Ahhoz, hogy fejlődjünk, szükségünk van mérésre. Valamit meg kell mérnünk, hogy magunkhoz vagy másokhoz képest elég e. Ez a mérce sokféle lehet. Ennek a mércének azért kellett fennmaradnia, hogy képesek legyünk valamihez hasonlítani magunkat, tehát meg tudjuk ítélni, hogy haladtunk e, fejlődtünk e vagy állunk. Sok ember sajnos ezen a mércén mérve magához képest hátrafelé haladt. Akkor, amikor látjuk magunkat a mérce alapján, változtathatunk: ez a kötelező haladási irányunk. Haladni csak valami felé tudunk. A haladás lehet egy egyenes vonalú egyenletes mozgás és lehet összevissza is. Amikor összevissza haladunk, azt nehezen tudja környezetünk értelmezni: olyan, mintha mindenbe belekapnánk egy kicsit. Sokan így haladnak, de legalább haladnak. Azok, akik állnak, nagyon kritikusakká válnak. Azért válnak kritikussá, mert amikor megállunk, akkor tudjuk, hogy hol tartunk: ismerős a terep. Ismerjük azokat a gondolatokat, hitrendszereket, életfeladatokat, helyzeteket, körülményeket, amelyek akkor körülvesznek minket. Minden, ami ahhoz képest eltérő és más, az ismeretlen. Azok az emberek, akik bemerevednek, akik már lassúbbak és ezáltal idősebbek lesznek, már nem akarnak haladni, változtatni, mert ahhoz, hogy újat tanuljunk, újat hozzunk létre, erőre, hitre, lelkesedésre, változtatásra való hajlamra van szükségünk. Ahhoz, hogy változzunk, látnunk kell, hogy milyen irányban változhatunk. Az irányokat pedig az új emberek, a fiatalok vagy lelkesek hozzák el számunkra. Mindenki, aki lelkesedik, képes a változásra. Mindenki, aki megmerevedik, betokosodik, megáll, alkalmatlan lesz a változásra. Gondolkodjunk azon, hogy a harcokat mi váltja ki? A harcokat, a szakadásokat mindig az váltja ki, hogy a fiatalok új lendülettel hoznak valami újat és az idősek pedig ragaszkodnak a régi megszokott életükhöz. Ezek mindig valamilyen változást indukálnak. Amikor megértjük, hogy minden életkornak, élethelyzetnek megvan a maga rendje, akkor nem akarunk 20 évesen vezetni és nem akarunk nyugdíjba sem menni, de támogatjuk az érett, megérett tudást és azokat fogadjuk vezetőinkké, akik már elvégeztek bizonyos intézményeket és bizonyították tudásukat és rátermettségüket valamely pozícióra. Világunk sajnos most nem ez alapján választ vezetőt: nem a rátermettség, hanem az erő alapján. Ha az erő fog vezetni minket, akkor az erő helyét a testben értelmeznünk kell. Az erő a csontokban és az izomban helyezkedik el, míg a tudás az agyban, az érzelmek a szívben, stb. Az ész vezetésével a tudás fog pozícióba kerülni. A szív vezetésével az emóciók lesznek az irányítóink, viszont az erő vezetésével az izom fog pozícióba kerülni. Mit jelent ez? Azt, hogy aki nem elég erős, azt elnyomják. Az, hogy nem az ész és az érzelem vezet, hanem a bántás. Az erő természetesen lehet jó és lehet rossz is. Ha az erőt valaki jól használja, akkor fölemeli a gyengét magához. Ha az erőt valaki rosszul használja, akkor elnyomások jönnek létre. Most efelé haladunk. Erővel próbáljuk elnyomni egymást. Aki hangosabban kiabál, az nyer. Aki erősebb személyiség, az győz. Ez a hatalom eltorzulása. Minden itt a földön két pólusú.  Van itt fehér és fekete, szép és csúnya, gonosz és jó ember. Minden két pólusú a dualitásban, viszont minden pólus megismerése fontos ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni. A haladás pedig hatványozottan gyorsul. Régen ahhoz, hogy megismerjük a jót és a rosszat, évtizedek vagy akár évmilliók is kellettek. Most ha tudatosan látsz , akkor megérted, hogy nem tudod elkerülni azt, hogy megismerd a rosszat, mert akkor kimarad valami a teljességből. Azon viszont van lehetőséged gondolkozni, hogy mennyi időt akarsz a rossz megismerésével tölteni. Lehet csak érintőlegesen megismerni a számunkra rosszat és dönthetünk annak megismerése után arról, hogy nem szeretnénk azt tovább az életünkbe. Harcokhoz az vezet mindig, ha valaki leragad egy számára fontos ismeretnél és csak azt Isteníti. Ilyenkor nem fogad el semmi mást értékként, csak azt, amit ismer. Ilyenkor kizárja magát a más dolgok ismeretéből és csak ahhoz ragaszkodik, amit ő tud. Ha megállunk és nem vagyunk nyitottak más ismeretek felé, akkor törvénykezünk és ez választ el minket másoktól. Ha nekem a sport az Isten, neked pedig a tudomány, akkor egy bizonyos szint fölött, mi már tudunk érdeklődni egymás tudása iránt, és mindketten gazdagabbak leszünk ezáltal, de sajnos világunk nem itt tart még. Nem érdeklődünk a másik tudása iránt, hanem kizárjuk azt. Azt hisszük, hogy attól mi erősebbek vagyunk, mert a mi tudásunk fontosabb. Az erő nem attól alakul ki, hogy akaratommal is megtámogatom a tudásomat, hanem attól, hogy hajlandóvá tesz engem arra, hogy befogadjak újabb és újabb tudásokat. Az erő hozzásegíthet ahhoz, hogy okosabb, több területen tájékozottabb legyek, de el is választhat minket azzal, hogy ragaszkodom az én tudásom nagyobbságához, fontosabbságához. Ha a tudásom fontosabb éppen, akkor több embert fog érdekelni, de ha hollisztikájában értelmezem az emberek fejlődését, akkor nincs fontosabb tudás, csak aktuálisabb, vagy kevésbé aktuális létezik.

Amikor az emberi tudat fejlődik, akkor először a testet kell megfejleszteni, megerősíteni, felnöveszteni, amelyhez a sport nagyon fontos. Amikor az érzelem fejlődik, akkor viszont nem a sporton keresztül fogjuk lágyítani vagy erősíteni magunkat: ekkor olyan tudások kapnak szerepet, mint a művészet vagy a spiritualitás. Máskor pedig az agy fejlődését tesszük középpontba. Ilyenkor a szellemi tudások, megtanulható és intuitív tudások kerülnek középpontba. Egyik sem fontosabb, mint a másik, de mindannyian különböző időben tanuljuk meg a szeretetet, a hitet, az erőt, és az értelmet is. Mindig valamiben tanulunk éppen.

Távolságot csak az eredményezhet közöttünk, ha nem egyformán haladunk. Ha nem egyszerre tanuljuk meg mindazt, amit meg kell tanulnunk. Az a kisgyerek, aki az érzelmeit hangszerek tanulásával fejleszti éppen, mindig nagy erőpróbának van kitéve azáltal, ha a többi kisgyerek pedig fizikumát fejleszti a sportok által. Ilyenkor mindig a különbözőségek kijönnek és ezek a kicsi gyermekek erőznek a másik fölött. Ha viszont később ez a kisfiú, aki érzelmileg fejlődött előbb, sportolni kezd, akkor többet fog tudni, mint azok a társai, akik leragadtak a csak sportnál. Ilyenkor kijönnek a különbségek. Amikor udvarolni kezdenek, akkor a csak sportolók erőfitogtatásával probálnak udvarolni, míg a művész plusszal rendelkező, lágy is, finom is és erős is tud lenni. Nyilván más típusú kapcsolatai lesznek. Ilyenkor már elindul egy féltékenység, ami még inkább elválaszt minket. Akkor pedig még nagyobb elválasztódás jön létre, ha ez a művész és sportos fiú még az agyát is fejlesztve tanul és okosabb is lesz a csak sportoló társaitól. Ilyenkor már ki akarják „nyírni” őt. Nem lehet ennyivel jobb, nem lehet ennyivel tökéletesebb és a csak sportoló elkezdi a sportot megtolni. Még jobb lesz benne és még jobb lesz benne és sajnos nem veszi észre, hogy már egyensúlytalan. Küzd azért, hogy valamiben ő legyen a legjobb. Legjobb akkor lesz valaki, ha tökéletes. A sportban is van tökéletes, mint ahogy a művészetekben, és a műveltségben is. Nem az a tökéletes a sportban, ha a test már egyensúlytalan. Nem az a tökéletes a sportban, ha már csak doppingszerekkel vagy különböző „varázslatokkal” tudunk mások elé kerülni. A tökéletes az, amikor magunk korlátait elemeltük és önmagunkhoz, anatómiánkhoz képest kihoztuk magunkból a maximumot. A maximum pedig megállít. Utána te is fejlesztheted magad valami másban. Eljöhet az idő, hogy érzelmeidet vagy értelmedet fejleszd. Eljöhet az idő, hogy te is eléred azt a szintet, mint a valamikori művész vetélytársad. Ha viszont nem hiszel abban, hogy bárki lehet több önmagánál, akkor megálltál. Ha megálltál, meg fogsz merevedni és törvénykezni fogsz. Azok az emberek, akik törvénykeznek a tudások rengetegéből, csak valamelyiket részesítették fontosnak. Aki viszont mindent meg akar ismerni, annak hosszabbodik az élete. Akarsz még jobban szeretni, érezni? Hallgass zenét, érezd a lágy rezgéseket és hidd el, hogy hatni fog rád. Akarsz erősebb lenni? Nézd meg a fizikumodat és ahhoz képest erősíts magadat a sportok valamelyikével. Akarsz okosabb, bölcsebb lenni? Tanulj, és találkozz olyan emberekkel, akik valami oknál fogva érdekesek számodra. Tanulj és fejlődj egyensúlyban. Hol a test, hol az érzelmek, azaz a lélek, hol pedig a szellem, vagyis a tudás legyen fontos. Minél fontosabb a tudás, annál inkább leszel több mindig abban, amit te magad fontosnak ítélsz. A fontosságot pedig te magad szabad akaratodból döntöd el számodra. Ne az legyen a cél, hogy valamiben a legjobb és minden másban pedig semmilyen legyél, mert egyensúlytalan leszel. Az egyensúlytalan emberek bipolárissá válnak mindig. Azért, mert az univerzum előbb utóbb beavatkozik. Megmutatja nekünk saját hiányosságainkat nem azért, hogy bántson, hanem azért, hogy fejleszthessük azt. Ha gyenge vagy, fejleszd a fizikumodat, ha nem vagy elég érzelmes, akkor azt próbáld fejleszteni és ha nem tartod elég okosnak magad, akkor abban fejlődj. Mindannyian fejlődhetünk és ezáltal tökéletesedhetünk, hacsak energiánkat - ami fejlődésünkre érkezik - nem arra használjuk, pocsékoljuk, hogy megmutassuk, mi vagyunk a jobbak. Ne harcoljunk, hanem fejlődjünk abban az irányban, amely hiányzik belőlünk. Ha így teszünk, akkor fogunk tudni egymás mellett élni és fogunk tudni örülni más fejlődésének, sőt egy idő után át is fogjuk tudni adni helyünket akkor, ha mi már élveztük a trónt egy ideig: hogy hogyan tudunk elengedni, erről írok legközelebb.