Minden hit, amely előre mozdít minket, az jó hit és amely megállít vagy hátráltat minket, az rossz   hit. Mit jelent ez? Jó hit: pl. ha valaki abban hisz, hogy el tudja végezni az iskoláját. Jó hit, ha abban hiszünk, hogy föl fognak venni dolgozni minket. Jó hit, ha valaki olyanban hiszünk, akinek az élete minta és jó minta számunkra. Jó hit, ha olyan párunkban hiszünk, aki valamiben jobb nálunk és jó hit az is, amikor mindannyian együtt jók vagyunk és közös célt oldunk meg ebből a hitből. Rossz hit az, amikor átadjuk valaki számára az irányítást és vakon hiszünk benne. Rossz hit az, amikor önmagunkat elengedjük és nem abban hiszünk, hogy képesek vagyunk valamire, hanem abban, hogy megoldja valaki helyettünk azt, amit egyébként meg tudnánk oldani. Nem építő jellegű ez a hit. Rossz hit az, amikor félünk és ebből fakadóan próbálunk hinni párunkban vagy ismerőseinkben. Amikor félelmen keresztül próbálunk hinni, akkor alacsonyabb az energiaszintünk. Ilyenkor nem látunk magasról rá mindenkire. Ilyenkor csak olyan emberek jönnek elénk, akiknek szintén alacsony az energiaszintje. Akinek alacsony az energiaszintje, az vagy beteg vagy csaló vagy hiszékeny vagy valamely olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit nem pozitívan értelmezünk. A félelmeink lefelé húznak minket. Aki fél, az kiszolgáltatott lesz. Aki kiszolgáltatott, az nem tud jó döntéseket hozni. Aki kiszolgáltatott, annak nagyon kell vigyáznia, hogy kivel találkozik, mert mások fognak döntéséket hozni helyette. Van, akinek ezt is meg kell tanulnia, hogy ha nem tudunk magunk dönteni, akkor biztos, hogy egy erősebb embert kapunk magunk mellé, aki vagy megtanít dönteni vagy átveszi a döntés lehetőségét tőlünk. Erre vannak az egyházak. Általánosan fogok az egyházakról beszélni és nem pejoratív értelemben, hanem „felhasználói” szinten: azért, hogy értsük, hogy mire vannak az egyházak. Minden egyháznak van egy tudása. Azért „kapták”, hogy népszerűsítsék azt. Minden tudást tovább kell adni, ezért az egyházak ebből a szempontból jól járnak el. A hit problémája ott kezdődik, amikor az emberek belelovalják magukat és azt hiszik, hogy nem kell „végre” továbbtanulniuk. Nem kell keresniük tovább az utat és megállnak. Az egyházakhoz mindenkit elküldenék tanulni, de nem tovább, mint az iskolában az osztályainkban tesszük. Aki megtanulta az elsős tananyagot, az mehet tovább. Az iskoláink egy mintát mutatnak arról, hogy van még tudás, mehetsz tovább. Aki megáll, annak óhatatlanul végig kell gondolnia, hogy ha megállt, akkor lesznek olyanok, akik haladnak tovább. Akik haladnak tovább, azok többet fognak tudni nála, mint ahogy egy harmadikosnál egy ötödikes is többet tud.

Amikor valaki egy egyházhoz csatlakozik, akkor elárasztja őt a fény. A fény tudást jelent. Ugyanezt éli meg az elsős gyermek is. Boldog, hogy tanulhat, boldog, hogy több lehet, de ő már akkor tudja, hogy van több. Az egyházak pedig kivétel nélkül ott hibáznak, hogy azt állítják, hogy megtaláltuk a végét az útnak. Nincs több. Innentől kezdve a hit rossz. Persze, hogy tanulunk az egyházakban és persze, hogy el kell mennünk, de nem örökké tanulunk egy osztályban, mert ha azt az évre vonatkozó tudást megtanuljuk, akkor mehetünk tovább. Az egyházak itt hibáznak, hogy azt állítják, hogy utánuk nincs több. Mindenhol van tovább. Még Jézus is azt mondta, hogy én az Atyához megyek. Az Atya több nála. Mindennél van több, jobb. A házasságok is csak és kizárólag ezért sérülnek, mert az egyik akar haladni és talál valamit, amit a másik nem fogad el. A kapcsolatok is lehetnek tanító jellegűek, sőt ez az eredeti céljuk. Nem tanulunk akkor, ha nem latjuk a másik tudását és minket megállít azzal, hogy azt mondja, nincs több.

A hit addig kell, amíg megtaláljuk az újabb „osztályunkat”, amelyből tanulunk. Hinni abban, hogy el tudom végezni a jogot, addig kell, amíg bekerülök és utána már „csak” tanulnom kell. Nem hihetek abban, hogy sikerül a vizsgám, ha nem tanulok rá. Itt a hit addig volt építő jellegű, amíg bekerültem. Ha bekerültem, akkor azért kerültem be, mert a pontszámaim által felmérték, hogy képes vagyok elvégezni. Idáig építő jellegű volt a hitem. Innen viszont - ahogy írtam - már hinni abban nem kell, hogy képes vagyok rá. Innen már tanulnom kell. Bárki, aki bekerül, biztos, hogy el fogja tudni végezni. Különbség lehet köztünk, hogy valaki gyorsabban vagy lassabban tanul. Könnyebben vagy nehezebben ért meg valamit vagy kisebb vagy nagyobb az önbizalma. Ha nagyobb, akkor jobban bízik magában. Ha kisebb, akkor fejlesztenie kell az önbizalmát. Miért fontos ez? Azért, mert ha valaki bízik magában, akkor egy rossz vizsga után annyit mond, hogy legközelebb többet tanulok. Aki viszont nem bízik vagy hisz magában, az annyit mond egy rossz vizsga után, hogy nem vagyok képes elvégezni és feladja. A bizalom, az önbizalom ennyire fontos. A hit megállítja az önbizalmat. Higgy abban, hogy meg tudod csinálni. Ha csak hiszel és nem tanulsz, még nagyobb kudarcod lesz. Minél nagyobb a kudarcod, annál inkább veszíted el először az önbizalmadat, azután pedig már a hitedet is. Akiben nincs önbizalom vagy hit sem, az nem akar élni. Miért? Azért, mert nem ura az életének. Azért, mert nem ő irányít, hanem sodródik. Ilyenkor az emberek nagy többsége talál párként valakit, akiben lehet hinni. Ha én benned hiszek, akkor az neked az elején tetszeni fog, de egy idő után azt fogod érezi, hogy mindent tőled várok. Egy idő után terhes lesz számodra, hogy én lelkesen hiszek benned. Ha építő jellegű kapcsolatot szeretnél, akkor lásd meg, hogy miben jobb a másik és tanulj tőle. Legyél te is jó vagy jobb valamiben, hogy fel tudjatok nézni egymásra. Az az ember, aki valamiben jobb másoknál, valós önbizalommal rendelkezik. Akiben van önbizalom, annak abban már nem kell hinnie.

A kisgyermek sajátja a hit. A gyermek, aki látja szülei tudását és látja, hogy hihet bennük, mert mindent megoldanak. Ha a hit örökké tart, akkor a gyermek nem nő fel és nem tudja megtanulni ugyanazokat, amiket szülei már tudnak. Nem tudja megtanulni, mert abban hisz, hogy ők sokkal jobbak nála. Ha ebben akar hinni, akkor gyermeknek kell maradnia, mert ha felnő, akkor fölé emelkedik a tudása a szüleinek. Többet fog tudni náluk és utána eltűnik a hit, amely „csak” egy sorvezető. Addig kell hinni valamiben, amíg megtanultad és te is tudod. Utána értelmét veszti a hit.

Az egyházak szerepe a következő: meg kell tanulni tőlük azt, amit tudnak, majd tovább kell menni és újabb iskolákat, tudásokat kell keresni. Ugyanolyanok, mint bármelyik osztály, ha megtanultad, amit lehet ott, akkor utána unatkozni fogsz. Ha összebarátkozol emberekkel ott, attól még ne ragadj le. Tudtok ti az egyházon kívül is találkozni. Ugyanúgy, mint amikor gimnázium után te erre, barátod pedig másfelé megy tanulni: attól még találkozhattok. Ne zárd el magad az újabb és újabb tudásoktól. Az élet attól szép, hogy fejlődünk. Attól jó, hogy haladunk és aki halad, az élvezi az életet. Ezt kívánom nektek, hogy haladásotokkal húzzatok másokat magatokkal. Élvezzétek az életet és ha mi élvezzük az életünket, akkor ezt tudjuk gyermekeinknek is tanítani. A gyermekeink pedig attól fogják élvezni az életüket, hogy mi vezetjük őket ebben mindaddig, amíg ők többet, jobbat nem tudnak: akkor viszont felnőttek. Addig pedig, amíg nem tudnak többet nálunk, addig nem neveltük fel őket. Sok sikert a gyermekeink felneveléséhez és legközelebb arról írok, hogy mivel tudjuk legkönnyebben elrontani nevelésüket.