvadnak. Ha egy izom nem kap elég vért, nincs elég keringése (mint amikor egy begipszelt területet pihentetünk), akkor bizony az izom közben sorvad. Ugyanígy, ha csak az izmaink kapnak vért, akkor a test többi területe lesz hiányban. A vezetés számunkra azt jelenti, hogy az agyammal megértem, hogy nekem kell kitalálni, hogy hogyan lesz egyensúly a testemben. Ehhez egy ideig az agyba kell áramoltatni a vért, majd amikor kitalálom a tervem, ahhoz már a testem többi részére is szükségem lesz. Pl.: kitalálom, hogy meg szeretnék hódítani valakit, ehhez először kiagyalom, hogy hogyan is hódítanék, majd a szívembe is kell áramoltatni vért, hiszen csak aggyal okosságot, bölcsességet tudok mutatni a másiknak és nem egy érző embert. Az érzelmeket a szívünkkel éljük meg. A szívünkbe is kell, hogy áramoltassunk ahhoz vért, hogy ne sorvadjon el. A szív ha sorvad, akkor ugyanúgy mint az izom, kisebb lesz: ha kisebb a szívünk, akkor kevesebb vért tud áramoltatni a testünkbe, amitől butábbak és érzelemszegényebbek és fizikálisan gyengébbek leszünk. A szívünkre, az érzelmeinkre nagyon nagy szükségünk van, de nem jobban, mint az agyunkra vagy a testünk egészére. Igazság szerint, amikor az értelem azaz az agy bekapcsolódik, akkor átveszi az irányítást a test és a lélek felett. Ilyenkor a szellem vezet, de ha a szellem már nem jól vezet, akkor ki veszi át az irányítást felette? Az Isten, azaz az isteni tudat. A szellem felett egy még nagyobb fény van és akkor kell bekapcsolódnia, amikor a szellem „túl lő a célon” és nem érti, hogy csak együtt tud működni a testtel és a lélekkel. Ilyenkor egy újabb „karmester”, egy újabb vezető jelenik meg a szent hármasságban, ami a szent „négyesség” lesz, azaz a test, lélek, szellem és Isten kapcsolódása: az ember fejlődése ez. Nem a „Kaporszakállú” jelenik meg, hanem egy magasabb tudat, egy magasabb tudás, amely első körben rendet rak a test, lélek és szellem között, mint egy jó vezető, aki a pozícióját felmutatva elkezdi vezetői szerepét. Az emberek mindig észreveszik, ha valakiben már megjelent az Isteni. Miután ez egy nagyobb fény, ez karizmát is jelent. Miután a karizma világít, így többen fognak feléd fordulni ilyenkor, amivel meg kell tanulni bánni. Amikor az Isteni megjelenik, először „csak” rendet kell tennie a másik három között, ami a test, lélek és szellem egyensúlyát jelenti. Az egyensúly egy rövid ideig tartó cél. Amikor egyensúlyban vagyunk, akkor állunk. Annak a nyugalmát, békéjét, lelassulását éljük. Ilyen az is, amikor a halál előtt megnyugszunk és elfogadjuk azt, ami jön: akkor már nem küzdünk, méltósággal elfogadjuk sorsunk. Igen ám, de az életünkben nem elfogadni kell azt, ami van, hanem meghaladni. Mindig haladni addig, amíg elérjük azt, amiben hosszabban szeretnénk megnyugodni, amiben hosszabban szeretnénk megállni vagy legalább lelassítani. A haladás az élet, az állás a halál. E kettő között dönthetünk úgy, hogy mi milyen tempóban élünk, tanulunk, fejlődünk vagy milyen tempóban haladunk a lelassulás, azaz a halál felé. Bárhogy dönthetünk, de azt érdemes tudni, hogy a lélek is és a szellem is, sőt az Isten is tanulni jön ide. Tanulni a testünkben, tanulni az érzelmeket, tanulni az aktuális tudásokat és tanulni az összetartást, a vezetést. Mindezeket egy testben tudja, tudják megtanulni a széthasadt részeink. A lélek a nagy mindenségből egy kicsiny fénygömb. A szellem ugyanabból a mindenségből egy nagyobb fénygömb és az Isten egy még nagyobb fénygömb, amely magában hordozza a nagyságát: azért az Isten a számunkra a felfoghatatlan csúcs. A csúcs mindig valamihez képest születik meg. Amikor felmászunk a Gellért hegyre, akkor látjuk, hogy van magasabb hegycsúcs is. Az Isten a mostani tudatunk csúcsa, de Jézus azt mondta: „Gyertek utánam, de én az Atyához megyek”. Mutatta, hogy mindennél van több. Ne akarjunk azonban egyből a csúcsra jutni. Hirtelen az Everest nem fog sikerülni, de szép fokozatosan igen. Először tanuljuk meg, hogy hol tartunk testként, érzelemként és értelemként. Ha ez a „játék” már kielégített minket és úgy érezzük, nem tudjuk tovább fejleszteni a testünket, az érzelmeinket vagy az értelmünket, akkor jöhet az Isteni tudat, amely a vezetése mind ezeknek. Aki az Isteni tudatban megjelenik, annak is előtte meg kell, meg kellett tanulnia a testét, a lelkét és a szellemét összehangolnia. Onnan tudod, hogy sikerült, hogy egyensúlyban vagy, hogy egészséges, boldog, megelégedett, okos és bölcs vagy. Ha a környezeted is ezt sugározza és nem érzed, hogy tudsz bármit is tanulni a tested jobbítása, az érzelmeid fejlesztése vagy akár a tudásaid fejlődése területén, akkor tovább fogsz lépni. Automatikusan megtörténik egy felemelkedés, ahol rálátsz arra, ami vagy, ami lettél. Ha ez elég számodra, akkor új távlatok jelennek meg a mások segítésével kapcsolatosan: Isten segít. Az Isten, az Isteni tudat fel akarja emelni magához a többieket, hogy legyen kivel „játszania”. Egyedül játszani nem jó, még az Isteni énednek sem. Aki eléri ezt a szintet: vagy magányosan él a tudásaival, hitével és érzelmeivel vagy segít másoknak is felismerni az elakadásaikat, a hiányosságaikat. Segít abban, hogy meglássuk magunkban a hibát, a hiányt, hogy ha szeretnénk, akkor változtassunk rajta. Aki az Isteniben van, az kimozdult az egyensúlyból. Aki az egyensúlyt keresi, az vagy megtanulja a test és lélek harmóniáját (itt van először egyensúlyban az ember) vagy megtanulja a test, lélek és szellem harmóniáját (itt lesz másodszor egyensúlyban az ember) vagy elindul a test, lélek, szellem és Isten tudatok harmonizálásában: az a harmadik egyensúlypont az emberi tudatban.

Ahogy ezt látjuk és megértjük, gondolkodjunk el azon, hogy van-e ettől több. Amikor ezt megértjük, akkor eltűnik a felsőbbrendűség-érzésünk. Eltűnik a felsőbbségtudatunk, hiszen mindennél van több. A több az nagyobb tanulást is jelent, nagyobb fejlődéssel is jár: olyan, mint az általános iskola kontra gimnázium vagy gimnázium kontra egyetem és így tovább. Ha belevágsz, tudd, hogy ez jóval több tanulással jár, de jóval több tudásod lesz végül. Izgalmas utazás, de tanulságos lehet, hiszen az Istennel, az Istenivel való kapcsolatodhoz meg kell, meg kellett élni a test, lélek és szellem egyensúlyát: ez az unalom. Erről írok legközelebb.