Az önállóság nem egyedüllét. Képzeld el, hogy felosztott szerepeitek vannak egy családban. Azon felosztott szerepeitek mellett megtartjátok a férfi és női mintákat és mindenki saját területén belül önálló. Hiába tudnánk nőként betonozni, ha azt a férfiak a férfi erő által könnyebben, jobban, kevesebb erőfeszítéssel oldják meg. Miért akarunk mi is ugyanolyanok lenni, mint a férfiak és miért akarjuk, hogy a férfiak is ugyanolyanok legyenek, mint mi? Az önállóság miatt. Azért, hogy ne kelljen függnünk egymástól. Igen ám, de ha nő vagy férfi szeretnél lenni, akkor viselkedésedben, mintáidban, életfeladatodban is hordoznod kell jegyeit. Főzzél, ha nő vagy és mossál, ültess virágos kertet és a férfi gyönyörködni fog benned. Ha férfi akarsz lenni, akkor udvarolj, hozd le a csillagokat az égről, rakj fel egy polcot, stb. és hagyd, hogy a nő elájuljon örömében: így leszünk nők és férfiak az életünk egy bizonyos részén, de ha minden időnkben, 100 évesen is nőt és férfit fogunk játszani, akkor az a bizonyos függés megmarad. Gondolni kell arra is, hogy valamelyikünk elöbb befejezi az életét. Ha túl korán történik ez, akkor még nőként vagy férfiként találhatsz újabb párt, akivel kedves függőséget hozol létre, amíg az életetek végére a feladatokat egymástól megtanulva, átvéve, csökken a libidó, csökken a női és férfi minta és két felnőtt, önálló ember születik meg. Ez a cél: az önállóság és közben az önállóság előtt a függőséget azért vállaljuk be, hogy nők, illetve férfiak lehessünk.

Amikor nőként élünk, akkor sok mindent nem csinálunk: nem betonozunk, nem építünk házat vagy nem kellene, ill. nem csinálunk megerőltető fizikai munkákat és még sok olyan feladat van, amire azt mondjuk, hogy nem nőnek való, viszont ha nincs férjünk és egyedül vagyunk, akkor senki sem kérdezi meg tőlünk, hogy összeszereljenek-e egy konyhabútort nekünk? Ez a női szerepkör, amihez lehet ragaszkodni, de az mindig függőséget jelent. Érdekes módon a férfiak többnyire jobban függnek a nőktől, hiszen nem nagyon főznek, mosnak vagy takarítanak és ez által ők, ha egyedül maradnak, néha fél lábú óriásokként élik tovább életüket. Önállótlanabbak, mint a nők egyedül, pedig a férfias társadalom mindig azt hangoztatja, hogy mi lenne a nőkkel a férfiak nélkül. Igaz is, a nőknek szüksége van a férfiakra, míg a férfiaknak is a nőkre. Az önállóságban kicsit elveszik a nő és kicsit eltűnik a férfi: a leosztott szerepek halványulnak és ezáltal a hormonrendszer is alább hagy működésében.

Az élet nagyon jól ki van találva, csak mi még nem értjük. Mindennek helye és ideje van. Ideje van a születésnek, a gyermekkornak, a nővé illetve a férfivá válásnak, az anyává és apává válásnak, az egymás támogatásának és az eltemetésének is. Mindig az temeti el a másikat, aki az önállóbb, mert ő még tud további célokat kitűzni magának.

Az élet gyönyörű, ha sorban éljük és kegyetlenül boldogtalan, ha előre hozunk dolgokat vagy lemaradunk valamiről.

Sokan gyermekkorunkban már felnőttként felelősséget vállalva élik életüket. Alkoholista szülökkel, verekedő, kiszámíthatatlan szülőkkel, ahol a gyermeknek előbb fel kell nőni és vigyázni kell a szüleire, vagy a szülei jó hírére. Ilyenkor önálló lesz korán egy gyermek, de ha túl korán kell önállóvá válni, akkor az teher számukra, ezért később, mikor már valóban helyén lenne a felnőttség, már nem szeretne felelősséget vállalni. Miért? Mert már megélte. Túl korán és miután egyszer már megtanulta, így egy jó ideig nem szeretné újra. Ilyenkor ő játszani akar. Játszani mindig, felelősségvállalás nélkül. Ilyen felnőttből rengeteg van. Túl korán kellett felnőniük, ezért végig sztrájkolják a felnőttséget játszással. Ez a játszás lehet lego, szerencsejáték vagy a sport túlzó formája is akár. Csak azt szeretnék csinálni, ami nekik jó. Mondhatjuk, hogy megértjük őket, hiszen nekik korán kellett felnőni, de ha utána nem szeretne felnőttként élni, akkor a párválasztást is el kellene engednie, hiszen ott felelősséget vállalunk egymásért, ne adj Isten egy gyermekért is. Ha ezt is eltoljuk és 40 évesen még nem született gyermekünk, akkor az kezd majd frusztrálni minket, hogy lekéstünk valamiről, amire még fel sem készültünk: ezért kellene folyamatosan haladnunk és mindent a maga idejében megélnünk. Szüleink annyit tanítanak nekünk, amennyit tudnak. Ha nem voltál gyerekként gyerek, nem játszottál, akkor legyél a saját gyermeked mellet gyermek is és apa is. Menni fog. Ha nem voltál nő időben, akkor gyermekeid felnevelését követően éld meg a nagymamaságod alatt, hogy bókokat kapj és élvezd, hogy csinosan felöltözve megnéznek, sőt akár udvarolnak neked, de ne cseréld fel a nagyiságot a „pasizással”, mert azt megmosolyogják, de ha együtt megvalósítod a kettőt, akkor behoztál valamit az elmaradásodból. Nekünk nagyon sok mindent kell behoznunk. Nem tudjuk, hogy mit kellene tennie egy 70 évesnek, hiszen régen a 70 éves már halott volt. Újra kell osztani a szerepeket, újra kell rajzolni az életet és új tartalommal kell megtöltenünk, hiszen az életünk már tovább nyúlik, mit 40-50 év. Az újrarajzolást hívjuk új tudatnak, tudatváltásnak. A vallásos emberek nagyon félnek az új tudattól, mert az alapokat, amelyre ők építették az életüket, felül kell írni. Nem azért, mert nem jó, hanem azért, mert az élet hossza is nőtt és az életben való megtapasztalások lehetősége is változott: ehhez születik egy új „világrend”, egy új hitrendszer és ehhez új vezetőket is fogunk választani. A vezetőink pedig mindig előttünk kell, hogy járjanak. Mindig valamiben jobbnak, okosabbnak, bölcsebbnek kell lenniük, hiszen különben hová is vezethetnének minket? Okosabban okosabb életre, butábban pedig butább életre vezetnének minket: a felelősség azért a miénk is. Egyénileg dönthetünk arról, hogy kit teszünk meg vezetőnkké, kitől fogadunk el tudásokat és kitől nem: ez a szabad akarat, ami a felnőtt élet legfontosabb ajándéka. Élj vele és mindig dönts jól, hogy kiket fogadsz éppen a vezetődnek.

Akik emberi lényeket fogadnak vezetőjüknek, azoknak is saját döntésük ez és aki spirituálisan hagyja magát vezetni, neki is önmagának kell erről döntést hoznia. A döntés viszont, ha gyermek vagy, nem lesz megalapozott: lehet érzelmi, értelmi vagy testi is. Erről fogok legközelebb írni.