Szeretettel és tisztelettel megyünk bele egy kapcsolatba: ha ez nincs, akkor akár mi tart össze minket, az egy idő után kiüresedik. A szeretet és a tisztelet tudja egyben tartani kapcsolatainkat. Akkor tudunk együttműködni, ha felnézünk valakire. Aki valamiben több nálunk, arra fel tudunk nézni. Mi történik akkor, ha elérjük mi is azt a tudást, azt a szintet, ahol a másik tartott, amikor felnéztünk rá? Hálásak leszünk neki, hogy általa elértük azt, amit elértünk. Minden tudást valahonnan tanulunk. Egymástól tudunk a legkönnyebben tanulni, mert szeretjük és tiszteljük egymást. Akit nem tisztelünk, és nem szeretünk, attól nem is akarunk tanulni. Ha nem akarunk tanulni, akkor mi magunk záródunk be a másik ember előtt. Aki előtt bezáródunk, attól semmit sem tudunk befogadni. Mi magunk döntünk, hogy nyitottan figyelünk-e valakit és akarunk-e tanulni tőle vagy sem. Ezért az együttműködés szabályai a szeretet és a tisztelet. Amikor dolgozunk, akkor is legalább tisztelnünk kell főnökeinket, hogy el tudjunk fogadni tőlük valamit. Akkor tudunk tanulni tőlük, ha nyitottan állunk hozzájuk, de „sajnos” a nyitottság abban is segít, hogy rálássunk a másikra. Ha kiderül számunkra, hogy főnökünk nem tud annyit, mint mi, már nem is tudunk rá felnézni. Ha kiderül, hogy kevesebbet tud valamiben nálunk, akkor egyenesen mérgesek leszünk, hogy egy olyan ember vezetésére vagyunk bízva, aki kevesebb valamiben nálunk. Akkor nem hiszünk benne és nem fogjuk szeretni. Aki hinni akar egy ilyen emberben, annak meg kell erőszakolnia magát és azt csak úgy teheti meg, ha „játszik”: szerepet játszik, tehát alakoskodik. Társadalmunk ebben van most. Mindenki addig játszik szerepet, amíg helyére nem kerül mindenki. A vezetők a vezető helyre: értelem, tudás, hit, érzelem alapján, a vezetettek pedig szintén a saját maguk számára megfelelő helyre: akkor van rend. A rendet mindig egy káosz előzi meg. A káosz akkor indul el, amikor a tanulmányok, a hit, az elképzelések alapján eltolódik a rendszer. A tanítványok túlnőnek a mesteren és a tanítványok - akik mesterré váltak - el akarják foglalni jogos helyüket a társadalomban. Aki a tanítvány szerepét tovább éli, mint kellene, lázadni fog, mint egy bukott diák, de aki a tanítóknál okosabb lesz, az vezetővé kell hogy váljon. A vezetők, amikor elfoglalják helyüket, akkor elkezdődik az irányítás. Az irányítás akkor kezdődik, amikor a vezetők felkészültek és feléjük a felkészültségük által kialakult egy tisztelet. A tisztelet pedig elengedhetetlen, hiszen akit nem tisztelünk, attól nem fogadunk el semmit. A tiszteletnek pedig soha sem szabad magától jönnie. Magától nem, azt ki kell váltani. Az tud tiszteletet kiváltani, aki valamit letett az asztalra. Az együttműködés alapszabályai ezek: e nélkül sajnos nem megy egy párkapcsolatban, egy munkakapcsolatban vagy akár egy ország vezetésében sem. Hogyan tudjuk mégis kiváltani a tiszteletet vagy akár még a szeretetet is? Kemény munkával, ahol bizonyítunk.

Először hiszünk valakiben, akit később az elismerés miatt párunkká fogadunk. Először hiszünk tanárainkban, majd miután megismerjük őket: vagy tisztelet, szeretet alakul ki felé vagy elveszíti a bizalmunkat. Először hiszünk vezetőinkben, majd vagy tisztelettel fordulunk feléjük és támogatjuk előre mutató törekvéseiket vagy teljesen elveszítjük bizalmunkat bennünk. Aki csal, ott megszűnik a bizalom és nem lehet együttműködés. Aki csal, annak a megbocsájtásért, a bizalomért kétszer annyit kell tennie. Aki többször csal, ott többször kell a kiengesztelésért dolgoznia és van az a pont, amikor már nem tudunk megbocsájtani. Kutyából nem lesz szalonna. Mi is mindannyian akarjuk hinni, hogy jobbá fogunk válni. Akarjuk hinni, de a hit egy terv csupán. A hit önmagában nem áll meg. A hithez cselekedetek kellenek. A cselekedetekhez energia, erő és kitartás. Senki nem tud önmaga megváltozni, mert nem látjuk magunkat kívülről. Nem látjuk magunkat, ezért nem is gondoljuk, nem tudjuk, hogy változásra lenne szükségünk. Az együttműködésben tanuljuk meg önmagunkat megismerni és a kölcsönös szeretetért és akár a tiszteletért tanuljuk meg és akarjuk önmagunkat megváltoztatni. Akkor van gond, ha már nem fogadunk el senkitől kritikát. Nem akarjuk magunkat kiigazítani. Ez a vége az emberiségnek és ilyenkor már pszichés problémák jelentkeznek. A pszichés problémák tulajdonképpen a segítőink. Láthatóvá válunk mások számára, akik még segíthetnek nekünk. Segítőink lehetnek a családtagjaink, tanáraink, munkatársaink vagy az orvosaink. Mindenki segíthet a maga kompetenciájáig: ameddig az ő kezük elér. Ha időben felfedezzük, hogy valaki fölött nincs kontroll, akkor csak szülői segítségre van szükségünk. Ha már későn fedezzük fel, hogy nincs kontroll, akkor már csak a leszedálás segít, a „magunkba szállás”. Milyen szép a magyar nyelv, amely kifejezi, hogy mindig szálljunk magunkba, gondolkozzunk magunkon, mert nincs különben semmilyen kontroll az életünkben, ezért antiszociálissá válunk. Az emberek szeretnek társaságban lenni. Mindig tanulnak ott: humort, kommunikációt, barátkozást, békét, boldogságot, információkat, bármit. Ez a kapcsolatok, azaz az együttműködések lényege: adjunk és kapjunk. Legyünk többek egymástól. Egy jó vezetőtől csak kapunk és többek leszünk általa. Egy rossz vezetőtől pedig kiüresedettnek, hiányosnak, fáradtnak, gyengének fogjuk érezni magunkat. A gyengeséget pedig mindig elnyomják. Az erő szabaddá tesz minket, de nem azért kaptuk, hogy elnyomjunk vele másokat, hanem azért, hogy felemeljünk mindenkit magunkhoz. Együttműködni akkor tudunk, ha megértjük, hogy ki hol kell, hogy elhelyezkedjen a mátrixban vagy ha úgy jobban tetszik, a hierarchiában. A hierarchiában pedig akkor van rend, ha a vezetők vezetnek, a vezetettek pedig elfogadják a jó vezető útmutatásait. A jó vezetőről írok legközelebb, és hogy miért nem szabad elfogadni a rossz vezető útmutatásait.