Mindenki valahol elakadt. Mindenkinek - akinek fejlődnie kell - az természetes, hogy megakad, mert a fejlődés ott kezdődik, hogy megszűnik az iránymutatás. A szülők valameddig tudnak irányt mutatni nekünk: akkor felnövünk általuk. A felnőtt kezd továbbfejlődni. Továbbfejlődni csak akkor tudunk, hogyha megértettük, hogy van még tovább is.

Szüleink útját járva csak lekövetjük őket. A mi fejlődésünk az, hogyha kipróbálunk idegen utakat is, ha megpróbáljuk a „lehetetlent” és továbbmegyünk az utak sokféleségében, mint a szüleink. Az új utak között mindig lesz olyan, ami nem épít minket és sok olyan is lesz, amely fejlődésünket szolgálja. Ha új utakat próbálsz ki, az még nem mindig jelent fejlődést, de ha úgy próbálsz új utakra lépni, hogy szeretnél mást megismerni, mást is tanulni, mint a szüleid, akkor bizony mindezek a lehetőségedre állnak. Ha csalni szeretnél, akkor abban kapsz lehetőségeket. Ha szép akarsz lenni, akkor azon az úton indulhatsz el és bármelyik útra rátérhetsz, de amikor már a szüleid felneveltek saját tudásuk szerint és te kezdtél önálló úton haladni, akkor ők már nem tudnak azon vezetni vagy akár terelgetni, hiszen ők nem jártak még rajta. A fejlődéshez kell egy alap, amit magabiztosságnak hívunk. Ennek az alapnak gyerekként és fiatal felnőtt korig bezárólag kell megtörténnie. Akinek kimaradt a felnőtté válásában az önmaga megismerése, annak kimarad az önbizalom, illetve a magabiztosság. Sebaj, minden pótolható. Felnőttként keress újabb utakat, amin fejlődhetsz. Olyan utakat, ahol megismerheted saját akkori önmagadat. Ehhez semmi más nem kell, mint emberek, akik valamilyen módon jelzik számodra azt, hogy milyennek látnak. Az emberek boldogok vagy boldogtalanok, kedvesek vagy bántók, örömtelenek, hitetlenek vagy okosak, bölcsek stb. Mindenki a maga tükrében fog megítélni téged. Az okos ember magához képest vagy elfogad és társalog veled vagy visszahúzódik és ezzel jelzi, hogy nem vagytok egy hullámhosszon éppen. Erre te reagálhatsz úgy, hogy megsértődsz (ekkor gyermekként reagálsz) vagy úgy is, hogy elkezded fejleszteni magad. Ha okosodtál és legközelebb találkozol ezzel az okos emberrel, akkor hátha már tudsz olyan módon kommunikálni, amely felkelti az érdeklődését. Ha ez történik és érdeklődik irántad, akkor élvezni fogsz egy beszélgetést, amelyben fejlődhetsz te is. Így fejlődünk mindannyian, de ehhez előszőr túl kell jutnunk a gyermeki megnyilvánulásainkon: pl. sértődés, makacsság, harag, hiszti, veszekedés, versengés, stb., ezek mind a gyermek sajátjai. Ha fülön csíped ezt saját magadban, akkor változz, föleg ha azt szeretnéd, hogy felnőttként álljanak hozzád. A felnőttség feltételez egy felnőtt viselkedést is. Itt szoktunk leginkább elakadni, ezért írtam, hogy az alappal, azaz a gyermekséggel érdemes többet foglalkozni.

Ha egy gyermek hisztizik, akkor mit csinálunk? Hagyjuk, hogy kidühöngje magát, azaz elengedje a feszültséget vagy a „butaságot” magából, majd helyette értelemmel, tudással töltjük föl. Ha nem dühöngte ki magát és támad, bánt, hiába akarsz észérvekkel közeliteni felé, lehetetlen. Nem érti, mert fel van töltve valamivel, amitől túlfeszültségben van. A felnőtt ugyanilyen. Ott sem érdemes bármit „nevelési” céllal átadni neki, amíg le nem higgad, meg nem nyugszik vagy ki nem ventillálta  a problémát. Felnőttként ezt jó esetben már tudjuk. Tudjuk azt, ha feszültség van bennünk, akkor kisírjuk magunkat vagy levezetjük a feszültséget valamely sportban vagy eszünk valamit, amitől ugyan nem engedtünk ki, de legalább befogadóak leszünk egy új tudásra megint.

A testünk egy tér, amely minden sejtünkben információt tárol: ettől vagyunk valamilyenek. Ha ez a tér megtelt, nincs több üres sejtünk, amelybe az új információ elfér, akkor megnöveszthetjük sejtjeink számát, hogy újabb és újabb információkat tudjunk tárolni. Igen ám, de ha homlokegyenest különböző információk szerepelnek a testünkben, akkor néha így, néha pedig úgy viselkedünk. Az orvos ezt skizoid jellegnek hívja. Mindenki viselkedhet természetesen sokféleképpen, ettől még nem leszel skizofrén, de ha két teljesen különböző módon tudsz megnyilvánulni, akkor ez az emberekben is feszültséget okoz és ha tárolod ezeket a rettenetesen különböző energiákat, akkor benned is komoly feszültségeket fog eredményezni.  A testben a feszültség szétrobbant sejteket, tönkretesz szerveket vagy visszafordíthatatlan folyamatokat indít be benned a lélekben, azaz az érzelmi életedben a sok különböző érzés szintén tönkretesz, csak most érzelmileg. A nagyon nagy harag és a nagyon nagy szeretet kioltja egymást, hiszen az érzelmeinket idegpályáinkon áramoltatjuk. Ha az érzelmek hirtelen nagyon nagy örömöt és ugyanakkor nagyon nagy fájdalmat is jeleznek, akkor kisülnek az idegpályáink: nullpont technológia. Ha kisülnek az idegpályák, érzéketlenné válsz. Ha érzéketlen leszel, akkor nem tudsz a társadalomban egyensúlyban lenni. Érzelemmentesen, autisztikus módon élsz: nem lettél autista, de ha tovább folytatod az érzelmi amplitúdó növelését és hirtelen csökkentését, akkor az lehetsz, érzelemmentes. Aki viszont tudásokat, értelmet hordoz magában és ott jelenik meg a különbözőség, az szintén szenved: vagy így gondol valamit vagy úgy. Nem tudja eldönteni, hogy melyik információ a jobb. Mindenkinek van lehetősége arra, hogy döntsön. Ha képes vagy dönteni, akkor felnőttes viselkedésed van. Ha tudsz dönteni, akkor választasz egy utat. Az úton elindulva jobb vagy rosszab leszel. Amikor környezeted javul, életkörülményeid, barátaid, munkakörülményeid, stb, akkor ez jelzés számodra, hogy a fejlődés felé sikerült elindulnod. Amikor viszont láthatóan roszabb dolgok történnek, bántóbb emberekkel találkozol, gyengébb leszel és elkezdesz félni, akkor számodra ez még csak egy jelzés, hogy a fejlődéseddel ellentétes irányban indultál el az úton. Amíg szüleink vezetnek az utunkon, ők fognak terelni minket és az ő felelősségük, hogy milyen felnőttek leszünk. Amikor viszont felnőttél, már nem háríthatod át a felelősséget szüleidre, hiszen ott már te választottál számodra utakat, te döntötted el, hogy előre vagy hátra mész. Ha hibáztatod felnőttként a szüleidet, akkor nem nőttél még föl és nem értetted meg, hogy szabad akaratod van, amellyel úgy döntesz, ahogy szeretnél. Használd ki, amíg engedik, hogy dönts, mert ha teljesen visszaminősíted magad gyermekké, akkor már nem dönthetsz. A nyugdíj kicsit ilyen. Nem én döntök arról, hogy meddig dolgozom, illetve meddig teremtek. Nem én döntök akkor sem magamról, ha felnőttként nem keresek pénzt. Nem dönthetek, hiszen a felnőttség első és egyben legfontosabb törvénye, hogy önfenntartó légy: addig felnőttként nem is vesznek komolyan.

Sokan élnek házasságban, párkapcsolatban függőként. Függőként a másiktól, a másik felnőttől, aki által ehettek vagy vásárolhattok a plázában. Nem megítélni akartam ezt, csak számotokra szeretném megértetni, hogy mit is jelent függeni másoktól. Erről írok legközelebb.