Nem lehet eleget beszélni arról, hogy miről szól egy férfi és egy nő között a kapcsolat. Nem tudjuk. Ha tudnánk, akkor már egyesítettük volna magunkban a férfit és a nőt. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy hermafroditának lenni nem anatómiai torzóság, hanem akár cél is lehet. Ma még viszont ez egyikünknek sem cél, hiszen amíg nem éljük meg teljesen a nőt vagy teljesen a férfit, addig semmiképp nem szeretnénk ezt egyben még megélni, de tulajdonságainkban már megjelent az átmenet. Megjelent az, hogy nőiesebbek vagy férfiasabbak, femininebbek vagy maszkulinabbak vagyunk a kelleténél. Az emberek szeretik a rendet, de a rendnek akkor van értelme, ha valahová vezet. A cél nincs meg, mert attól félünk. Attól, ami ismeretlen, attól mindig félünk, bár vannak azon kevesek, akik már mennek abba az irányba, ami félelmetes. Miért? Hogy megismerjük azt. Ha megismerjük azt, akkor már nem kell félnünk tőle. Most félünk attól, hogy egyedül éljünk. Mi lehet ennek az oka? Az, hogy nem ismerjük magunkat, és nem tudjuk, hogy kire van szükségünk, hogy kiegészítsen minket.

Az emberi életnek az lenne a célja, hogy kiegészítsük magunkat, és megtanuljuk a férjünktől, feleségünktől azt, amit mi egyedül nem értettünk, tudtunk. Nem tudjuk igazán kiegészíteni egymást, mert leragadtunk ott, hogy hagyományosan férfi és hagyományosan női tulajdonságok vannak. Ha kiegészítjük egymást, akkor nem „szorulunk” egymásra, de élvezzük az egymással való létet. Mit jelent ez? Hogy én, mint nő megtanítom férjemnek a főzést. Ő, mint férfi megtanítja nekem a villanyszerelést, és élünk boldogan egymással és, ha bármi otthon elromlik, aki ráér, az megjavítja. Na, ez nem megy be még a modern kor nőinek, viszont a modern kor férfijai már élik ezt. Nem lettek a férfiak kevésbé férfiak attól, hogy főznek, és ez mutatja számunkra, hogy valószínűleg a nők sem lesznek attól kevésbé nők, hogy villanyt szerelnek. Azért félünk nőiességünk elvesztésétől, mert nem vagyunk stabilan benne. A stabilitás azt jelenti, hogy kimozdíthatatlan. Aki nem stabil az valóban kimozdul, és értékeli és élvezi úgy a férfias munkákat, hogy úgy is fog kinézni, mint egy férfi. A férfiasság elvesztése egy nőnek ajándék, egy férfinak viszont átok. Tanuljunk egymástól, és egészítsük ki egymást azzal, amit tudunk, amit élünk, és mindvégig ragaszkodjunk identitásunkhoz. Mi van akkor, ha valaki már identitását vesztette, és saját neméhez vonzódik? Akkor meg kell értenie, hogy saját nemében nem stabil. Ha saját nemében nem stabil, akkor attól vár kiegészítést, aki szintén nő, mint ő vagy férfi, mint ő. Ez nem baj. Megérteni azt, hogy valaki hogy lesz kész egy párkapcsolatra, ebből tudod leginkább. Egy kör felbontható cikkekre, és akár két fél körre is. Ha két fél körre bontjuk fel, akkor a két teljes értékű ember eggyé válását jó párkapcsolatnak, fele-ség, illetve férj viszonynak hívnám. Azt a kapcsolatot, ahol az egyik tag még nem fél, hanem annak „csak” egy része, azt olyan kapcsolatnak hívnám, amely kiegészítésre szorul. Ha én egy negyed kör vagyok, akkor kiegészíthetem magam egy másik negyed körrel, és közben félkörré váltam, amely már predesztinál engem egy teljesség kapcsolatra, vagy kiegészítem magam egy háromnegyed körrel, aki vagy tanít engem arra, hogy hogy legyek önmagam a kapcsolatunkban, tehát hogyan éljem meg teljesebben identitásomat, vagy teljesen elnyom, megesz engem az, aki több lett a kapcsolatban, mint az egyensúly megengedte volna. Mennyivel jobb egy olyan kapcsolat, ahol pl. a férfi elnyomja a nőt, vagy egy olyan kapcsolat, ahol két nő tanítja egymást a női teljességre?

 A világ szerint egyértelműen az elnyomó kapcsolatot támogatják. Miért? Mert nem értik azt, hogy fejlődni a lényeg. Ha fejlődsz nőként egy másik nő mellett, akkor hajrá. Ha fejlődsz férfiként egy másik férfi mellett, akkor neked is hajrá. Viszont tudd, hogy egy nő egy másik nő mellett „csak” fél kör, azaz fele-ségig juthat el. Ha ki akarod egészíteni magad nőből teljessé, akkor előbb-utóbb kapcsolni kell egy férfit magadhoz, aki képes lesz tovább tanítani, és akinek te is képes leszel adni - egyensúlyban.

A házasságok többnyire azért borulnak fel, mert nem két fél kör kapcsolódik össze, hanem ennek valamilyen eltolódásai. Ebből kell megtanulnunk a teljességet. A nők általában örülnek, ha egy erős férfi lesz a párjuk. Ha erős férfi lesz a párod, akkor nincs egyensúly, mert elnyomhat. Az, hogy erős férfit kaptál az neked tanítás, hogy hogyan legyél te is erős. Az baj, ha egy nő erős? Igen. A társadalom szerint igen. Miért, mert akkor nem lehet irányítani.

Ha egy nőnek végig kell csinálnia mindazt az életében, amiket kér tőle a társadalom, akkor viszont mégis erősnek kell lennie. Úgy legyél erős, hogy közben eltakarod azt. Mutass lágyságot, és légy egyébként mérhetetlenül erős. Ez az ego. A társadalom tudatlansága kényszerít minket arra, hogy vetítsünk magunkra különböző maszkokat, különböző egókat. Az egók nagyon sokfélék lehetnek. Mindig attól függ, hogy egy társadalom mit tart jónak, és mit tart rossznak. Vannak területek a földön, ahol az embereknek úgy kell viselkedniük, ahogy egy másik területen pedig nem viselkedhetnek. Mindenhol működnek az emberek, de ez is mutatja, hogy még nincs egyensúly. Az egyensúly több mint valamit megérteni, azt meg is kell tanulni élni. Ahhoz viszont hogy élhessük ezeket a változásokat, el kell fogadtatnunk az új mintát azokkal, akik ragaszkodnak a régihez. „A régiek elmúlnak, íme, újjá lesz minden” Nem értettük meg, hogy Jézus is azt mondta, hogy nem kell ragaszkodni a régi dolgokhoz, ha van jobb. Ő megengedő volt, a vallás, ami pedig ráépül, nem megengedő. Nem értik, hogy az, ami akkor érték volt, ma már elavult. Az, ami akkor haladás volt, az ma már megállít minket. Nyissuk ki a szemünket és lássunk. Hagyjuk, hogy érzéseink és utána megértéseink vezessenek. Ne csak az értés, és ne csak az érzés. A megértés, csak érzésen keresztül történik. Az értés pedig csak illúzió. Az értés még csak annyi, hogy elfogadom valaki tanítását. A megértés pedig az, amikor beépítem, és önmagamévá teszem. Ha beépítesz, akkor ragaszkodj hozzá, de ha csak értesz, akkor még nem szentírás, még akkor sem attól született, akit mi szentté avattunk. A szentség, egy folyamatos felfelé haladás. Ami pedig régen szent volt, az ma már szükségképpen túlhaladott. Ne ragaszkodjunk ahhoz, ami már nem aktuális. A kinőtt, elhordott ruhát is elajándékozzuk annak, aki még örül neki. Annak, akinek még olyan nincs. A hitet is elajándékozzuk annak, akinek az még nem volt meg, és utána tovább haladunk felfelé. Ez a szentség, felfelé haladni. Aki már ért, az nem fog olyantól tanulni, aki nála kevesebbet tud vagy ért, és aki még „csak” érez, az elfogad tanításokat attól, aki már ért.

Az agyhoz a kisvérkörből jut vér. Míg a szívből indul el minden. A nagy- és a kisvérkör is. Előbb a nagyvérkörrel, tehát szerveink sokaságával kell összehangolódnunk, és utána a kisvérkörrel. Minél több a vér fent, annál nyitottabb az agy, és minél több lent, annál nyitottabb a test. A test és az agy nem különbözőek. Mindannyian egy test, egy teljes test részei. Nem mondhatja azt az agy, hogy ő a fontosabb, mert ha a vese nem kap vért, az egész meghal, és ugyanez fordítva. Ennyire fontos, hogy együtt történjen minden. Az értés, és az élés. Együtt minden szervünkkel. Erről írok legközelebb.